Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 32. szám, Vasarnapi Új Szó
n ont] t cím. ;ni. Gondol- gy kénysze- cselekedtem.- vágtam ki. es — mond- a, de talán tisztába ten- ére járni a sosem érek lenne arra, l megvegyek i. fesszusom, ehetnék egy idők. azte. — Azt le már nem — ön rúgta-e s rám me- Ki az ördög zűk az ő mel lég ma reg- e. Egy órán mondtam, irodában — íyököltem a dni — szólkénytelenek a, mert nem ját elvégez;yon mélyen — Mifelénk egy hölgyet Uítom, hogy an se volt. érettem Ka gondolja, k — mondk ajtajában, bement az ót Az öreg cig. Levette ta a csekk- bevitte Mr. tizenhárom nondta Mrs. hogy adjon iga per fid ül m. igazán bol- állását. Mit kedtem én? pley. em. ;. Gilpley. — mondtam, isak az em- váriatlannak iüiia, s kergondol, kit rám. variatlannak — mondtam. — Ahol én születtem, ott udvariasak áz emberek. Az a valóság, hogy a chicagóiak nem udvariasak. legalább is nem minden részén Chicagónak de a szomszédaim többsége, amerre én laktam, meglehetősen udvarias volt. Többnyire, persze. Belátom, dühös voltam. — Ön nem állíthatja, bogy nincs modorom — mondtam. — Hol is szít letett maga? — kérdezte Mr. Wylie. — Chicagóban — mondtam. — Ön ezt nem tudta? — Nem — vágta rá. — Annak idején a Déli Vizipiac utcában dolgoztam — tettem hozzá. — Nos — mondta Mr. Wylie —, magának sokat kell tanulnia. Most kell megtanulnia, hogy nem hasznos eljárás, ha az ember megharapja a kezet, amelyik táplálja. — En még egyetlen olyan kezet se haraptam meg, amelyik táplált — vágtam rá. — Nemde fölmondott nekünk? — kérdezte. — Igen, uram — bólintottam. — Igaz, hogy tölmondtam, de népi haraptam meg senkit. — Nos, mi a kívánsága? — kérdezte. — Mindössze szeretnék elbúcsúzni öntől mondtam. — Mindössze azt szeretném megmutatni, hogy van modorom. — Rendben van — mondta Mr. Wylie. — Isten önnel. — Isten önnel — mondtam. Kimentem az irodából, s elbúcsúztam Mrs. Gilplevtől. Mr. Wylie kijött a külön irodából, mialatt Mrs. Gilplyetől búcsúztam. Az öreg hölgy izgalomba jött, amikor a főnök kijött a szobájából, de én nem szakítottam télbe a mondókámat. — Mrs. Gilpley — mondtam —, én egész életemben szerettem volna venni egy Harley- Davidson motorkerékpárt, .de-oda utazgatni rajta, látni egy rakás kisvárost, és fogadni mernék, meg is tehettem volna, ha ragaszkodom az itteni állásomhoz, de ahol én születtem, ott az ember nem vállal állást, .és nem vásárol magának llarley Davidsont, míg a másikat, akinek kenyér kell, kirúgják az állásából. — Mi az a Harley Davidson? — kérdezte Mr. Wylie. — Az egy motorkerékpár — teleltem. — O — mondta. — És ne gondolja, Mrs. Gilpley, hogy nem logok annak rendje és módja szerint boldogulni mondtam —, ha egyszer boldogulni A akarok. — Mii akar maga kezdeni egy motorkerékpárral? — kérdezte Mr. Wylie. — Vezetni akarom — feleltem. — Mi a csudának? — kérdezte. — liogy eljussak egy-két helyre — mondtam. — Hogy utazhassam. — Az nem alkalmas utazásra — mondta ' Mr. Wylie. — Az a legalkalmasabb rá a világon — mondtam. — Mr. Wylie, nem hiszem, hogy ön valaha is vezetett volna motorkerékpárt. — Nem, nem vezettem — ingatta Mr. Wylie a fejét. — Nincs még hozzá fogható — mondtam. — Egy jó motorkerékpár nyolcvan mérföldet is meg tud tenni egy óra alatt, könnyedén. Mrs. Gilpley — folytattam —, ha lesz egy oldalhajós motorom, igen boldoggá tenne, ha elvihetném önt egy túrára a Golden Gate Parkba, csak azért, hogy fogalmat alkothasson róla, milyen kellemes élmény a motorozás. — Nagyon köszönöm, foe — mondta Mrs. Gilpley. — Isten önnel — mondtam. — Isten önnel — szólt Mrs. Gilpley. — Isten önnel — szólt Mr. Wylie. Kiléptem a folyosóra, s fölcsengettem a felvonót. A görög George kezelte. — Hová? — kérdezte. — Portlandba — feleltem. — Portlandba? — meredt rám. — Mi az istent keresel te Portlandban? — Nem tudom — feleltem.-r- Mi baj? — kérdezte. — Épp az imént hagytam ott az állásomat — feleltem. — Mi az istennek kellett otthagyni az állásodat? — dohogott. — Utáltam — mondtam. — Rühellek hullák után szimatolni. — Hülye vagy — mondta. Egyáltalán nem vagyok hülye — mondtam. Kiléptem a felvonóból, ki az épületből, s fölbaktattam a Piac utcán. Nem tudom, hogy történt, de egyenesen a Harley-Davidson rég kirendeltségén kötöttem ki, s a legújabb típust is megmutatták Kérdeztem az elárusítót, tehetnék-e valamelyiken egy rövid prőbautat odakint, a fickó az egyik belső irodában ineg- hányta-vetette a dolgot valakivel, s közölte, hogy bármelyiket kipróbálhatom, ha némi pénzt letétbe helyezek az irodában. .—■ Abban az esetben — tette hozzá. Nos, nálam volt .1 csekk, s átnyújtottam neki a csekket. Gyönyörű masina volt, végigdubörögtünk a Piac utcán, megálltam az épület előtt, ahol dolgoztam, fölkapaszkodtam a lépcsőn, s be Mr. Wylie irodájába Hülyén rám meredt. — Mr. Wylie — mondtam -<*•, van egy gyönyörű Hariey-Davidsonom odalent, s hu nem volna kifogása egy kis motorozás ellen, vég tel énül lekötelezne, ha helyet foglalna mögöttem. A nyereg nagy, ha tehát én előre- liúzódom, ön kényelmesen elfér a hátam mögött. — Nem akarok motorkerékpáron utazni — tiltakozott. — Gondoltam, hátha — mondtam. Kivonultam az irodából, de visszafordultam. — Látni se szeretné? — kérdeztem. — Nem — mondta. Rendben — mondtam. Leballagtam a lép csőn, fölültem a motorra, s elviliarzottam. Pompás szórakozás volt. A motor remekül vl- seikedett. Kihajtottam a Nagy Távolsági Útra, az óceánpartra, majd eszembe jutott Monterey, s gondoltam, magamnál tartom a gépet, lerobogok Montereybe, majd haza, itt vissza adom nekik a motort, s elindulok munkát keresni. I.ehet, hogy a pénzemből is visszakapok valamit, lehet, hogy nem, de ha nem. gondoltam, úgyis megéri, így hát kint maradtam vele. Ez az igazi! Áprilisi Alattam a Harley-Davidson, mögöttem a Csendes-óceán s a világ, a városok, az emberek, a Fák r->v kettőre Monterey utcáin robogtam. A város szép volt. Ódon házakat láttam hajókat. Halászhajókat. Kellemes halszag esik landozta lent az orromat, s rengeteg fény vakított. A halászok csupa hangosan karattyo ló olasz. Harley-Davidsonomat körülvezettem a városon, majd ki a part nedves homokjára, s végig a part mentén még jó nagy darabon. Fölriasztottam egy serog tengeri sirályt, végül egy helven leálltam, s elfogyasztottam három vagdalthúst, s hozzá két csésze kávéi A motort Friscónak fordítottam. Nagy út volt, oda és vissza. Életemben nem láttam ennél szebb motort. Tettem vele. ami jólesett. Ment, ahova vezettem. Rászoríthattam, hogy lassabban haladjon a gyalogosnál, vagy gyorsabban az országút bármelyik drága gépkocsijánál. Istenemre, legalább hatvan milliomos pacákot magam mögött hagytam az úton. Ha akartam, bömbölt. Vezethettem cikcakkban Ülhettem rajta úgy, hogy a törzsem jobbra vagy balra kihajolt. Állítom, hogy jó egynéhány embert halálra rémítettem az országúton. Egy mérföldön át nem fogtam a kormányt Sokáig álltam a nyergen, kezem a kormányon. Az emberek azt hiszik, hogy veszélyes mutatvány, do nem az, ha az ember tudja, hogyan kell csinálni. Remekül telt az időm a Harley-Davidsonnal. Visszavittem, helyére toltam. Az elárusító rám csodálkozott: — Merre járt? — Lefutottam Montereybe — mondtam. — Montereybe? — képedt el. — Nem tud tűk hogy olyan nagy útra indul. Azt hittük, liogy csak a működésére kíváncsi. — Hát — mondtam —, mindig is szerettem volna leruccanni arra a vidékre. Visszakap- ha tnám a pénzemet? — Meg óhajtja venni a motorkerékpárt? — kérdezte. — Mennyibe kerül? — kérdeztem. — Kétszázötven dollár —■ mondta. — Nem — mondtam. — Nincs annyi pénzem. — Mennyi pénze van? — kérdezte. — Az a csekk, semmi több — mondtam. — Az a tizenhárom dollár. — Azt hittük, hogy meg óhajtja venni a motort — mondta. — Meg is vettem yolna, ha ott nem hagyom az állásomat — bólintottam. — Visszakaphatnám a pénzemet? — Nem hiszem — mondta az elárusító. — Beszélek az igazgatóval. Bement <<z egyik irodába, tárgyaltak, majd kijött, de egy másik pacák is vele volt. A másik pacák fontos és szigorú képet vágott. — Mit képzel maga, hogy csak úgy fölpattan egy vadonatúj motorra, és lerobog Montereybe? — kérdezte. — Hogy mit? — kérdeztem. Fogalmam se volt, mit mondjak. Vajon ő mit képzelt, én mit képzeltem? Én semmit se képzeltem. — Nem szabad ilyet csinálnia — mondta. Azt hittük, hogy csak a háztömb körül kívánju megjáratni a motorkerékpárt, vagy megmutatni valakinek, vagy valami hasonlót akar. — Többeknek is megmutattam — mondtam. — Visszakaphatnám a pénzemet? — Attól félek, hogy maya tartozik minekünk — mondta az igazgató. — Ez a gép új gép. Eladásra van itt. Mostantól kezdve hasz nált — Legalább valamennyit visszakaphatnék a pénzemből? — kérdeztem. — Nem — felelte az igazgató. — Frankó motor — mondtam. Kifordultam a helyiségből, fölbandukoltam a szállásomra, s meg se torpantam, bogy törjem a fejemet, hol tudnék munkát keríteni. Boldoggá tett, hogy motoron megjártam Monterey t KONCSOI. LÁSZLÓ FORDÍTÁSA NYÁRON (Susi Weeraralhna felvétele]
