Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-14 / 190. szám, csütörtök
WILLY BRANDT A SZOVJET—NYUGATNÉMET KAPCSOLATOKRÓL Szerződés Mexikó és a KGST sokoldalú együttműködéséről jan — Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt eU nöke a párt hetilapjában, a V orwártsben megemlékezett a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság közötti szerződés aláírásának 5. évfordulójáról. Cikkében egyebek között íi következőket írja: Ha figyelmen kívül hagytuk volna az idő parancsát és nem vontuk volna le a szükséges következtetéseket a világpolitika kirajzolódó tendenciáiból, akkor reménytelen nemzetközi elszigeteltségbe kerültünk volna és elszalasztottuk volna a lehe tőséget, hogy teljesítsük kötelességünket Európában. A moszkvai szerződés aláírása óla elért eredmények — állapítja meg Willy Brandt — feljogosítanak annak leszögezésé- re, hogy a kezdet megtörtént, sokszorosára növekedtek a politikai kapcsolatok kormányaink között, és ez kihalással van Európa, és az egész világ fejlődésének menetére is. Jelentősen kiszélesedtek a gazdasági kapcsolatok, nőtt a kultu-> rális csere. Népeink most többet tudnak egymásról. A Német Szociáldemokrata Párt elnöke a továbbiakban rámutat: Sohasem tápláltunk illúziókat az iránt, bogy a konfrontáció hosszú időszaka után nyomban beköszönthet a súrlódásmentes együttműködés korszaka. Azt, ainí a múltban volt, nem lehet és nem kell elfelejteni. Nem kívánunk eltávolodni a múlttól, de nem akarunk ralijává sem válni. Ezért arra törekszünk, hogy új alapokra helyezzük kapcsolatainkat. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy az államközi kapcsolatok még nem normalizálódtak teljesen, hogy még sok tennivaló áll előttünk. AZ EGYÜTTMÜKÖDÉS JEGYÉBEN Szovjet—amerikai parlamenti megbeszélések Moszkvában Moszkva — Szerda reggeli moszkvai lapjelentések szerint kedden a moszkvai Kremlben folytatódtak a megbeszélések az amerikai kongresszus Moszkvába tartózkodó delegációja és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselői között. Az amerikai delegációt e kötetlen megbeszéléseken Carl Albert, a képviselőház elnöke, a szovjet parlamenti csoportot Borisz Ponomarjov, a legfelsőbb tanács nemzetiségi tanácsának képviselője, a tanács külügyi bizottságának elnöke vezette. Míg a hétfői első találkozón főként politikai kérdésekről, a háború és béke problémáiról volt szó, a keddi eszmecsere fő témája a gazdasági, tudományos-műszaki, kulturális együttműködés, a turizmus, a művészeti kapcsolatok, a sportkapcsolatok fejlesztése volt. Ponomarjov felkérte a jelenlevő 18 amerikai képviselőt, hogy tolmácsolják az amerikai kongresszus többi tagjának a szovjet legfelsőbb tanácsi tagok itt elhangzott véleményét a nemzetközi helyzet és a kétoldalú kontaktusok fontos kérdéseiről. Ez annál is fontosabb, mert mint maguk az amerikai képviselők kijelentették, az Egyesült Államokban uz utóbbi időben újra felerősödött a szovjet—amerikai kapcsolatok normalizálásának ellenzéke. A külügyi bizottság elnöke megjegyezte: A jelenlévők általában egyetértenek abban, hogy a kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztése mindkét ország számára egyformán előnyös ós az amerikai kongresz- szus által elfogadott diszkriminációs kereskedelmi törvény akadályozza a kapcsolatok fejlesztését. „Szeretnénk, ha is- mételten tudomásul vennék, hogy a Szovjetunió elutasítja azokat a kísérleteket, melyek a kereskedelmi-gazdasági kapcso latok kérdését az úgynevezett ernigráeiós kérdéshez kötik. Ez nem egyéb, mint beavatkozás beiügyeinkbe“ — jelentette kf Ponomarjov. A két ország kapcsolatainak fejlődését a kölcsönösség és az államok törvényhozásának tisz- teletbentartása elveire kell felépíteni — mondotta, s felszó lította az amerikai partnereket, hogy ezeket az elveket alkalmazzák a gazdasági együttműködés szférájára is. „Ily módon kell együtt működnünk a kereskedelmi és gazdasági szférában is, mint a tudományos műszaki és kulturális területeken. Moszkva — Nyikolaj Faggye- jev, ,i KGST titkára és Emilio Rabára mexikói külügyminiszter szerdán Moszkvában, a KGST-palota márványtermében ünnepélyes keretek között aláírta a KGST és a Mexikói Egyesült Államok együttműködéséről szóló megállapodást, melynek értelmében a KGST tagországai sokoldalú együttműködést alakítanak ki Mexikóval íi gazdaság, a tudomány és a technika különféle területein. A megállapodást mind a KGST vezető szerveinek, mind pedig íi mexikói szerveknek ra tifikálniuk kell. Az aláírás után elhangzott beszédében Nyikolaj Faggyejev utült arra, hagy íi szocialista országok és Mexikó között az utóbbi években kétoldalú alapon jelentékeny gazdasági együttműködés alakult ki, s a most aláírt okmány, melynek létrejöttét Moszkvában többnapos magasszintű tárgyalássorozat előzte meg. a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését és sok oldalú tervezetekkel való kiegészítését szolgálja. A KGST tagországai különösen fontosnak tartják, hogy a megállapodás teljes mértékben megfelel azoknak az elveknek, amelyeket a helsinki európai biztonsági értekezleten fogadott el valamennyi európai ország, s amelyek a különböző társadalmi rendszerű országoknak az egyenjogúságon és kölcsönös előnyökön alapuló együttműködését irányozzák elő. Ezeknek az elveknek a jelentősége túlterjed Európa határain — mondotta Faggyejev. A KGST és Mexikó kapcsolatainak fejlesztése ugyanakkor megfelel a KGST komplex programjában megfogalmazott előírásoknak és az ENSZ-alapokmány követelményűinek is. Mexikó azok közé íi fejlődő országok közé tartozik, amelyek nemzeti gazdaságunk erősítésére törekednek. A Szovjetunióval, a szocialista országokkal folytatott együttműködés jól szolgálja ezt a céll, hozzájárul Mexikó gazdasági függetlenségének kivívásához, .i népjólét emeléséhez a latin-amerikai országban. Emilio Rabasa mexikói külügyminiszter hangoztatta: a megállapodás aláírását kormánya semmiképpen sem tekinti formális aktusnak. A KGST-vel folytatott együttműködés megélénkülését várja tőle az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, a pénzügyek területén és más szférákban. Az aláírási ceremónián a KGST-t magasszíntű delegáció képviselte. A KGST ős Mexikó között létrejött megállapodás a harmadik ilyen jellegű egyezmény h tanács és harmadik országok együttműködéséről. Hasonló jogi alapon fejlesztik kapcsolataikat a KGST-országok Finnországgal, a fejlődő országok közül pedig Irakkal, melynek képviselői július elején kötöttek megállapodási a KGST kilenc tagországával. Az új argentin kormány letette az esküt Ismét emberrablás Buenos Aires — Az új argentin kormány hétfőn délután Isabel Peron köztársasági elnök jelenlétében letette az esküt. A hétfőn lemondott kormány tagjai közül csupán az igazság- iigyminiszter és a hadügymi niszter őrizte meg tárcáját. A felesketést ceremónia alatt Pőrén asszony nem nevezte meg az új gazdasági minisztert, azonban később bejelentették, hogy ezt a posztot ideiglenesen az igazságügyminiszter tölti be. Politikai megfigyelők a nagyarányú kormányátalakítást úgy értékelik, mint Lopez Rega híveit sújtó „tisztogatást". Kedden este sürgősen hazarendel tők állomáshelyéről Antonio Cafieröt, Argentínának a Közös Piachoz akkreditált nagykövetet, — jelentette be kedden este Vincente Daniasco argentin belügyminiszter. Kormánykörökből származó értesülések szerint Cafierót valószínűleg gazdaságügyi miniszterré fogják kinevezni. Ez az egyetlen tárca, amelyet a hétfői kormányátalakítás során nem töl töttek be. Ojabb emberrablás történt kedden az argentin fővárosban. Tíz fegyveres Buenos Aires egyik külvárosában megállította León Domenechnek, a La Isaura nevű magánkézben lévő olajfinomító vezérigazgatójának gépkocsiját, majd a 72 éves embert magával hurcolva, elhajtott. hogy tekintettel a jelenlegi koreai helyzetre, Dél Korea ENSZ- felvételi kérelme minden alapot nélkülöz. Az Egyesült Államok ugyanis a világszervezet eddigi gyakorlatában páratlan módon a két Vietnam ENSZ- tagságának ügyét össze akarta kötni a szöuli rezsim tagfelvételi kérelmével. Az Egyesült ti szavazás után Jakov Malik és kifejtette meggyőződését, hogy a vietnami nép ügye végül is győzedelmeskedni fog. A Biztonsági Tanácsban megtartott szavazás — mivel a Tanács 15 tagja közül 13 a két vietnami állam azonnali felvételére szavazott, egy pedig tartózkodott a szavazástól, világo. A vietnami nép ügyének győzelméért Államok ezzel a magatartásával szembehelyezkedett a nemzetközi közvélemény túlnyomó többségével. Miként a nemzeti függetlenségért vívott harc idején a szocialista államok most a diplomáciai küzdelemben is természetesen a két Vietnam oldalán állnak és teljes mértékben támogatják a VDK t és a DVK-t. A két vietnami állam felvételi kérelmét támogatták a harmadik világ államai és Svédország, az el nem kötelezett országok koordinációs bizottsága is, amely az ENSZ- tagállamok csaknem kétharmadát képviseli. Ugyanakkor a Biztonsági Tanácsban már a múlt héten a szükséges kilenc szavazat helyett csak hét szavazatot kapott az a javaslat, hogy tűzzék napirendre a Dél- Korea felvételi kérelmét, tehát az ENSZ legfelsőbb szerve napirendre sem tűzte a szöuli kérelem megvitatását. Az amerikai kormány a VDK és a DVK világszervezetbe való felvételének megvétózásával semmibe vette a mai világ realitását — mondotta a hétfő essan megmutatta az Egyesült Államok elszigetelődését. Amilyen mértékben azonban folytatja ellenséges politikáját Vietnammal szemben, olyan mértékben számolhat a nemzetközi közvélemény egyre fokozódó tiltakozásával. A két vietnami állam állandó ENSZ-megfigyelője közös nyilatkozatban adott hangot annak a meggyőződésének, hogy a világszervezet közgyűlése legközelebbi ülésszakán kinyilvánítja majd, hogy az országok többsége támogatja a VDK és a DVK felvételét, s a kérdést ismét a Biztonsági Tanács elé utalja. Tovább folyik tehát a diplomáciai küzdelem a vietnami nép igazságos ügyéért s ebben a küzdelemben csakúgy mint a gazdaság helyreállításában, fejlesztésében, a társadalom átalakításában a vietnami népnek nagy segítséget nyújtottak és nyújtanak a szocialista országok. Dél-Vietnamban az ország teljes felszabadítása óta eltelt három hónap alatt a kormány nagy sikereket ért el a népi forradalmi hatalom szerveinek megerősítésében, a gazdaság helyreállításában és a lakosság életének biztonságosabbá tételében. A súlyos nehézségek ellenére olyannyira sikerült helyreállítani a mezőgazdaságot, hogy az év végére biztosítani tudják az ország rizsszükségletét. Sikeresen folyik az olyan problémák megoldása, mint az ipari termelés helyreállítása, a korrupció és az infláció leküzdése, és a munkanélküliség felszámolása. Szélesedik és erősödik az állami ipari szektor, eredményes munkát fejtenek ki az új szakszervezetek. A DIFK nagy figyelmet szentel az általános kénzésnek és az írás- tudatlanság felszámolásának. Erről tanúskodik, hogy Saigonban már megnyílt minden általános iskola, s az új tanévben megkezdődik az oktatás a főváros közép, és főiskoláiban is. A dél-vietnami lakosság örömmel üdvözli és támogatja a közbiztonság és a gazdasági élet megszilárdítására tett lépéseket. A népi forradalmi hatalom az ország belső helyzetének sikeres konszolidálásával párhuzamosan fokozza külpolitikai erőfeszítéseit annak érdekében, hogy a két Vietnam csatlakozhassák a világszervezethez, és az ENSZ tagjaként a béke, a szabadság és a népek közötti barátság érdekében munkálkodjék. Ezekben a törekvéseiben továbbra Is számíthat a szocialista országok — közöttük hazánk — teljes támogatására. PROTICS JOLÁN LEONYID BREZSNYEV, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának beszédeit és beszámolóit tartalmazó új gyűjtemény jelent meg a moszkvai Politikai Irodalmi Kiadó gondozásában. Az SZKP gazdaságpolitikájának kérdései a jelenlegi szakaszba» című kétkötetes kiadvány második kötete jelent meg, amely az 1970. áprilisa és 1975 júniusa közötti időszakot öleli fel. A SZOVJETUNIÓBAN tegnap felbocsátották a Kozmosz 754 jelzésű mesterséges bolygót. A szputnyik kezdeti keringési ideje 89,8 perc, apogeuma 345 km, perigeuma 210 km. Pályasíkjának az egyenlítő síkjával l>e- zárt hajlásszöge 71,4 luk. A fedélzeti műszerek kifogástalanul működnek. HOVF.IDA iráni miniszterelnök a romániai Neptun' fürdőhelyen befejezte hivatalos megbeszélését Manea Manescu román kormányfővel. A tárgyalások végén közös közleményt, valamint jegyzőkönyvet írtak alá a két ország gazdasági cseréjének és gazdasági együttműködésének fejlesztéséről. SZÍRIA elfogadott egy új, Szaúd-Arábia által javasolt formulát az Eufrátesz folyó vizének elosztására. A damaszkuszi rádió közleménye szerint a két szomszédos arab ország a közeljövőben megállapodást ff alá a viszály rendezéséről. LOS ANGELES városi tanácsa úgy döntött, hogy támogatja Róbert Kennedy szenátor ellen 1909-ben elkövetett merénylet körülményeinek felülvizsgálását. Az újabb nyomozás ballisztikai kísérletekkel igyekszik fényt deríteni arra, hogy egy vagy több fegyverből tüzeltek « Kennedyre. YAKUBU GOWON, Nigéria közelmúltban államcsínnyel eltávolított elnöke Londonba érkezett, hogy meglátogassa olt tartózkodó családját. Repülőtéri nyilatkozatában ismét leszögezte, hogy alkalmas időpontban vissza akar térni hazájába. Zavargások Kínában New York — Kínából érkező hírek szerint Ilangosouban, Csecsiang tartomány székhelyén folytatódnak a munkáslázadások az alapvető jogok elleni maoista támadások miatt. A legalább 18 hancsou-i vállalatot átfogó zavargások letörésére több mint tízezer katonát vezényeltek a városba. A New York Times szerint a Hangcsou-i rádió adása arról tanúskodik, hogy a kínai vezetést komolyan aggasztja a tartományban kialakult helyzet. Figyelemre méltó, hogy „a rend helyreállítására“ nem csecsian- gi egységeket, hanem a Vuhan- ban állomásozó 1. hadsereg katonáit vezényelték ki. Ez a lap véleménye szerint arról tanúskodik, hogy Pekingben nem bíznak a helyi katonaságban. A New York Times hangsúlyozza, hogy a katonai vezetőket még mindig a kulturális forradalom idején megkezdődött belső viszályok foglalják le. A New York Times értesülése szerint az ország más területein az acéliparban és a vasutasok között is zavargások törtek ki. Infláció a közös piaci országokban Brüsszel — Az EGK Statisztikai Hivatalának legújíibb adatai szerint a Közös Piac tagállamaiban júniusban sem lassult lényegesen az inflációs folyamat. Nagy-Britanniában és Írországban a fogyasztói árak egyetlen hónap alatt több mint egy százalékkal emelkedtek, Angliában az árszínt az agy évvel korábbihoz képest 2§,2, Írországban 24,5 százaiékos emelkedést mutat. Olaszországban a növekedés 19 százalékos, de az NSZK kivételével valamennyi tagállamban több mint 10 százalékkal növekedtek az árak 1974 júniusával összehasonlítva. Angliában öt év alatt csaknem kétszeres a drágulás: Az árindex júniusban az l®70-es színt 187 százaléka volt. Kommentárul fe A világ haladó közvélemé** nye felháborodással vette tudomásul, hogy az Egyesült Államok az ENSZ tagjai túlnyomó többségének akaratát semmibe véve a Biztonsági Tanácsban megvétózta a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-Vietnami Köztársaság felvételét a világszervezet tagjai sorába. A Biztonsági Tanács és ügyrendi különbizottsága a múlt héten több ízben is tárgyalt a két Vietnam ENSZ-tagságáról. Az illetékes különbizottság jóváhagyta a két ország tagfelvételi kérelmét, s állásfoglalását a Biztonsági Tanács elé terjesztette. A felvételi kérelmekről folytatott vitában a Biztonsági Tanács 13 tagján kívül másik 12 állam, amely nem tagja az ENSZ legfelsőbb szervének, szintén határozottan állást foglalt a Vietnami Demokratikus Köztársaság és a Dél-Vietnami Köztársaság ENSZ-be való fel- vételo mellett. A Szovjetunió kezdettől fogva támogatta a két Vietnam felvételi kérelmét, tudatában annak, hogy Észak- és Dél-Viet- nam éveken át mérhetetlen áldozatokat hozott függetlensége és szuverenitása védelmében, és tettekkel bizonyította be, hogy kész az ENSZ alapokmányából fakadó kötelezettségek vállalására. A VDK és a Délvietnami Köztársaság más ENSZ- tagállamokkal együtt a tartós béke és a szilárd nemzetközi biztonság fenntartásán fáradozik — hangoztatta jakov Malik, a Szovjetunió képviselője a Biztonsági Tanács ülésén, s ugyanakkor rámutatott arra is,