Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-08 / 23. szám, Vasarnapi Új Szó

int a tények mutatják, a jelenkor viszonyai között a szocializmus és a kapitalizmus közötti ideológiai harc nem^ zetközi téren mind élesebbé válik. A Szovjetunió és a többi testvéri szocialista ország világtörténelmi sikerei láttán az imperializmus apologétái fokozzák támadásaikat a marxista—'leninista ideológia ellen, amely hatalmas fegyver a kommunista és munkáspártok kezében.

A modern burzsoá társadalomtudomány egyik fő Irányzata az, hogy cáfolni próbálják jaz ideológia osztálytermészetére, a proletár világnézet tudományos jellegére, a marxista—leninista ideológia és a kommunista propaganda mély és szerves kapcsolatára vonatkozó tanítást. Eközben vezető métodológiai elvvé válik az úgynevezett ideológia nélküliség elmélete, amely a szovjet és a külföldi marxista irodalomban érvekkel alátámasztott kritikai elemzést kapott. Ennek ellenére e teória hívei mind újabb érveket keresnek védelmére. Az ideológia és a propaganda vU szonyának elferdített értelmezéséhez folyamodnak, helyenként kikerülve a marxizmussal való nyílt polémiát.

Az ilyenfajta kísérletnek az az értelme, hogy úgy tüntessék fel a burzsoá propagandát, mint amely kívül áll az ideológián, az osztályérdekeken, azaz objektív, az egyes társadalmi rétegek ideológiai és politikai hatásai nem ferdítették el, a kommunista propagandát pedig mint „tradicionálisan“ ideologikusát,

Egyes „dezideologizálók“, olyan társadalmi csoportok és politikai pártok érdekeinek képviseletében, amelyek a „big vusinesshez“, az „uralkodó elit“ bü- rökratlkus rendszeréhez akarnak kapcsolódni, új érveket hoznak elő, hogy az ideológiái rendszereket szakértői, technokrata ismeretekkel váltsák fel. Ezekhez a szociológusokhoz tartozik Brzezinski, Áron, Kahn, Wiener és mások, akik közül sokan nyíltan antikommunista álláspontot foglalnak el. Ök — a korábbiakhoz hasonlóan — a társadalmi problémákat csupán technikai problémákként kezelik, amelyek megoldása a tudományos szakértők segítségét követeli. Álláspontjukban az az új, hogy bizonyos mértékig elismerik az értékek, az ideálok és a normák szerepét a társadalom életében, s elismerik azt a tényt is, hogy a „tudományossá vált“ („scientifi- kált“) ismeret megköveteli a propaganda segítségével történő terjesztést. Azonban szerintük a tömegpropaganda ma nem az ideológiai rendszerektől, képzetesektől és döntésektől függ.

Más „dezideologizálók“ a liberális burzsoázia és a „humán“ értelmiség meghatározott rétegeinek érdekeit tükrözve a kapitalista valóság társadalmi kritikájának álláspontjáról lépnek fel. Amikor különböző tervezeteket dolgoznak ki a kapitalista társadalom „megjavításáról“, a keresztény vagy antropológiai elképzelésekhez fordulnak, hogy megmagyarázzák a modern kapitalista világnak az ideológia ellen ható tendenciáit. Megkísérlik bebizonyítani az ideológia és a propaganda közötti döntő „eltérést“, amely — szeT. Sz. Gurevics:

SB?

■ i in —Mi 1 i ninn niM——rt—ni——tTnTnTTmni r mbhmrm

azaz mint nem-objektív, az osztályérdekek miatt elfer- dítettet mutassák be.

AZ IDEOLÓGIA ÉS A PROPAGANDA

A marxizmus—leninizmus elveti az Ideológia és a propaganda viszonyára vonatkozó absztrakt kérdésfelvetést. Nincs, és nem is lehet egységes értelmezésük maguknak e jelenségeknek, lényegüknek és társadalmi természetüknek egy olyan társadalomban, amely ellenséges osztályokra tagolódik.

„Az osztályellentmondásokkal küzdő társadalomban nőm is lehet osztályon kívüli vagy osztályok feletti ideológia“ — írta Lenin. A szocializmus és kapitalizmus küzdelmének viszonyai között minden olyan ki-* sérlet, hogy az „ideológiáról általában“, „a propagandáról általában“ beszéljenek, nyíltan osztályjellegű.

Az ideológia és a propaganda két külön társadalmi jelenség, amelyek mindegyike saját specifikummal rendelkezik. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy az ideológia és a propaganda összefügg. Belső függésük és kapcsolatuk bizonyos sajátosságaira spekulálnak a burzsoá szociológusok.

Marxista értelemben az ideológia olyan politikai, jogi, erkölcsi, művészi, filozófiai és más nézetek ösz- szessége, amelyek tükrözik ennek vagy annak az osztálynak az érdekeit, céljait, törekvéseit. Gyakorlati orientációt ad egy meghatározott osztály tevékenysége számára, cselekvésre készteti. A propaganda viszont egy osztály ideológiájának a társadalmi tudatban való elterjesztésével foglalkozik, az adott osztály érdekeinek megfelelően. A propaganda alá van rendelve az ideológiának, kiszolgálja az ideológiát, az a funkciója, hogy meghódítsa a tömegeket az adott ideológia számára. Szerepét a történelmi folyamatban az határozza meg, hogy milyen társadalmi eszméket, elképzeléseket hordoz.

Az ideológia és a propaganda viszonya a szocialista társadalomban a tudományos világnézet és a kommunista párt által vezetett tömegek forradalmi tapasztalatának szoros kapcsolatát tükrözi. Ezt a mély, szerves kapcsolatot még jobban megvilágították az SZKP XXIV. kongresszusának anyagai. „Még a leghaladóbb ideológia is — mondotta a kongresszuson Brezsnyev — csak akkor válik reális erővé, amikor a tömegek magukévá teszik, és így aktív cselekvésre ösztönzi őket, meghatározza mindennapi viselkedésük normáit.“

A burzsoá szociológusok megkísérlik aláásni a marxista ideológia és a kommunista propaganda, a tudományos elmélet és a forradalmi gyakorlat egységét, reális kapcsolatát. Eltorzítva magyarázzák az ideológia és a propaganda viszonyának problémáját, az SZKP gyakorlati tapasztalatában azt igyekeznek bebizonyítani, hogy az ideológiát ma nemcsak a szakértői, „technokrata“ ismeret szorítja ki (erről már korábban is volt szó], hanem a tömegpropaganda is, amely — szerintük — mind gyakrabban kisajátítja, vagy ellenkezőleg, elveti magától a közvetlen ideológiai funkciókat.

HÁROM IRÁNYZAT

Követve az „Ideológia nélküliség“ elméletének fejlődését, ma három alapvető irányzatot különböztethetünk meg, amelyekben .tükröződnek a burzsoá világ valamilyen társadalmi pozíciói, politikai orientál ciói.

rintük — korszakunkban törvényszerű. Ezt az álláspontot leginkább Jacquel Ellul francia szociológus képviseli.

Bizonyos fokig közel áll ehhez az állásponthoz a „dezideológizálók“ harmadik csoportja, amely a kapitalista társadalom kispolgári rétegeinek, a radikális irányzatú értelmiségi csoportoknak és az ifjúságnak az érdekeit fejezi ki. Legaktívabban itt az úgynevezett frankfurti iskola képviselői (Adorno, HabermasJ, valamint az „új baloldal“ egyes ideológusai (Steanber- gen?) lépnek fel. ök azt a tézist állítják fel, hogy a modern világban — mind a burzsoá, mind a szocialista országokban — állítólag végbement az ideológia és a propaganda teljes összeolvadása. Ezzel az ideológia, hangoztatják ezek a szerzők, többé nem tölti be világnézeti funkcióit. Az ideológiának, a burzsoá társadalomban betöltött szerepének, az ideológia struktúrájának ez a sajátos kritikája felhívást tartalmaz az úgynevezett „ipari civilizáció“ radikális szellemi átértékelésére.

Mindhárom irányzat a burzsoá szociológiában eltörli az elvi határozatokat az ideológia és a propaganda között, és az ideológiát a propagandára korlátozza, annak vulgáris, burzsoá, utilitárius-pragmatí- kus értelmében. Lényegében azoknak a nyíltan idealista társadalmi-filozófiai nézeteknek az aktivizálásáról van szó, amelyekben a kapitalista világ uralkodó osztálya megpróbál receptet találni a tudat átalakítására, új eszközöket a széles dolgozó tömegek viselkedésére való pragmatikus ráhatásához, hogy elvonja őket a tudományos kommunizmus eszméinek hatásától.

AZ OSZTÁLYSZEMPONT TAGADÁSA

Az ideológia osztálylényegét tagadva, a „dezideologizálók“ annak jellemzésénél rendszerint absztrakt tulajdonságok összeválogatásához folyamodnak, és az ideológia rendeltetését leggyakrabban bizonyos integráló funkcióra korlátozzák. Ebben az értelmezésben az ideológia- csak mint az emberek kollektív cselekedeteinek stimulátora jelenik meg. így, Luh- mann, nyugatnémet szociológus fejtegetése szerint az ideológiának az az értelme, hogy konkrét cselekedetekre és viselkedésre orientálja az embereket, figyelmen kívül hagyva társadalmi-gazdasági helyzetüket. Luhmann az ideológiát csak mint egy vagy több személy pszichológiai , irányítását vizsgálja, és célját abban látja, hogy bizonyos tömeglelkesedést, kollektív fellépést, általános törekvéseket váltson ki az emberekben.

Mint a marxizmus bebizonyította és az élet alátámasztja, valóságos „integráló erőként“ a társadalomban az osztályok alapvető gazdasági, politikai, társadalmi érdekei jelentkeznek. Csak a társadalmi fejlődés objektív törvényeinek a marxizmus—leninizmus alapján való tudományos megismerése ad lehetőséget a széles tömegeknek arra, hogy tudatosítsák céljai- katj kidolgozzák cselekvési programjukat, és ezen az alapon egyesüljenek. Mindenfajta más megközelítése a társadalmi „orientálóknak“, amelyek állítólag képesek egybeforrasztani az embereket, nem más, mint a dolgozó tömegek tudata manipulálásának burzsoá eszméje, annak érdekében, hogy megőrizhessék a kapitalista rendet.

Az ideológia osztályjellegének Ignorálása ahhoz vezet, hogy különálló, a közös alaphoz nem kapcsolódó alkalmi eszmékre forgácsolódik. Az is lehetséges, hogy ezek egy bizonyos ideig képesek egyest*

teni az emberek csoportjait, de nem tükrözik a tár* sadalmi fejlődés mélyebb folyamatainak lényegét. Éppen ezen a talajon születnek az ideológiák sokaságáról, pluralizmusáról szóló koncepciók. A „dez- ídeológizálók“ állítása szerint ideológia annyi van, ahány, az emberek kollektív cselekedeteit kiváltani képes „orientáló“ lehetséges. Ebből indul ki például Raymond Áron francia szociológus is, amikor az ideológiához sorol „minden eszmét vagy eszmék összességét, amelyet egyének vagy népek elfogadnak, függetlenül származásuktól vagy természetüktől“.

A marxizmussal szemben, amely tudományosan bebizonyította, hogy az ideológia az osztálytársadalom keletkezésével jelenik meg, és meghatározott társadalmi csoportok érdekeinek kifejezésére szolgál, az amerikai antikommunista Brzezinski az ideológia megjelenését a nyugat-európai országokban a XVIII. századra datálja. Szavai szerint akkor jelentkezett igény bizonyos integráló mechanizmusra, minthogy a vallás többé nem töltötte be ezt a funkciót; az ideológia megjelenéséig az emberek egyesítésének funkcióját a vallás töltötte be, ma pedig az ideológia századát felváltja a propagandagépezet által formált „változó nézetek“ százada.

Az ilyesfajta koncepciók azzal, hogy fetisizálják a szellemi manipulálás burzsoá gyakorlatát, megmutatják, hogy a 70-es évek kezdetétől az „ideológia nélküliség“ elmélete bizonyos értelmezésen ment keresztül. A technokrata utópia válsága, amely most jelentős mértékben meghatározza a burzsoá szociológia tartalmát, sok vezető nyugati szerzőt, annak a régi hitnek az újjáélesztéséhez vezetett, hogy a társadalmi élet összes problémáit a tudat megváltoztatásával lehet csak megoldani, nem pedig a társadalom átalakításával.

ELLENTMONDÁS

Azokban a burzsoá szociológia egyrészt deklarálja az' „ideológia alkenyát“, másrészt pedig a szellemi tényezők erejébe vetett hitet teremti újjá, és ezzel világosan ellentmond önmagának. Ebből a helyzetből a kiutat a „társadalmi tudat struktúrájának valamiféle pontosításában“ látja. Ebből a szempontból nagyon jellemző Lipset amerikai szociológus cikke, aki 1972 decemberében szükségesnek látta korrigálni az „ideológia nélküliség“ koncepcióját. Az Encouter című antikommunista folyóiratban kijelentette, hogy a modern emberiség szellemi életében meg kell különböztetni egyrészt a nagy, elméletileg kidolgozott ideológiákat, amelyek — véleménye szerint — elkerülhetetlen pusztulásra vannak ítélve (köztük a tudományos kommunizmus is), másrészt pedig a szellemi önkifejezés bizonyos formáit, amelyeké a jövő. Figyelmes tanulmányozásnál kiderül, hagy az utóbbi csoporthoz értékeket, erkölcsi normákat, a „nyugati demokrácia“ eszméit, azaz gyakorlatilag az egész burzsoá ideológiát, az egész burzsoá életmódot sorolja.

Lényegében ehhez hasonló eszméket fejt ki az ismert bfurzsoá jövőkutató Wiener, aki azt állítja, hogy a közeljövőben a konvergencia-folyamatok hatására az osztályideológiát kiszorítják bizonyos humánus problémák, azaz az emberi személyiség, az alkotómunka, az élet érdekeinek helye stb.

De mindenfajta kísérlet, hogy eltemessék az ideológiát, bármi motiválja is őket, lényegében arra irányuló kísérlet, hogy elkendőzzék a proletariátus és a burzsoázia közötti kibékíthetetlen antagonizmus meglétét, a szocialista és a kapitalista világ közti antagonizmusét, amely világosan kifejeződik a jelenkori ideológiai harcban.

INFORMÁCIÓK CSERÉJE?

A burzsoá szociológia, amikor igyekszik bebizonyítani, hogy a kommunista és a burzsoá ideológia harca a modern világban elveszti jelentőségét, és felváltja azt az eszmék, ideálok és információk valamifajta cseréje, amely független az osztályok és társadalmi csoportok gazdasági és társadalmi-politikai érdekeitől, különös hangsúlyt helyez az ideológia és a propaganda szembeállítására.

E tendencia egyik legjellegzetesebb kifejezője Jacques Ellul francia szociológus A „Propaganda“ című könyvében, amelyet 1972-ben adtak ki, a keresztény humanizmus álláspontjáról, kritizálja a modern burzsoá társadalmat, és felállítja azt a tételt, hogy az ideológia és a propaganda közti korábbi viszony radikálisan megváltozott. A klasszikus helyzetben, amely a XIX. század végére alakult ki, uralkodó szerepet játszottak a világnézeti rendszerek, és a propaganda alapvető funkciója az eszmék és vélemények elterjesztésére korlátozódott. Másképp kifejezve, a propaganda tartalmát teljes mértékben kimerítette az, amit az ilyen vagy olyan ideológiai rendszer magába foglalt. Azonban ez a klasszikus séma, a francia szociológus véleménye szerint, az új század politikai gyakorlata számára nem bizonyult megfelelőnek.

„Az új viszonyt — írja Ellul — az jellemzi, hogy a propaganda már nincs alárendelve az ideológiának, nem az a célja, hogy terjessze az ideológiát, hanem autonómmá válik és csak saját törvényeinek van alárendelve, amelyek közül fontos a hatékonyság és a felhasználhatóság.“ Ez az állítólagos tendencia érintette a XX. század összes uralkodó ideológiáját (különösen a marxizmust), amelyek most függésbe kerültek a propagandától, a legközelebbi taktikai céloktól, a napi politikai érdekektől. Ennek következtében a társadalmi konjunktúrát most nem az ideológia, hanem a propaganda biztosítja.

Ellul koncepciójának tartalmát az az állítás jelenti, hogy éppen annak a jelenlegi politikai gyakorlatnak az eredményeként, amely ideiglenes pragmatikus célokat követ, valamint a tudományos-technikai forradalom társadalmi következményeinek eredményeként, az ideológia és a propaganda közti kapcsolat nemcsak megváltozott, hanem lényegében és teljesen szétesett. A modern társadalomban (itt Ellul a kapitalisLa és a szocialista világot érti) a propagandának többé nincs szüksége az ideológiára, mint. az eszmék és elképzelések megállapítójára. Ellul szavai szerint a propaganda maga is képes mítoszokat teremteni, következésképpen autonómmá válik.

(A tanulmány befejező részét a Vasárnapi Üj Szó következő számában közöljük)

Alcímek: Űj Sző