Új Szó, 1975. június (28. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-13 / 137. szám, péntek
Kosárlabda Európa-bajnokság Csehszlovákia - Bulgária 70:86 (42:35) Belgrádban megkezdődtek a férfi kosárlabda Európa-bajnokság hatos döntőjének küzdelmei. Az első nap két mérkőzésre került sor. Csehszlovákia vereséget szenvedett Bulgáriától, mfg a vendéglátó jugoszláv együttes legyőzte Spanyolországot. A csehszlovák—bolgár mérkőzés első félideje kemény, harcos játékot hozott. Mindkét csapat nagyon jól ismerte egymást, így az emberfogásos játék nem nagyon tudta izgalomba bozni a 3000 főnyi közönséget. A 13. percben csapatunk 29:22 arányban vezetett. Több kemény belemenés jellemezte a találkozót, és az első félidő befejezése előtt Brabenecet és Románszkyt végleg kiállította a játékvezető. A csehszlovák csapat szünet után is állandóan 4—5 ponttal vezetett, azonban a 28. és 32. perc között fordulat állt be, amikor a bolgár csapat zónavédekezésre tért át. Csapatunk ezzel nem tudott mit kezdeni. A bolgárok előbb egy pontra megközelítették együttesünket, majd a 32. perctől vezetésre tettek szert s végeredményben biztosan győztek. A csehszlovák csapat a következő összeállításban kezdte a játékot- Kos, Kropilák, Pospísil, Brabenee és Beránek. Szünet után ez volt a csapat: Beránek, Kropilák, Pospfiil és Hraika. A találkozót a magyar Kassai és a görög Dimou vezette. JUGOSZLÁVIA— SPANYOLORSZÁG 98:78 (41:35) Az első nap második mérkőzésén a minden tekintetben jobb Jugoszlávia biztosan nyert Spanyolország ellen. Novoszel edző lehetőséget adott mind a tizenkét jugoszláv kosárlabdázónak. Annak ellenére, hogy a spanyolok meglehetősen nagyarányú vereséget szenvedtek, jó benyomást keltettek. Jugoszlávia ezzel a győzelmével a táblázat élére került. Jugoszlávia mellett már csak egyetlen csapat, a Szovjetunió veretlen. Eredményekesemények Harminckilenc év Bt mm Ismét •sztrák csapat nyerte a labdarúgó KK-t. A Wacker Innsbruck a visszavágón is 2:1 arányban legyőzte a Honvédot, így misé lett. Góllövők: Kocsik f tizenegyesbnl |, ill. Schwarz ém Pezzey. Nagy érdeklődés előzi meg az NSZK és a Szovjetunió úszóinak szombati és vasárnapi viadalát. A találkozó fő számfinak, a 100 méteres gyorsúszás Ígérkezik, amely ben rajthoz áll az Európa-bajnok Nooke és a szovjet F.urópa-csúcs tartó Bum Körültekintő szervezés a spartakiád előtt A rohamosan közelgő sparta kiádra a tornászokon kívül azuk is (elkészülnek, akik a „kulisz- szák mögött" tevékenykednek. Elsősorban a műszaki dolgozókra és a szervezőkre gondolunk, akiknek legfőbb gondjuk a vendégek elszállásolása. Minthogy a prágai szállodák erre a célra nem bizonyulnak elegendőnek, a testnevelési szövetség és az utazási Irodák a főváros közelében levő vállalati és üzemi üdülőket, kempingeket, turistaszállásokat, sőt a főiskolai internátnsokat és magánlakásokat is igénybe veszik. A tornászokat mutatványaik szerint más-más városkörzet iskoláiban, és a testnevelő egységek épfileteiben helyezik el, ahol nyugágyakon vagy felfújható párnákon pihenik majd ki a nap fáradalmait. Az egészségUgyi intézkedések keretében a rendezőség az orvosi készenlétről sem feledkezett meg. Minden vonatot legalább egy orvos kísér. A vasúti egészségügyi szolgálat a pályaudvarokon a higiéniai előírások szigorú betartásán kívül, fekhellyel és gyógyszerekkel felszerelt ambulanciákról is gondoskodik. Minden vonal érkezését orvos is várja majd, aki miután tájékozódott a vonatot kísérő orvosok jelentése alapján a tornászok egészségi állapotáról, kollégáit szolgálattételre valamelyik tömegszállásra irányítja. Minden tömegszálláson néhány elkülönített helyiség szolgál majd a betegek részére. Már a próbák, a«ajd a bemutatók is mentőkoRsik, orvosok és ápolónők jelenlétében zajlanak le, hogy elsősegélyben részesítsék az arra rászorulókat. A legtöbben június 20—22. között érkeznek Prágába. Ezeken a napokon mintegy 53 000 tornászt 1H8 különvonat szállít Prágába. A Spartak iádon fellépő tornászok száma meghaladja a 140 ezre*, a vendégeké a 150 ezret. A vasárnapi ünnepélyes felvonuláson a számítások szerint 12U ezren vesznek részt. Érthető tehát, hogy a metró építése miatt amúgyis nehézkes városi közlekedéssel szemben támasztott rendkívüli követelmények is sok gondot okoznak a rendezőségnek. Akinek spartakiád jelvénye van, az a június 20 — július 1. közti időszakban a tömegközlekedési eszközöket ingyen veheti igénybe. Akik saját kocsijukon látogatnak el a fővárosba, azoknak a zavarok és kellemetlenségek elkerülése végett — és természetesen az autóbuszvezetőknek is — a közlekedési szabályok szigorú betartásán kivül a parkolásra kijelölt helyeket is figyelembe kell venniük. A kocsivezetőknek a tavalyi jól bevált kísérlet ntán nagy segítségre lesz az úgynevezett „zöld hullám“, amely rádió útján teszi lehetővé közvetlen tájékozódásukat a főbb útvonalakon uialkodó pillanatnyi helyzetről. Tekintettel arra, hogy tavaly a rövid hullámon sugárzott zöld hullani tájékozta fásait nem minden kocsiban sikerült fogni, az idén ezeket a jelentéseket — és a parkolóhelyekről szóló tájékoztatásokat is — a Hviezda adóállomás középhullámon fogja köz vetíteni. A rendezőség természetesen a tornászok és a vendégek elláta sáról is gondoskodott. A strahovi stadion területén több mint 101) bódéban és pavilonban árusítják inajd a különféle felvágottat, fris sitő italokat és egyéb csemegéket. A 140 000 tornász étkezését az egyes városkörzetekben 25ti étkezdében, ebből 154 iskolai étteremben, 13 főiskolai menzán, 46 üzemi étteremben és 43 ven dcglőben biztosították. A vendéglátó üzemek meghosszabbítják nyitvatartási idejüket és több szórakozóhely reggeli 5 óráig áll majd a közönség rendelkezésére. A spartakiád testnevelési sző vétségünk legnagyobb ünnepe. Ehhez a tényhez alkalmazkodnak majd a kulturális műsorok is. A színházak június végéig meghnsz szabbítják az évadot. A mííked velő színészek és a prágai művészek a főváros terein felállított pódiumokon szórakoztatják majd az ország minden részéből össze gyűlt közönséget. Táncban, dalban, szavalatban és vidámságban a tömegszállásokon sem lesz hiány. A legapróbb részletekre kiterjedő, körültekintő szervező munkát 15 000 fáradságot nem ismerő funkcionárius vállalta. akiknek minden vágya, lingy a tornászok és Prága vendégei elégedetten, élményekben gazdagon távozzanak a spartakiádrúl. (— km—) Mindvégig tortó izgalom... A mire kevesen számítottak, bekövetkezett: 4M. nem volt elég 29 forduló annak megállapítására, melyik csapat szerzi meg az I. labdarúgó liga bajnoki címét, milyen lesz a sorrend a 2. és a 3. helyen, vagyis milyen sorrendben szereznek együtteseink UEFA Kupa szereplésre Jogosultságot, s az. sem dőlt el még, hogy az AC Nitrát melyik együttes követi az alsóbb régiókba, vagyis a II. ligába. Ennyi mindenre majd a hétfőn sorra kerülő utolsó', vaquis 30. fordulónak kell megadnia a választ. A szerdai forduló kétségtelen előnye volt az a tény, hogy annak minden mérkőzését azonos időben rendezték meg, s így lesz a legutolsó fordulóban is. Így kellett volna ennek lennie mindvégig. Az időpontáttevés, a más-más kezdési időpontok benevolens engedélyezése eddig sem tett jót a sportszerűségre igényt tartó lebonyolításnak. Annyi megoldódott már az utolsó előtti fordulóban, hogy a bajnok csakis bratislavai együttes lehet. Egyelőre ezt kétségtelen pozitívumként könyvelheijük el. Azt azonban azon- nyomban meg kell jegyeznünk, hogy jelenleg a modernebb, a határozottabb támadójátékot az Inter csapata játssza. A tavaszi idényre nagyot javult a helyzet ennél az együttesnél. Már idegenben szerepelve sem kárhoztatták, vagy kárhoztatta magát az „áldozati bárány" szerepére, nem rettent meg a lehetőségtől, $ mivel otthonában eddig sikeresen viaskodott minden ellenfelével, nem kell különösebben tartania a legutolsótól sem. Ezt is megérte a bratislavai labdarúgás, s annak jelentős és szakértő szurkolótábora. Ez egyelőre természetesen két részre oszlik. Az Inter szurkolói abban bíznak, hogy csapatuk most is győz, s így megelőzi a Slovant, vagyis bajnok lesz. Á Slovan hívei legalább döntetlent várnak, s ez elég volna ennek az együttesnek az újabb bajnoki cím megszerzéséhez. Erre a minden eddiginél igazibbnak ígérkező rangadóra minden Jegy, még az állóhelyekre jogosító ts, régesrégen gazdára talált, s a tét valóban rendkívüli. Az előbb említett eredmények állapítják majd meg, hogy a két szomszédvár melyikébe látogat majd Európa valamelyik bajnokcsapata, hogy a BEK keretében megmérkőzzön a házigazdával, a csehszlovák labdarúgás rangelsőjével, amely remélhetőleg többre visri majd e legrangosabb sorozatban, mint tavaly a Slovan. A nagy lehetőség „siker- tclenebbje" kénytelen lesz megelégedni azzal, hogy az UEFA Kupa mezőnyében jut számára hely, bár ebben a csoportban is akadhat, sőt akad is remek képességű csapat jónéhány ... Az AC Nitra már megvált az I. liga mezőnyétől. Helyzetén a hátralevő forduló nem változtat. Jobb sorsra érdemes társa a jelek szerint a Sparta—Trinec kettős valamelyike lehet, vagy még más isi? Tessék latolgatni. Az utolsó fordulóban a Sparta Praha a Sklounion Teplicét, a Trinec a Bohemians együttesét fogadja. A Teplicének rangosabb ambíciói már nem lehetnek, a Bohemians még a második helyen is végezhet. Ezért látszik nehezebbnek a trineciek helyzete, s egyelőre gólarányuk is rosszabb, mint a Spar- táé. Ha mind a Sparta, mind a Trinec győz, nagy fontosságúak lesznek a jelenlegi 26 pon tosak találkozói. A Zilina a Nitrát fogadja, tehát győzelméhez aligha férhet kétség, az AC legfeljebb a búcsút teheti elfogadhatóbbá. A Jablonec a Plzeňt fogadja, amely már biztonságban érezheti magát. Az Ostrava, amely a nemzetközi klub kupaküzdelmekben a legtöbbre vitte, a végén megjárhatja. A kiesőjelöltek közül az egyedüli, amelynek idegenbe kell utaznia, s az utolsó forduóban a „házigazda" Dukla Praha vendége lesz. Ha az említett, otthon szereplő csapatok rendre győznek: Trinec, Sparta, Zilina, Jablonec, s az Óstrava vereséget szenved, meg kell válnia az I. liga mezőnyétől. Szerény véleményünk szerint nagy kár volna ezért a valóban szimpatikus klubért... Egyébként az utolsó fordulóban nemcsak bajnokot, hanem gólkirályt is avatnak az Inter stadionjában. Egyelőre ugyanis a 19 gólos Petrás áll a mesterlövészek élén, s eddigi legna- gyobb vetélytársa a Slovan balszélsője, Ján Čapkovič, akinek a számlájára eddig 16 gén írtak... ZALA JÓZSEF A Slovan futballistái több gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul a Slovan—Trinec bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Felvételünkön Pekárik fejeli kapu mellé a labdát. (Vojtíšek felvétele) Kapuzárás a II. ligában A 38. forduló mérkőzésveivel befejeződtek a If. labdarúgó- liga küzdelmei. A két feljutó csapat már korábban ismert volt, és csak a már kiesett Pardubice két társát voll hivatva eldönteni az utolsó forduló. A Pardubice mellett a Hradec Králnvé és a VSŽ Košice csapata esett ki. Lokomotíva—Kys. Nové Mesto 2:0 (1:0). Góllövők: Józsa és Üjhely. A kelet-szlovákiaiaknak átlagos teljesítmény is elegendő ahhoz, hogy biztosan nyerjenek- Az 54. percben Farkas Géza tizenegyesét a vendégek kapusa kiütötte. Vlašim — Trenčín 1:1 (1:0). Góllövők: Bartoň (tizenegyesből), ill. Masný. A vendéglátók állandó fölényben játszottak, de csak döntetlenre futotta erejükből. Bardejov—VSŽ Kosice 4:1 (1:1). Góllövők: Turcsányi (2), Kufa és Ueinény, ill. Cecil. A nézők csak a második félidőben láttak szép, izgalmas labdarúgást. A vezetést a vendégek szerezték meg, de később csak a hazaiak rúgták a góloka l. Kladno —Pov. Bystrica 20 (1:0). Góllövők: Škvara és Buuška. A Kladno harcosabban játszott és az egész mérkőzés folyamán fölényben volt. Prešov—Prievidza 0:1 (0:1). Góllövő: Kovács. A hazaiak nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak és megérdemelten szenvedtek vereséget, annak ellenére is, hogy többet birtokolták a labdát. Dukla B. Bystrica—Liberec 1:0 (0:0). Góllövő: Oboril. A Dukla egyik legjobb teljesítményét nyújtotta és megérdemelten győzött. A gól tizenegyesből esett. A mérkőzés után a B. Bystrica vezetői elbúcsúztak Červeŕíantól, Oboriltól és Fec- kótól, akik visszatérnek anyaegyesületükbe. Hradec Králové—Pardubice 4:0 (1:ÓJ. Góllövők: Rolko (2), Trnečka és Michálek. A keletszlovákiai rangadón a Hradec Králové rögtön támadólag lépett fel és fölényét gólokra is váltotta. A II. liga gólkirályi címét a Lokomotíva csatára, Józsa László szerezte meg, aki 21 alkalommal talált a hálóba. A második helyen a prievidzai Kovács (16), a harmadikon a martini Hruška (14) végzett. 1. Lokom. 30 21 4 5 71:25 4» 2. Trenčín 30 14 10 ti 34:21 M 3. Via sím 30 13 8 9 41:37 34 4. Prievidza 30 12 8 10 41:34 32 5. VŽKG 30 10 11 9 41:38 31 8. B. Bystr. 30 10 10 10 34:28 3B 7. Prešov 30 12 6 12 38:3» 30 8. Martin 30 10 10 10 37:45 30 9. P. Bystr. 30 10 10 10 24:30 30 10. Kys. N. M. 30 10 8 12 39:37 2» 11. Bardejov 30 11 6 13 34:38 2« 12. Llberac 38 9 10 11 24:31 28 13. Kladno 30 12 3 15 34:48 27 14. Hr. Král. 30 8 10 12 30:30 28 15. VSŽ Košice 30 10 4 16 36:49 24 li. Pardubice 30 5 8 17 25:51 18 SAKK Sok érdekes játszmával gazdagította a megnyitások elméletét Is a brnói csehszlovák nemzetközi bajnokság (1—2. Hort és a szovjet Szuetyln, 3. az NDK-beli Uhlmann), melyen 8 ország 16 sakkozója — köztük 6 nagymester — mérte össze erejét. Bemutatunk egy ilyen, elméletileg értékes játszmát: Királyindiai védelem Világos: Ulilniaiin (NDK] — Sötét: Sclunidt (Lengyelország) 1. c4 g6 2. e4 Fg7 3. d4 db 4. Hc3 Hf6 5. Fe2 0—0 6. Fg5 | a királyindiai védelem ún. Aver- bah-változata, amely a szovjet nagymester elemzése1! révén kapta a nevét) 6. ... c5 (rögtöni 6. ... hB után 7. Fe3 c5 8. dc5:l Va5 9. Fd2 világos előnyére vezetett egy Uhlmann—Gligorics, Amsterdam -1971 játszmában) 7. d5 li6 ti. Ff41 eül? [sokat elemzett kétélű gyalogáldozat) 9. de6: FeC 10. Fd6: Be8 11. Hf3 Hc6 12. 0—0 Hd4 13. e5 Hd7 14. Hd4: cd4: 15. Hl>5 Ho5: 16 c5 d3 17. Fd3: Bc8 (eddig mindketten egy korábbi elemzés útján haladtak, de Uhlmann meglepetést tartogat a tarsolyában .. .) 18. Fe2 Hc4 19. b31? (már itt , is van. Világos 19. ... Fal:-re fölénybe kerülne pl. 20. Val: HdG: 21. Hd6: Bc5: 22. Hb7: vagy 20. .. . a6 21. bc4: ab5: 22. cb5: stb. után. Ám a lengyel mester egyórás gondolkodás után nem ütötte a bástyát...) 19. ... Hb2l (ami annyira meglepte ellenfelét, hogy tüstént hibázott) 20. Vd2? (20. Vcll volt a helyes válasz) 20. ... Bc5:l 21. Vb4 Bc2 22. Fdl Hd3l (a világos állás most meglepően gyorsan omlik össze) 23. Va4 Bf2: 24. Bf2: HÍ2: 25. Bel Hd3 és világos feladta. A brnóiak örültek a hazai versenyző: Augustin sikerének, két nagymesterüktől eltekintve (Hort, jansa), ő érte el a legjobb helyezést a csehszlovák versenyzők közül 50 százalékon felüli eredményével. Egyik szép győzelme: Vezérgyalog megnyitás Világos: Augustin — Sötét: Láng 1. Hf3 c5 2. c3 Hf6 3. d4 e0 4. Fg5 h6 5. Ff6: Vf6: 6. e4 HeS 7. a3 d6 8. d5 ed5: 9. ed5: He5 10. Fb5 + Kd8 11. Hbd2 g5 12. 0—0 Hf3:+ 13. HÍ3: Fg4 14. Bell Ff3: 15. gf3: Fg7 16. Va4 Vf3:? (rögtön veszít, 16. ... Vf5 majd Fe5-tel védekezni lehetett) 17. Fe81 Vf5 18. Be61 és sötét feladta. ü00. sz. fejtörő A. K o p i n y i n („Sahmati“, 1951, I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Ka8, Vf6, BÍ3, Ha* és f8, Fhl, gy: b3, b5, e2> f5 és g3 (11 báb). Sötétt: Kd5, Vei, Bd4, Hc3 ós d3, Fgl, gy: f7 |7 báb). A megfejtés beküldésének határideje: június 23. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők közül ketten minden héten könyv- jutalmat kapnak, továbbá állandó féléves megfejtési létra versenyt vezetünk. A 898. sz. fejtörő fj. Savournin) helyes .juog- fejtése: 1. FÍ4H — Az e heti nyertesek! Mészáros Géza, Jurová, Lltreslcs Boldizsár, Blatná na Ostrove. DELMÁR G AB fitt KOMMENTÁRUNK: