Új Szó, 1975. május (28. évfolyam, 102-126. szám)

1975-05-28 / 123. szám, szerda

ADOTTSÁGOK, LEHETŰSEGEK A TERMELÉS LEGHIVATOTTABB PARANCSNOKAI A KOMMUNISTÁK Érdeme« végiggondolni, ho­gyan is függ össze a két szó. Az egyik meglevő valami, s a másik következik belőle? Mac­kó László elvtárs, a Dvory nad Zitávou-i (Udvardi) Eísz 60 hektáros kertészetének vezető­je úgy sorakoztatja a tényeket, hogy sugallja a tanulságot. Ne­vezetesen azt, hogy aligha árt, ha a vágyak tapadnak a való­sághoz. Természetesen ezt is mondja: Főleg nekünk, kom­munistáknak, a termelés leglii- vatottahb parancsnokainak úgy kell megszerveznünk a mun­kát, hogy az adottságokat fel­tétlenül hasznosítsuk. A kertészetet 20 évvel ez­előtt lélesítették. Édesapja, Mackó Ferenc bácsi volt an­nak Idején a kezdeményező, az alapító, a fő kert ész. Érdeme: Hatvan áras üvegházat építet­tek, 195H telén már árusítot­ták termékeiket, megalapozta a kertészet jövőjét. Közben a fiából is kertész' nevelt. És nem mellékes, hanem nagyon is fontos körülmény: becsüle­tes kommunistát. — Mások voltak az adott­ságok és a lehetőségek akkor — mondja Mackó Ferenc bá­csi. — Volt bőven földünk, munkaerőnk Sürgősen munka­iehetőséget kellett biztosítani a nők, az asszonyok számára, ötven fajta virágmagot ter­mesztettünk. \ fia helyesel, elismerőleg bólogat, és így folytatja: — Most viszont egyre kevesebb a munkaerő. Tavaly még négyen öten egyenesen az iskolából jelentkeztek a kertészetbe, de az idén már nem. Nincs új munkaerő. Nem is számíthatunk ú| dolgozókra. Egyébként a gyakorlat egyre jobban megki vánja a már-már tudományos megalapozottságot, jelen eset­ben a tájegységi feltételek, adottságok szinte patikamérleg pontosságú számbavételét. És adatokkal érvel: — Tavaly egymillió koroná­val túlteljesítettük bevételi tervünket. Ez — bizonyos mér­tékig — újabb munkasikerekre kötelez bennünket. Zöldség- kertészetünk 40 hektáros. A terv 2 millió 910 ezer korona. Teljesíteni fogjuk. Mégpedig úgy, hogy nem lesz önköltség- növekedés. Tíz hektáron fü szerpaprikát termesztünk, har­minc hektáron paradicsomot. Csak a termesztéssel kapcso­latos problémák megoldása nem olyan könnyű. Már meg­vitattuk a pártszervezet gyűlé­sein. — Melyek azok .a problé­mák:' — Nin.s paradicsomszedő kombájn. Kevés a munkaerő. A dolgozók munkakörülményeit feltétlenül javítani kell, mert ettől függ a munkatermelé­kenység növekedése. Sorra vesszük tehát ezeket a problémákat. — A kombájn ügye országos probléma. Egy olomouci mér­nök azi javasolta, hogy üssze­Mai:kó László elvtárs, u kerté­szet vezetője. Kobolka György felvétele állít egy kombájnt, a növény- nemesi tők pedig neveljenek hozzá való növényfajt. Erre nem várhatunk, mert az leg­alább öt-hat év. Szakembereink az idén nyáron három paradi- csomlermesítő országban meg nézik, megvizsgálják az ottan használatos kombájnokat, s a leginkább megfelelőből majd jövőre vásá rolu n k. — Kevés a munkaerő. Állan­dóan 80—70 dolgozót foglal­koztatunk a kertészetben. Gyakran szombatonként, vasár­naponként is szükség van a munkájukra. Ezért a szabad napokat máskor, .hétköznapo­kon adjuk ki. Beterveztük az átcsoportosításokat is. - A 80 hektáros gyümölcsös dolgozói bizonyos csúcsmunkák idején átjönnek majd hozzánk dolgoz­ni. Ezen a vonalon persze szá­mítunk a kommunisták példa­adására, meggyőző, agitációs tevékenységére is. — A munkakörülmények megjavítása állandó probléma. Főleg most, a nők nemzetközi évében, hisz-ín dolgozóink zö­me asszony, leány. Az úgyne­vezett „Kétholdak" területén most legalább negyven nő dol­gozik. Hol ebédeljenek? A föl­dön? jövőre, vagy azután majd építünk itt az üvegházak mel­lett egy ebédlőt. De mi lesz addig? Azt hiszem, hogy ha­marosan vásárolni fogunk egy pótkocsira szerelt, könnyen át­helyezhető bódéféleséget. Lég alább... A problémáik fejtegetése a jövőbe torkoll: v - Feltétlenül számítanunk kell arra, hogy a járás iparo­sodásának beszédes tényei hatnak majd munkánkra. A konzervgyár léte, fejlődésének iránya, de általában az iparo­sodás ténye. Ilyen majdnem történelmi közelítésmód sze­rint kell a munkánkat meg­szerveznünk. Már szinte látjuk a jövőt: paradicsom, paprika, hagyma. És figyelmeztet: — A történelmi közelítésmód korántsem jelenti azt, hogy itt és most menlevelet állíthatunk ki a Jelenleg is föl lelhető el­lentmondások számára. Viszont ezen a téren a kommunisták­nak krll tevőlegesen odahat­niuk, hogy az adottságokat hasznosíthassuk és a vágyak úgy váljanak lehetőséggé, hogy a fényekhez igazodjanak. Mielőtt befejeznénk beszélge­tésünket, emlékeztetem né­hány adatra: — Az idén már eddig is több mint félmillió virágpalán­tát adtak el. Petúniából lég alább 150—160 000 palántát. Azon kívül rengeteg begóniát, szegfűt. Megigazítja szemüvegét. — Természetesen, hiszen a megteremtett adottságokat hasznosítjuk. Élünk a lehető­séggel. A két szó — adottságok, le­hetőségek — tehát összefügg­nek. Az egyik meglevő valami, s a másik következik belőle. Persze, persze a kettő közötti folyamat a legfontosabb, mely­re figyelmeztetett: A kommu­nistáknak Kell tevőlegesen odahatniuk', hogy az adottságo­kat hasznosíthassuk. így is lesz, hiszen önmagá­ról, kommunista munkatársai­ról ezt mondta: A termelés 1 eg h i v a t o 11 a bb p a rancsn okai. Az pedig köztudomású, hogy a parancsnok az élen jár, példát mutat. Még akkoí is, ha a problémáknak se szeri, se szá ma. HAJDÚ ANDRÁS A KOMMUNISTÁK VEZETÉSÉVEL Növekszik a párttagak aktivitása • Teljesítik az előirányzott tervet © Eredményes a pártoktatás — A Dunajská Streda-i Leüt­és Kenderfeldolgozó Üzem párt- alapszervezete mindössze 15 ta­got számlál. Ám kis létszámmal is lehet figyelemre méltó ered­ményt elérni — mondta Ca)ik Béla, a pártszervezet elnöke. A munkatermelékenység fo­kozása és a munkaidő jobb ki­használása érdekében minden párttagnak konkrét feladatokat adtak. Megbízatásuk teljesítését havonta értékeli a pártbizott­ság, mivel ez a módszer jobban elősegíti a termelési feladatok teljesítését, könnyebben felis­merik a problémákat, s közös megoldással idejében orvosolni tudják őket. Jó pártfegyelemre vall az is, hogy a párttagok min­den tekintetbnn eleget tesznek kötelezettségüknek, a pártonkí- viilieknek példát mutatnak a munkakezdeményezésben, ami nemcsak a pártmunkára, ha­nem az üzem termelési eredmé­nyeire is kedvező hatással van. Nem utolsósorban ennek kö­szönhető, hogy az elmúlt évi tervmutatók túlteljesítése mel­lett az idén az eddigieknél is igényesebb feladatok megvaló­sítása vár az üzem kommunis­táira és a pártonkívüliekre. Tavaly árutermelési tervüket 15 millió 400 ezer koronára, vagyis 101 százalékra teljesítet­ték. Az árutermelésnek pedig 100,9 százalékra tettek eleget. Az idén fő feladatként jelölték mag a termelési értéknek 4,5 millió koronás emelkedését, így az árutermelési tervük 19 millió 650 ezer koronát tesz ki. Meg­kezdődött a finom papír gyár fásához szükséges alapanyag termelése is, ebből 740 tonnát szállítanak az olsanyi papír­gyárnak. Az üzem gazdasági tervmula­tói igényesek és megkövetelik a mennyiségi és a minőségi színvonal további emelését, az anyag folyamatos biztosítását, valamint a munkaidő gazdasá­gos kihasználását. E tekintet­ben nincs probléma, mivel a pártonkívüliek is öntudatosan végzik munkájukat. Erre utal az is, hogy egyre több szocia­lista munkabrigádot létesítenek, melyek nemcsak egymásközt vetélkednek, de felvették a ver­senyt a környező kender- és lenfeldolgozó üzemek brigád­jaival is. Az üzemi vállalás ér­téke hazánknak a szovjet had­sereg által történt felszabadí­tása 30. évfordulójának tiszti; let éré 81 200 koronát tesz ki. A munkabrigádok irányításában, szervezésében egyre hatásosabb segítséget nyújtanak a pártta­gok. Jól halad a tagok eszmei-po­litikai nevelése is. A pártbizott­ság megkülönböztetett figyel­met szentel a politikai oktatás­nak és a szemléltető agitáció- nak. Az üZem folyosóján fali­táblát helyeztek el, ahol köz­szemlére teszik a legjobb dolgo­zók és munkakollektívák sike­reit ábrázoló kimutatásokat. Tá­jékoztatják a dolgozókat az üzem eredményeiről, mindenna­pi problémáiról. Faliújságon is megemlékeznek a jelentősebb politikai eseményekről, álilam- üímlepényekről stb. Az alapfokú oktatásba két pántonkívülit is besoroltak, olyan fiatalokat, akikre a jö­vőben számítanak. Fő témaként a KGST keretében történő mű­szaki-tudományos forradalom jelentőségével, a felszabadulás történetével foglalkoznak. Az oktatáshoz négy előadót bizto­sítottak. Itt kell megemlíteni Kántor József igazgatót, Hejzer Ferencet, Cajik Bélát, Kevicky Jánost, akik egyetlen előadást sem mulasztottak el. A párt po­litikáját népszerűsíti, hogy egy­re konkrétabban foglalkoznak az üzem mindennapi problémái­val, az eredményeken kívül nyílt elvtársi légkörben rámu­tatnak a fogyatékosságokra is. Ennek tudható be, hogy a párt- gyűléseken szinte 100 százalék­ban megjelennek a tagok. Egy­re nagyobb a vitázó elvtársak száma is, akik nemcsak az adott témához szólovaik hozzá, hanem számos újítási, munka­könnyítési javaslatot is beter­jesztenek. A pártszervezet bőví­tése céljából három tagjelöltet regisztrált a pártbizottság. KRASCSENICS GÉZA Kiilná Mórában nemrég najylttljti itniónyű gyUintilmraM ;vt .« Műk al. A raktár a legknrszertihb osztályozó-, tisztító ós nsnmagnlógépak- kel, légkondicionáló b»rendezéssBI van ellátva. (Felvétel: CSl'KJ Hl Eladó rövid szőrű, német vizslukülyük — május végén. Anyjuk első díjas 4. orr. Cím Horv-íth Ján, Hubice 74, okr. Dun. Streda. „ Ú-601 Bi Kiadó összkomfortos családi ház (10x11 m | kerttel IJunaszer­dahelyiül 1 kilométerre Kls-Abony- ban. Érdeklődni a tulajdonosnál lehet. Cím a hirdetőirodában. 0 -603 a • Eladó családi hóz garázzsal és gyümölcsöskerttel. Vétel után azonnal beköltözhető. Nádas! Ste­fan, Rimavská Sobota, Bakta 20. Ű-604 ■ 20/165 középiskolát végzett, csinosnak mondható, admintsztra tív munkakörben dolgozó leány, Társaság hiányában ezúton szeret­ne megismerkedni műveltségben hoz.zá illő, vígkedélyű férfival 23—28 éves korig. Komárno kör­nyékiek előnyben. Jelige: Nyár. Ű 802 46/176 barna, jól szituált, jó* zan életű, elvált férfi megismer­kedne komoly, megértő nővel. Egy gyermek nőm akadály. Fény­képes levelek előnyben. Jelige: Május. Ú 605 95 41/176 barna, józan életű, el vált férfi megismerkedne hozzá illő élettárssal. Egy gyermek nem akadály. Fényképes levelek előnyben, jelige: Fáj a magány. Ú 606 ■ Bénes Ferencnek, Orechová Potôň, a drága jó édesapának 78. születésnapja alkalmából erőt, jó egészséget és még sok bol­dogságot kíván felesége, leánya Ilonka, veje Lajos és családja. Ú-591 A HÁZTARTÁSOKBAN EZERFÉLE „APRÓSÁGRA" VAN SZÜKSÉG! Évről évre növekszik azoknak a száma, akik szabad idejüket aktív pihenéssel töltik a kertben, a házi műhelyben vagy rádióama­tőr-, víz- és gázszerelő, asztalos-, kőműves-, villanyszerelő stb. munkával. Nem várnak a szakemberekre, hanem maguk látnak munkához és mindent megcsinálnak. Nagy előny számukra, hogy a szükséges felszere­lést és a hiányzó „apróságokat" megvásá­rolhatják a DOMÁCE POTREBY Vasárubolt­jaiban, Elektro-szaküzleteiben, Edényboltjai­ban, Üveg- és Porcelánboltjaiban, Varrógép­boltjaiban, Vadászati kellékboltjaiban. OF-79 A Stavoindustria, n. v„ Banská Bystrica-i üze­me, a Május elseje téren, azonnali belépéssel felvesz: hajtási jogosítvánnyal rendelkező kezelőket Poclain típusú géphez autóbaggerhez Bjelorusz típusú géphez talajegyengetőgéphez rakodógéphez A és III. osztályú hajtási jogosítvánnyal ren­delkező gyakorlott teherautó-vezetőket; Ezen kívül: A építkezési technikusokat kőműveseket ácsokat & betonozókat ^ építkezési kai bantartókat közlekedési diszpécsereket A gépesítőket. Kedvező fizetési feltételek. Dolgozóink közül többen a Szov­jetunióba mennek és a transzkontinentális gázvezeték kompresszorállomásának építésén fognak dolgozni. A belépést az is megkönnyíti, hogy vállalatunk az SZSZK kormányának 1974. nov. 20-án kelt 345 sz. határozata ér­telmében a munkaerő-gazdálkodás terén a kiemelt vállala­tok közé tartozik. Munkaviszonyba jelentkezni az üzem személyzeti osztályán lehet. Bővebb tájékoztatás ugyanott kapható. Toborzási terület: a nyugat-szlovákiai és közép-szlovákiai Icsrület. ÚF 90

Next

/
Thumbnails
Contents