Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-17 / 140. szám, kedd

Hegyen innen — hegyen túl

Az ünneplők között kevesen tudták, hogy Borbála nénit milyen emlékek fűzik a Krivín hegyhez.

Megérdemelt bizalom

A PÄRT FIATAL TAGJA

Hronsktf Befíadik és Kozárovce között egy község van a Garara partján, Psiare. Aki arra járt, mégsem a falura, hanem a Garamon túli romantikus Krivín hegyre emlékezik, azokra a sziklás magaslatokra, amelyek minden arra járó fantáziáját „megmozgatják“. Vajon ki nem szeretne átmenni a vizen, a sekély, gyors sodrású folyón, leheverni a folyó menti virágos rét pázsitjára, körültekinteni a sasoklakla szikláról? Nyaranta a magas szikla tövében verik le sátrai kát a vizi turisták, a lévai já rás fiataljai is ott találkoznaK évente immár hagyományosan és nem véletlenül. A romanti kus Krivín harminc évvel ezelőtt a lévai járás egyik lég jelentősebb csatatere volt. A Nitrai Partizándandár, amelynek G. D. Avgyejev ezredes volt a parancsnoka, 1945. február 16-án és 17-én a begy sziklái között vívta utolsó, élet- hülál harcát az ellenséggel, és a szovjet hadseregtől támogatva, komoly veszteségek árán diadalmaskodott a Grossdeutsch- land SS-hadtest legvérengzőbb alakulatai felett. Ezeknek a harcoknak és hazánk szovjet hadsereg általi felszabadulása 30. évfordulójának alkalmából a hős dandár tagjainak, a lévai járás politikai és állami szerveinek, az NF és az ifjúság képviselőinek, valamiül a baráti csornai és Mladá Boles- lav-i járás küldöttségeinek jelenlétében került sor a Krivín hegy lábánál a partizándandár harcaira és győzelmeire emlékeztető emlékmű alapkövének letételére.

A gyönyörű, de nehezen megközelíthető Krivín völgybe terepjáró, GAZ típusú motorokkal szállították az ünnepélyre érkezőket. A hepehupás úton közel tízen szorongtunk a járműben. Egy erdészkülsejü ember sok kitüntetéssel a mellén az első ülésen kapott helyet. Béna bal lábát nehezen helyezte fel a magas gépkocsi hágcsójára.

— Maga itt harcolt? — kérdezte valaki az utasok közül.

— Nem — mondja az erdész- külsejű. — Amott a hegyen túl sebesültem meg az utolsó kétKeíien emlékeznek: Barbüla néni — és Mária Kotová.

(A szerző felvételei)

napos ütközet első napján. A öajkovi erdőben bénította meg a lábam a szilánk. Ide a Ga- ram partjára már nem jutottam el. — Az ismeretlen a terepet szemlélte, amelynek birtoklásáért akkor sokan megszenvedtek. Tekintetével a hegy vonulatát követte. Emlékezetében a túloldalról látott hegygerincet próbálta felidézni, felismerni.

— Ez a harc volt dandárunk legsúlyosabb, legkegyetlenebb harca. A harcunkat segítő ka- tyusák az erdő alatt vonítottak, és a hegy oldaláról okádták tüzüket. Nappallá vált az éjszaka. Világos volt, akárcsak most. Újságot is lehetett volna olvasni — bizonygatja önmagának, mert nem tudja, hallgatja-e valaki. — De a végén megnyertük. A Vörös Hadsereg nélkül nem sikerült volna tartani és viszaverni az ellenséget.

Amikor megérkeztünk az ünnepség színhelyére, a mellettem ülő ősz asszony is kiszállt a gépkocsiból. Akkor karolt bele az erdészbe, amikor az már fejére tette a „bigadírkát“. Illettek hozzá a kitüntetések.

Megkérdezem mi a neve.

— Ladfslav Gmár. Közkatona voltam.

Az is maradt. Szalutált, »mikor elbúcsúztunk.

Babinec Borbála néni is ott volí az ünneplők közölt. Senki sem mozgott olyan otthonosan a völgyben, senki sem hiányolta úgy a régi, most már bozóttal, fűvel benőtt ösvényeket, a sziklás völgy aljában megbúvó tiszta vizű kis forrást, mint Borbála néni. Mert ő itt, ezen a tájon élte le legnehezebb, legborzalmasabb éveit.

A Krivín hegy tetején állt a családi ház. Ott nőttek fel a gyermekek, a Karcsi, az Anna és az apja nevét viselő Fi- lip is. Karcsit 1944 őszén kísérte le édesanyja a hegy tövében folydogáló Garam partjára. Ott szállt csónakba a fiú, s evezett át a túlsó partra, miután mint az SZNF-ben résztvevő harcosnak letelt a szabadsága. A Garamon túlról intett anyjának, visszatekintett a sziklás hegyre, kereste az őszi lángszínű lombok között a fehér falú, tisztán villogó házat. Nehezen vett búcsút otthonától, az erdei csapásoktól, ösvényektől, a gyermekkora óta kedvelt kalandos vadászatoktól, amelyek hozzászoktatták a puskaforgatáshoz. Kitűnő lövész volt, mégis ottveszett. Elfogták a fasiszták, megkínoz ták, megölték. A Krupina melletti Horné Mladunice i temetőben nyugszik három hasonló sorsú bajtársával együtt.

Babinec Borbála néninek szivében a solia el nem múló bánat és mellén az ünnepélyes alkalmakkor viselt piros szalagos kitüntetés — amelyet az SZNF 25. évfordulója alkalmából kapott — maradt fia után.

Margita Kotorová is sokat tud a völgyben történtekről. — Mi Rybníkben, a begyen túl laktunk, de úgy gondoltuk az urammal, hogy ha garázdálkodnak a németek a faluban, felköltöztünk a hegytetőre, Borbáláikhoz. Minden másként történt.

A szovjet hadsereg december vége felé szabadította fel községünket. A felderítők Ryb- níkről jártak portyázni a Kri- vínen túlra, sőt a vízen túlra, Psiareba is. Nagy tél volt. A Garamot jégpáncél borította, így a túloldalról is átjártak a németek. A Krivín hegy teteje a „senki földje“ lett.

— De én akkor is ide, a völgyben csobogó . forráshoz jártam vízért — mondja Borbála néni. Én láttam el a négytagú családot, a két sertést, az egy tehenet és a több mint félszáz baronjfit vízzel. A férfiemberre azonnal rálőttek a fasiszták. Erre, a meredeknek vitt az ösvény — mutatja. — A forrás amott volt. Én vájtam ki a gödröt, abból mertem a vizet, aztán hajde, neki a két csuporral a partnak, fel a hegyre. Rengeteget dolgoztam. Nem asszony vagy te

— mondogatta a férjem —, liánéin rabszolga. így mondta — emlékezik vissza tárgyilagos egyszerűséggel. Nem siránkozik, nem jajgat. — Szóval nem volt Könnyű. Az SZNF alatt több környékbeli partizán is megszállt nálunk. A szovjet fel- derítők nyolc — tíztagú cső portja is itt pihengetett néha. A faluból frontra menet itt álltak meg este, és reggel négy óra tájban ide tértek vissza. Akkorra már várta őket a reggeli, és ha kellett, a tisztára mosott ruha is. Egy borzalmas éjszaka után csak egy tért vissza közülük. Az hozta hírül, hogy a többiek itt vesztek ezen a réten. A fasiszták ide szorították őket, ide, ahol aknamező volt. Hát így történt ...

Arra gondolok, hogy a réten sétálók közül kevesen tudják, mennyi drága vér hullott itt. Most csoportokba verődve beszélgetnek az emberek, cigarettáznak, söröznek, a fiatalok meg arra ügyelnek, hogy szép ruhájukra rá ne csöppenjen a fagylalt. A mi beszélgetésünknek is sok a hallgatója.

— Azokban a nehéz napokban érkeztek meg hozzánk a faluba Borbáláék — mondja Mária Kotorová.

— Míg élek, nem felejtem el azt a napot — mondja Borbála néni. A fasiszták feljöttek a hegyre, az ólakat és az istállókat megöntözték petróleummal, és rágyújtották az állatokra. Mindenünk ott veszett. A magunkra kapott ruhákban mene kültünk. Amikor az erdőbő’ visszapillantottunk, már a há zunk is lángba borult. Az üsz kös romok máig is ott vannak a hegytetőn. Egy szál ruhában érkeztünk meg Máriáékhoz. Biz’isten nem tudom, hogyan vészeltük át, hogyan bírtam ki mindezt. Máig sem tudom, hogyan tudtam átélni. Aztán csak ismételgette —■ nem tudom, nem tudom ...

— Mert akarta, mert nagyon ki akarta bírni — próbálom megadni a választ.

— Valóban igaza lehet. Erre én soha nem gondoltam. Pedig nem volt könnyű élni. Elhiheti. A faluban, a hegyen túl építet tem egy házat. Be is rendez tem. Már csak vakolni kell. An na leányom Pardubicében van férjnél. Szorgalmas, gyors, akár a tűz. Amikor hazajön, ég a munka a keze alatt. A fiam a Tlmačei Gépgyárban dolgozik. Unokáim is vannak. Amikor hozzám látogatnak, elvisznek Karcsi fiam sírjához. Autóval egy-kettőre ott vagyunk. Ami kor Karcsiról beszél, kissé megremeg a hangja. Szemíive ge is fényesebben ragyog, csak éppen ő lát rajta homályosab bán. És a torkát is szorongatja az emlékek felidézése.

— Hány éves Borbála néni?

— Hetvenegy. No de azért azt mondom, hogy hamarább fenn leszek a Krivínen mint maga. *

Nem fogadtam el a kihívást, s tiéfával póbáltam „magyarázkodni“: könnyű Borbála néninek, ismeri az ösvényeket.

— Az én ösvényeimet már régen benőtte a fű ...

Az igaz. De Borbála néni az új utakon is fürgén jár.

POVAŽSKÝ NORBERT

A tagsági gyűlésen az elnök olvasta fel Karéi jelinek jellemzését. Amikor a végéire ért, megkérdezte, van-e hozzászólás. Három kéz emelkedett .i magasba. A jelentkezők egymás után szóltak fe), kiemelték felinek közlegény érdemeit és hangsúlyozták, hogy mint tagjelölt becsülettel helytállt, ezért javasolják a pártba való felvételét. A szavazáskor a jelenlevők kezei egyöntetűen a magasba emelkedtek, a közelében ülő katonák és tisztek gratuláltak e jelentős eseményhez.

Karéi Jelinek már az ipari szakiskolában aktívan dolgozott, kezd eoi én yező - készség é- ről és akaraterejéről már itt tanúbizonyságot tett. Mindenütt úgy ismerték, mint szorgalmas, megbízható embert. A párt vezetőségében is felfigyeltük rá. Amikor megkérdezték tőle, hogy nem akar-e párttagjelölt lenni, készséggel igent mondott.

— Az első pártfeladatot a népi milícia egységében kaptam — mondja. — Később azzal bíztak meg, hogy néhány társammal a munkahelyemen szocialista munkabrigádot alakítsak. Természetesen tovább ra is aktívan dolgoztam a SZISZ-ben. S most, hogy visz- szagondolok azokra az időkre, nagyra értékelem az idő sebb elv társak segítségét, amelyet miliden lépésemnél- éreztem; igyekeztek gazdag élettapasztalataikat átadni. A közelmúltban arról értesítet tek, hogy munkaközösségünk megkapta a bronz fokozatot.

Nincs könnyű dolga a nép hadseregben sem. Az egyik században a SZISZ elnöki funkcióját tölti be. A katonákat elvezénylik, harci feladattal bízzák meg, s SZISZ-mun- kát csak szabad időben végezhetnek. Ennek ellenére szert CSTK) — A vítkovicel Kle- ntent Gottwald Vasmű dolgozói már sok éve együttműködnek a többi szocialista ország hasonló vállalataival. Az együtt működés a KGST megalakulását követően jelentős mértékben bővült. A vállalatnak a Szovjet unióval a leggyümölcsözőbbek

vezetük figyelemre méltó eredményt ért el. Többek között csempével kirakták a szociális berendezések falát, és minden katona két fát ültetett ki.

— Századunk jelenleg gyakorlatra készül — mondja. — A SZISZ-nek e téren is megvan a maga speciális küldetése. Mint katonáknak elsőrendű feladatunk, hogy a harcászati és a politikai nevelés terén a lehető legjobb eredményeket érjük el, ahogy mondani szokás, minden katona legyen mestere fegyverének.

A felszabadulás 30. évfordu. lója tiszteletére vállalt kötelezettséget már tel jesítették, s most újabbat készítenek elő. Hogy mi minden lesz benne? Többen azt igéi ik, hogy megszerzik a „Példás kalona“ jelvényt és magasabb fokú minősítési osztályt érnek el. A század egy része véradásra készül. Előadásokat tartanak, s találkoznak majd a veterán párttagokkal és az egykori frontharcosokkal is.

— A feladatokat, a vállalásokat természetesen össze kell hangolni a mindennapi munkánkkal, a kiképzéssel, s csak ezután kaphatnak majd végleges formát — mondja.

— A század parancsnokával rendszeresen találkozom és közösen megbeszéljük a teendőket.

Tudja, hogy neki, mint a SZISZ elnökének és most már mint párttagnak is példaképül kell szolgálnia. Ezért rö videsen meg akarja szerezni az elsőfokú minősítési osztályt. S amint mondotta, tudását latba vetve, mindent elkövet, hogy a tagsági gyűlésen kapott pártfeladatot — két katonatársa előkészítését a párttagjelöltl felvételre — a lehető legjobban teljesítse.

—nj—

a gazdasági kapcsolatai. A Szovjetunió a vállalatnak a tudományos-műszaki eg y ii 11 műk ö- dés keretében jelentős mértékű segítséget nyújt. Az eltelt 10 óv folyamán ezen segítségből eredő gazdasági haszon kb. 20 millió korona volt.

A 2107-R típusú autórádiót aí újiióprogiam keretében gyártják a bratislavai Tesla nemzeti vállalat dolgozói. Az idén 46 000 ilyen típusú autórádiót dobnak a piacra. (Felvételünkön: Terézia Pií- huvá a kakefdrótnk kapcsolási rendszerét szereli.

(Felvétel: J. Teslík — CSTK)

Eredményes együttműködés