Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-23 / 171. szám, szerda
A HELSINKI CSÚCSTALÁLKOZÓ A HALADÓ EURÓPAI ERÜK GYŐZELME A finn fővárosban folytatódik a zárószakasz előkészítése Helsinki — Az európai biztonsági és egyiittműködesi értekezlet harmadik, zárószakaszának színhelyén lázas előkészületek folynak a július 30- án kezdődő állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozójának meg ren d ezésére. Helsinki polgármestere a TASZSZ szovjet hírügynökség tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette: az a körülmény, hogy a zárószakasz megrendezésére Helsinkiben került sor, Kekkemen elnök aktív finn külpolitikájának elismerését tükrözi. A világ haladó erői igen nagy reményeket fűznek ehhez a találkozóhoz és az; aláírásra kerülő okmányok gyakorlati megvalósításához. A csúcskonferencia jelképes példát kapott a világűrből, ahol épp a napokban zajlott le a történelmi szovjet—amerikai űrutazás — hangoztatta a finn főváros képviselője. A finn Külügyminisztérium egyébként közölte, hogy a csúcstalálkozóval kapcsolatos műszaki előkészületek is tervszerűen folynak. A távközlési és egyéb műszaki szolgáltatások biztosításán kívül a finn kormány előkészíti a csúcstalálkozón résztvevő állam-, illetve kormányfők kétoldalú találkozóját is. A Neues Deutschland című berlini napilap keddi kommentárjában megállapítja, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet második szakaszának sikeres lezárása és a csúcstalálkozó megrendezése a szocialista országok következetes, egyeztetett béke politikájának, az összes európai demokratikus és haladó er'ók aktivitásának és azon nyugati kormányoknak a sikere, ame lyek realista álláspontra helyezkedtek. A záródokumentumok ünnepélyé« jóváhagyása Helsinkiben most már sokoldalú ala pon tovább fogja erősíteni a békés egymás mellett élés elvét, amelyek közül a legfon - tosabb az államok határai és területi integritása sérthetetlenségének az elve. Genfheu szolidaritási nagygyűlést rendeztek a spanyol nép de mokratikiiü jogai védelmének támogatására. (Telefoto: CSTK — TASZSZ) CHILÉBEN LÁBBAL TIPORJÁK AZ EMBERI JOGOKAT Tanácskozik az indiai parlament A szükségállapot tovább tart Delhi — Az indiai parlament hétfőn megnyílt egyhetes ülésszakának első napján Dzsag- zsivan Ram mezőgazdasági és öntözésügyi miniszter beterjesztette a rendkívüli állapot jóváhagyásáról szóló indítványt. Ram leszögezte, hogy a szükségállapotot mindaddig fenn kell tartani, amíg „a társadalomellenes erők nem hagynak fel a néptömegek félrevezetésével és az ország biztonságának veszélyeztetésével”. Kedden folytatódott a javaslat vitája és ebben felszólalt Indira Gandhi kormányfő is. A miniszterel nők asszony leszögezte, hogy nemcsak addig léteznek politikai jogok, amíg a rendet fenn kell tartant. Rámutatott, hogy egyensúlyt kell kialakítani a nép politikai jogai és a tömeg gazdasági jogai közölt. Hangsúlyozta, hogy nem lehet visszatérni a rendkívüli állapot bevezetése előtti időszakhoz, amikor visszaéltek a polgári szabadság jogokkal. A miniszterelnök interpellációját akkor egyes ellenzéki képviselők próbálták közbeszólásokkal és rendbontással megzavarni, de Indira Gandhi folytatta: „Éppen a parlament ösz- szehívása bizonyítja azt, hogy Indiában továbbra is demokratikus rend van. Azért ültünk össze, hogy megőrizzük, nem pedig, hogy szétromboljuk a demokráciát.“ Kijelentette, hogy a betiltott szélső jobboldali és szélső baloldali csoportok a demokrácia és az alkotmány ellenségei, nem pedig a kormány, minta,hogy ezt az ellenség állítja. Az indiai látogatáson tartózkodó Luis Echeverria mexikói elnök tiszteletére rendezett fogadáson F-akhruddin Üli Ahmed Indiai államfő leszögezte, hogy India a baráti és kölcsönösen előnyös együttműködés, a bel- ügyekbe való be nem avatkozás, a szuverenitás, az egyenlőség és a függetlenség, valamint egymás kölcsönös tiszteletben tartása alapján kész fejleszteni és kialakítani más országokkal való kapcsolatait. Beszédének belpolitikai kérdésekkel foglalkozó részében az elnök megállapította, hogy India a szocializmus, a demokrácia elvei alapján új társadalmat épít. Az ország és_ az indiai kormány a maga által választott úton halad tovább, hogy megvalósítsa az egész nép jobb jövőjét biztosító feltételeket — mondotta végül az elnök. A parlament felső háza 136 szavazattal, 33 ellenében elfogadta a kormány június 26 i határozatát. Havanna — A havannai rádió szerint Chilében folytatódnak a letartóztatások. Mint a Chilei Szocialista Fárt legfrissebb nyilatkozata rámutat, a junta titkosrendőrsége letartóztatta a párt politikai bizottságának két tagját: Ezekiel Boncé Valparaiso-i szakszervezeti vezetőt és Ricardo Lagos diákvezért. A Szocialista Párt nyilatkozata a Chilében és az ország határain kívül harcoló hazafiakat az egység további fokozására szólította fel. Chiléből érkezett az a hír Is, amely az escudo újabb, idén már 14. leértékeléséről számolt be. A mostani devalváció 3,6 százalékos. A chilei Nemzeti Bank egyébként megkezdte az előkészületeket az új pénznem, a peso szeptember elejére tervezett bevezetésére. Argentin hírmagyarázók szerint az új pénznem bevezetése semmit sem fog enyhíteni Chile egyre romló gazdasági helyzetén. Legfeljebb a számolást teszi könnyebbé. (Egy peso ugyanis 1600 escudónaik lesz megfelelő.’ Caracasban, az ENSZ emberi jogok védelmére alakult bizottsága záróközleményt adott ki a Chiléből elmenekült s»e- mélyek kihallgatásáról. Ebben megállapítja, hogy Pinochet kormánya lábbal tiporja az alapvető. emberi jogokat. A hat nap során a bizottság több mint 46 volt chilei politikai személyiséget, köztük az Allen- de-kormány volt tagjait hallgatta ki. A chilei belügyminisztérium egyébként beismerte, hogy a Népi Egység kormányának megbuktatása óla Chilében eddig több mint 4606 személyt vetettek börtönbe. Ülésezik a Biztonsági Tanács N^u> York — Az ENSZ Biztonsági Tanácsa levélben kérte fel Szádot egyiptomi elnököt a Sínal-félszigeten állomásozó ENSZ-erők mandátumával kapcsolatos döntésének felülvizsgálatában. A levélből, amelyet Eugenio Plaja, a BT soros olasz elnöke írt alá a testület nevében, a tanács tagjainak hétfőn este zárt ajtók mögött lezaljott 3,5 órás nemhi va t a los megbeszél éséi í született megállapodás és a végleges szöveget az ezt követő nyilvános ülésen hagyták jóvá. Kína és Irak mint korábban már annyiszor, tartózkodott a szavazástól. Az egyiptomi elnökhöz intézett üzenet a többi között hangsúlyozta, hogy a jelenlegi körülmények között az ENSZ rendkívüli erői megbízatásának további meghosszabbítása jelentős mértékben járulhat hozzá olyan légkör megteremtéséhez, amely elvezet a térség tartós és igazságos békéjének megteremtését elősegítő megállapodáshoz. A Biztonsági Tanács tagjai levelükben emlékeztetnek a már eddig hozott konstruktív intézkedésekre és nyomatékosan leszögezik, hogy feltétlenül szükség van további haladás elérésére és a „zsákutca“ elkerülésére. ENSZ-körökben biztosra veszik, hogy a Biztonsági Tanács levelére Szadat elnök pozitívan válaszol, és így a BT ma még az ENSZ-csapatok mandátumának lejárta előtt dönthet a „kéksisakosok“ további megbízatásáról. ÚJ SZÓ 1975. VII. 23. 1952. július 23-a történelmi sorsfordulót jelentett Egyiptom életében. Ezem a napon — pontosan 23 évvel ezelőtt — Egyiptomban haladó katonatisztek bátor csoportja megdöntötte Faruk király népei- nyomó imperialista-barát rend- szerót és ezzel sorsdöntő változást hozott az egyiptomi nép életében. A Nasszer-vezette hazafias, haladó érzelmű tisztek Irányításával az egyiptomi nép saját kezébe vette sorsának irányítását. Az azóta eltelt 23 óv alatt az egykori elmaradott szegény észak-afrikai ország gazdaságilag, társadalmilag és politikailag nagyot lépett előre a haladás útján. A forradalom győzelme után megvalósított reformok — a földreformok, Iparfejlesztési programok, de leginkább a haladó társadalmi változások — új világot teremtettek a Nílus két partján. Egyiptom az arab világ haladó erőinek bázisa lett, amely állandóan erősítette imperialista-ellenes politikáját, következetesen küzdött a haladást fenyegető külső és belső erők ellen. A királyság megdöntésével azonban korántsem vártak gondtalan évek az egyiptomi népre, sőt azóta függetlenségét és a forradalom vívmányait nemegyszer fegyverrel kezében kellett megvédenie. Többször állt szemben külföldi ellenséggel, így 1956-ban a hármas brit—francia—izraeli agresszió, majd az 1967-es izraeli agresz- szió idején. 1967-ben Izrael jelentős egyiptomi területeket szállt meg, melyek visszaszerzéséért és következményeinek fejszámolásáért még ma is harcot folytat Eg'ylptom. Ez a kiA forradalom óta eltelt 23 év legfontosabb tanulsága, hogy az egyiptomi nép akkor érte el legnagyobb sikereit, amikor a külső és belső feladatok megoldásában a haladás nemzetközi erőire — élükön a Szovjetunióval — támaszkodott. Szélsőséges egyiptomi EGYIPTOM NEMZETI ÜNNEPÉN Továbbá 23 éve megkezdett úton tartó harc is bizonyítja az egyiptomi nép elszántságát: hogy kész megvédeni függetlenségét és nem hagyja leié- ríteni magát az 1952 ben választott útról. Ebben a harcban Egyiptom mellett álltak és állnak a világ haladó békeszerető erői, mindenekelőtt a szocialista országok, élükön a Szovjetunióval. Ez a barátság a legnehezebb időkben is kiállta a próbát. Ennek a barátságnak a jegyében küzdenek a szocialista államok Egyiptom igaz ügyéért, következetesen síkra szállnak az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről történő teljes .kivonulása mellett és ennek érdekében emelik fel hangjukat az ENSZ-ben és minden más világfórumon. Haladó nemzeti politikájának megvalósításában Egyiptom népe mindig maga mellett tudhatja a szocialista országokat. csoportok — mindenekelőtt imperialista-barát körök — az utóbbi időben többször kétségeket. igyekeztek kelteni e kapcsolatok szilárdsága felől. Nyíltan bírálták a nasszeri hagyományokat és meggyőződ esteien ül bizonygatták inkább az imperialisták felé történő orientálódás helyességét és szükségességét. Ilyen forrásokból terjedt el a közelmúltban az egyiptomi részről rögtön hivatalosan meg is cáfolt "hír, hogy állítólag a kairói kormány fel kívánja mondani a szov j et—egy i pt om i barátsági szerződést. E rövid áttekintésből Is megállapítható, hogy napjaink Egyiptomjának belső és külső problémái egyaránt bonyolultak. Mindezen problémák ellenére azonban Szadat elnök többször is kinyilvánította, ho.ny Egyiptomot semmi sem térítheti le az 1952 ben megkezdett forradalmi útról. Egyiptom fejlődésének jelenlegi szakaszában a problémákat bonyolítja és azok egyik fő okozója, hogy még mind ez idáig nem sikerült megvalósítani az izraeli—egyiptomi csapatszétválasztás második szakaszát. Ez azt jelenti, hogy még mindig állomásoznak arab területeken izraeli csapatok. Egyiptom éppen ezért vonakodik hozzájárulni az ENSZ- rendfenntartó erők e héten lejáró mandátumának meghosz- szabbításához. Egyiptom ugyanis azzal érvel, hogy az ENSZ- erők megbízatásának újbóli felújítása konzerválná a jelenlegi helyzetei és lényegében az izraeli csapatok ENSZ felügyelet alatt továbbra is megszállva tartanák az arab területeket. Ezért hangsúlyozta Anvar Szadat egyiptomi elnök —, aki egyébként szintén tisztként részt veit az 1952-es fordulatban —, hogy csak új feltételek mellett egyezik bele az ENSZ-katonák további jelenlétébe a Sínai-félszigeten. Minden valószínűség szerint több más kérdés mellett ezzel u problémával is foglalkozik az Arab Szocialista Unió Nemzeti Kongresszusa, amely ma — éppen Egyiptom nemzeti ünnepén — ül össze tanácskozásra. P. VONYIK ERZSÉBET Becsben felújítják a ciprusi tárgyalásokat Nicosia — Glavkosz Kiéri- disz, a ciprusi képviselőház elnöke és Rauf Denktas, a ciprusi török közösség vezetője hétfőn Nicosiában humanitárius kérdésekről tanácskozott. A találkozón jelen volt Luis Weckmann Munoz, az ENSZ ciprusi különmegbízottja is. A megbeszélés után Denktas kijelentette, hogy a törökök által megszállt területen élő görögöket fokozatosan kitelepítik a sziget északi részéből, ha a ciprusi kormány nem engedélye/l a görög szektorban élő és átköltözni kívánó törökök távozását. Mint mondotta, ez a kérdés nyilvánvalóan szóba kerül majd a kát fél képviselőinek mai Bécsben folytatódó megteszél ésein is. Kleridesz és Denktas ma elindult Nicosiáiul az osztrák fővárosba. Kleridesz Athénba,n, Denktas pedig Ankarában konzultált a görög, Illetve török kormány tagjaival. Nicosiában egyébként közölték, hogy az európai biztonsági konferencia helsinki zárószakaszán Makariosz érsek, a Ciprusi Köztársaság elnöke vezeti a szigetország küldöttségét. GENFBEN újabb tanácskozással folytatódtak a stratégiai fegyverrendszerek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai megbeszélések. FORD amerikai elnök a kongresszusban megvétózta a hazai termelésből származó kőolai árának jelentős csökkentését. A vétő annak bizonyítéka, hogy energetikai kérdésekben ismét kiéleződtek az ellentétek a Ford kormány és a kongresz- szus között. AZ NSZK déli területein szeptember 15 és 19 között NATO hadgyakorlatot tartanak a nyugatnémet, az amerikai és a kanadai hadsereg páncélos gépesített légi dessant és tüzérségi alakulatainak részvételével. WALDHEIM ENSZ-főtitkái* felhívással fordult a világszervezet tagállamaihoz, hogy járuljanak hozzá az ENSZ ciprusi békefenntartó erői költségeinek fedezéséhez. BERLINBEN ünnepi gyűlésen emlékeztek meg az NDK szolidaritási bizottsága megalakulásának 15. évfordulójáról. Felolvasták az NSZEP KB üdvözletét, amelyet Erich Honecker, az NSZEP KB első titkára írt alá. AZ AEROLINEAS Argentinas argentin légitársaság pilótái 72 órás sztrájkba kezdtek, mert nem értek el haladást a társaság igazgatóságával folytatott tárgyalásokon. OLASZORSZÁGBAN már öt ún. „vörös“ kerületet tartanak nyilván, melyben a baloldal, vagyis a kommunisták és a szocialisták végzik a közigazgatást. AZ NSZK kereskedelmi körei fokozott érdeklődést mutatnak a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal történő gazdasági kapcsolatok bővítése iránt. A napokban több megállapodást kötöttek szovjet és nyugatnémet gyárak. PORTUGÁLIÁBAN a legfelső forradalmi tanács kedden reggel ismét összeült, hogy folytassa tanácskozásait az új kormány megalakításáról. Goncalves miniszterelnök véleménye szerint még e hét végén megalakul az új kormány. Mi van a szemétkssárban? Neu> York — Titkos adatokat tartalmazó dokumentumokat dobál a szemétbe Kissinger amerikai külügyminiszter és felesége. A Kissinger-házaspár szemétládáit a National Engui- ren című hetilap egyik munkatársa kutatta át. A lap által ismertetett dokumentumok közül az egy.k a Kissinger őrzésére kirendelt ügynökök pontos számát és többük nevét tartalmazza. A National Enquiren bejelentette, hogy további dokumentumok tanulmányozása még' folyik..«