Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)
1975-07-23 / 171. szám, szerda
A körtvélyesi Duna part (Tóthpál Gyula felvétele} Elítélendő jelenség Az egészségügyi szerveik harcolnak o megvesztegetések ellen • Miért névtelenek a panaszlevelek? # Eredmény csak az állampolgárok aktív hozzájárulásával érhető el lő eredmények íz ifi mm fiPiÉfnii mlMen Szorosabb együttműködés a SZISZ és o HSZ között • Az újoncok szocialista versenye A fejlett szocialista társadalommal összeegyeztethetetlen jelenségek közé tartoznak a megvesztegetések. Gazdaságunk és egész társadalmi életünk legkülönbözőbb szakaszain találkozhatunk ezzel a jelenséggel, amely megingatja a becsületes állampolgárok bizalmát az illetékes szervek intézkedéseinek és döntéseinek objektivitásával szemben és jogos felháborodást kelt. Az egészségügy sem mentes az ilyen megnyilvánulásoktól. Egyes egészségügyi dolgozók és azok a személyek, akik lefizetik őket, tudatukból még nem küszöbölték ki a múlt csökevényeit. Az ilyen gondolkodásmód a szocialista egészségügy vívmányainak konzum- értölmezéséből és abból a tő rokvésből ered, hogy a megvesztegetésért bizonyos, néhány esetben jogtalan előnyökhöz jussanak. A vesztegetések minden esetben a szocialista társadalom egészségügyi dolgozói társadalmi helyzetének lebecsüléséről tanúskodnak, megsértik az ingyenes egészségügyi szolgáltatók alkotmányos jogát, ellentétben állnak a szocialista egészségügy dolgozóinak etikájával és ártanak a túlnyomórészt becsületes egészségügyi dolgozóknak. Az egészségügyi dolgozók többsége erkölcsi és politikai színvonalának köszönhetően nincs szó tömeges jelenségről. Többségük szereti hivatását és becsületesen végzi munkáját az emberek gyógyításában és a betegségek megelőzésében. Az egészségügyi dolgozók a kórházakban vagy a rendelőintézetekben naponta kapcsolatban állnak az emberekkel nagyon érzékeny és szubjektív kérdések megoldásában, viszonyukat az emberek iránt nagyon részletesen és nagyon bírálóan értékelik. Az egészségügyi dolgozók többsége pozitívan viszonyul munkájához, amit a nyugat- szlovákiai kerület egészségügyi létesítményeiben kibontakozó kö telezettségvá Hal ási mozgalom, valamint a szocialista munkabrigád címért versenyző 694 kollektíva is tanúsít. Ezek a dolgozók a szocialista egészségügy becsületére vállnak nemcsak munkájukkal, hanem közéleti tevékenységükkel is. Sajnos, akadnak olyan egészségügyi dolgozók is, akik ártanak becsületes társaik jó hírének, megsértik a szocialista egészségügy etikai szabályait. 1974-ben 16 panaszt intéztünk a nyugat-szlovákiai kerületben megvesztegetéssel kapcsolatban. Minden esettel nagyon részletesen foglalkoztunk, közülük csak egy jogosultságát ludtuk bizonyítani. Ennek az az oka, hogy többnyire névtelen levélírókról volt szó és így lehetetlenné válik a panaszosokkal való szembesítés. A nyugat-szlovákiai kerületben a párt- és állami szervek intézkedéseket hoztak az egészségügyi dolgozók ideológiaiszakmai színvonalának emelésére, az egészségügyi középiskolákban az ideológiai nevelő munka megjavítására, valamint arra vonatkozóan, hogy az állampolgárokat és betegeket jobban kell tájékoztatni arról, hogy nálunk az egészségügyi dolgozók gondoskodása ingyenes, nem követelhetnek különféle előnyöket a többi beteg megkárosítása árán. Ugyanakkor rá kell mutatni, hogy az egészségügyi gondoskodásban, esetleg az állami egészségügyi igazgatásban büntetendő a megvesztegetések felajánlása, pl. a munkaképtelenség megítélésével, a különböző igazolások kiadásával kapcsolatban. Továbbá fokozott figyelmet szentelnek az egészségügyi szolgáltatások szervezésének. Elsősorban következetesen be kell tartani a körzeti és kerületi rendszert, lehetővé kell tenni, hogy a munkaidő letelte után is elérhetők legyenek az egészségügyi szolgáltatások és rövidebb ideig kelljen várni a szakorvosi vizsgálatokra. Mivel az egyes orvosi ágazatokban kevés a kórházi ágy, megszigorítják a betegek felvételének nyilvántartását és ellenőrzését, liugy megnkadályoz- zák az idiilt betegségekben szenvedő páciensek előnybe helyezését a többi beteggel szemben. Fokozatosan átszervezik a kórházi osztályokat úgy, hogy több ágy jusson azokra az osztályokra, ahol nagyon sokáig kell várni a kórházi felvételre. A gyógyszerpazarlás megakadályozása érdekében fokozni kell a lakosság egészségügyi műveltségét, hogy ezúton is megszűntessük az egyes gyógyszerekkel szemben támasztott aránytalan igényeket. Ezekkel az intézkedésekkel minimumra csökkenthetők azok az okok, amelyek miatt különböző megvesztegetéseket fizet nek. Befejezésül meg kell állapítani, hogy a megvesztegetések elleni harc hosszú, céltudatos folyamat. Sikere az egészség ügyi dolgozók és az állampolgárok aktív hozzájárulásától függ. Egész társadalmunk feladata, hogy fellépjen azok ellen, akik különböző juttatások árán akarnak előnyökhöz jutni és azok ellen is, akik lefizetés ellenében nyújtanak különböző szolgáltatásokat. Dr. VLADIMÍR MALIK A szocialista forr ad alom ért cimíl közei] nyolcszáz oldalas kötet 348 forradalmárról közöl rövid, másfél, két gépelt oldalnyi terjedelmű arcképet, életrajzot. A Kossuth Könyvkiadónál megjelent gyűjtemény tu- ladonképpen a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosainak állít emlékei. Azokat az ismert, és eddig ismeretlen forradalmárokat mutatja be, akik a forradalomért, az új társadalomért, a szocializmusért harcoltak, és akik közül számosán életüket is feláldozták azért, hogy a munkásosztály Ugye diadalmaskodjék. A kötet többek között szépen méltatja Schönherz Zol/cin tevékenységét. így ír: „Schőn- herz a polgári demokratikus Csehszlovákiában a legálisan működő Csehszlovákia Kommunista Pártjában — BrTi miben, Prágában, Kassán dolgozva — Part mik és társadalmunk már hosszabb ideje fokozott figyelmet szentel ifjúságunknak, és ez pozitívan visszatükröződik a honvédelmi nevelés terén is. Ehhez jelentős mértékben hozzájárult a lakosság honvédelmi nevelése egységes rendszerének elfogadása, de elsősorban a XIV. pártkongresszus határozatai, valamint aS egyes állami és társadalmi szervezetek ezzel a területtel kapcsolatos k őnk rét dokumen tumai. A honvédelmi nevelőmunka elsősorban a jelentős évfordulókra irányult. A Honvédelmi Szövetség jó eredményeket ért el a honvédelmi, a hazafias és az internacionalista nevelésben pártunk, népünk és hadseregünk haladó harci hagyományai alapján. Több nyilvános honvédelmi sportvetélkedőt rendeztek, amelyek során az állampolgárok, d© elsősorban a fiatalok nagy érdeklődést tanúsítottak a' Honvédelmi Szövetség tevékenysége iránt. A HSZ jó eredményeket ért el a szakember újoncok kiképzésében, rendkívüli figyelmet szentelve politikai öntudatuk fokozásának. Arra törekszik, hogy az alapfokú politikai tan. folyamokon kívül a tömegpolitikai munka más formáit is alkalmazza. Az egyre javuló ideológiai nevelés megnyilvánul az újoncok szocialista versenyében, amelyben 19 százalékuk szerezte meg a „Kitűnő felkészítésért“ jelvényt, és csaknem 50 százalékuk kiváló eredményeket ért el. A SZISZ-szerveze- tekkei együttműködve a párt- alapszervezetek 186 újoncot javasoltak tagjelöltnek. A kiképző központok többségében ifjúsági aktívák alakultak, amelyek bekapcsolódnak az újoncok körében kifejtett tömegpolitikai munkába. Az újoncok körében végzett munka eredményeit pozitívan értékelik a csehszlovák néphadsereg szervei és a Honvédelmi Szövetség Központi Bizottsága is. Megjavult az együttműködés a Honvédelmi Szövetség és a SZISZ között a különböző honvédelmi akciók szervezésében, elsősorban a trenöíni, poprádi, presovi és martini járásban. A szocialista öntudat fejlesztésében, a szocializmus védelme vált hivatásos pártmunkássá. A harmincás évek elején vezető szerepet töltött be a szlovákiai ifjúsági mozgalomban... elméletileg jól képzett, a népfrontmozgalomban járatos, a nemzeti összefogás, a náciellene« polgársággal is együttműködést kereső kommunista vezető volt. jól tudta, hogy függetlenségi mozgalom csak akkor szilárdulhat meg és érhet el újabb sikereket, ha éltetője, serkentője, a kommunista párt nagy fis erős... Rendkívül szerette az embereket, szeretett tanítani, szeretett részese lenni minden emberi örömnek, s megosztotta a bajban levőkkel a gondokat, fájdalmakat. Kommunista volt, de egyben családapa is. Rajongott fiáért, nagyon szerette húgát, Klárát, s idős szüleit. Az illegalitásban is mindig aggódó figyelmességgel kísérte életüket. író és költő is volt, szerette a zenét, s ha tehette, maga is zongorához ült. Még a harmincas években több munkérdéseinek helyes értelmezésében, a hazafias és internacionalista nevelésben is pozitív eredményeket értek el. A Honvédelmi Szövetségnek a fiatal nemzedék nevelésében kifejtett tevékenységében a )x>- zitívumok mellett fogyatékosságok is előfordulnak. Ezek elsősorban abban nyilvánulnak meg, hogy egyes szervezetekben az ifjúsággal végzett munkát egy-két akcióra szűkítik le, nem fordítanak kellő figyelmet a rendszeres nevelésre, több honvédelmi szakkör tevékenységében csak a tagok szűk köre vesz részt, és nem hasz nálják ki teljes mértékben a gyermekek meg az ifjúság számára a HSZ létesítményeit. A Honvédelmi Szövetségben komoly problémát jeleni a funkcionáriusok hiánya, valamint politikai és szakmai felkészültségük fogyatékosságai. Ennek többnyire objektív okai vannak. Problémák merülnek fel az ifjúság honvédelmi nevelésének fejlesztésében a tartalmi és módszertani irányítás szempontjából is. Sok esetben hiányoznak a tevékenységhez szükséges anyagi feltételek is. Tartalékaink vannak a SZISZ és a pionírszervezet szerveivel folytatott együttműködés további elmélyítésében. Ez az együttmüködés nem lehet csupán idényjellegű, rendszeressé kell tenni. A Honvédelmi Szövetség a következő időszakban fokozott figyelmet szentel az ifjúság honvédelmi nevelése elmélyítésének és hatékonysága fokozásának, a tagság osztályösszetétele megjavításának, elsősorban a munkásfiatalok és az ipari tanulók megnyerésével. Elmélyíti együttműködését a SZ1SZ- szervezetekkel, főleg az iskolákban. Fokozott figyelmet szentel az ifjúság körében vég zett munka szervezői, vezetői felkészítésének, valamint ifjúságunk hazafias és internacionalista nevelésének népünk és hadseregünk forradalmi é® harcig hagyományai szellemében. *A Honvédelmi Szövetség idén megvalósuló járási konferenciái éppen ezeknek a kérdéseknek szentelik majd a legnagyobb figyelmet. Gabriella Knkosková kásmozgalmi tárgyú verset megzenésített. Nemcsak Magyarországon, hanem Szlovákiában és Romániában is elterjedt A harcban nem szabad megállni! című dala.“ Az immár legendás hírű Fábry Józsefet ígv méltatja: „Számos partizánbevetés után, 1944 szeptemberében Del-Szlovákia területén harcolt az « magyar partizáncsoport, amelynek politikai megbízott fa, majd utóbb parancsnoka lett. Szer- vezőtevékenysége nyomán a J6 főt számláló csoport sokszorosára nőtt, s bátor helytállására, hadi sikereire nagy elismeréssel emlékeznek bajtársai.' Partizánosztagának mintegy 100 lagja az antifasiszta lakosság segítségével súlyos károkat okozott az ellenségnek, s jelentős részt vállalt a Szlovák —magyar határvidék felszabadításában. E küzdelmek élményét nyomtatásban is megjelent visszaemlékezései őrzik.“ A gyűjtemény távolról sem teljes. A proletariátus oldalán jóval többen álltak és csatáztak kiemelkedően, mint ahány harcost a kötet bemutat. A bakó Ágnes szerkesztette kiadvány azonban így is hasznos, hiánytpótló, lexikális értékű. Vadász Ferenc: Legenda nélkül Vadász Ferenc: Legenda nélkül című kötete száz partizán és ellenálló történetéről szól. Kissé A szocialista forradalomért című gyűjtemény ikerpárja. Azzal a különbséggel, hogy a Legenda nélkül című kötet FIATAL DOLGOZÓK FELAJÁNLÁSAI A XV. PÁRTKONGRESSZUS TISZTELETÉRE A h inneniiéi Cheinloni nemzeti vállalatban a fiatalok arra kötelezték magukat, hogy a 15. pártkongresszus tiszteletére Hl) 000 órát dolgoznak le társadalmi munkában. A beruházási akciók megvalósításában, a píonírtáhor építésében és a környezet szépítésében nyújtanak segítséget. Ezenkívül elhatározták, hogy 60 000 kilogramm fémhulladékot gyűjtenek, egy további szocialista munka brigádul és egy komplex ra- cionalizáeiós brigádnt alakítanak. Az ifjúsági mozgalom keretében a fogyatékosságok következetes feltárására összpontosítják figyel- miket, a gépek és az anyag jobb kihasználása érdekében. A SZISZ mintegy 150Ü tag- jja sikerrel teljesíti a vállalatban a hazánk felszabadítása 30. évfordulójának tiszteletére tett vállalásait. Rendkívül jó eredményeket érnek el az eszmei-politikai munkában. Eddig 112 önkéntes véradományozót nyertek, több mint 50 a Pionírszervezet érdekkörei vezetőinek száma. A vállalás szerint egy év alatt 28 170 órát tűztek ki, amelyet társadalmi munkában szándékoztak ledolgozni, ám már eddig több mint 23 000 órát dolgoztak le. A népgazdaságnak 58 000 kilogramm fémhulladékot gyűjtöttek. ARCKÉPEK HARCOSOKRÓL A MUNKÁSMOZGALMI HAGYATÉK FELDOLGOZÁSA Örvendetes jelenségnek vagyunk a tanúi. A hagyományápolás, a múlt szellemi és tárgyi értékeinek a gyűjtése talán még sosem folyt olyan aktívan, és széles körben, /mind nálunk, mind külföldön), mint ahogy mostanában folyik. A nemes törekvés azonban még nem is olyan régen — többnyire csak a paraszti folklór irányába nyilvánult meg. Az, hogy a munkásosztálynak is van népművészete, hogy munkás folklór is létezik, és hogy múltunk haladó értékeinek egyik legjelentősebb hányadúi a munkásmozgalmi örökség jelenti, sokáig még a szakembereknek is elkerülte a figyelmét. Az utóbbi években azonban megváltozott a helyzet. Megindult /és egyre eredményesebbJ a munkásmozgalom hagyatékának a feldolgozása is. A munkásosztály tárgyi és szellemi értékeiről az egyre szaporodó munkásmozgalom történeti emlékszobák, valamint a különféle munkásmozgalom-történeti könyvek, gyűjtemények vallanak. A tárgykör most két újabb kiadvánnyal gazdagodott. A szocialista forradalomért Új szó 1975. V». 23. 4