Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-08 / 23. szám, Vasarnapi Új Szó

Nem kétséges, hogy a budapesti Örkény István Macskajáték című, Bécset, Londoni, Párizst, Varsót és sok más európai fővárost meghódító tragikomédiájának előadását tartják — közönség és kritikusok egyaránt — a mai Prága legnagyobb színházi sikerének, s egyben a legjobb prágai színi előadásnak is. A prágai Nemzeti Színház Tyl színpadán már a második évadban „fut" zsúfoltan telt ház előtt ez a szégyenlősen hazafias dráma /mert a Macskajáték mégiscsak dráma, mégpedig a legjavából!), amelyben a szerző az olyan értékeket, mint a hazafiasság és a humanizmus — mindkettő szocialista értelemben véve — szemérmesen, az irónia és a groteszkség farsangi köntösébe bújtatva és a lélek földrengésszerű megrázkódtatásait a kacaj hullámaival borítja el.

És a dráma szertelen főhősét, ezt a budapesti özvegy Orbán Erzsit alakítja — dehogy is alakítja —, ennek az életét éli át, ennek a sorsával köti össze sorsát előadásról előadásra, a cseh színház sztárokban gazdag firnamentumának ragyogó csillaga, Dana Medfická. Ez a végtelenül vonzó és intelligens asz- szony, ez a nagy színésznő, aki nem a díszletek külső és gyakran talmi csillogásával, hanem lelki és szellemi interieurjének krőzusi gazdagságával és szerepeinek újjáteremtésével hódítja meg a közönséget és nyeri el szeretetét, Orbán Erzsi szerepében tehetségének és tudásának maximumát nyújtotta. S amikor láttam játékát, nem is csodálkoztam, hogy az extázisban levő közönség nem engedte öt a színpadról távozni.

Néhány nap múlva, valahol a Nemzeti Múzeum impozáns és patinás épülete feletti ütőtt-kopott Skréta utca egyik bérházának rideg lépcsőházában kúsztam fel a harmadik emeletre, hogy régi végvári vitéz létemre szívszorongva kérjem bebocsátásomat, a nagy ismeretlenbe, mint már sokszor azelőtt.

Doha Medfická, érdemes művésznő otthonában

Nem voltam vendég, sem kíváncsiskodó újságíró, egyszerűen és egyszeriben otthon voltam. A prágai Orbán Erzsi vallomása kerekedett ki beszélgetésünkből.

Már mint kis pöttömnyi gyereklánynak nem volt sem hajasbabája, sem játékbútora, sem pedig pettyes labdája .. Am az is lehet, hogy volt. De a kis Dana ezekkel sohasem játszott. Emberemlékezet óta édesanyja menyasszonyi' ruháját, báli garderobját próbálgatta, öltötte magára.

Amikor pedig gyerekcipőit kinőtte és szülei beíratták a gimnáziumba, Dana az Umélec- ká Beseda (ez az a híres prágai Művész Egylet, amelynek a cseh festészet számos kiválósága is tagja volt) műkedvelő gárdájában szerepelt, nagy sikerrel. Lacina igazgató úr szinte csodagyereket látott a kis gimnazista lányban. És a tehetséges diákkisasszonyt mintha az ördögsarkantyúja nógatná. Máris hivatásos színésznő akar lenni, s a gimnázium negyedik osztályából a konzervatóriumra szeretne átevezni. Édesapja azonban megvétózta a tervet. Először az érettségi, s utána majd meglátjuk, mondogatta.

Danának az elképzelései és tervei mellett akaratereje és kitartása is volt. Leérettségizett. És másnap már a konzervatóriumon vizsgázott, kiváló eredménnyel. Azt hitte, hogy most már szabad a vásár. Tévedett. Az iskola növendékeinek tilos volt hivatásos vagy félhlvatásos színpadon fellépniök. Hősnőnk nem jött zavarba. Szüleivel a letnái Svätopluk Čech utcában lakott, s az utca nevét használva fel álnévnek, F. X. Svoboda Olga Rubešová című drámájában már Cechová néven szerepelt. Nagyszerűen! Olyannyira, hogy a bemutató után a brnói Tartományi Színház ajánlott fel angazsmánt a fiatal konzerva- toristának.

Dana pedig hagyott csapot, papot és konzervatóriumot. Boldogan és büszkén utazott el Brnóba. Ezerkilencszáznegyven- kettőben azonban a nácik be zárták a brnói színházat, Jifi- kovský igazgatót és Skfivan rendezőt halálra kínozták, s Dana Medrickának mennie kellett. Brno után Plzeň következett, s ezután a prágai Uránia színház. Negyvenötben az Uránia színház teljes gárdája átpártolt a Május 5-e Színházhoz (a mai Smetana Színház). Dana rövidesen a Vinohradské Di- vadlohoz szerződött, amely a Prágai Városi Színházak egyike volt. Majd amikor a vino- hradyi színházból Hadsereg Színház lett, Dana Medfická a Kamara Színház tagja lett.

— Tíz gyönyörű esztendőt töltöttem a Prágai Városi Színházak deszkáin. — Rengeteg jó szerepem Volt: Itt játszottam Balzac Grandet Eugéneiáját, itt alakítottam az amerikai Nash Esőcsinálójának, a szovjet A. Tolsztoj Rakétájának és az olasz E. de Filippo Nápolyról szóló darabjának női főszere pét. Valószínűleg sikeresen, mivel ezért a három alakításomért érdemeltem ki a Klement Gottwald állami díjat...

Dana Medfická, érdemes művésznő jelenleg a prágai Nemzeti Színház tagja, aki a színpadról és a tévé képernyőjéről szól gyakran a prágaiak és nem prágaiak szívéhez, értelméhez .

— Igaz, a dramaturgia a Nemzetinél sem bánt velem mostohán, mondja a művésznő. Nehéz lenne mindent felsorolni. A legszebbeket azért mégiscsak megemlítem. Brecht Kurázsi mamája, F. -G. Lorca Bér narda Álba házának Ponciája. vagy Tennesse Williams A vágy villamosa című drámájának női főszerepe egytől egyig parádés szerep! De ...!

És ez a nagybetűvel kimondott „<?e“, nagyon is egyértelmű. Elérkeztünk ugyanis a mához, azaz Örkény István Macskajátékának prágai előadása hoz, illetve özvegy Orbán Erzsi személyéhez, akinek szenvedé lyes és szertelenül gazdag életét a prágai „Nemzeti“ színpadán Dana Medfická, nevetve, sírva szenvedve és vágyakozva éli át. Olyan meggyőzően, hogy az előadás magyar látogatója egy pillanatra azt hiszi, hogy valóban a Rákóczi úton van, valahol a Keleti közelében, mivel helyenként úgy tűnik, mintha a prágai Orbán Erzsi magyarul beszélne ...

— Orbán Erzsi szerepe a legszebb szerepek egyike, ha egyáltalán nem a legszebbek legszebbje azoknak, amelyeket eddigi életemben kaptam, mondja bensőséges hévvel a művésznő. Majd folytatja. „A minden- ség asszonyai össztulajdonsá- gainak a kvintesszenciáját tartalmazza ez a szerep, amely egyetlen női alakban a szerepek hosszú sorát összpontosítja. A darabot nem kell külön dicsérnem, mivel az önmagát és ezzel szerzőjét is dicséri. Viszont a legmélyebb hála hangján kell, hogy szóljak a prágai előadás rendezőjéről, a szolnoki Székely Gáborról, Ez a rendkívül tehetséges magyar rendező nemcsak, hogy élt-halt a darabért, hanem nagy szeretettel fordult felénk is. Egymásnak szavát sem értettük, s mégis mindenben tökéletesen egyetértettünk. Magamról és partnereimről már szóltak mások. Egyet azonban meg kell még említenem. Színészi pályafutásom alatt nagyon sok és szép levelet kaptam már. A legtöbbet és a legszebbeket azonban mint özvegy Orbán Erzsébet kaptam. íróik meghatva mondanak köszönetét a nagy, feledhetetlen élményért, azért a két óráért, amikor oly boldogok és boldogtalanok voltak, amikor annyit sírtak és haho- taztak ...

A művésznő még folytatná a Macskajáték dicséretét, én azonban úgy vélem, hogy a kevesebb ebben az esetben is többet jelent, s éppen ezért életének nehéz perceiről kérdezem.

— A színészsors bizony nehéz komédiás sors, hangzik a felelet. Gyakran mulattatjuk az ezerfejű és az ezerszemű Cézárt, jóllehet legszívesebben sírnánk. Amikor meghalt a gyermekem — játszanom kellett, apám halálakor is szerepeltem, és azon az estén, amikor hőn szeretett édesanyám haldoklott, a Tennessee Vil- liams drámájában, a Vágy villamosában léptem fel... Kemény munka és sok lemondás áll mögöttem, igaz, szép eredmények is. És annak Is nagyon örülök, hogy fiatalkori elképzeléseimet megvalósíthattam, hogy életem főcélja a becsületes munka lett, és hogy mint színésznő hagyok magam után valami nyomot... Bár szerencsém^ is volt. Akadt egy őrangyalom, az édesanyám. Ö ugyan sohasem volt színésznő, de ösztönösen érezte, hogy mi a jó és ml a rossz a színpadon ... Segített tanácsaival, de ha kellett, bírált. Az ő szeretete tette széppé gyermekkoromat, boldoggá ifjúságomat, s az ő szereteté- nek kincstárából merítik ma is. S igyekszem ugyanazt adni a fiamnak, aki éppen most végzi a színművészeti főiskolát. Szeretném, ha életpályája si- kei’es lenne, hogy mint színész és mint ember mindig és mindenhol'' helytálljon! Nagyon szurkolók neki. A s'zíüház mellett ugyanis ő a'z én hobbym!

— És, hogy milyen szerepre vágyom még? Ismétli meg a feltett kérdést, aztán lágyan mosolyogva, hangjában csendes megelégedettséggel mondja:

— Édes istenem, hát Orbán Erzsi után még milyen szerepre vágyódhatnám?

E felelet után, amely a Macskajáték legszebb dicséretét jelenti, meghatottan búcsúzom.

PARSI IMRE

A Macskajatúk prágai próbáján Székely Gábor vendégrendezóvel.

r-------------------------------------------------IZ

GÁGA SZÍNHÁZ

Molnár Gál Péter tanulmánykötete

C« erencsés címet adott Molnár Gál Péter legújabb, sor- bán negyedik könyvének. A dráma mai válságában a kivezető utat kereső színház valóban nyugtalanítóan izgága. Nem veszekedő és kötekedő, ahogy a szó szerint értelmeznünk kellene, hanem felborzolóan helyét nem lelve, sokszor zavart keltően kapkodó.

MGP — ahogy írásait jelzi — kis cikkeiben szikrázóan ötletes és ironikus, gondolatgazdag nagyobb tanulmányaiban pedig elvi elkötelezettséggel és nagy szakmai műveltséggel kalauzol a mai korhű színház világában. ítéleteiben megbízható, és ha nagy ritkán mégis tévedésbe esik, az elfogultság vádja nem érheti. Nincs könnyű dolga, hiszen a színház ma ritkán ajándékozza meg a nézőt tartós, nagy élményekkel. Ennek tulajdonítható fanyar, szatirizá- ló hangja, amely olykor sebző, de nem vitás, hogy szín- házszeretete diktálja elmarasztaló megrovásait.

Izgága színház? Valóban az. MGP szerint a keresés teszi izgágává. Az újnak és eredetinek mindenáron való hajszolása. Ha a belgrádi BITEV műsorát minden újra fogékonyan figyeli, kénytelen megállapítani, hogy a fesztivál előadásainak többsége káprázatosán előkészített színház- technikai bravúr, hiányzik azonban belőlük a forróság. „... hiányzik belőlük a színháznak az az eltökéltsége, hogy egyetlen határozott közönségre, meghatározott közegben, meghatározott céllal hassanak: betöltsék a színház társadalmi feladatát." Megállapítja, hogy az ismert nemzetközi refldezők többsége baloldali, jó részük elkötelezett művész, munkájuk eredménye mégis merőben esztétikai és nem gondolati, társadalmi jellegű.

Amit a BITEV produkcióiban nem talál, azt megleli Moszkvában. Ljubimov Tartuffe-jének rendezését századunk színháztörténete egyik legjelentősebb előadásának tartja, amely, szerinte, példaként szolgálhatna az elkötelezett társadalmi színház működéséhez.

MGP mércéje igen magas, így a Szovjetunió színházművészetében az említett Ljubimov mellett Efroszt és Tovszto- gonovot emeli ki Angliában Peter Brook, a lengyel szín művészetben Wajda és Hanuszkiewicz közelítik meg az eszményt. Az olasz Ronconi, a francia Planchon és Mnouch- kine is pardont találnak. A rendezők munkájának elemzése természetesen a teljesség iénye nélkül íródhatott. MGP csak arról számol be amit személyesen megfigyelt, ám ez az esetlegesség, amely általában jellemzője az ilyen tanulmánykötetnek, jóval többet ad a helyzetjelentésnél, érdekesen meg tudja világítani a mai korszerű színházművészet törekvéseit.

A kötet egyik legérdekesebb tanulmányában MGP a japán kabuki színházat jellemzi. Talán túlságosan aprólékosan rajzolja meg a látott előadás színterét, a színészek mozgáskultúráját, szerencsére nem éri be a külsőségek pontos felvázolásával, rámutat a japán színház némely lényeges vonására, a színjátszás kísérleti jellegére is, amely- lyel visszaszerezni próbálja „az elkeseredett mítoszt, hogy közösségbe olvassza ismét azokat, akiket közönségnek nevezünk“.

V

an-e értelme a nézőt sokkoló, a közönséget szidalmazó színháznak? A verekedést provokáló előadásnak? MGP a sokkolást és a provokálást is elfogadná, ha valami tovább mutató, megtartó újat tudna produkálni. Belgrádban ilyen feltételezést nem tehetett. De megtalálja a pesti kisstadion előtti Utcaszínház amatőr fiataljainak csípős iróniájú előadásában. Bohóctréfáikban, vásári komédiázásukban megérzi az őszinte, friss vidámság mellett azt a nagyszerűt — és ez nem új felfedezés —, hogy a propagandában kerülni kell az unalmat. Kivált abban leli örömét, hogy ezek a fiatalok változtatni szeretnének a világ folyásán.

A magyar avantgarde színházak kócos kísérletei, a Bábszínház világcsúcsot megközelítő produkciói mellett magyar vonatkozásban csupán lancsó Miklós Fényes szélek rendezésében (Huszonötödik Színház) talál előre mutató pozitív érdekeket. Kevés ez, és csak nehezen indokolható azzal, hogy világcsúcsot szem előtt tartó mércével mér.

A terjedelmes kötet a Művészarcok fejezetében kitűnően felvázolt .színészportrékat és előad ás-e lemzése- ket .olvashatunk..;.Megkülönböztetett figyelmet érdemel, amit Molnár-. Ferencnek ma teljesen-ásatag Hattyúja kapcsán Márkus László művészetéről ír. Ugyanilyen remeklés a Hofi Gézáról készült portréja is; találó az a megfigyelése, hogy Hofi a józan és természetes észjárást juttatja műsorában diadalra. És rendkívül szellemes, hogy Hofiban egy komikus Tinódi Lantos Sebestyént fedez fel, aki hírt ad az országban lejátszódó eseményekről torzító, de a valóságot egy hajszállal sem meghamisító rálátással. Hofinak csípős nyelvű, ironikus magánszámaiban kitapintható pozitív világnézete, osztályöntudata, a gondolkodás biztonságából szülemlő pátosza, amelynek lényege, hogy a dolgozó emberek véleményének ad hangot és hozzájuk szól.

A Bessenyei művészetiéről, Bánk bánjáról írott tanulmány is a lényeget érinti, hogy a művész harangként kon- duló hangja csöndre váltott át, „Az önvizsgálat, a kétkedés, a felelősség és a megfontoltság csöndjévé“.

MGP új könyve a színházról, az irodalomról, a korszerű színház tapogatódzásairól és kísérleteiről szól. Mint a színháznak régi rajongója, úgy olvastam végig szinte egy lélegzetre a gondolatgazdag tanulmánygyűjteményt, mint egy gondos művészi eszközökkel megírt izgalmas regényt. Regényt a színpad ismerős világáról, amelyről írója sajátosan szellemes csevegő hangján, sok újat, felfedezésszámba menő érdekességet tudott elmondani. Nem kételkedem, hogy a színháznak szlovákiai magyar tisztelői között is sokan lesznek, akiknek hasonló örömöt és gazdagodást jelent az Izgága Színház.

D izonyára nem lesz érdektelen, ha ismertetésem befe® jezéséül példaadásként Molnár Gál Péternek, a magyar színikritika egyik legjelentősebb képviselőjének írói credóját teljes egészében idézem:

,,Azt tekinthetjük korszerű színésznek, aki nemcsak ábrázolni akarja korát, hanem megváltozatni is.

Aki nemcsak szerepet vállal, hanem társadalmi szerepet is.

Aki nemcsak szerepét akarja fölépíteni, hanem a társadalmat is.

Aki nemcsak a nézők szívét akarja fölgyújtani, de mindazt, amit elavultnak tart.

Aki nemcsak lázat akar teremteni a publikum körében, hanem lázítani akar egy jobb, tisztább, emberibb együttélés érdekében.

Akinek célja, dolga, feladata van a mi életünkben.“

EGRI VIKTOR