Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-15 / 88. szám, kedd

Az irodalmi színpadi mozgalom Szlovákiában KAROL WLACHOVSKÝ ÍRÁSA A JAVISKO CfMÜ FOLYÓIRATBAN Az ismert szlovák irodalomkritikus és műfordító, Karol Wla­chovsky tanulságos, összefoglaló igényű dolgozatát közli a Ja- viskó idei második száma Az egyéni kifejezőeszközök útján cí­men. Az írás a szlovák irodalmi színpadi mozgalom fejlődésével párhuzamosan hazai magyar együtteseinket is említi. Ezt a tényt rendkívül fontosnak tartjuk, mert ugyan a két szlovákiai /tehát a szlovák és a hazai magyar) irodalmi színpadi mozgalom egé­szen a legutóbbi évekig lényegében egymástól elszigetelten élt és fejlődött, de olyan közös lényegi jegyek jellemzik mindket­tőt, amelyek ismerete a később induló szlovákiai magyar iro­dalmi színpadok számára (s talán megfordítva is érvényes bizo­nyos esetekben) számos buktatót elkerülhetővé tett volna. Mivel a lap valószínűleg nem lutott el a magyar olvasók, az irodalmi színpadi szereplők, továbbá a rendezők és a kultúrmunkások széles rétegeihez, az egyébként a szlovákiai magyar irodalmi színpadi mozgalmat is jól ismerő Karol Wlachovsky írását az alábbiakban ismertetjük. A költői szöveg szerepe A felszabadulást . követően Szlovákiában elsőként az ötve­nes évek első felében — főként a bratislavai Komenský Egye­tem Filozófiai Fakultása elő adóinak jóvoltából — kezdtek rendszeresen, szervezett formá­ban működni a szavalókórusok. A bratislavai főiskolások cso­portja, melynek vezetője Voj­tech Mihálik volt, még a költői szöveg pontos értelmezésére he­lyezte a fő hangsúlyt, s tevé­kenységét pedig az irodalmi anyag klasszikus, hagyományos és egyszerű tolmácsolása jelle­mezte leginkább. Legnagyobb si. kereit a szlovák líra klassziku­sainak í mindenekelőtt P. O. Hviezdoslav) műveiből összeáU lított műsoraival érte el. Wla- chovský megállapítása szerint Mihálik főiskolás szavalókóru- sa még nem mozdult el az iro­dalmi szöveg értelmezésétől az irodalmi szöveg megjelenítése felé, tehát még nem képviselte a kollektív előadói megnyilvá­nulás olyan típusát, amelyet ma az „Irodalmi színpad“ elne­vezés aiatt ismerünk. Tevékeny, ségiikről azonban mégis szól­nunk kell, mivel az évtized má­sodik felében színre lépő együttesek lényegében szoro­san az ő hatásukhoz és példá­jukhoz kötődve kezdtek el dol­gozni, hogy aztán a kísérlete­zés kezdeti időszaka után fo­kozatosan és sikeresen szaba­duljanak meg a „tematikus és monotematikus versösszeállítá. sok klasszikus típusaitól“. Ez jellemzi az 1958-ban alakult bratislavai Za rampami Irodal­mi Színpadot is, amely — az egyéni kifejezőeszközök útján — a hatvanas évek első felében a szó szoros értelmében úttörő munkát végzett a szlovák iro­dalmi színpadi mozgalomban. Karol Wlachovský az együttes két olyan műsorát említi meg, amelyen — véleménye szerint — még napjainkig sem tudtak túltenni az utána következő csoportok. Az elsőnek Balladák (Balady) a címe, s a kritikus az előadásból a pontos, már- már a professzionalitás hatá­rait súroló szövegértelmezést emeli ki. Megjegyzi még, hogy az együttes tagjai, bár még ösztönösen, de először éltek a beszélt szövegen kívüli színpa­di kifejezőeszközök használatá­val, s tettek bizonytalan lépé­seket az úgynevezett „színpa­di metafóra“ kialakítására. Ami a Balladák esetében még ösztö nős volt, az az akkor még fia­tal szlovák költők, Miroslav Válek, Lubomir Feldek, Ján Stacho és Ján Šimovíč versei­ből összeállított Fejjel a tűzben (S hlavou v ohni) című műso­rukban (a forgatókönyvet Jo­zef Bob Irta, rendezte: Ján Ka­menistý) már tudatossá, hatá­rozott dramaturgiai koncepció­vá vált. A kísérletet Wlachov­ský a költészet színpadi megje-- lenítésének nevezi. Kelet-Szlovák iában A szlovák irodalmi színpadi mozgalom, az egyéni színpadi kifejezőeszközök keresésének súlypontja — Karol Wlachov* ský szerint paradox módon — 1963 után Kelet-Szilovákiába to­lódik át, ahol Karol Horák irá­nyításával mindenekelőtt a pre- šovi főiskolások kérnek szót. Erre az időre tehető a košicei Pod Kupolou Irodalmi Színpad tevékenysége is, de míg ők a Za rampami ballada-műsorának nyomdokaiban haladtak, addig a prešovi főiskolások egyre cél. tudatosabban igyekeztek az iro-» dalmi szöveg színpadi megjele­nítésébe a beszélt szövegen kí* vüli egyéb színpadi kifejező* eszközöket (mozgás, íé ny, hanghatások) is bekapcsolni. Legjelentősebb sikereiket egy Válek összeállítással érték el. Ez utóbbi műsoruk Karol Wla­chovsky véleménye szerint a dunaszerdahelyi Fókusz Irodal­mi Színpad Dobolás a túloldal­ra című Válek-összeállításával együtt a szlovákiai irodalmi színpadi mozgalmak mérföldkö vei közé sorolható. A hatvanas évek második fe­létől Zvoienben évente meg rendezésre kerül az irodalmi színpadok fesztivállá, s ez a se. regszemle bár meglehetősen ke­vés művészi értéket, fejlődés­történeti eseményt tudott csak hozni, mégis nyilvánvalóvá te­szi az egész mozgalom hiányos­ságai. Wlachovsky e hiányossá­gok eredőit a szegényes drama. turgiai és rendezői invencióban, a művészi előadás és a kollek­tív előadási formák alapelvei­nek hiányában látja. Ezeket a fogyatékosságokat aztán „a fo­kozott műkedvelői lelkesedés sem tudta pótolni“. A jelenlegi helyzet A továbbiakban Karol Wla- chovsKy napjain«. t>ziuvaKiai írouaimi színpadi uiozgumicii- nan jeuegzeies vonásán vizs- gaiju. A mozgalom léjioueseie — sziova« vonalon — leienieg a loiskolas irodalmi sznipailoK (tíratisiavaban, Presovon, i'rna- vánJ vannak hatással. Nem ei- lianyagoinato tényezőként tün­teti löl ugyanekkor a Szlová­kiái magyar nyelvű irodalmi színpadi mozgalom fejlődései is, amelynek egyik tükörkepe a jókai-napok irodalmi színpadi seregszemiéje. „Nem szabad megieleükeznünk arról sem — írja többek között —, hogy a versenyző csoportok többsége Dél-Szlovákia fő kultúrközpon- tokon kívül lévő kis helyiségei­ből jött el Komáromba, s így nem feltételezhető, hogy köz­vetlen kapcsolatuk lenne a szlovák öntevékeny mozgalom­mal.“ írásának'további részében a jelenlegi helyzetet elemezve rámutatott arra, hogy a szlová­kiai irodalmi mozgalomban a mennyiségi fejlődés nincs szink­ronban a minőséggel. Az okokat elemezve az előbbiekben már említetteken kívül a be­szélt és a mondott szövegen túli színpadi kefejezőeszközök következetlen, tehát mechani­kus használatát, valamint az öncélú, megindokolatlanul komplikált rendezői és drama­turgiai „fogásokat“ említi még. Ez utóbbi tévedésbe esett sze­rinte a bratislavai Slovo Iro­dalmi Színpad, is, az elmúlt évi prostéjovi seregszemlén bemu­tatott műsorával. Az egyéni já­tékstílus kialakítására tett tö­rekvéseket illetően napjaink szlovák nyelvű irodalmi szín­padi mozgalmában mindezek ellenére is a trnavai Plastické divadlo-t, valamint a bratisla­vai Slovo, Divadielko 13 és 10 irodalmi színpadokat tartja élejáróknak a tanulmányíró. Karol Wlachovsky tárgyalt írásának befejező részét tel­jes egészében idézzük: „Az utóbbi két esztendőben szokatlanul nagy fellendülés tapasztalható a dunaszerdahe­lyi Fókusz Irodalmi Színpad fejlődésében. A csoport e fel­lendülését Miroslav Válek sza­badversei ritmikus és eufoni- kus hatásainak maximális ki­használásán alapuló (csak mel­lékesen jegyezzük meg, hogy a Válek-versek ezen eleme a ma­gyar fordításban sem veszik el, mert e költészet nyelvezete és képisége — Milán Rúfus versei­vel ellentétben például — alap­jában vébe jeltelen) előadásától számíthatjuk. Az együttes a XI. Jókai-napokon a Szlovák Nem­zeti Felkelés Ostr^ Grúíi-i és kfaki eseményeit megelevení­tő dokumentumszövegek szín­padra állításával a legjobb mű sorválasztás díját nyerte el. A dokumentumanyag művészi ér­tékének hiányát az irodalmi színpad az úgynevezett „sokko lő színház“ elemeinek felhasz- nálásával pótolta. A műsor mint egységes egész Inagy színpadon az együttes még nem mozog elég magabiztosan), h szereplők állampolgári hozzá­állásával és eszmei üzenetével szemléletesen mutatott rá arra hogy az irodalmi színpadi elő­adóművészei formák milyen sokrétű lehetőségekkel rendel keznek a szocialista jelenünkért és társadalmunk jövőjéért ví­vott harcban. Ugyanakkor ez az előadás is igazolta, hogy ezt a küzdelmet nem lehet ered ményesen megvívni akkor, ha a csoport nem járja következete sen végig az egyéni kifejező;, eszközök keresésének útját. Ilyen utat járt meg a Za ram paml Irodalmi Színpad és a már ugyancsak említett eper jesl csoport is. E céltól nin csenek messzire a dunaszerda helyi tanítók sem. Lehet, hogy már sokkal messzebb járnának, ha a szlovák irodalmi színpa dók kontextusától és mozgás­irányától nem szigetelnék el őket a fennálló nyelvi akadá Ívok. Ennek ellenére is érde­mes lenne azonban, hogy ez a csoport gyakrabban kapjon a szlovák és a cseh nyelvű — főleg szakmailag-mozgalmilag érdekelt — közönség előtt fel lépési lehetőséget. Paradox je lenség ugyan, de egyelőre a helyzet az, hogy eszmei és művész) tekintetben pillanat nyllag ez a magyar együttes a legkiforrottabb egész Szlovákiá bán. Ezért lehet követésre mél tó példája azoknak az együt teseknek (a trnavai Plastick^ divadlo-nak és Motyí Irodalmi Színpadnak, valamint a bratl slavai Slovo, Divadielko 13 és IQ irodalmi színpadoknak stb.), amelyek már ráléptek az egyé ni kifejezőeszközök lehetőségei nek útjára.“ Karol Wlachovsky írása ön­magáért beszél, s mi mindössze három dolgot tehetünk hozzá. Először Is annyit, hogy tanul­ságait nekünk — szlovákiai magyar irodalmi színpadoknak, kulturális újságíróknak és kul­túra-szervezőknek — is alapo­san fontolóra kell vennünk, mivel a két irodalmi színpadi mozgalom, tehát a szlovák és a szlovákiai magyar — amint azt már a bevezetőben említet tiik — lényegében azonos tár­sadalmi körülmények (és lehe^ tőségek) között alakul, s így eredményeiknek és hiányossá­gaiknak is megtalálhatók a kö­zös nevezőik. Másodszor — és épp ebből az alapállásból kiin­dulva —, a legfőbb tennivalónk: „rendezni végre közös dolga­inkat“, mind magunk között, tehát a szlovákiai magyar iro­dalmi színpadi mozgalmon be­lül, mind pedig a szlovák nyel­vű mozgalom felé is (ez utóbbi azonban mindkét fél számára érvényes és gyümölcsöző kap­csolat is lehetne). Harmadszor: mivel a szlovákiai magyar Iro­dalmi színpadi mozgalom tizen­öt esztendős folytonosságának szerves részét képezi az öt esz tendeje megalakult Fókusz Iro­dalmi Színpad. Ennek elisme- rését az egész szlovákiai ma­gyar mozgalom értékelésének tekinthetjük. TÓTH LASZLÖ KULTURÁLIS HÍREK • A Szerb Tudományos Mű­vészeti Akadémia elhatározta, hogy Ivó Andriő irodalmi díjat alapít, hogy így is megörökít­se a közelmúltban elhunyt nagy író emlékét. # A Federico Garcia Lorca vezette La Barraca-mozgalomra emlékezik madridi Multitud Galéria. Ez a nagy jelentősé­gű művészeti és kulturális vál­lalkozás juttatta el a 30-as években a spanyol klasszikus színműveket az ország minden szegletébe. 0 Az emberiség története címmel könyvsorozat jelent meg az UNESCO gondozásában. Ki­adását az ENSZ kulturális vi­lágszervezete 1947-ben hatá­rozta el. A sorozat húsz vas­tag kötetből áll. ÛJ FIL MEK SZIKRÁZÓ LÁNYOK (magyar) Túlfűtöttségtől, temperamen­tumtól szikráznak az új ma­gyar film kardos lányai, asz- szonyai. Talpraesett teremtések, meg tudják védeni a maguk ér­dekeit, jogait. Mert ezek a har­cias amazonok — egy kon­zervgyár alkalmazottjai — a művezető, illetve a gyári veze­tés férfiuralma ellen tiltakoz­nak, lázadoznak. Ez a történet háttere, előte­rében viszont egy szerelmi szál bonyolódik, mulatságosan, ked­vesen. Bacsó Péter filmje — közéleti tarta'ma ellenére — szórakoztató, mulattató. Ez pe­dig a műfajából következik. A Szikrázó lányok ugyanis musi­cal — gyári környezetben. A filmben tehát a közéleti mon­danivaló vivőanyaga a zene, pontosabban a pop zene. Ebből adódóan a filmben a közéleti gondolat is lazáb, könnyebb tó­nusban fogalmazódik meg, nem olyan komolyan, mint ahogy általában megszoktuk. A ren­dező a banális történetet, per­sze, csak apropónak használja, hogy a háttérben emberi,.tár­sadalmi témákat villantson föl: a felelősség, a könnyelműség, a közösség, a magánélet, az üzemi demokrácia, a szerelem kérdéseit Időszerű problémák — köny* nyed keretbe foglalva. Félig- meddig újszerű kísérletezés, fe­lemás eredménnyel. Bacsó Pé­ternek ugyanis nem sikerült közös nevezőre hoznia a társa­dalomelemzést, vagyis a pub­licisztikai és a szórakoztató műfajt. Pedig a film egy-egy részlete hiteles, a problémák valóságosak, az alkotó életkö­zeibe hozza a valóságot. Viszont hiányzik a cselekmény drámai ereje, a mondanivaló túlságo­san vázlatos, helyenként csak jelzésszerű utalás Kár, hogy a rendező nem tudta szinkronba hozni a társa­dalmi mondanivalót a zenéveL A kísérlet — mármint az ún. pop-film megteremtésére irá­nyuló törekvés — magyar vo­natkozásban úttörő vállalkozás­nak számít. A film hibái elle­nére is rokonszenves al­kotás, nemcsak azért, mert az alkotók új úton indultak el, hanem, mert a film új közön­séget toboroz, a nézőknek azt a rétegét, mely a pop-zenére fogékony. A zene, a dalok ré­vén pedig közéleti mondaniva­lót közvetít; ezért a vállalko­zás figyelmet, a kísérlet pe-^ dig követőket érdemel. Jelenet a magyar filmből. A POSEIDON KALAND (amerikai) A nyugati filmvilág iparosai, tehát a kommerszfilmek alko­tói már évek óta a különféle katasztrófák, elemi csapások megfilmesítésében élik ki ma­gukat. Egyetlen céljuk, hogy a nézőket ne csak izgalomban tartsák, hanem félelemben, ret­tegésben is s ezáltal minél több embert csábítsanak moziba, ami természetesen nagyobb be­vételt. nekik pedig több nye reséget jelent. Számukra az sem fontos, hogy megtörtént, vagy kitalált eseményt visznek-e vászonra, a lényeg, hogy sokkolják a né­zőt. Ezt a célt tartotta 'szem előtt, s az új divatirányzatot követte Ronald Neame rendező is, aki filmjében a Poseidon óceán járó luxushajó katasztró­fáját jeleníti meg. A törté­net azonban csak keret. A tar­talom tuljdonképpen az izga­lom fokozása, az idegek borzo­lása. A rendező hidegvérrel adagolja a feszültséget, de nem minden esetben tartja be a já* tékszabályokat. Szakmai szem­pontból kifogástalan ez az amerikai film, ám kevés köze van az Igazi művészethez, még ha alkotója ennek Igényével lépett is fel. S ezen a tényen még az sem változtat, hogy az alkotásban Gene Hackman, az amerikai filmek napjainkban egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze játszik, s a fWm 1973- ban az Egyesült Államokban a legnagyobb kasszasikert érte el. Az amerikai film egyik kockája. A TÄRS (francia) Bűnügyi történet A társ, melynek rendezője Gilles Gran- gier, kétségtelenül érti a mesterségét. A krimi alapsza­bályait betartja, feszültséget teremt, fordulatosán bonyolít­ja a cselekményt, S ezzel soin- máztuk is a film lényegét, mely egyébként semmi újat nem ho­zott: szokványos bűnügyi tör­ténet, bevált klisék alkalma-. zásával. Régi ismerősünk a „rokonszenves“ gengszter is, aki, mint pozitív filmhős eny­hén szólva káros hatással van a közönségre. Egyébként nem árt, ha tudomásul vesszük, hogy a nézőszám ebben a mű­fajban sokkal magasabb, mint a művészileg értékes filmek esetében és azt is. hogy a lá­togatók többsége liatal! —-z/m—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents