Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-20 / 29. szám, Vasarnapi Új Szó

1975 VII. 20.

a valaha is kétségeim lettek volna Tolnai Gábor sokoldalúsága felől, Molnár Albert személyiségéről írt tanulmánya eloszlatta volna a kétségeket. Olyan írás ez a tanulmány, amelyeket ismételten elővesz az ember, mert mindig talál benne valami újat. Gábor nem elégszik meg azzal, hogy bemutassa a nagy tudós ós költő igazi egyéniségét; rendkívül sokirányú érdek- lődésének azzal is tanúbizonyságát adja, hogy utal a hugenotterie — a hugenotta- mozgalom — eredményeinek „a protestáns országokban nyomon követhető utóhatásaira, így a hugenották hadművészetének sajátosságaira, amelyek jellemzik a harmincéves háború hadviselését, s a Bethlen Gáborét is“.

Mennyiben lehet szó effóle „utóhatásokról“ Bethlen Gábor Habsburg-ellenes h ad já ra lalval ka pcsola tba 11 ?

JÁSZ DEZSŐ:

mitsem változtat a tényeit, hogy a hugenották sikeresen alkalmazták ezt az eljárást, miután két előző hadjáratukban nem tudtak túljutni a patthelyzeten. Vitathatatlan továbbá, hogy sok a rokon vonás a hadviselés módja szempontjából a harmadik hugenotla háború és Bethlen Gábor 1619—1622. évi hadjárata között, amelynek első szakaszát az jellemzi, hogy a fejedelem egész Felső-Magyarországot „átfésülte“, ám a fehérhegyi csata után „ellen- gőzt adott“.

Mi késztette Bethlen Gábort erre a döntésre?

A fejedelem hadi terve a csehekkel való együttműködésen alapult, akik a fehérhegyi csatában súlyos vereséget szenvedtek az osztrákoktól. E csatavesztés miatt a fejedelem maga is hátrányos helyzetbe került. Ezért ment át támadásból védelembe. Lépése megfelelt az adott helyzet követelményeinek. Helyes volt annyiban is, mert lehetővé tette a fejedelem számára, hogy

— hét hónap múltán — ismét magához

A kérdés indokolt, hiszen a hadművészet alapját képező ismeretek — Carl von Clau- seuntz szavaival — „a tapasztalati tudományok körébe tartoznak“. Számot vet ezzel a felfogással a marxista szemlélet is.

Ha szemügyre akarjuk venni a huge- notta hadművészetet, célszerű a harmadik hugenotla háborúból kiindulnunk. Ez a „különös háború“ a XVI. század derekán: 1568-ban borította lángba a francia királyságot ós 1570-ben ért véget a Saint-Ger- main-en-Laye-i békével. A háború irányításának szálai — az első három hónapot leszámítva — Gaspard de Coligny admirális kezében futottak össze, akit III. Frigyes pfalzi választófejedelem „a kor egyik legnagyobb hadvezérének“ tartott.

A hadviselés módja nem kizárólag katonai kérdés: minél határozottabb politikai célokat tűznek maguk elé a hadviselő felek, annál ádázabbá válik a harctevékenység. A versengésnek csak a két fél lehetőségei szabnak határt. A harmadik huge- «otla háború — politikai szempontból — koiláiozott célú védelmi háború volt: lefolyását a halogató háború elvének alkalmazása jellemzi. Ide tartozik, hogy a csata a XVI. században a két fél kölcsönös beleegyezésétől függött. Gaspard de Coligny messzemenően élt ezzel a lehetőséggel, következésképpen csak egészen kedvező feltételek mellett bocsátkozott csatába. Ha a siker — az ellenség erőfölénye miatt — kétségesnek látszott, kitért az összecsapás elől. A visszavonulástól sem húzódozott, ha az a veszély fenyegette, hogy az események számára kedvezőtlen fordulatot vesznek. Ez a hadviselési mód nyilvánvaló okozati összefüggésben volt a hugenották politikai célkitűzéseivel, umi arra Irányult, hogy kedvező katonai feltételeket teremtsenek a kibontakozáshoz. Céljukat el is érték: a párizsi udvar képviselői kénytelenek voltak 1570- ben — az Arnay-le-Duc-i csata után — tárgyalóasztalhoz ülni, jóllehet néhány héttel korábban még arról álmodoztak, hogy szétverik a hugenotta hadsereget. 1570-ben Saint-Germain-en-Laye-ben alá is írták a békeszerződést.

\ tárgyalások eredményei megfeleltek a hugenották várakozásainak; Gaspard de Coligny haditerve, amely a hugenotta hadseregnek Párizs előterébe való átcsoportosításán alapult, kiállta a tűzpróbát: a hugenották számításai mind katonai, mind politikai tekintetben beváltak, míg a királyi hadsereg — jelentős erőfölénye ellenére — kénytelen volt beadni a derekat.

ragadja a kezdeményezést. Akár Gaspard de Coligny, Bethlen Gábor is csak akkor bocsátkozott csatába, ha biztos volt a sikerben. Amikor az erőviszonyok az ellenségnek kedveztek, kitért a csata elől. Többnyire megelégedett azzal, hogy zaklassa, nyugtalanítsa vagy pedig félrevezesse: saját szavai szerint „megtréfálja“ az ellenséget. (Helyénvalónak látszik köz- bevetőleg megjegyezni, hogy Bethlen Gábor korában csatán a hadviselő felek főerőinek összecsapását, tehát oly hadmű veletet értettek, amely döntő jelentőségű volt a hadjárat kimenetele szempontjából.) Az 1619—1622. évi hadjárat sorsát - lényegében — a fehérhegyi csata után végrehajtott hadászati átcsoportosítás dön tölte el.

Találkozunk ezzel a fogással 1623-ban és 1626-ban, tehát a fejedelem második és harmadik Habsburg-ellenes hadjáratában is {példa erre a dréyelypalánkai felvonulás). A fényekhez tartozik, hogy a császári tábornokok Magyarországot másodrendű hadszíntérnek tekintették; ezen kívül tartaniuk kellett a törökök nagyobb szabású beavatkozásaitól is. Ez a helyzet kedvező hadászati feltételeket teremtett a halogató háború elveinek alkalmazására. Ebtől adódik, hogy Bethlen Gábornak mindig sikerült felülkerekednie, jóllehet az erőviszonyok — többnyire — a császári hadseregnek kedveztek. A fejedelem ugyan nem érte el végső célját — Magyarország és Erdély egyesítését —, de sikerült jelentős területeket elhódítania a bécsi udvartól .

3

2

Merő tévedés lenne azt hinni, hogy a hugenották alkalmazták elsőként a halogató háború elvét. A háború az osztálytársadalom kialakulásának a következménye.

Már a rabszolgatartó társadalom idején találunk példákat a halogató háborúra. Szun Cze, aki hétezer évvel ezelőtt ólt, könyvet is írt a kérdésről. Ez azonban

A hugenotta hadművészetről írt tanulmányomban (amelyet — időközben — a franciák is kiadtak) utaltam arra, milyen befolyással voltak Vegetius nézetei a korabeli katonai gondolkodásra.

ÉBdemes megállni itt egy pillanatra.

Vegetius — teljes nevén Publius Fiavius Vegetius Renatus — III. Valentianus nyugat-római császár kortársa volt (tehát mintegy két és fél ezer évvel ezelőtt élt). Főművének címe — Epitoma rei militaris (A hadtudomány foglalata) — világosan utal a tárgyra.

Hans Delbrück, akinek Hadtörténet-él a nyugat-európai történészek ma is „nélkülözhetetlen forrásműnek“ tartják, vitatja Vegetius műveinek tudományos értékét; az ő szemében az Epitoma „fércmű“; más könyvekből összeollózott iromány. /. A. Rjazin azonban már kimutatta, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Aktaszerű bizonyítékok vannak egyszersmind arra is, hogy Vegetiusí a középkorban — a feudalizmus idején — a klasszikus ókor legjelentősebb katonai szakírójaként tartották számon. így például a franciáknak már 1283-ban alkalmuk volt megismerkedniük az Epitomá-val, mégpedig Jean de Meung fordításában. Európa-szerte növelte Vegetius tekintélyét az első francia nyelvű hadtudományi mű: a Rosier des guerres (A háborúk rózsatöve) is, amely XI. Lajos uralkodása idején látott napvilágot. Vegetius műveinek hatására utalnak Francois Rabelais hadművészeti nézetei is.

Maitre Francois, a Gargantua és Pan- tagruel szerzője, eneiklopedikus műveltségű férfi volt: jól kiismerte magát katonai

kérdésekben is. Vegetius műveivel való színűleg Fontenay-i tartózkodása idején — franciskánus bárét korában — ismerkedett meg, amikor nvAiden szabad idejét olvasással töltötte, amit rendtársai nem is mulasztottak el az orra alá dörgölni. A XVI. században ilz olyan Fereuc-rendi barát, akit — elsősorban — a világi irodalom érdekelt, a szerzetesek szemében csak faux frére — istentől elrugaszkodott, két- kulacsos fráter — lehetett.

Maitre Francois elítélte az érdekháborúi: a fegyveres beavatkozást a szomszédok ügyeibe. Olyan hadviselési mód mellett tört lándzsát, amely józan, megfontolt számításon, nem pedig az oktalan vérontáson alapul. Abból az alapigazságból indult ki, hogy a védelemnek a támadás elhárítása a célja. „Igazságos háborún“ védelmi háború» értett, ami számára egyértelmű volt a halogató háborúval. A páviai csata, amelyben V. Károly katonái megsemmisítő vereséget mértek a franciákra, nyilvánvalóan hatással volt álláspontja alakulására.

Különösen fontos eleme a Vegetius- problematikának, liogy Francois Villon is idézi az Epitoma i, mégpedig a Les Luis

— tehát a Kis Testamentum — első strófájában.

Hadd jegyezzem ide a verset magyarul, Siipek Ottó fordításában:

Ezer négyszáz ötvenhatban En Francois Villon deák,

Megfordítván, lehíggadtan,

Zabla fogon a hám se vág,

Hogy mit művelsz, jól gondold ál,

Mint Vegéc elmondja ezt,

Bölcs római, tanácsot ád,

Mert különben nagyot tévedsz ...

Nem biztos, hogy Francois Villon olvasta a« eredeti művet; sokkal valószínűbb, hogy kénytelen volt megelégedni az Epitoma francia változatával. Bárhogy áll is a dolog, maga a tény, hogy Francois Villon ismerte az Epitomá-t, alátámasztja azt a felfogást, mely szerint Vegetius nézetei nemcsak a hadviselés elveit befolyásolták, hanem hatást gyakoroltak a közgondolkodásra is. Megtaláljuk ennek nyomait mind a XVI., minrl a XVII. században. Gaspard de Coligny — nyilván — Vegetius nyomdokain járt, éppúgy, mint Zrínyi Miklós, a mindmáig legjelentősebb magyar hadtudományi író, aki „nem talált jobb mesteri, mint az Vegetius volt“.

Hogyan jutott el az Epitoma Magyar- országra?

A kérdés még tisztázásra szorul. Tény, hogy a németek is kiadták a művet a XIII. században, ami — nyilván — hozzájárult, hogy Vegetius nézetei Magyarországon ismeretessé váltak. A budapesti Országos Levéltárban őrzött Nádasdy iratokból arra lehet következtetni, hogy az Epitoma „kötelező olvasmány“ volt a magyar katonai körökben a XVI. században.

Nem érdektelen összefoglalni Vegetius véleményét a csatakeresés kérdéseiről (utalással arra, 1iogy csak kísérletről lehet szó a probléma sokrétűsége miatt).

A nagy római katonai író szerint az „éber, józan ós körültekintő“ hadvezérnek az erőviszonyokból kell kiindulnia, tehát mindent az előtt kell megfontolnia, mielőtt végső kenyértörésre kerülne a dolog. Ha fölényben van, ne habozzék csatába bocsátkozni, ellenkező esetben viszont kerülje el a nyílt küzdelmet: igyekezzék más módon — például hadicsellel vagy rajtaütésszerű támadásokkal — célhoz érni. Vegetius véleménye szerint ez az eljárás magába zárja a siker lehetőségét olyan esetekben is, amikor az ellenség nem csupán számszerűleg, hanem minőségileg is fölényben van.

Akár az osztályharcban, a háborúban is a végeredmény a fontos. Bethlen Gábor nem volt „hivatásos katona“, de bebizonyította, hogy józan, körültekintő hadvezér, hiszen ott is aratott, ahol nem vetett. A háború kézműipari korszakában ez még lehetséges volt.

Megerősíti Tolnai Gábor álláspontját az a tény is, hogy Gusztáv Adolf, akinek érdemeit a hadseregfejlesztés terén Fried- rich Engels is elismeri, szintén átvett egyet és mást a hugenottáktól. így például Svédországban Gusztáv Adolf uralkodása idején — tehát a XVII. század első felében — az egyházközségek nem csupán a hivők lelkiüdvével törődtek: fontos kerekei voltak egyben a katonai gépezetnek is, hiszen — gyakorlatilag — a hadkiegészítő parancsnokságok feladatát látták el. Ezzel a megoldással már a hugenottáknál találkozunk. A hadkiegészítés módja — lényegében — a társadalmi viszonyok függvénye. A hugenották által alkalmazott eljárás, amely a népfölfegyverezés elvén alapult, különös figyelmet frdemel nemcsak katonai szempontból, hanem antifeu- dális jellegénél fogva is.

Hírek a Szovjetunióból

# Szovjet és amerikai régészek közös kutatásokat végeztek az Aleut-szigete- ken, hogy megállapítsák, milyen kapcsolat van a szigetek őslakóinak és Ázsia népeinek kultúrája között, s hogy tanulmányozzák Ameri ka benépesedésének folyamatát. Munkaeszközöket és vadászszerszámokat találtak olyan területeken, ahol 7000—8000 évvel ezelőtt az aleutok ősei éltek.

# Két kiállításon mutatkozott be már a nyilvánosság előtt a négyéves Alik Lekoncev: falujában, Filato- vóban, valamint Permben, a megyeszékhelyen. Alig kétéves kora óta rajzol, ez a legkedvesebb játéka. Órák hosszat bíbelődik a ceruzákkal és festékekkel ecsettel. Az ifjú művésznek főleg a falusi tájépek sikerültek.

Szovjet szakemberek új univerzális keltetőgépet szerkesztettek egyidejűleg 13 000 csirke, kacsa vagy liba keltetésére. A berendezés elektronikus, kezelése vezérlőasztalról történik, mely szomszédos vagy tá- bolabbi helyiségben is felállítható. A keltetőgépbe gondosan megszűrt levegőt juttatnak a fertőző betegségek megelőzése céljából.

Húszkilós pisztrángot fogott a Jenyiszej felső folyásánál V. Rogyin kizili horgász. A nagy zsákmány egy kis menyhalnak köszönhető: először ez akadt horogra, s a pisztráng őt nyelte el. A menyhal menekülni próbált, és horgostul kifurakodott a pisztráng széles kopoltyúján. A horgász hamarosan kiemelte a partra a menyhal fogta pisztrángot.

® Henger formájú házakat emeltek a tajmiri Tu- hard és Szolonyinszkoje településen. Az év agyharmadában hóvihar dühöng itt, olykor mínusz 40 foknál erősebb fagyokkal. Az alu- míniumötvözetekből összeszerelte és hőszigetelő műanyaggal bélelt házak még ezen a zord vidéken is jól tartják meg rajta.

9 llúszesztendős a Zdo- rovje (Egészség) című szovjet tudományos ismeretterjesztő folyóirat. Eddig 240 száma jelent meg, jelenlegi példányszáma közel 12 millió. A folyóirat egészség- ügyi tanácsokat ós érdekes orvostudományi híreket közöl, népszerűsíti az emberi szervezetről szerzett ismereteket és tájékoztat a legújabb orvosi szakkönyvok- ről.

# Kaunasban restaurációs műhelyeket rendeztek be, hogy tartósítsák M. Ciurlio- nis litván festő képeit. A művész festményeinek nagyrészét kartonra festette, fényre, nedvességre érzékeny, gyönge minőségű festékekkel. A restaurátorok most megfelelő konzer- válási eljárások után kutatnak. Ciurlionis művekből

— születésének századik évfordulója alkalmából — reprodukciós albumot jelentetnek meg az idén.

© Régi autók helyreállításával foglalkozik a tulai J. Gurevics. Egyebek közt üzemképessé tett egy 1913- as típusú francia Bugattit és egy Bugatti-Royalt, valamint egy 1912-es típusú Au- tocarrier A. S. angol gépkocsit. A Bugattit 1965-ben Franciaországban is bemu- tatak. A szakértők kifogástalannak ítélték az autórestaurátor munkáját.