Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)
1975-05-28 / 123. szám, szerda
A kötelezettségvállalások teljesítésének nyilvános ellenőrzése Mindig az elsők között Fejlődik az építőanyagipari termelés A Banská Bystrica-i járás ipari üzemeiben már szép hagyományai vannak a szocialista munkaversenynek. Az utóbbi évek folyamán terven felül több százmillió koronás társadalmi értékgyarapodást eredményezett a dolgozók fokozott szorgalma. A Breznói Hfdgyár több mint három és fél ezres munkásgárdája járási viszonylatban a termelési feladatok és a munkafelajánlások teljesítésében már jó ideje az élenjárók közé tartozik. Több tucat kitüntetés, elismerő oklevél tanúskodik erről. A tavalyi év a nem várt nehézségek ellenére is a legsikeresebbek egyike volt a gyár alig több mint negyed évszázados fennállása óta. A tervfeladatok példás teljesítését a szövetségi kormány és a Szakszervezetek Központi Tanácsa is nagyra értékelte. Május elsején az ötödik ötéves tervidőszak vörös zászlaja alatt vonultak fel a hídgyári dolgozók. — Ez az elismerés további jó munkára kötelez bennünket — magyarázta Jaromír Jureőka, a gazdasági tervezőosztály vezetője. — A tavalyi évhez viszonyítva az idén 6,3 százalékkal növeljük a bruttó termelést és 7,4 százalékkal az árutermelés. Az utóbbit teljes egészében a munkatermelékenység fokozása révén akarjuk elérni. Nem kis feladatra vállalkoztak a hídgyár dolgozói, amikor ígéretet tettek erre. Elhatározásuk komolyságát hosszasan lehetne bizonygatni. Az év első négy hónapjának mérlegkimutatásai azonban önmagukért beszélnek. Az árutermelési tervet 100,1 százalékra, a bruttó termelés tervét 101,1 százalékra, a szocialista országokba irányuló kivitel tervét 135,8 százalékra, a vállalati nyereség tervét pedig 110,1 százalékra teljesítették. A túlteljesítések ér téke kerek hárommillió 400000 koronát tesz ki. Ezzel kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy a gyár szerelőcsarnokaiban a munkahelyeknek csak 98 százaléka van betöltve. Jelenleg több mint harminc dolgozó hiányzik a termelésből. * — Komoly problémát jelent számunkra ez a körülmény, hiszen a hiányzó munkaerőkre jutó feladatokat is maradéktalanul el kell végezni. Dolgo zóink azonban jóval többre is képesek ennél. Csak egy példát említek ennek igazolására. Az ötödik ötéves tervidőszak vörös zászlajának átvétele alkalmából dolgozóink újabb értékes kötelezettségeket vállaltak. Az idei évre szóló üzemi felajánlással szemben további egymillió kolóniával teljesítik túl az árutermelés tervét. A tava lyihoz képest így összesen 34 millió koronával növekedik a gyár árutermelése. Gyártmányaink értékesítési tervét az újabb felajánlások értelmében 1,3 százalékkal akarjuk túlteljesíteni, ami kétmillió koronás értékel jelent. Eredetileg úgy terveztük, hogy az idei exportfeladatokat november végéig teljesítjük. A legutóbbi kötelezettségvállalásokban kitűzött célok valóra váltása, révén további 15 nappal rövidül le ez a határidő. A bratislavai Slovnaft nemzeti vállalat felhívása újabb széles körű versenymozgalom kezdetét jelentette a Breznói Híd- gyárban is. A felhívásra fogalmazott válaszukat január 24 én keltezték a gyár dolgozói, akik összesen 85 312 korona értékű elektromos energia, fűtő- és üzemanyag tnegtakarítására teltek ígéretet. Persze ez mégnem minden. A termelési hulladékok eddiginél gazdaságosabb kihasználásával 486 tonna fémet takarítanak meg, ami 1 millió 350 000 korona értéket jelent számukra. A felajánlások értelmében az önköltségekre tervezeti összeget 2 300 000 koronával akarjuk csökkenteni. — Mennyire vannak a vállalás teljesítésével? — Az első negyedévben végzett munkánk ezen a téren is szép sikereket eredményezett — mondta jozef Katriak, a gyár gazdasági igazgatóhelyettese. — Összesen 48,7 tonna fűtő és üzemanyagot, 229,5 tonna fémet, a költségeken a racionalizációs intézkedések bevezetésével 1 251000 koronát sikerült megtakarítani az év első három hónapjában. Ebből az anyagköltség-megtakarítás értéke 959 ezer korona volt. A Slovnaft felhívására adott válaszunk teljesítése során nagy gondot fordítunk a munkafeltételek további javítására. Aránylag nagy problémát jelent számunkra az a körülmény, hogy már szűknek bizonyulnak a régebben épült csarnokok. Ezért azon igyekszünk, hogy a rendelkezésünkre álló belső területeken a lehető legjobb körülmények között legyen végezhető a munka. Szeretnénk egyre tc'jbet tenni a női dolgozók helyzetének megkönnyítése érdekében is. Remélhetőleg maradék La kínul sikerül valóra váltani az elképzelésünket. A gyár dolgozói az idén összesen 92 957 órai brigádmunka ledolgozására tettek felajánlást. A bratislavai Slovnaft felhívására tett munkafelajánlások következetes teljesítését jelentős mértékben elősegítik a hídgyári újítómozalom sikerei. Az idei év első három hónapja folyamán ugyan kevesebb újítási javaslatot vezettek be a termelésbe, mint a tavalyi év hasonló időszakában, az újítások eredményeként elért megtakarítások összege azonban jóval nagyobb az akkorinál. — Tavaly az első negyedév folyamán 165 000 koronás értéket eredményezett az újítók szorgalma — mondta Jozef Katriak elvtárs. Az idén már 634 ezer koronára növekedett ez az összeg. Tavaly átlagosan 8671 korona hasznot jelentett számunkra egy-egy újítási javaslat gyakorlati alkalmazása. Az idei év első negyedében már 37 287 koronát. — Kik a legtevékenyebb újítók? — Valamennyiük munkáját nagyra értékeljük. Egyformán megérdemlik az elismerést. A tavalyi versenyben Ján Filo és Horvát mérnök érte el a legjobb eredményt. Mindketten tervezők. Közösen kidolgozott újítási javaslatuk már 957 000 koronás megtakarítást eredményezett. Rudolf Sarnik újítási javaslatának gyakorlati alkalmazásával 270 000 koronás megtakarítást értünk el eddig. Traj1 in és Zahorec’elvtárs is a legjobbak közé tartozik. Az elmúlt évben 204 000, illetve 180 000 koronát érő újítási javaslatot dolgoztak ki. A gyár vezetősége az összüzemi pártbizottsággal karöltve rendszeresen értékeli a szocialista munkaverseny eredményeit. Ervin KriSka elvtárs, az összüzemi pártbizottság elnöke erről így tájékoztatott: Kéthetenként ellenőrizzük a CSKP KB novemberi plénuma ránk vonatkozó határozatának teljesítését. Hasonló rendszerességgel ellenőrizzük az idei évre vállalt kötelezettségeket és a bratislavai Slovnaft felhívására tett munkafelajánlások teljesítését. Úgy hiszem, nincs okunk a szerénykedésre. A szocialista munkaverseny, csakúgy, mint a korábbi években, most is szép sikereket eredményez nálunk. A Szlovák Nemzeti Felkelés és felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére tett kötelezettségvállalásunkat tavaly példásan teljesítettük. Minden bizonnyal az idén is többet adhatunk majd a társadalomnak annál, amire az üzemi kötelezettségvállalással ígéretet tel tünk. A Breznói Hídgyárban jelenleg 63 kollektíva versenyez a szocialista munkabrigád címért. A brigád tagok száma 1152. Persze a többiek sem tétlenkednek. A munkafeladatok és a kötelezettségvállalások következetes teljesítése ugyanis korántsem számít csak a brigádtagok, az újítók, a „százezresek“ és a racionalizációs, munka brigádok tagjai ügyének. Az eddigiek folyamán összesen 2390 dolgozó kapcsolódott be a gyárban folyó szocialista munkaversenybe. Kommunisták és pártonkí- vüliek egyaránt azon igyekeznek, hogy ne maradjon teljesítetlenül az idei évre meghatározott igényes tervfeladatok és a nagyfokú elkötelezettséget bizonyító kötelezettségvál 1 a ló- sok egyetlen mutatója sem. Ez a közös igyekezet jól szavatolja, hogy a hídgyári dolgozók továbbra is a munkaverseny élenjárói között maradnak. LALO KAROLY Szlovákiában a harmincéves építőmunka után ma már minden kerület, járás, város, község és település új, szebb arculatot öltött. Az ország iparosításának terjedelmes fejlesztését az építőanyagok gyártása nélkül nem lehet biztosítani. Az építőipar teljesítményével párhuzamosan az építőanyagok gvártása ts bővült. 1955-ben Szlovákiában például 192 000 köbméter épületelemet gyártottak, 1960-ban már 388 000 köbmétert. Az építőanyagipari termelés a negyedik ötéves tervidőszak alatt jelentősen bővült. Akkor alakultak ki a feltételek a kerámiaipar, az építőipari gépek és a könnyű szerkezeti elemek gyártásának fejlesztéséhez. További lényeges fordulat következett be a CSKP XIV. kongresszusa utdn, amely kihirdette az 5. ötéves tervet. Az építőipari munkák óriási terjedelmére vaWi tekintettel az építőanyagok gyártását is növelni kellett. Az 5. ötéves tervidőszak végére az építőanyagipar bruttó évi termelése eléri a 6 milliárd 150 millió koronát, a munkatermelékenység pedig 43 százalékkal fokozódik. Az építőanyagipari termelés ilyen fokozásához természetesen új cement-, panel- és téglagyárakat, kerámiai üzemeket, kőfejtőket és egyéb üzemeket kellett építeni. A cementgyártás fejlesztése céljából Bystré- ben, Banská Bystricán, Turíia nad Bodvou-ban építettek ce- - mentgyárakat, befejezés előtt áll egy további, hatalmas cementipari kombinál építése Nyugat Szlovákiában. A cementgyártás nagy fejlődéséről az alábbi összehasonlítás is tanúskodik: Szlovákia cementipari dolgozói 1945 óla 1975. február 6-ig 50 millió tonna cementet állítottak elő. A harminc szabad év alatt ez valóban nagy mennyiségű termelést jelent. A jelenlegi fejlődés szerint minden előfeltétel megvan arra, hogy kilenc év alatt további 50 millió tonna cementet gyártsanak. Az építőanyagok termelése az elmúlt 30 év alatt más területeken is növekedett. Számos vállalatban, például a bratislavai Nyugat-szlovákiai Kő- és Kavicsbányákban, a levicei Szlovák Kőipari Vállalatban és máshol, a dolgozók hazánk szovjet hadsereg által történt felszaba'dítása 30. évfordulójának tiszteletére szocialista vállalásokat tettek. Ezekben három célt követnek: határidő előtt teljesíteni az idei feladatokat, teljesíteni az egész ötödik ötéves terv feladatait és előkészíteni a feltételeket a 0. ötéves terv sikeres teljesítéséhez. A kerámiaipar termelése több mint kétszeresére növekedik. Jelentősen bővült a csempegyártás is, 1980-ban a luéeneci (losonci) csempegyárban 2,6 millió négyzetméternyi csempét állítanak maid elő. TomaSovce- ben, a cementcsövek gyártásánál is teljes mértékben kihasználják a termelési kapacitásokat. A könnyű szerkezeti elemek és gépipari termékek gyártása több mint másfélszeresére növekedik. Hasonlóképpen bővül a termelés a téglaipari és a mészkőipari vállalatokban és üzemekben. A köny- nyű szerkezeti elemek bruttó termelése a 6. ötéves tervidőszak alatt 1980-ban eléri az egyniilliárd 780 millió koronás terjedelmet. A dolgozók, a műszakiak és mérnökök igyekezete arra irányul, hogy az építőanyagok gyártásában minőségi téren is lényeges javulást érjenek el. MIKULÁS MATASEJE A kladnói Egyesült Acélművek szakszervezeti kultárháza kél nagytermének egyike. Az intézmény nagyban hozzájárul a város kulturális életének gazdagításához. [CSTK-felvétel j Teljes tizem 3 „szárazföldi kikötőben’ A Cierna nad Tisou-i vasúti átrakóállomás dolgozói példásan teljesítik feladataikat. Az átrakodás márciusi tervét például 104,9 százalékra teljesítették, ami azt jelenti, hogy a tervezetten felül 34 383 tonna árut raktak át. Tovább növelték a vasúti kocsik kihasználását, ezáltal 626 kocsiegységet takarítottak meg. E sikerek mindenekelőtt a jó szervező munkának, s a kötelezettségvállalások idejében való, pontos teljesítésének köszönhetők. Az álrakóállomás dolgozói egyre több figyelmet szentelnek a takarékosságnak. Már februárban válaszoltak a Slovnalt felhívására, melyben közölték, hogy az idén közel 60 ezer koronával csökkentik a villanyenergia, 120 ezer koronával pedig az üzemanyagok fogyasztását. Az üzemköltségek csökkentésével több mint egymillió koronát takarítanak meg. Az állomás dolgozói által elfogadott k öt elezetlségvál la lások értéke így összesen 2 720 000 koronát lesz ki. Azt is vállalták, hogy a Szovjetunióból behozott nyersanyagok és árucikkek átrakási tervét tíz nappal a határidő előtt teljesítik, és év végéig terven felül 450 tehervonat kiindítását biztosítják. Szárazföldi kikötőnk dolgozói a racionalizációs intézkedések és a jó szervező munka eredményeként az elmúlt év valamennyi tervezett feladatát túlszárnyalták. A vasúti teherkocsik kihasználást tervét 100,6 százalékra teljesítették. A szocialista munkabrigádok verseny- mozgalmába mintegy 100 kollektíva kapcsolódott be, ezek közül 19 már el ís nyerte a megtisztelő címet. Figyelemre méltó eredményeket ért el a komplex gépesítés! szocialista munkabrigád, amely az elmúlt évben 5 millió koronával szárnyalta túl az előirányzott tervfeladatokat. Meg kell említeni, hogy az átrakóállomás gépjavító műhelyei is jelentős mértékben hozzájárulnak a feladatok sikeres teljesítéséhez. A műhelyek dolgozói vállalták, hogy a főjavítások tervét ez év december 25-ig teljesítik. Szólnunk kell arról is, hogy az állomáson minden évben bővítik és fejlesztik a szerelő és a javító részlegeket. A két éve megkezdett nagy kapacitású kocsijavító üzem építésére 1975-ben már 15 millió koronát fordítottak. A fő kivitelező, a Bratislavai Vasútépítő Vállalat és a technológiai berendezéseket szállító INPRO Praha vállalat összesített kötelezettségvállalást tett hazánk felszabadításának 30. évfordulója tiszteletére. A felajánlás értelmében az 5. ötéves terv e nagy építkezését a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulóján adják át rendeltetésének, ami azt jelenti, hogy 53 nappal korábban az előirányzott határidő előtt. Az ágcser- női kocsijavító üzem országos jelentőségű lesz, mert a műszaki hibával ide érkező vasúti kocsikat nem kell majd üresen más javítókba küldeni, hanem itt helyben javítják meg azokat, korsze rű technológiai eljárások segítségével. így a vasúti kocsik kihasználása is sokkal eredményesebb lesz. Az átrakóállomás dolgozóinak eddigi jó munkája biztosíték arra, hogy az ötéves terv eddigi négy évé hez hasonlóan az ioei tervet is sikeresen teljesítik. Az állomás munkasikereire a felsőbb szervek is felfigyeltek, s a szövetségi kormány az átrakóállomást ,,Az SZNF 30. évfordulója üzeme“ címmel tüntette ki. —czi—