Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-06 / 131. szám, péntek
A z idei Jókai-napokon készített jegyzeteimben lapozgatok, igenek és nemek között. Feldolgozásukat kezdhetném mindjárt az elején, a vers- és prózamondókkal, de ide tolakszik egy két napja megfogalmazott kérdés: mivel és mennyivel volt több a XII. Jókai-napok az előző tizenegynél? Jó lenne egyértelmű, pozitív töltésű válaszokat adni, csakhogy akkor tetszetős álruhába öltöztetnénk nemcsak a rendezvénysorozatot, de egész amatőr művészeti mozgalmunkat Semlegesítenénk, elsikkasztanánk a valódi értékeket, amelyekből van szép számmal. Mert örömmel elszögezhetjük, ha nagyon messzire nem is, de jócskán eltávolodtunk a startvonaltól: már nem a különböző formák bemutatása, megismertetése és megszerettetése a fő feladat, hanem azok további árnyalása, gazdagítása újabb tartalmakkal és újabb részletek fölfedezése. A XII. Jókai-napok felszabadulásunk 30. és Jókai Mór születésének 150. évfordulója jegyében rendezte meg a Népművelési Intézet, a CSEMÁDOK Központi Bizottságával és a komáromi járási és városi szervekkel együttműködve. A bemutatott műsorok egy része várakozáson felül méltó volt a jelentős évfordulókhoz. A vers- és prózamondók versenyében harmincötén indultak A felnőttek kategóriája, az előadásukból az átélés, a lendület. Kissé érthetetlen, hogy annyi kellemetlen tapasztalat után miért kell még ma is olyan verset vagy prózát mondatni a gyerekkel, amelyet nem ért, még többször „fölvilágosí- tás“ után sem. Távol áll belső világától, nem tudja önmagát adni benne és nem tud alkotni. Mert a versmondás is alkotó tevékenység, amely nem nélkülözheti az „eszköz- és módszerválasztás szabadságát“, sem pedig előzőleg a szövegválasztásét.- Természetesen ez nem jelentheti azt, hogy ne tulajdonítsunk az eddigieknél is napéit a Jókai-napokon. És talán ennél is lényegesebb, hogy a bemutatókon csak elvétve fedezhettünk föl a kezdőkre annyira jellemző merevséget, didaktikus hajlamot, ötlettelen, agyonstilizált mozgást. (Itt ismételten hangsúlyozni kívánjuk, hogy a Jókai-napokon látott előadásokról beszélünk és ezek színvonala, valljuk meg őszintén, elmarad a nemzetközi élvonaltól, sőt a cseh és szlovák együttesekétől is.). Elsőként a februárban alakult szécsénkei Madách Imre Irodalmi Színpad mutatkozott be Dalol a föld című műsorádobban a szereplők szíve, ér&e- tük, hogy minden szereplő benne él abban, ami a színpadon történik és elhangzik. Eléggé gyenge, beszédhibás versmondások rontották le a szepsi Csillag Irodalmi Színpad jól felépített Kiáltás című, háború-ellenes műsorát. És néhány esetben a verset nem fedezték és így nem is erősíthették a színpadon kreált képek. A csoport azonban életképes, és Répás Teréz személyében tehetséges fiatal rendezőt üdvözölhetünk. Elismerést érdemlő, merész vállalkozás volt a košicei Szép A XII. lókai - napok után gyobb jelentőséget a pedagógus és a szil lók irányító, felkészítő munkájának. A bóbjótszó együttesek I országos versenyét tavaly rendezték meg először. A XII. Jókai-napokon tehát második alkalommal mérhették össze erejüket a bábosok. Szándékosan használtuk az erő szót, mert a részvevő hat együttes, az eperjesi Nyírfácska, a duna- szerdahelyi Százszorszép, a kosicei Pitypang, ;i dunamocsi Csillag, a lakszakállasi Mici- Mackó és a komáromi Szakszervezetek Háza meVet' működő ötödik, idén sem volt teljes. A színvonal, egészét tekinve, nem volt magasabb a sokévi állagnál, viszont, mint az előző esztendőkben, most is tapsolhattunk néhány remek teljesítménynek. Azok előadása, akik azonosulni tudtak a szöveggel és a mondanivalóval — például Nagy Kornélia, Beke Artúr, Kaszás Attila, Kovács Gabriella, Kálmán Zsuzsanna, Kocsor Ilona -a versmondók közül és Mis- lay Edit, Dohai Csaba, Pituk Mihály a prózamondók közül — igazi élményt jelentett, bár a jó összbenyomást olykor egy- egy beszédhiba és a helytelen lélegzetvétel megzavarta. Több versenyzőnek nem szabták testére, alkatára sem korára a szöveget, így aztán' hiányzott A CSEMÁDOK vágkirályfai helyi szervezetének színjátszói megérdemelt sikert arattak. hábegyii'tes bizonyította, hogy kultúránknak ezen a hosszú időn át érthetetlenül elhanyagolt területén előrelépés történt. De még mindig csak egykét járásban. Úgy tűnik, tavalyi reményeink egy évre tervezett Idejét, hogy tudniillik a többi járás is bekapcsolódik az újra élő mozgalomba, és képviselteti magár a hetvenötös seregszemlén, meg kell hosszabbítanunk. Bár az irodalmi színpadok szemléjén nem láttunk magasan a többi tőié növő, kiemelkedő teljesítményt, sem sokkoló előadást, két örvendetes jelenségről föltétlenül szólnunk kell. A bemutatkozó nyolc cso- pox*t közül hat először szereval, amelyet Csontos Vilmos verseiből állított össze a rendező Csáky Károly. Csak idézni tudjuk a zsűri véleményét: a szécsénkeiek a szemle legkellemesebb meglepetését szolgáltatták. Tiszta, áttekinthető szerkezetű, csaknem se liang mentes előadás volt, amelynek különösen a zenei betétek növelték értékét. Kár, hogy közvetlenül a műsor hatásos befejezése előtt pátosszal Hatódott át a színpadról addig kristálytisztán áradó levegő. Nem használt rekvizitumokat Emlékezés című, háborús tematikájú műsorában a komáromi Magyar Tannyelvű Gimnázium irodalmi színpada. Oratőrikus előadásmódjuk vegyes benyomásokat keltett. Az egyébként kitűnő hanganyaggal rendelkező lányok több átgondolt mozgáskompozícióval, hitelesebbé, hihetőbbé tehették volna a szöveget. Rejtélyesebbé, feszese1'’ ’irodukciót. A iái Üzenet Irodalmi Színi is először vett részt a Jókai-napokon. Hej, Dunáról fúj a szól című műsoruk megjelenítésében volt egykét szép kép, de egészében a nemes szándékot és célt nem sikerült megvalósítani. Nagy időbeli távolságokat lehetetlen vállalkozás átfogni a kisszínnadi formában. Fűss Ottó és lelkes gárdája most is nagy közönségsikert aratott, különösen Az emberke tragédiájával. A Fókusz mellé végre van másik együttesünk, amely játszani is tud és mer a színpadon, önfeledten, önmagát is szórakoztatva. A Költők, barikádra! című Majakovszkij verseiből összeállított műsor első része pedig iskolapéldája annak, hogyan kell nagyobb tömeget mozgatni a színpadon. A második rész a hosszú szóló miatt föllazult, fölengedett az addig izgalomban tartó feszültség és a produkció hatástalan véget ért. Meg kell említenünk, hogy hosszú idő után először nem éreztünk nagyobb színvonalbeli különbséget az ipolysági versmondók között. Rajtuk kívül csak a szécsénkeiek alkottak hasonlóan egységes csoportot. És csak ennek a két együttesnek a bemutatóján érezhettük azt is, hogy egyszerre Szó Ifjúsági Színpad részéről Nagy László Menyegzőjének kisszínpadi formára való átdolgozása. Rendkívül hatásos, ötletes színpadképpel, fény-, tánc- és zenei elemek fölhasználásával kísérelték meg a költő zúgva hömpölygő nagy feszültségű metaforáinak, látomásszer ű képzettársításainak mélységét föltárni. Helyenként ez nem sikerült, mert — irodalmi színpadjaink újabb gyengéje —* a versmondó nem mindig tudta a verssorokat, a képeket kibontani, láthatóvá tenni — még a leggazdagabb képzelettel |-i!<nr,r.i6 számára sem. portja mutatott bo parádés, erőtől, ötletektől duzzadó műsort. Válek gyermekversein, a már- már művészi alakításokon, a groteszk jeleneteken kellemesen szórakoztunk. Hiányoljuk, hogy a Fókusz nem lehetett jelen, és így nem lehetett méltó párjuk. A színjátszó együttesek versenyében négy amatőr társulat vett részt. A komáromiak Jókai Anna: Fejünk felől a tetőt, a lévai Gáramvölgyi Színház Gogol: Revizor, a vágkirály- faiak Jókai Mór—Komlósi Róbert: Mire megvénülünk, a rozsnyóiak Csiky Gergely: Ingyenélők című színművét mutatták be, a fülekiek pedig Huszka Jenő: Szabadság, szerelem című daljátékát vitték színre. Az irodalmi színpadokéhoz hasonlóan kiegyensúlyozott volt a mezőny. Tudjuk, milyen nehéz, sokszor kedvromboló és gátló körülmények között dolgoznak színjátszóink. Főleg ebből eredendően a hibák évről évre megismétlődnek, visszatérnek. Most sem láttunk olyan előadást, melyben ne lett volna üresjárat; tempótlan, vontatott részek. Ugyanakkor azonban minden bemutatón láttunk egy-két egyéni, ügyes rendezői fogást. Tapsolhattunk több kitűnő alakításnak. Véleményünk szerint Blaskó Nóra, Sztrecskó Rudolf, Kabát Gabritlla, Vincze Tibor, Mihályi Mária, Császár Marietta és ifi Boc^árszku Pál A dunaszerda helyi Százszorszép bábegyüttes az idén is a legjobbak közé tart07ott. Ennek ellenére igényes, főleg külső megjelenési formáiban nagyszerű előadást láttunk. Kevésbé igényes összeállítással jött a Jókai-napokra a losonci Pelikán Irodalmi Színpad, amely januárban alakult Kuric Ilona vezetésével. Keveset fogtak, többet markoltak: szép, kerek produkciót mutattak be. A béke igaza címmel. Radnóti népszerűsége, versei nek vonzereje úgy látszik nem csökken. Pedig verseivel nálunk újszerűt alkotni már nagyon nehéz. Nem sikerült a gáláival Petőfi Sándor Irodalmi Színpadnak sem. Jó hagyománnyá vált, hogy a Jókai-na pókra egy-egy szlovák együttest is meghívnak. Idén a trnavai pedagógusjelöltek Pia- stické divadlo elnevezésű csonyújtott átlagon felüli teljesítményt, de a többiek is igyekeztek tudásuk legjavát adni. Munkájukat dicséret és elismerés illeti. Egyik korábbi írásunkban megkockáztattuk azt a kijelentést, hogy a Jókai-napok legyen egész évi munkánk mércéje, de csak akkor,, ha a műsorok kielégítették elvárásainkat. Nos, a minőséget tekintve nem igen lehet mérce az idei seregszemle, de a látottakból, a tapasztaltakból és a megváltozott szemléletű bíráló bizottságok segítő szándékú ítéleteiből, jó tanácsaiból reméljük profitál minden vers- és prózamondó, bábegyüttes, irodalmi színpadi csoport és színjátszó együttes. BODNÁR GYULA S záz évvel ezelőtt született a XX. század első felének legnagyobb német írója, Thomas Mann. Nagysága, életműve csak goethei mércékkel mérhető. Ntmcsak regényíró, gondolkodó és humanista Is volt. Végtelenül nagy tudású művész, századunk kritikai realizmusának egyik legkiválóbb művelője, aki féltette az egyetemes emberi kultúrát a barbarizmustól, a fasizmustól. Mélységeiben tárta föl és leplezte le kora társadalmának ellentmondásait, a hanyatló polgári társadalom visszásságait. Első nagy sikerű, hírnevét megalapozó műve a Buddenb rook-ház nemzedékregény, egy elmúlásra ítélt életformáról. Thomas Mann nem tartozik azok közé az írók közé, akiknek neve egy vagy legfeljebb két müvei forrott össze a köztudatban. Mindegyik munkája ntás, mindegyik egy új Thomas Mannt fedez föl az olvasók számára. A Királyi felség a vilmosi Németország szatirikus metafórája, a Halál Velencében című ugyancsak világsikert aratott novellájában pedig egy művészember tudatossá váló szélsőséges szenvedélyeit elemzi. Ebben a kis remekében írja egy helyütt, hogy: AZ EMBERISÉG L E L K 11SM E R ET E Thomas Mann születésének 100. évfordulójára „Az írónak áldás a .. gondolat, ha telejsen érzéssé, az érzés, ha teljesen gondolattá válni képes." Thomas Mann műveiben elválaszthatatlanul összenő a gondolat az érzéssel Egyik legmarkánsabb bizonyítéka ennek A varázshegy, amely a világirodalom legnagyobbjai közé emelte szerzőjét. Egyébként ezért a regényéért kapta meg Thomas Mann 1929 ben a Nobel-díjat. Pedig a megjelenés idején, 1924-ben azt írta könyvéről, hogy olyan egyértelműen és kizárólagosan német, hogy egyetlen idegen nyelvre sem fogják lefordítani Katia Mann nak, az író feleségének v i s sz a em 1 ék ez és ei - ben olvashatjuk a következő-’ két: „Thomas Mann tervei voltaképpen mindig sokkal szerényebbek voltak, mint a kivitelezés. A varázshegy novellá nak készült, hasonlóképp a Jó zsef és testvérei is, — és mi lett belőlük?... A dolgoknak megvolt a maguk akarata, önállósították magukat, és a fér jem sohasem tudta mekkorára nőnek." Érdekes a regény keletkezésének története. Az író egy davosi szanatóriumban meglátogatta beteg feleségét, úgy érkezett mint a regényben llans Castrop unokafivéréhez, és ugyanúgy hallgatta véget nem érő szanatóriumi élményeket, mint Castrop. A varázs- hegy totális világkép egy társadalom helyzetéről, erkölcsi viszonyairól, közvetlenül az első világháború kitörése előtt. Hans Castrop, aki három hétre tervezi szanatóriumi látogatását, hét évet tölt a hegyek között a „fenti világban“, rengeteg különféle embertípussal, gondolkodásmóddal, magatartással ismerkedik meg. A beszélgetések, dialógusok során freskószerű képekben rajzolódik elénk a , lenti világ“, a polgári életforma minden jegyével. Thomas Mann korán megérezte hogy a fasizálódó Németországban veszélybe kerül minden, ami emberi. Elejétől fogva harcolt a maga módján a nácik ellen. 1933-ban távoznia kellett hazájából, melyet annyira szeretett. Figyelmeztették a veszélyre, mondták, ut<:z- zon külföldre, de ő azt válaszolta: ,,Nem teszem. Az ilyen elhatározás annak a jele len ne, hogy hiszek a győzelmük- len, és ezt a jelet nem kívánom megadni.“ Mégis meg kellett adnia! Svájc, Dél -Frnncia- ország, Amerika a hazája. Ezekben az években írja meg hatalmas bibliai tárgyú Jákob József tetralógiáját. A történetet kiemeli a valóságból, időtlen térbe, mégis ráismerünk a földi valóságra. Üj oldaláról ismerjük meg Thomas Mannt az Egy szélhámos vallomásai című regényéből és A kiválasztott című kisregényéből. Utolsó alkotói korszakának legnagyobb műve a Doktor Faust us. Megrendítő könyv egy nagy művészről, aki fájdalmas csatát vív saját sorsával és a világgal. Thomas Mann novellái is a világirodalom remekei közé tartoznak, ugyanúgy tanulmányai. Európa, vigyázz! címmel jelentek meg publicisztika! munkái, amelyek annak idején a fasizmus ellen íródtak. A Nobel-díjas íió, aki élete végéig nem csökkenő energiával dolgozott, soha nem tagadta önmagát, lemondott inkább állampolgárságáról, de nem vállalt közösséget az emberiesség és az emberiség megalázóival. Végezetül Idézzünk ismét Katia Mann visszaemlékezéseiből: „Az ó területe a regény, a próza volt; minden bizonnyal az volt az érzése, hogy egyike az utolsó nagy német elbeszélőknek. Azzai tisztában aolt, hogy a polgári korszak oéaet ért, és valami másnak kell jönnie, és jön is majd. Ő azonban a letűnő korszakhoz tartozott, mégha hajlott is rá, bogy gyöngéit parodizálja tOrf
