Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-10 / 160. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! 1975. július ML CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA <§D XXVIII. ÉVFOLYAM 160. szám Ára 50 fillér A MÁSODIK FÉLÉVBEN IGÉNYESEBBEN Irta: Ján Bróska mérnök, a Szlovák Szocialista Köz társaság építésügyi minisztere Az építők napja, amelynek megünneplésére az idén a jubileumi évfordulók és a CSKP XV. kongresszusa előkészítésé nek jegyében kerül sor, társadalmi elismerése az építők műn kájának, amellyel jelentősen hozzájárulnak szocialista hazánk dinamikus fejlődéséhez. E fejlődés feltételeit pártunk gazdaságpolitikája teremtette és teremti meg, meghatározva az építőipar anyagi-műszaki alapja fejlesztésének céljait. Csak igy lehetett biztosítani az építőipari munkák terjedelmének szüntelen növekedését; az építőipari munkák terjedelme 1948 és 1973 között ll-szereaére növekedett. A lakásépítések, az ipari beruházások és a közművesítés nagyarányú fejlődésiét az építőipar főképp a termelés iparosításával érte el, amiben fontos szerepet játszott az építőelemek előregyártása, házgyárak létesítése. Az építőipar iparosításának követelménye ma is igen idő szierű, s jelenleg már nem lehet csak az építők ügye, hanem mindazoknak az ágazatoknak az ügye is, amelyek az építőipart segítik. Pártunk központi bizottságának tavaly májusi ülése figyel mezteteit arra, hogy az új tudományos-műszaki ismeretek és eredmények gyakorlati alkalmazása vontatottan történik az építőiparban is. Ezt fékezi a termelési folyamatot és kedvezőtlenül befolyásolja az igényes beruházási feladatok megvalósító sát. Az építők saját felelősségének mértéke napról napra növekedik. Munkájuk eredményeit most nemcsak a saját szempontjukból ítélik meg, hanem összhangba hozzák ezeket az össztársadalmi szükségletekkel. Ez irányban számunkra is jelentős mérföldkő volt a CSKP KB novemberi ülése, amelynek határozatait felvettük a CSKP XIV. kongresszusa irányelveinek sikeres megvalósítását szolgáló intézkedéseink közé. Különös gondot fordítunk az építőipari termelés magasabb minőségi szintjére irányuló követelményekre. Emellett állandóan növekednek az építőipar feladatai, az építőipari munkák terjedelme az idén az 1970-es évi eredményekhez képest 57 százalékkal, az építőanyagok termelése területén pedig 44,2 százalékkal növekedik Az 5. ötéves terv feladatainak eddigi teljesítése azt mutatja, hogy fő célkitűzéseit az építőiparban nemcsak teljesítjük, hanem egyes mutatóit tekintve, lényegesen túl is szárnyaljuk. Tekintettel az építőipari feladatok növekedésére, az építők számos intézkedéssel biztosítják az ötéves tervidőszak utolsó éve feladatainak teljesítését. Gyakorlati megvalósításuk pozitívan mutatkozik a mennyiségi és minőségi mutatók teljesítésében. Megítélhető ez abból az erőfeszítésből is, amelyet az építőipar két ágazatának dolgozói az első félévben kifejtettek arra vonatkozóan, hogy minél jobban teljesítsék az évi feladatokat. , . A munkák terjedelmét tekintve, az építőipari tárca feladatait az első félévben 100,6 százalékra teljesítette. Ezzel 48 százalékban sikerült teljesíteni az évi tervet, összhangban az építők sziovákiai országos aktívaértekezletének határozataival. Az évi terv teljesítéséből való részesedés a legprogresz- szívabb a jelenlegi ötéves tervidőszakban. Nem ilyen kielégítő a helyzet a kivitelezői szerződésekben kjkötött beruházások, építőipari munkák teljesítése terén. Ennek oka részben az, hogy egyrészt az építőipar nem teljesíti tervét a szerkezeti arányoknak megfelelően, másrészt nem teljesítik megfelelőképpen feladataikat a más tárcákhoz tartozó alvállalkozók. Ezért néhány fontos beruházáson egyre ismétlődnek a hagyományos fogyatékosságok. Elégtelen az alvállalkozók koordinálása, az anyagbeszerzés, a szállítóeszközök biztosítása, de ezeken a beruházásokon maguknak az építőipari vállalatok munkájának a szervezése is. ■‘Mindezek ellenéne a kiemelt beruházásokon az első félévben 109,8 százalékos volt a tervteljesítés, ami több mint 60 százalékát jelenti az évi feladatoknak. Az első félévben például átadták a hutnen- néi Chemlon vegyipari kombinát IX. sz. üzemét (ennek próbaüzemeltetése is megkezdődött), a rohogníki vegyipari kombinát I. sz. mészpörkölő gépsorát és megkezdődött a Liptovská Mara-i vízi erőmű víztárolójának feltöltése is. A befejezett beruházások aránya azonban az évi tervfeladatokhoz képest alacsony, így a terv teljesítése zömmel a második félévre esik Ez a következő időszakban az építőipari kapacitások jelentős koncentrációját kívánja meg, s ezzel kapcsolatban lényegesen emelni kell a szervezési tevékenység minőségi színvonalát az irányítás minden vonalán. Ugyanígy azoknak az ágazatoknak is, amelyek jelentős mértékben kiveszik részüket a beruházások befejezéséből, illetve átadásából, teljes terjedelemben és határidőre kell teljesíteniük feladataikat. Az építők jelentősen kiveszik részüket a párt szociálpolitikájának biztosításából is. Ezért tőlük is függ, hogy a lakás- építési program és a járulékos beruházások terén a CSKP XIV. kongresszusa által kitűzött célokat sikeresen teljesítjük. Ezért tűztük ki operatív intézkedéseinkben, hogy az első félévben az évi tervbe előirányzott lakásoknak 41 százalékát át kell adni. Lényegében ezt az előirányzatot teljesítettük, 12 800 lakást adtunk át, ami 1259 lakással több, mint a múlt évben. Az építőanyagokat előállító ipar is jól teljesítette a meny- nyiségi és minőségi mutatókat. A nyerstermelés tekintetében az első félévre szóló tervet túlteljesítették, az évi feladatoknak pedig 49,4 százalékát teljesítették, ami az előző év azonos időszakához képest 11,9 százalékos növekedést jelent. Ami a minőségi mutatókat illeti, az építőipari ágazat a nyereség időtervét az első félévben kereken 103 százalékra teljesítette. Az előző év azonos időszakához képest a 100 korona teljesítményre ráfordított költséget 96,61 koronáról 94,22 (Folytatás az 5. oldalon) Gustáv Husák elvtárs Prága dolgozói körében A főváros fejlesztése az egész ország ügye Gustáv Husák elvtárs a CKO dolgozói között. (CSTK-felvétel) (Tudósítónktól) — Tegnap jelentős esemény gazdagította szocialista hazánk fővárosának életét. Gustáo Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke Antonin Kupéknak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a fővárosi pártbizottság vezető titkárának kíséretében ellátogatott az Óvárosi Tanácsházára, továbbá Prága egyik legnagyobb üzemébe, a OKI)-mozdonygyárba, s megismerkedett a főváros fejlesztésének időszerű és távlati kérdéseivel. A CSKP KB főtitkárát, köztársaságunk elnökét a történelmi nevezetességű Óvárosi Tanácsháza előtt a prágaiak lelkes éljenzése közepette Zárnék Zuska, Prága főpolgármestere fogadta. Husák elvtársat ezután, az ősrégi szláv szokásnak megfelelően, két népviseletbe öltözött lány kenyérrel és sóval kínálta meg. Egy pionírkislány pedig Prága főváros színeit jelképező, pirossárga szalaggal átkötött szép rózsacsokrot nyújtott át Husák elvtársnak. A becses vendég ezután vendéglátói kíséretében a tanácsháza díszes Brozik-ter- mébe ment, ahol a főpolgármester bemutatta neki a CSKP Fővárosi Bizottsága Elnökségének tagjait és titkárait, a Fővárosi Ellenőrző és Revíziós Bizottság elnökét, valamint a politikai és társadalmi élet számos jelen levő képviselőjét. Prága főpolgármestere üdvözlő beszédében kifejezte örömét, hogy köztársasági elnökünk — a haladó és forradalmi hagyományoknak megfelelően — röviddel megválasztása után ellátogatott a főváros történőink múltú városházára. Nagyra értékelte azt a gondoskodást, amellyel Gustáv Husák elvtárs, mint a CSKP KB főtitkára Prága fejlődéséi kíséri. Ezt követően átnyújtotta Husák elv- társnak a Prága fővárosa díszpolgárává való megválasztásáról szóló okmányt, valamint a város kapuinak kulcsait. A CSKP Fővárosi Bizottsága és a Prágai Fővárosi Nemzeti Bizottság ezzel fejezi ki köztársasági elnökünk iránti elisina*- rését és megbecsülését. Husák elvtárs meleg szavakkal mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért, azért, hogy Prága díszpolgárává választották. Köszönetét mondott a főváros párt- és közigazga* tási szerveinek, társadalmi szervezeteinek mindazokért az eredményekért, amelyeket Prága felvirágoztatása terén értek el. — Az utóbbi években —• mondotta a továbbiakban Gustáv Husák elvtárs — igen sok minden épült Prágában. Bizonyítani lehet ezt számadatokkal, akciókkal ós eredményekkel, amelyekről a prágaiak és a főváros látogatói napról napra meggyőződhetnek. A pártós államvezetők kötelességüknek tartják gondoskodni róla, hogy az oly nagy hagyományokkal és gazdag történelemmel rendelkező főváros korszerű szocialista nagyvárossá fejlődjék, birtokában mindannak, ami ehhez tartozik, lakóinak jó és boldog életet nyújtva ós reprezentálva a szocialista államot. Gustáv Husák beszédének további részében Prága fejlesztésének fő feladataival foglalkozott. Ezzel ' kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a párt- és állami szervek továbbra is segítséget fognak nyújtani a fő(Folytatás a 2. oldalon) MÁR A KEZDET IS NAGYOBB ÜTEMET KÍVÁN ÜLÉSEZETT A SZLOVÁKIAI ARATÁSI BIZOTTSÁG Az elmúlt hét végén a nyugat-szlovákiai kerület egyes déli járásaiban megkezdték a gabona betakarítását, s jelenleg már a közép- és a kelet- szlovákiai kerület néhány járásában is dolgoznak a kombájnok. így az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium központi aratási bizottsága tegnapi ülésén elsősorban az aratás helyzetéről és a gabonabetakarítással kapcsolatos tennivalókról tárgyalt. A bizottság ülését annak elnöke, Németh fenő miniszterhelyettes vezette. Az utóbbi napokban Szlová- kia-szerte csak helyi jellegű futó záporok voltak, s a meleg, napos idő meggyorsította a gabona érését. A jó időt több mezőgazdasági üzemben kihasználták, és az első alkalmas órában megkezdték az aratást. Ennek eredményeként tegnapig a nyugat-szlovákiai kerületben mintegy 5800 hektárról, a közép- és a kelet-szlovákiai kerületben pedig 100, illetve 180 hektárról takarították be a termést. A felvásárló vállalatok eddig mintegy ezer vagon gabonát vettek át. A betakarítás kezdeti ütemével a bizottság nem elégedett, elsősorban a nyugat-szlovákiai kerületiben. Az igazság az, hogy e kerület mezőgazdasági üzemeiben az elmúlt napokban az aratás üteme elmaradt a gabona érettségi foka és a technikai kapacitás által adott lehetőségektől. Megtörtént, hogy az egyik mező- gazdasági üzemben már arattak, de a szomszédos üzemben még az udvaron tétlenkedtek a kombájnok. Az indokolatlan várakozás megbosszulhatja magát, mivel a meteorológiai előrejelzés a következő napokra felhős és futó esőkkel bőven tarkított időt jósol. Következetesebb ellenőrzést Á bizottság megelőző ülésein felhívta a figyelmet a kalász- emelők és a kettős kerekek használatának fontosságára. Ennek ellenére a legtöbb mezőgazdasági üzemben még mindig nem szerelték fel a kalász- emelőket, pedig a megdőlt gabona, illetve a veszteségek csökkentése ezt feltétlenül megkívánná. Különösen a nyugat- szlovákiai kerületben sok a (Folytatás a 2. oltialonl SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA