Új Szó, 1975. július (28. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-17 / 166. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1975. július 17. CSÜTÖRTÖK BRATISLAVA © XXVIII. ÉVFOLYAM 166. szám m Ara 5D fillér TARTANI KELL A BETAKARÍTÁS OTEMÉT ÜLÉSEZETT A SZLOVÁKIAI ARATÁSI BIZOTTSÁG A SZOJUZ ÉS AZ APOLLO A VILÁGŰRBEN MA KERÜL SOR AIORTENELMI ŰRTALALKOZORA Az elmúlt héten csupán he­lyi jellegű záporok voltak, me­lyek néhány helyen egy-egy napra ugyan lehetetlenné tet­ték az aratást, de komolyab­ban nem késleltették a mun­kát. így az aratás üteme nap- ról-napra fokozódott, és a kom­bájnok kedden már elérték a kívánt teljesítményt. A fő ós elsőrendű feladat, hogy a kö­vetkező napokban valamennyi helyen tartsák, sőt ha lehet, fokozzák is az aratás ütemét. Ez azért is fontos, mert a hét végiére az előrejelzések szerint 2—3 napos csapadékos időjá­rással kell számolnunk — hangsúlyozta tegnapi ülésén az SZSZK Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztériuma mel­lett működő központi aratási bizottság. Derekas helytállás a földeken A nehéz aratás próbára te­szi a gépeket és embereket egyaránt, de mezőgazdasági dolgozóink minden tőlük telhe­tőt megtesznek azért, hogy a lehető leggyorsabban és a leg­kisebb veszteségekkel takarít­sák be a termést. Ezt a leara­tott hektárok is igazolják. Szlo­vákiában eddig mintegy 120 000 hektár termését takarították be, ami az összterület 18 szá­zalékának felel meg. Legto­vább természetesen a nyugat­szlovákiai kerületben jutottak, itt a learatott mennyiség 84 ezer hektár. Az eddigi aratási csúcsot a keddi nap hozta, 17 000 learatott hektárral. Az aratás már a kerület valameny- nyi járásában folyik, és a hét végére több mezőgazdasági üzemben már befejezik a ter­més betakarítását. Az aratást általában a Szávával kezdték, majd az árpákkal folytatták és jelenleg elsősorban a többi búzarajtát aratják. Az enyhe tél után a Száva jól bevált é.-> ft24ÖLDfilfiS gazdagon fizetett. A Saíai (SelIyei) Efsz egyik :L5 hektá­ros tábláján 79 mázsát adott hektáronként. A jó eredmények alapján, az ősszel e kerület­ben a búza vetésterületének 20 százalékán vetnek majd Szávát. Szintén nagy hozamot ígér a Kaukáz és a jubilejná ja, gyengébbet a Mironovszkája. A kelet-szlovákiai kerületijén a terület 10 százalékáról taka­rították be a termést, míg a közép-szlovákiai kerületben az aratást e hét szombatján kezdik nagyobb ütemben. Jobb raktározási lehetőség, folyamatosabb felvásárlás A repce országos felvásárlási tervét tegnapig 90 százalékra teljesítették, és e hét végéig előreláthatólag elérik a 100 százalékot. Mezőgazdasági üze­meink példásan teljesítik a ga­bona felvásárlási tervét is, és az állami alapokba a tervezett mennyiségnek mintegy 40 szá­zalékát már felvásárolták. A csúcsot a keddi nap jelentet­te, amikor a felvásárolt meny- nyiség egy nap alatt 100 ezer tonna volt. Tavalyihoz képest folyamatosabb a felvásárlás. Egyrészt, mivel jelentősen bő­vült a szárítók körüli kibeto­nozott tárolóterület, másrészt mivel a felvásárló vállalat több üzemében és az egyes mező- gazdasági üzemekben is fedett gabonatárolókat építettek. Ezekben kitűnően alkalmazha­tó a hideglevegős tárolási el­járás, főleg ott, ahol a levegő vezetésére szolgáló alagutakat egyenesen a betonalapzatba építették be. Az első százasok Jóformán még csak az ara­tás kezdetén tartunk, máris ki­tüntethették a legjobb kombáj- nosokat, akik több mint 100 hektár termést arattak le. A legjobbak között szerepelnek Klucho Ignác és Jozef Byst­rický, mindketten a Hurbano- vói Gép- és Traktorállomás koinbájnosai. E—512es gépük­kel eddig 167, illetve 135 hek­tár termését csépelték ki. Az ifjúsági koinbájnosok közül a búcsi Marca József, a vendég- kombájnosok közül pedig Karol Baumgartner érte el a legjobb eredményt. —cf—■ s számos tudományos kísérletet végeaueik majd el. A Szojuz-19 legénysége a programnak megfelelően haj­totta végre az első munkanap­ra kijelölt, a két űrhajó össze* kapcsolását célzó előkészülete­ket — közölték szerdán reggel az újságírókkal a moszkvai saj­tóközpontban. A Szojuz-19 és az Apollo első összekapcsolásá­ra csütörtökön kerül soa*. En­nek érdekében a szovjet űrha­jósok kedden, közép-európai idő szerint 19 óra 37 perckor megkezdték a kabin légnyomá­sának 867 hgmm-ről 539 hgmm- re való csökkentését, ami meg­egyezik az Apollo fedélzetén uralkodó légnyomással. A légnyomás csökkentésének idején a Szojuz űrhajósai bioló­giai kísérleteket végeztek, me­lyeknek célja a súlytalanság­nak, a kozmikus sugárázásnak és a föld mágneses mezejének a különféle növények növeke­désére, fejlődésére és öröklődő tulajdonságaira gyakorolt hatá­sának vizsgálata. Közép-európai idő szerint 19 óra 55 perckor Alekszej Leonoo parancsnok megkezdte a „Mik­roorganizmusok növekedése" elnevezésű kísérlet végrehajtá- ást: a mikroorganizmusokat tartalmazó tokot kivette a „Biokat-m" elnevezésű berende­zésből, táptalajra helyezte, s mindezt bejegyezte a fedélzeti naplóba. Ugyanakkor Kubaszo» fedélzeti mérnök megkezdte a „Telepes gomba“ elnevezésű kísérletet, majd csaknem egy órával később a „Halak embrio­nális fejlődése“ elnevezésű ki* sér letet. A 7. fordulat során Kubaszov fedélzeti mérnök, a 8. fordulat' során pedig Leonov parancsnok egészségi állapotának ellenőr­zésére került sor. Az űrhajósok (Folytatás a 2. oldalonI Galánta is célba ért (CSTK) — A galántai járás mezőgazdasági dolgozói tegnap több mint 100 százalékra tel­jesítették az évi állami gabo- nafélvásárlási tervet. Túltelje­sítették a 37 337 tonna búza és 10100 tonna árpa felvásárlási tervét, az aratást mégis teljes ütemben folytatják. A szövetkezeti dolgozók, az állami gazdaságok és a köz­pontilag irányított szervezetek dolgozói tegnapig 28 000 hek­tárnyi vetésterületről már több mint 14 000 hektárnyi gabona­földön végezték el az aratást. Tegnap a kora reggeli órákban kivonult 415 kombájn a gabo­naföldekre. A járás mezőgazda- sági dolgozói az idei aratás­ban nemcsak sietve takarítják be a gabonát, hanem ugyanak­kor ügyelnek arra is, hogy a begyűjtés minimális szemvesz­teséggel történjen, és hogy a gabona aratás utáni szárítása, gondozása színvonalas legyen. Az aratás része a szalma­begyűjtés is. Ezt a munkát tegnapig már 3000 hektárnyi területen elvégezték, s majd­nem ezer hektáron leszántották a tarlót. Tegnap az operatív aratási tanácskozáson hangsú­lyozták a szalma begyűjtésé­inek és a tarlóhántásnak fon­tosságát, mivel e munkálatok a következő éwi jó termés-ala|í‘ feltételei. müM TARiALMÁBÓL Kard és lant — Jász Dezső írása A táplálkozás iskolája — Makrai Miklós cikke Százez.erkoronás lendület — Hajdú András riportja Nyugalmas otthon — M. PanuSková riportja Bíróság elé kerülnek a junta-főnökök — Görögországi helyzetkép A szocialista életmód térhódítása — Életszínvonalunk fejlődése — az elmúlt 30 év alatt Út az ismeretlenbe — Részlet K. J. Beneg regényé­ből Portugál aktualitások — Lisszaboni tudósítás Fiatalokról fiataloknak Gyermekvilág liumor Moszkva—Houston — Ked­den, közép-európai idő szerint 18 óra 20 perckor, amikor a Szojuz-19 szovjet űrhajó meg­kezdte negyedik fordulatát a Föld körül, az Apollo legény sége elfoglalta helyét az ame­rikai űrhajóban. Az amerikai űrhajó startja előtt Stafford, az Apollo pa­rancsnoka kijelentette: „Meg vagyok győződve arról hogy a küszöbönálló szovjet—amerikai űrrepülés megerősíti majd az országaink közötti barátság szá­lait." Este, közép-európai idő sze­rint 20.50 órakor Föld körüli pályára bocsátották az Apollo amerikai űrhajót. A Szojuz— Apollo program amerikai rész­vevőit szállító űrhajót Szatur­nusz típusú hordozórakéta se­gítségével juttatták pályájára. A Myjavai Gépipari Szakközépiskola korsze rű internáiusában, amely a város szélén épül, ren- dezi meg a CSSZBSZ bra­tislavai kerületi bizottsá ga az elmúlt évekhez hasonlóan a nemzetközi orosz nyelvtanfolyamot. A tanfolyamot az alap iskolák tanulói számára rendezik, hogy a szovjet lektorok, pionírok és Komszomol-tagok segít­ségével tökéletesíthes­sék orosz nyelvtudásu­kat. Felvételünkön: Ljuba Ivanova vüniuszi (Litván SZSZK j szovjet lektor társalgási órát tart. (Felv.: J. Teslík —CSTK) Az Apollo amerikai űrhajó kedden este ráállt kezdeti pá­lyájára. Ezt követően az Apol­lóról levált a hordozórakéta utolsó fokozata is. A közös űrrepülés amerikai (houstoni) központjának jelen­tése szerint az Apollo legénysé­gének tagjai jól érzik magukat. Az amerikai űrhajósok ked­den este megkezdték a fedélze­ti műszerek ellenőrzését, s az összekapcsolási pályára történő ráállást célzó manőverek elvég­zését. A Szojuz—Apollo közös űrre­pülés legfontosabb része a két űrhajó összekapcsolása lesz. Ezt július 17-re tűzték ki. A két űrhajó 48 óráig kering majd egymással összekapcsolva, s ez­alatt a kozmonauták négyszer mennek át egymás űrhajójába, Az Apollo űrhajó startja (Telefoto: ČSTK—UPI)

Next

/
Thumbnails
Contents