Új Szó, 1975. augusztus (28. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-10 / 32. szám, Vasarnapi Új Szó
m oondtam. [ni. Gondol- gy kén y sze- cselekedtem.- vágtam ki. es — mond- a, de talán tisztába lenére járni a sosem érek lenne arra, I megvegyek i. Jesszusom, ehetnék egy iilok. ezle. — Azt >e már nem — ön rúgta-e s rám me- Ki az ördög ziik az ő melíeg ma reg- e, Egy órán mondtam, irodában — íyököltem » dni — szólkénytelenek i, mert nem lát elvégezyon mélyen — Mifelénk egy hölgyet llítom, hogy an se volt. erettem Ka gondolja, * — mondk ajtajában, bement az ót. Az öreg cig. Levette ta a csekkbe vitte Mr. tizenhárom londta Mrs. hogy adjon iga perfidül m. igazán bol- állását. Mit kedtem én? jley. em. . Gilpley. — mondtam, isak az em- variatlannak iába, s kérgondol, kit rám. variatlannak — mondtam. — Ahel én születtem, ott udvariasak áz emberek. Az a valóság, hogy a chicagóiak nem udvariasak. legalább is nem minden részén Chicagónak de a szomszédaim többsége, amerre én laktam, meglehetősen udvarias volt. Többnyire, persze. Belátom, dühös voltam. — Ön nem állíthatja, hogy nincs modorom — mondtam. — Hol is született maga? — kérdezte Mr. Wylie. — Chicagóban — mondtam. — Ön ezt nem tudta? — Nem — vágta rá. — Annak idején a Déli Vizipiac utcában dolgoztam — tettem hozzá. — Nos mondta Mr. Wylie —, magának sokat kell tanulnia. Most kell megtanulnia, hogy nem hasznos eljárás, ha az ember megharapja a kezet, amelyik táplálja. — Én még egyetlen olyan kezet se haraptam meg, amelyik táplált — vágtam rá. — Nemde fölmondott nekünk? — kérdezte. — Igen, uram — bólintottam. — Igaz, hogy tölmondtam, de népi haraptam meg senkit:. — Nos, mi a kívánsága? — kérdezte. — Mindössze szeretnék elbúcsúzni öntől —• mondtam. — Mindössze azt szeretném megmutatni, hogy van modorom. — Rendben van — mondta Mr. Wylie. — Isten önnel. — Isten önnel — mondtam. • Kimentem az irodából, s elbúcsúztam Mrs. Gilpleylöl. Mr. Wylie kijött a külön irodából, mialatt Mrs. Gllplyetől búcsúztam. Az öreg hölgy izgalomba jött, amikor a főnök kijött a szobájából, de én nem szakítottam félbe a mondókámat. — Mrs. Gilpley — mondtam —, én egész életemben szerettem volna venni egy Harley- Davidson motoi'kerékpárt, ide-oda utazgatni rajta, látni egy rakás kisvárost, és fogadni mernék, meg is tehettem volna, ha ragaszkodom az itteni állásomhoz, de ahol én születtem, ott az ember nem vállal állást, .és nem vásárol magának Harley Davídsont, míg a másikai, akinek kenyér kell, kirúgják az állásából. — Mi az a Harlev Davidson? — kérdezte Mr. Wylie. — Az egy motorkerékpár — feleltem. — G — mondta. — fis ne gondolja, Mrs. Gilpley, hogy nem fogok annak rendje és módja szerint boldogulni mondtam —, ha egyszer boldogulni m akarok. — Mit akar maga kezdeni egy motorkerékpárral? — kérdezte Mr. Wylie. — Vezetni akarom — feleltem. — Mi a csudának? — kérdezte. — Hogy eljussak egy-két helyre — mondtam. — Hogy utazhassam. — Az nem alkalmas utazásra — mondta ’ Mr. Wylie. — Az a legalkalmasabb rá a világon — mondtam. — Mr. Wylie, nem hiszem, hogy 011 valaha is vezetett volna motorkerékpárt. — Nem, nem vezettem ingatta Mr. Wylie a fejét. — Nincs még hozzá fogható — mondtam. — Egy jó motorkerékpár nyolcvan mérföldet is meg tud tenni egy óra alatt, könnyedén. Mrs. Gilpley — folytattam —, ha lesz egy oklalhajós motorom, igen boldoggá tenne, ha elvihetném önt egy túrára a Golden Gate Parkba, csak azért, hogy fogalmat alkothasson róla, milyen kellemes élmény a motorozás. — Nagyon köszönöm, foe — mondta Mrs. Gilpley. — Isten önnel — mondtam. — Isten önnel — szólt Mis. Gilpley. — Isten önnel — szólt Mr. Wylie. Kiléptem a folyosóra, s fölcsengettem a felvonót. A görög George kezelte. — Hová? — kérdezte. — Portlandba — feleltem. — Portlandba? — meredt rám. — Mi az istent keresel te Portlandban? — Nem tudom — feleltem.-r- Mi baj? — kérdezte. gondoltam, úgyis megéri, így hát kint maiadtam vele. Ez az igazi! Áprilisi Alattam a Har- ley-Davidson, mögöttem a Csendes-óceán. S a világ, a városok, az emberek, a Iák F>v kettőre Monterey utcáin robogtam. A város szép volt. Ódon házakat láttam hajókat. Halászhajókat. Kellemes halszag esik landozta lent az orromat, s rengeteg lény vakított. A halászok csupa hangosan karattyo ló olasz. Harley-Davidsonomat körülvezettem a városon, majd ki a part nedves homokjára, s végig a part mentén még jó nagy darabon. Föl riasztottam egy serag tengeri sirályt, végül egy helven leálltam, s elfogyasztottam három vagdalthúst, s hozzá két csésze kávéi A motort Friscónak fordítottam. Nagy út volt, oda és vissza. Életemben nem láttam ennél szebb motort. Tettem vele. ami jólesett. Ment, ahova vezettem. Rászoríthattam, hogy lassabban haladjon a gyalogosnál, vagy gyorsabban az országút bármelyik drága gépkocsijánál. Istenemre, legalább hatvan milliomos pacákot magam mögött hagytam az úton. Ha akartam, bömbölt. Vezethettem cikcakk- ban Ülhettem rajta úgy, hogy a törzsem jobbra vagy balra kihajolt. Állítom, hogy jó egynéhány embert halálra rémítettem az országúton. Egy mérföldön át nem fogtam a kormán vl Sokáig álltam a nyergen, kezem a kormányon. Az emberek azt hiszik, hogy veszélyes mutatvány, de nem az, ha az ember tudja, hogyan kell csinálni. Remekül telt az időm. a Harley-Davidsonnal. Visszavittem, helyére toltam. Az elárusító rám csodálkozott: — Merre járt? — Lefutottam Montereybe — mondtam. — Montereybe? — képedt el. — Nem tudtuk hogy olyan nagy útra indul. Azl hittük, hogy csak a működésére kíváncsi. — Hát — mondtam —, mindig is szerettem volna leruccanni arra a vidékre. Visszakaphatnám a pénzemet? — Meg óhajtja venni a motorkerékpárt? — kérdezte. — Mennyibe kerül? — kérdeztem. — Kétszázötven dollár — mondta. — Nem — mondtam. — Nincs annyi pénzem. — Mennyi pénze van? — kérdezte. — Az a csekk, semmi több — mondtam. — Az a tizenhárom dollár. — Azt hittük, hogy meg óhajtja venni a motort — mondta. — Meg is vettem volna, ha ott nem hagyom az állásomat — bólintottam. — Visszakaphatnám a pénzemet? — Nem hiszem — mondta az elárusító. Beszélek az igazgatóval. Bement az egyik irodába, tárgyaltak, majd kijött, de egy másik pacák is vele volt. A másik pacák fontos és szigorú képet vágott. — Mit képzel maga, hogy csak úgy fölpattan egy vadonatúj motorra, és lerobog Montereybe? — kérdezte. — Hogy mit? — kérdeztem. Fogalmam se volt, mit mondjak. Vajon ó mit képzelt, én mit képzeltem? Én semmit se képzeltem. — Nem szabad ilyet csinálnia — mondta. Azt hittük, hogy csak a háztömb körül kívánja megjáratni a motorkerékpárt, vagy megmutatni valakinek, vagy valami hasonlót akar. — Többeknek is megmutattam — mondtam. — Visszakaphatnám a pénzemet? — Attól félek, hogy maga tartozik minekünk — mondta az igazgató. — Ez a gép új gép. Eladásra van itt. Mostantól kezdve használt — Legalább valamennyit visszakaphatnék a pénzemből? — kérdeztem. — Nem — felelte az igazgató. —■ Frankó motor — mondtam. Kifordultam a helyiségből, fölbandukoltam a szállásomra, s meg se torpantam, hogy törjem a fejemet, hol tudnék munkát keríteni. Boldoggá tett, hogy motoron megjártam Monte reyt KONCSOI. LÁSZLÓ FORDÍTÁSA NYÁRON (Susi Weeraratlma felvétele] — Épp az imént hagytam olt az állásomat — feleltem. — Mi az istennek kellett otthagyni az állásodat? — dohogott. Utáltam — mondtam. — Rühellek hullák után szimatolni. — Hülye vagy — mondta. Egyáltalán nem vagyok hülye — mondtam. Kiléptem a felvonóból, ki az épületből, s föl- baklattam a Piac utcán. Nem tudom, hogy történt, de egyenesen a Harley-Davidson rég kirendeltségén kötöttem ki, s a legújabb típust is megmutatták Kérdeztem az elárusítót, tehetnék-e valamelyiken egy rövid próbautat odakint, a fickó az egyik belső irodában meghányta vetette a dolgot valakivel, s közölte, hogy bármelyikei kipróbálhatom, ha némi pénzt letétbe helyezek az irodában. — Abban ai esetben -r- tette hozzá. Nos, nálam volt a csekk, s átnyújtottam neki a csekket. Gvönvörö masina voll, végigdubörögtünk a Piac utcán, megálltam az épület előtt, ahol dolgoztam, fölkapaszkodtam a lépcsőn, s he Mr. Wylie irodájába Hülyén rám meredt. — Mr. Wylie — mondtam van egy gyönyörű Haríey-Davidsonom odalent, s ha nem volna kifogása egy kis motorozás ellen, vég telen ül lekötelezne, ha helyet foglalna mögöttem. A nyereg nagy, ha tehát én előre- liúzódom, ön kényelmesen elfér a hátam mögött. — Nem akarok motorkerékpáron utazni — tiltakozott. — Gondoltam, hátha — mondtam. Kivonultam az irodából, de visszafordultam, , — Látni se szeretné? — kérdeztem. — Nem —- mondta. Rendben — mondtam. Leballagtam a lépcsőn, fölültem a motorra, s elviharzottam. Pompás szórakozás volt. A motor remekül viselkedett. Kihajtottam a Nagy Távolsági Útra, az óceánpartra, majd eszembe jutott Monierey, s gondoltam, magamnál tartom a gépet, lerobogok Montereybe, majd haza. itt vissza adom nekik a motort, s elindulok munkát keresni. Lehet, hogy a pénzemből is visszakapok valamit, lehet, hogy nem, de ha nem.
