Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-14 / 190. szám, csütörtök

BECSES VENDÉGEK KELET SZLOVÁKIÁBAN (ÜSTKJ — Egynapos látoga­tásra tegnap Kosicére érkezett Vlagyimir Vlagyimir ovics Mac- kevics, a Szovjetunió rendkívü­li és meghatalmazott csehszlo­vákiai nagykövete. A becses vendég röviddel megérkezése után látogatást tett az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottságának Székha­zában, ahol Ián Píré vezető lit kár beszámolt Kelet Szlovákia fejlődéséről. A Szovjetunió nagykövete Ján Kutkának, a kerületi párbizott­ság titkárának és Ján BrondoS- nak, a városi pártbizottság ve zető tikárának kíséretében meg­tekintette az új sportcsarnok építését, amelyet Kelet Szlová­kia metropolisának lakosai tár­sadalmi munkában építenek, t t • — Rodney Arisnlendi, az Uruguayi Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, aki bardejovi gyógykezelése keretében feleségével együtt 10 napig Kelet Szlovákiában tar­tózkodott. látogatásának utolsó napján Kosicére utazott. Az SZLKP Kelet-szlovákiai Ke­rületi Bizottságának Székhazá­ban az uruguayi vendéget ján Pirő vezető titkár fogadta. le­ien volt [án Brondos, az SZLKP városi bizottságának vezető tit kára és Pauol Gombos, a váro­si nemzeti bizottság elnöke. A délutáni órákban R. Aris mendi elvtárs a Kelet-szlovákiai Vasműbe látogatott. A kombinát vezető gazdasági dolgozóival, a pá r! , a szakszervezet és az az ifjúsági szervezet képviselői vei a Vasmű fejlődéséről és gazdasági feladatairól tanácsko­zott, majd megtekintett» egyes részlegeit. R. Arismendi elvlárs ma bú­csúzik el Kelet-Szlovákiától. ELÍTÉLJÜK AZ ÖNKÉNYT További tiltakozások a chilei junta rémuralma ellen (CSTK) — ,,Az egész demok­ratikus és haladó világ össze­fogott abban a harcban, amely­nek célja a chilei katonai jun fa börtönében sínylődő Luis Corvalánnak, a Chilei KP KB főtitkárának és a többi chi­lei hazafinak a megmentése“ — hangsúlyozza a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizott­ságához és a chilei nép iránti szolidaritási bizottsághoz inté­zett határozatában a kosicei Magasépítő Vállalat szerelőüze­mének Jozef Sucháfí mérnök ve zelte komplex racionalizációs brigádja. A bratislavai repülőtér igaz­gatóságának dolgozói egyellek között hangsúlyozták: — Csatlakozunk a világ köz­véleményének tiltakozásához a chilei erőszak, Luis Corvalán elvtárs és a többi bátor hazafi üldözése és kínzása ellen. El­ítéljük az önkényt és erélyesen követeljük valamennyi chilei politikai fogoly szabadon bocsá­tását, a demokratikus gondol­kodású erők üldözésének meg­szüntetését és a demokratikus szabadságjogok felújítását és tiszteletben tart á s á t. A bratislavai Magasépítő Vaj lakit dolgozói tiltakozó határo­zatukban elítélik a chilei kato­nai junta véres bűncselekmé­nyeit és követelik, hogy hala­déktalanul bocsássák szabadon Luis Corvalánt és a koncentrá­ciós táborokba zárt többi hala­dó gondolkozású hazafit. Ismerkedés a gyárak életével Svéd szakszervezeti küldöttség az észak-csehországi kerületben {ČSTK1 — A Svéd Szakszer­vezetek Központi Egyesülésének küldöttsége, amely Gunnar Nils­son vezetésével kedden az esti órákban hivatalos látogatásra Csehszlovákiába érkezett, teg­nap az észak-csehországi kerü­letbe látogatott. A vendégek Vladimír Mariknak, az SZKT titkárának a kíséretében Želez­ný Brodban tanulmányozták a helyi üveggyár termelési prob­lémáit, valamint a vállalat szo­ciális programját, a munkakör­nyezettel és a dolgozókról való gondoskodással összefüggő kér­déseket. A látogatás végén a küldöttség eszmecserét folyta tott: a vállalat szakszervezeti és gazdasági szerveinek képviselői­vel. Železný Brodból a vendégek Jablonec nad Nisouba utaztak. A Jablonex külkereskedelmi vállalatban megismerkedtek az ottani üvegipar és blzsugyártás történetével és megtekintették azoknak a termékeknek bő vá­lasztékát, amelyeket a vállalat külföldre exportál. A küldöttség ugyancsak meg­tekintette a Libereci Autógyár üdülőtelepét, pionírtáborát a flííín melletti Zámostíban, va­lamint az SZKT-nak a Hrubá Skála-i kastélyban berende­zett üdülőjét. EREDMÉNYEK ÉS FELADATOK A kiskereskedelmi üzlethálózat Kelet-Szlovákiában Az utóbbi időben országszer­te egyre több saó esik a lakos­ságnak nyújtott szolgáltatások javításáról. Határozatok, intéz­kedések látnak napvilágot, s mindez csupán azért, hogy a dolgozó embereket minél kultu­ráltabbá, a kor igényeinek megfelelővé tegyék. Ezúttal a kelet-szlovákiai kerületbe láto­gattunk el, ahol elsősorban ar­ra voltunk kíváncsiak, hogy az ötödik ötéves tervidőszak eddig eltelt négy és fél éve alatt a kiskereskedelmi üzlethálózat te­rén milyen változások történi­tek, milyen fejlődést értek el. Amint azt a kerületi nemzeti bizottság ,1 let ékesei nek tájékoz­tatásából megtudtuk, a szakem­berek már az ötödik ötéves tervidőszak feladatait is olyan értelemben állították össze, hogy ez alatt a fél évtized alatt a lehető legnagyobb intenzitás­sal hozzájárulhassanak a kerü­let lakossága személyi szükség­leteinek a kielégítéséhez. Hogy ennek a szándékuknak eleget tudjanak tenni, elsőrendű fel­adatuknak kellett tekinteniük felszámolni a kor igényeinek meg nem felelő üzlethálózatot, s helyette modern, esztétikus bevásárló központokat építeni. Nos, most az ötéves terv.dő- szak vége felé közeledve, öröm­mel állapíthatjuk meg, hogy a kiskereskedelmi üzlethálózat fejlesztésében a kelet-szlovákiai kerületben Is kimagasló ered­ményeket értek el. Az üzlethá­lózatok alapterülete 1970-től napjainkig 65 844 négyzetméter­rel bővült. A kerület illetékesei főleg az élelmiszer-, vas- és háztartási üzletek, valamint a bútorüzletek elárusító területé­nek a növelésére fordítottak nagy figyelmet. Ezenkívül ter­mészetesen az új üzletházak célszerű elhelyezésére, a város­képbe való beilleszkedésére is kellő figyelmet fordítottak. A fenti eredmények ellenére a kerület lakosai, de elsősor­ban a szakemberek még nem elégedettek a kiskereskedelmi üzlethálózat színvonalával. Amint azt elmondották, az elektrorádió szakíizeletek eláru­sító területe 8, a drogériáké 10, a háztartásbeli szaküzleteké 13, a bútorüzleteké 18„ a mototech- náké 52, a játék- és sportttzJe- teké 36, a bevásárló központo­ké pedig 58 négyzetméterrel kisebb az országos átlagnál. Vi­szont a kiskereskedelmi forga­lom egy négyzetméternyi eláru­sító. alapterületre átszámolva a kelet-szlovákiai kerületben 30— 50 százalékkal nagyobb az or­szágos átlagnál. Befejezésképpen a fenti konk­rétumokhoz csak annyit ten­nénk hozzá, hogy a kerületben az ötödik ötéves tervidőszakban a kitűzö'tt feladatokat jó ütem­ben valósították meg, amiért dicséretet érdemelnek, hisz a kiskereskedelmi üzlethálózat fejlesztésében elért eredménye­ket mindenki tapasztalhatja. (szaszák) A moszkvai Pravda tegnapi számában, jurij Zsukov, a Bé ke-világtanács elnökségi tagja értékeli az európai biztonsági és együttműködési értekezlet utáni helyzetet és a soron kö vetkező feladatokat. A világ közvéleménye az ér­tekezlet eredményeit értékelve igazat ad Leonyid Brezsnyev- nek, az SZKP Központi Bízott sága főtitkárának, hogy a fe­szültség enyhülése annak a lé nyege. aminek valóban szilárd dá és rendületlenné kell tennie az európai békét, és első hely­re állítja a fegyverkezési ver­seny befejezését, reális lesze­relési eredmények elérését. A nyugati nagyhatalmak kor­mánykörei is mind gyakrabban Smith hallandó tárgyalni? London — Semleges övezet­nek nyilvánított területen, Rho­desia és Zambia határán leg­később augusztus 25-ig találko­zik a rhudéslai fehér telepes rezsim és az ország néger lakosságát képviselő szerveze­tek delegációja — jelentették be kedden Salisburvben és Lu- sakában. A delegációk tárgyalásainak színhelye egy vasúti szalonko­csi lesz, amelyet a rhodesiai— zambiai halárra, a Zambezi fo­lyamon átívelő hídra vontatnak. A keddi közleményt Muzore- wa közép-afrikai és londoni, il­letve Smith pretoriai tárgyalá­sai készítették elő. F'z „hiva­talos alkotmányjogi találkozó­ról“ tesz említést, amelynek célja „lehetőséget adni a fe­leknek az elfogadható megol­dás kimunkálásál ( élzó, őszin te szándékuk kifejezésére“. A konferenciát konzultáció köve­ti, amelyre már rhodéslal te­rületen bizottságokban kerül majd sor. Ang I j a k fi I üg ym i n isztéri um i nyilatkozatban üdvözölte a be­jelentést. Egy szóvivő hangoz­tatta, hogy brit részről min­dent megtettek a konferencia összehívásának előmozdítására. Olajnrobléniák Genf — Kétnapos tanácsko­zást tartottak Genfben két olyan fejlődő és olajtermelő ország képviselői, amely országok részt vettek az áprilisban Pá­rizsban a fejlett nyugati orszá­gokkal rendezett energiaérte­kezleten. A kedden véget ért svájci ta­lálkozón négy olajtermelő or­szág — Algéria, Irán, Szaúd- Arábia és Venezuela, valamint Latin-Amerika, Afrika és Ázsia részéről három nyersanyagter­melő ország — Brazília, Zaire és India — képviseltette magát. A tanácskozásról kiadott köz­lemény szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy az iparilag fejlett nyugati orszá­gok képviselőivel tartandó ér­tekezleten nemcsak az olaj, hanem az összes nyersanyagfé- le kérdésével kell foglalkoz­niuk. Síkraszálltak a párizsi energiaértekezlet felújítása mellett, azzal a feltétellel, hogy a konferencia résztvevőinek kö­rét bővítsék és a tanácskozás foglalkozzék általános pénz­ügyi kérdésekkel, valamint fej­lesztési együttműködési prob­lémákkal is. megértést tanúsítanak a fegy­verkezési verseny megszünteté­sének létfontossága iránt. Ford elnök United States News and World Reports című folyóirat­ban például azt írta, hogy most, a helsinki konferencia befeje­ződése után a figyelem a jegy­veres erők kölcsönös csökken­tesei e összpontosulhat. A feszültség enyhülésének el­érése (>zen a téren is lehetséges és szükséi/es, ha felhasználják unnak a nemzetközi politikai iskolának a tapasztalatait, ame­lyet az európai értekezlet jelen­tett részvevői számára. A fel­adatot annak az elvnek megfe­lelően kell megoldani, hogy egyetlen résztvevő ország érde­kei sem szenvedhetnek kárt. Most valamennyi békeszerető erő érdeke, hogy arra töreked­jék, nyerjenek konkrét tartal­mat az egyezmenyek, hogy Eu­rópa, az Egyesült Államok és Kanada az egész világnak pél­dát mutasson a legfontosabb probléma — a fegyverkezési verseny beszüntetésével és a fo­kozatos leszereléssel. — írja Jurij Zsukov A békevédők meggyőződése, hogy a leszerelési küzdelemben csakúgy, mint eddig, a többi békemozgalmak és szervezetek támogatására és együttműködé­sére támaszkodhatnak. Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet fi­gyelemreméltó eredményei ösz­tönzést adnak minden jóakara­té embernek további erőfeszíté­sekre a fegyverkezési verseny beszüntetéséért folytatott küz­delemben. Ez a nemzetközi te­vékenység minden szintjén el. sőrendű feladói A VDK külügyminisztériuma az amerikai vétóról Konszolidálódás Dél-Vietnamban Hanoi — A Vietnami Dolgo­zók Pártja központi lapja, a Nhan Dán, szerdal számában vezércikkben ítéli el az ameri­kai kormányt, amiért a Bizton­sági Tanács augusztus tl-1 ülé­sén megvétózta a VDK és a DVK ENSZ felvételi kérelmét. Az USA ilyen politikája — emeli ki a vezércikk —, nem egyezik a Biztonsági Tanács többi tagjának véleményével és csak az amerikai kormány el­szigetelődéséhez vezethet a nemzetközi politikai küzdőté­ren. Ugyancsak a Nhan Dán köz­li a VDK Külügyminisztériumá­nak nyilatkozatát, amely sze­rint a VDK a harminc eszten­dős rákényszerített harc után gyümölcsöző gazdasági és kul­turális együttműködésre törek­szik a világ más népeivel az egyenlőség, a kölcsönös elő­nyök, a békés egymás mellett élés elve alapján. Amerika kormánya keresztezi ezt a szán­dékot, ami Sor a VDK és a DVK F.NSZ-felvételét Dél Korea fel­vételéhez köti A nyilatkozat rámutat, liogy egy bárom évtizedes független­ségi harcra kényszerítőn nép együttműködési törekvését meg­akadályozni ellentétben áll az emberiség szándékaival és az ENS7 szellemével is. A vietna­mi nép eltökélt akarata, — hangsúlyozza ezzel kapcsolat­ban a Nhan Dán vezércikke — hogy akflr tagja lesz az ENSZ- nek, akár nem. szorosan együttf működik a baráti szocialista or­szágokkal, a békeszerető ívé- pekkel a béke, a demokrácia és a társadalmi- haladás érde­kében. Saigon — A dél-vietnami fő­városban a népi rendőrség egy­ségeivel váltották fel a nemzeti fegyveres erők, valamint a ta­nuló- és munkásfiatalok rend- fenntartó alakulatait. A népi rendőrség feladata az ellenfor­radalmi és más bűnöző elemek elleni harc. a közbiztonság fenntartása. Tokió — A VDK Külügymi­nisztériuma kedden nyilatkozat­ban ítélte el az Egyesült Álla­mokat amiatt, hogy a két Viet­nam ENSZ-be történő felvételét VVash i ng t on m eg vét ózta. A Dél-vietnami Köztársaság Külügyminisztériuma szintén nyilatkozatban ítélte el az Egyesült Államok magatartását. A nyilatkozatot a Fel szabadul as Rádió ismertette szerdán. Washington Az amerikai légierő egyik szóvivője kedden megerősítette, hogy a Thleu re­zsim összeomlásának napjaiban 13 dpl-vietnamit akaratuk elle­nére, erőszakkal szállítottak a Guam szigeti amerikai támasz­pontra. Á beismerésre azt kö­vetően került sor, hogy Joshua V.ilberg, az amerikai képviselő- ház bevándorlási albizottságá­nak elnöke a Guam-szigeti me­nekülttáborban tett látogatása után beszámolt a menekültekkel ff) ly ta lőtt beszélgetéséről. Drámai napok Portugáliában I Folytatás az í. oldalrólJ ügynökség létrehozását, amely az o rendelettel megszüntetett ANI sajtóiroda hatáskörét ve­szi át. Élén Villaverde Cabral áll. Kedden este Lisszabonban ülést tartott a Legfelsőbb For­radalmi Tanács. A zárt ajtók mögött lezajlott kllencórás ta­nácskozásról kiadott közlemény bejelentette, hogy a növekvő feszültségre való tekintettel Lisszabonba összehívják a fegy­veres erők legfontosabb alaku­latainak parancsnokait. Részvé­teinkkel a Forradalmi Tanács szerdán ismét ülést tartott a lisszaboni katonai körzetl>en. A portugál dolgozók szerte az országban egyre több gyűlé­sen biztosítják támogatásukról a forradalmat, az MFA-t. Nap mind nap újabb és újabb fel­hívásokban fordulnak az ország közvéleményéhez, egységre és a forradalom megvédésére szó­lítva fel a n éptöm egeket. Kö­vetelik. hogy tisztítsák meg a fegyveres erőket a jobboldali elemektől és számoljanak le a fasiszta zavargókkal. A szocialista párt kedd esti evoral tüntetésének résztvevői, akiket Soares pártja a Meló Antunes-jéle dokumentumot alá­írt Pezarat Correia körzetpa­rancsnok támogatására mozgó­sított. meglepetéssel tapasztal­ták, hogy Correia dandártábor­nok helyett a déli katonai kör­zet parancsnokhelyettese szól hozzájuk, baloldali egységre, az MFA támogatására szólítva fel őket. Az ezredes felszólította az egybegyűlteket, hogv ne esse­nek „hamis próféták“ csapdá­jába és ne álljanak össze olyan erőkkel, amelyek a forradalom ellenségei. (Correia a gyűlés időpontjában Lisszabonban tar­tózkodott. A Portugál Szocialista Párt csütörtökre tömeggyűlést hirde- tett meg Lisszabonban Goncal- ves kormányfő eltávolításának és egy új kormány megalakítá- sának jelszavával. Párizs — A francia demokra­tikus közvélemény aggodalmát fejezte ki a portugáliai reakció mesterkedései miatt. Több mint száz közéleti személyiség írta alá azt a felhívást, amely hang­súlyozta, hogy haladéktalanul véget kell vetni a reakció tom- bolásának Portugáliában. A Francia Kommunista Párt és az Egyesült Szocialista Párt (PSU) képviselőinek keddi ta­lálkozásán megállapodtak ab­ban, hogy széles körű szolida­ritási kampányt kell kibonta­koztatni a uortupál demokraták­kal. Prága A Szakszervezeti Világszövetség Prágában közzé­tett nyilatkozatában felszólí­totta a világ demokratikus erő­it, hogy támogassák a portugál forradalmat. Á Szakszervezeti Világszövetség sohasem békéit meg és a jövőben sem fog meg­békélni egyetlen olyan ideoló­giával sem, amely a fasizmus újjáélesztését szolgálja. Az SZVSZ — mint a nyilatkozat hangsúlyozta — minden esz­közzel támogatja azoknak a szövetségét, akik a demokráciát veszélyeztető reakció elleni harcban egyesülnek. A Szak­szervezeti Világszövetség azok­nak az oldalán áll, akik azért harcolnak, hogv a portugál né­pet megmentsék esküdt ellen­ségétől — a fasizmustól. fTASZSZ) A moszkvai Pravda a Helsinki utáni feladótokról SzífNár kormány Anpolábati Kinshasa — A zairei hivata­los hírügynökség szerdán azt jelentette, hogy a cabindai enk- íávéban Francois Xavier Lubo- ta vezetésével önálló kormányt alakítottak. Lubota korábban az FNLA főtitkára volt. Az új kői mány 12 miniszterből és öt ál lamti(kárból áll. A Zaire folyó mentén el terű lő, olajban gazdag tartomány imperialista befolyása alatt álló felszabadítás! szervezete mint jelentettük — a közel­múltban egyoldalúan bejelentet­te, hogy különválik Angolától. A cabindai enklává független ségi törekvéseit egyes imperia­lista körök és a szomszédos Zaire örömmel üdvözölte, míg Kongóban heves ellenzést vál tott ki a lépés.

Next

/
Thumbnails
Contents