Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-10 / 133. szám, kedd
ÍRÓK MŰHELYÉBEN BERTHA BULCSÚ INTERJÜKÖTETE Közel négy hónapja az Oj Szó vasárnapi számaiban Sokszemközt címmel egy interjúsorozat jelenik meg, .amely nem csupán szakmai körökben kelt erős figyelmet, hanem olvasó- közönségünk részérö'l is élénk elismeréssel találkozik, amint erről több író-olvasó talál ko-» záson személyesen meggyőződhettem. Nem az a feladatom, hogy ebben az ismertető cikkemben a még be nem fejezett interjú- sorozatot kritikailag méltassam és jelentőségét kulturális életünkben felmérjem. Tisztára a kezdeményezés helyességét szeretném hangsúlyozni. A nagyfokú érdeklődés érthető. Ha nem szokványosok, hanem lényegre törően tartalmasak a beszélgetést vezető szerkesztő kérdései, akkor a partner oly válaszokat fogalmazhat, amelyek gyakran túlmutatnak személyes sorsán, írói vagy költői létének kérdésein, s egész kulturális életünkre kiterjedő problémákat érinthetnek. Mindezt szükségesnek tartottam előre bocsátani, mielőtt érdemben foglalkoznék Bért ha Bulcsúnak írók műhelyében című könyvével, a Meztelen a király című első, nagysikerű in* terjúkötetének folytatásával. Nem kívánok párhuzamot vonni Bertha kötete és az Új Szó kezdeményezése között. Bertha egymaga kalauzol az írók műhelyében, az Új Szó pedig négy szerkesztőre bízta a beszélgető partner megszólaltatásának feladatát. Ám nem az a lényeg, hogy a mi esetünkben munka- megosztásról van szó, hanem az, hogy amíg lapunk szerkesztői kérdésekben harmadany- nyi terjedelemben túlnyomóan alkotói problémákat érintenek és a vallomások egészének dokumentum jellege van, addig Bertha Bulcsú kedvenc íróját és költőjét teljes emberközelből mutatja be, aprólékosan lefesti munkakörnyezetét, dolgozószobáját bútoraival és minden más kellékével, s néhány sorban főbb műveit is felsorolja. Mindezen töl alkalma van arra is, hogy a meginduló beszélgetés előtt még az időjárásról és a környezetről is szót ejtsen. Az Írók műhelyében szerzője tehát meghitt közelből láttatja partnerét, és egy teljes portré, egy írói pálya egészének megrajzolására törekszik. Lényegesen könnyebb helyzetben van, hiszen amíg ő a mai magyar irodalom legjobbjait szólaltatja meg, addig a Sok. szemközt — az említett szű- kebb keretekben — egy-egy alkotó vizsgálatán át dokumentálásra törekszik, a szlovákiai magyar írás legégetőbb problémáira kíván rámutatni. Bertha interjúsorozatának szembetűnő sajátossága, hogy kérdései ismétlődnek. Szándékosan, határozott céllal és nem véletlenül. „Van olyan szó, íz, illat, ami nosztalgiát kell benned, és felidézi a szülőföldet?“ — kérdezi Cseres Tibortól, a Hideg napok | Regény, 1964] írójától. „Az ön számára mi a szülőföld? Táj, város, közösség? Mit asszociál erre a szóra?“ Másul tisztán szavakban a Déry Tiborhoz intézett kérdés. Fodor Andrást is a szülőföldje felől faggatja, és ha végigmegyünk mind a 18 arcképen, majdnem mindegyikben ismétlődnek a szülőföldre, a gyermekkorra, a költészet szerepére vonatkozó kérdések. Korántsem jelent ez valami el koptatott szokványosat és távol áll mindennemű sablontól. A válaszok különbözőségében van valami lebilincselő izgalmasság és érdekesség, ami az ismétlődést jogossá teszi, s igazolja. Vajon a költő befolyásolhatja-e a világ eseményeit, vagy csak színezi a művészetével? Fodor András úgy véli, hogy a költő műve termékenyítően hat, utólag közvetve. Garai Gábor feleletében József Attilát idézi: „A költő hasztalan vonít!" — és hozzáteszi: „De ha hasztaEGY FÉLBESZAKADT ÉLETMŰ JELENTŐSÉGE František Hečko születésének 70. évfordulójára František HeČkot a szlovák szocialista próza úttörői között tartják számon. Hetven esztendővel ezelőtt született, s immár tizenöt évvel ezelőtt ragadta ki őt az élők sorából a halál. Akkor, amikor életműve kiteljesedni látszott, s minden jel arra mutatott, hogy több figyelemre méltó részeredmény és eredményes próbálkozás után megszületik a szlovák epika egyik remekműve: az eltelt évtizedeket művészi eszközökkel ábrázoló regény Sajnos — miként Ru- dolf Jašík esetében is — a jogos várakozást nem követte a megvalósulás... A korai halál miatt nem teljes František Hečko életműve, ám így is rendkívül jelentős. Elsősorban azért, mert a különböző színvonalú zsengék után Hečko az elsők között próbálkozott meg azzal, hogy az epika eszközeivel, s marxista esztétikai kritériumok alapján ábrázolja a szlovák társadalom átalakulását, a századeleji szociális és politikai harcoktól kezdve két világháborún keresztül egészen a szocialista forradalom győzelméig. Sőt, később arra is vállalkozott, hogy a negyvenes évek derekán lezajló társadalmi eseményekről is írjon egyéni hangon, s elsősorban az emberek — az esemé-; nyék cselekvő részeseinek — szemszögéből. 1948-bán lát napvilágot — egy évvel azután, hogy megjelent Jilemnický úttörő jelentőségű Garam menti krónikája — a Vörös bor című regénye, amely az első világháborúban nagv korúvá lett nemzedék sorsán, életszemléletén keresztül mutatja be a szlovák falu szociális és politikai átalakulását, s különösen a paraszti rétegek kiszolgáltatottságát, sanyarú sorsát domborítja ki. Regényének erénye elsősorban a hiteles korrajz, s az, hogy meggyőzően ábrázolja a legégetőbb egyéni és társadalmi problémákat. Hibaként főleg a vontatott cselekményt, s a szereplők jellemrajzában a megfelelő lélektani motiváció irányát róhatjuk fül. Hečko műve nemcsak a megjelenés idejében, hanem ma is jelentős, akkor is, ha hibáit tudatosítjuk. Ugyanis akkor látott napvilágot, amikor szocialista művészetünkben az alapozásánál tartottunk, vagyis a marxista esztétika, kritériumait, valamint kultúrpolitikai elveinket kezdtük érvényesíteni a gyakorlatban. Ilyen megvilágításban még inkább szükséges hangsúlyozni Hečko regényének irodalompolitikai fontosságát. Három évvel a Vörös bor megjelenése után Hečko tovább gazdagítja életművét és szélesíti látókörét. Ismét eleddig eléggé járatlan útra lépett s tulajdonképpen a Vörös bor cselekményének szálait fűzte tovább. A falu a hegyek közt című regényében a jelenről vall: a szlovák társadalom, s ezen belül az ember életmód jának, életszemléletének átalakulásáról ÍL amely nem ment végbe problémák nélkül. He^ko e művében ismét epikai megjelenítő erejét mutatja meg. Megfelelő eszközökkel árbrázol egy adott kort. E műve sem mentes bizonyos sematikus megoldásoktól, s hiányoljuk a szereplők árnyaltabb jellemzését is. Ám Hečko kísérletét az akkori problémák ábrázolására mindenképpen figyelemre méltónak tartjuk. A két alapjában véve jelentős próbálkozás után a beteljesedést, a letisztulást, tehát a szintézist vártuk, amikor a terveknek, s a várakozásnak a korai halál vetett véget. Az életmű így nem lett teljes, ám František Hečko így is méltán tartozik a szlovák szocialista próza élvonalába. —y—f lan vonít is, vonítania kell. Elsősorban akkor, amikor úgy érzi, hogy nemcsak magáért, hanem másokért vonít“. Nagy László felelete: „Először azt mondom, hogy nem. Vannak azonban a múltból példák, amikor a költők befolyásolták. Azt hiszem, ezek nagyon különleges példák, gondolok, Vörösmartyra, Petőfire... A költészet jót akar, és alig lehetne ezt példákkal megcáfolni. Ali« van költő, aki ezt ne akarná“. Vas István: „Nem befolyásolhatja, de titkon biztos vagyok benne, hogy befolyásolja... Petőfi... Nem tudok nagyobb példát mondani. Kiállt, elmondta a Talpra ma- gyar-t, hatott. Ilyent az én életemben nem láttam ... Mégis jobban hatott Petőfi azzal, hegy olvasták, és akik igazán olvasták, azokba fölszívódott, hogy hogyan kell élni, milyen az élet.“ Zelk Zoltán: „Közvetlenül és azonnal nem, de abban hiszek, hogy közvetve igen ... Jó lenne elgondolkodni. hogy a tizenötezer példány most nem olyan tudatformáló, mint annak idején a nyolcszáz ‘példány volt. Sem Ady, sem Babits Mihály nem ért el olyan példányszámol, mint ma egy fiatal költő, és mégis mennyivel jobban benne voltak a szellemi életben, s jelen vannak ma is. Akármilyen fáradt vagyok is, az irodalomnak ebben a csodatételében hiszek“. Gyűlöltél már valakit? Voltál-e már életveszélyben? Hiszel-e a barátságban? Szenvedélyeid vannalj-e? Elégedett vagy-e? Álmodni szoktál-e? Ha nem Itt élnél, akkor hol tudnál még élni a földön? Ez a hót kérdés — s egy további tucattal szaporíthatnám a számukat — is visszatér, és fel tevésük oka kézenfekvő: Bertha Bulcsut ezekben az emberi jellem megnyilvánulásainak külön- félesége izgatja, fis ugyanakkor: mikor és miben hozhatók tulajdonságaik egy közös nevezőre? Ide sorolnám azokat a kér déseket is. amelyekre választ akar kapni, mi az író vélemé nye a családi 6'étről és a fisa Iád szerepéről a társadalomban? Mi a véleménye az emberi élet értelméről? Amikor azt firtatja, vajon hisz-e beszélgető partnere az emberiség haladásában, abban, hogy jobb lesz az ember? — érdeklődésünk megnő, mert ez a kérdés az írásművészet, a költészet kö zéletiségét érinti. Fodor András így felel: „Az egész életem arra van beállítva, hogy jobbá tegyem a világot. Nem keverem össze n művészetet a pedagógiával, de abban mégis hiszek, hogy jobbra kell törekedni. Hiszek, ez credo. Egy percig sem tudnék élni, ha nem hinnék abban, hogy valami jobbat, többet lehet csinálni. Abban a pillanatban feleslegesnek tartanám magamat ...“ Mándy Iván: „Nem a legjobb úton látom az emberiséget. De mivel mégis életben kell tartani magamat, megpróbálok hinni“. Hasonló figyelmet érdemel a kérdés, mi az író véleménye a közéleti szerepléséről? Simon István: „Sohase volt probléma a szá momra, hogy valaki közéleti vagy nem. A közéi etiség nem csak azt jelenti, hogy részt vesz valamiben, hanem azt is, hogy beleszól ... Alkati kérdés. Van, aki igényli, hogy testkö zelben legyen azzal a népcsoporttal, ahonnan indult, van. aki nem ... A közéletiséget nem érzem problémának“. Vérmérséklet, hajlani, írói tehetség tekintetében Bertha Bul- csu tizennyolc beszélgető partnere egymástól jellegzetesen elkülönül, s ez oly magától értetődő, hogy magyarázatra nem szorul. De egy dologban, a legfontosabban, rokoníthatók. Az író társadalmi szerepe és felelőssége dolgában. Nem férhet kétség ahhoz, hogy ez a felelősségtudat a Sokszemközt vallomásaiban is kellő hangsúlyt kap. A kezdeményezés ezzel példásan tesz ©leget kitűzött céljának. EGRI VIKTOR ÚJ FIL MEK A NARANCSSZÍNŰ LÁNGOK ÉJSZAKÁJA (cseh) Sorsfordulót jelent „a narancsszínű lángok éjszakája“ a film központi alatkjának életében. Azon a bizonyos éjszakán 45. születésnapját ünnepli. Ha számvetést készítene életéről, szerfölött elégedettnek kellene lennie: nélkülözhetetlen szakember hírében áll, megbízható, becsületes, ma gátnál etében kiegyensúlyozott. S fa születésnapi ünneplést követőien, éjszaka, ittas állapotban gépkocsijával elgázol egy gyalogost . .. Letartóztatják. Büntetését szigorított javító-nevelő intézetbe« kell letölt tenie. Nehéz napok várnáik rá. Meg keM békéimé azzail a gondolattörekszik, hogy magatartásával ismét visszanyerje a bizalmat. Zbynék Brynych rendező filmje erősen drámai töltetű. Szokatlan tárgyilagossággal mutatja be a börtön környezetét, azokat a módszereket, melyek a bűnözők átnevezését szolgálják. Vasfegyelemmel, szigorral próbálják jobb belátásra bírni a fegyenceket, akik számára a büntetés letöltése egyben a dolgos társadalomba va.ló visz- szatérést jelenti, tehát adott lehetőség, csak kérdés, ki hogyan él vele. Az új cseh film elég meggyőző, a történet valószerű. Nagyobb hézagokat csak a bősök Svätopluk Matyáü u cseh film főszerepében tál, hogy törvénysértést követett el, ezért vállalnia kell a felelősséget. A fegyház próbára te- szJ jellemét, erkölcsi magatartását. Belátja meggondolatlan csele k edetének vészéi y ességét, viszont aggasztja, hogy a börtönben csupa bűnözővel, kétes hírű elemmel kerül össze. Nem tesznek különbséget köztük, nem disztíngválják bűntettük súlyosságát, éppoly bűnöző ő is, akárcsak a többi. Elhatározza, hogy a nehéz körülmények közepette sem adja fel korábbi énjét, emberségét, meggyőződését. A dörzsölt, javíthatatlan fegyencek közt sem válik megalkuvóvá, anra egymás közti viszonyában, illetve jellemzéséljen érzünk (a rendező például csak jelzésszerűen utal a főhős és feleségének kapcsolatára, nem tisztázza, hogy miért „ül“ néhány kulcsszerepet játszó fegyenc). Kár, hogy az alikotók a konfliktusokat inkább szélességükben, mint mélységükben ábrázolták, ez okozza, hogy megrekedtek valahol a félúton, s az addig egységes cselekményvezetésben törés áll be. A film központi alakját Svätopluk Mátyás játssza — a szerep követelményeinek megfelelően. A fasiszta megszállás éveiben játszódik a román film cselekménye. 1940 ben a Bukarest melletti egyik börtönbe« hetven ember a fasizmus áldozata lett. A film főhőse, Moldovan felügyelő - aki fényt derített az igazságra — válaszútira kerül. Vagy tiszteletben tartja a kormánykörök óhaját, hogy az ügyet „ne szellőztessék:“ és hamis dokumentumok alapján a mészárlást fogják a kommunisségben tartja a nézőt. Csakhogy Moldovan felügyelő emberfeletti tulajdonságokkal felruházott szuperhőssé magasztosul, az egykori James Bond-filmek rettenthetetlen hősére emlékeztet. Hadál megvető fölénnyel kaszabolja az útjába kerülő ellenséget, hajmeresztő helyzetekből épkézláb kikerülve folytatja a soha véget nem érő harcot. Mintha a vadnyugat legjobb mesterlövészét látnánk, olyan jelenet A felügyelő vádol című román filmből, a képen Sergiu Nicolaescu. rákra, vagy kitart az igazság melleit és a súlyos gaztettet nyilvánosságra hozza, vállalva az ezzel járó üldözést és megtorlást. Sergiu Nicolaescu rendező (ő játssza fi nyomozó szerepét is) izgalmasan. fordulatosán bonyolítja a cselekményt, s pergő ritmust teremtve keMŐ feszültboszorkányos ügyességgeil kezeli pisztolyát. A meghökkentő, vaJószerűtlen jelenetek mérni ár nevetésre késztetik a nézőt, s ezek Láttán önkéntelenül is felvetődik a kérdés: nem méltatlan-e ez az ábrázolásmód a témához, nem vezet-e az egyébként megrázó esemény lejáratásához?! —ym— ÚJ szó 1975. VI. 10. A FELÜGYELŐ VÄDOL (román)
