Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-03 / 78. szám, csütörtök

Találkozásom a felszabadítókkal A második világháború bor­zalmas harcai dúltak Bu­dapestért. Hadszíntérré válto­zott a magyar főváros. Míg a felszabadító csapatok igyekez­tek megkímélni a várost a pusztulástól, a náci barbárok­nak nem voltak gátlásaik: lé­gitámadásaik után egyetlen épület sem maradt sértetlen. Akaratlanul részese voltam ezeknek a drámai történelmi eseményeknek, melyeket egy Baross utcai bérház pincéjében éhezve, fázva mintegy kétszá­zan éltünk át. A pince idővel állandó „otthonunk“ lett. ARAT A HALÁL A belövések senkit és semmit sem kíméltek. Alacsonyan szálló repülőgépeknek sokszor céltáblájuk volt a vízért kime­részkedő civil. A közvetlen holt­testek, lovak és kutyák tete­mei ... Közvetlen közelben aratott a halál. Sötét decemberi napon történt. Méteres hó torlaszolta el az óvóhely kijáratát s né­hányan lapátolni kezdtük, hogy eltávolítsuk az akadályt. Jól esett a friss levegő, mozgás. Észre sem véltük, hogy megje­lentek az emberekre vadászó repülőgépek. Pillanatok műve volt: egy lépésnyire tőlem egy tréfálkozó fiatalember hirtelen némán elterült a havon. A ház­mesterünk volt. Bevittük az óvóhelyre, bekötöztük. Hiába. Gyógyszerek hiányában menthe­tetlen volt. Állandóan ropogtak a fegyve­rek. Csak az a tudat vigasztalt, hogy a felszabadító csapatok már nem lehetnek messze. A SORSDÖNTŐ ÉJSZAKA Éjszaka következett be a sorsdöntő fordulat. Ezen az éj­szakán az izgalomtól senki sem tudott aludni, mert sejtettük, hogy rövidesen feledhetetlen események tanúi leszünk. Ma is hallom a pince csendjét za­varó, egyre erőteljesebb kopo­gást, magam előtt látom, ho­gyan hullanak a közfal téglái a mellette fekvő lakóra, aki vérző kézzel ijedten ugrik fel. Megkönnyebbülten lélegez­tünk fel, amikor a falban ma­guk ütötte nyílásban szovjet katonák tűntek fel. Rögtön ész­revették, hogy valaki megsebe­sült. Első dolguk volt, hogy szakszerűen fertőtlenítették és bekötözték a illető sebeit. Csak ezután érdeklődtek, van-e a közelben német katona. Bejár­ták a helyiséget, minden sarok­ba betekintettek, de egyik iz­zadt homlokát törülgetve leült megpihenni a lépcsőre. Látszott rajta a fáradtság, de nem ma­radhatott. Követnie kellett tár­sait a szomszéd házba. AZ ELSŐ „FEJEDELMI" EBÉD A felszabadítók közvetlen modora, emberi, sőt baráti ma­gatartása fokozatosan eloszlat­ta az emberekben a bizonyta­lanság érzését és tartózkodá­sukat. A felszabadítók szalon­nát és ízletes fekete kenyeret osztogattak és ezzel is meghitt közelségbe kerültek. Felszabadítóinkat tovább vit­te tőlünk a parancs. Az egyik egység azonban a szokásosnál tovább időzött az óvóhelyen. Az autókról lekerült néhány zsák liszt, zsír, hagyma és az éhes katonák „grenadírmarsot“ ren­deltek. Boldogan láttunk mun­kához, hogy együtt fogyasszuk ezt az akkor „fejedelminek“ számító ételt Felszabadultan, szinte vidá­man töltöttük ezt a feledhetet­len napot, amikor először fe­jezhettük ki hálánkat azoknak a hősöknek, aki életüket is ké­szek voltak feláldozni a népek szabadságáért. Ami később következett, a mindennapok prózája volt. Rom- eltakarítás ... Általános véle-- mény volt, évtizedek kellenek, hogy újjáépüljön a magyar fővá:- ros. Másként történt. A kom­munista párt irányításával a lakosság újult erővel látott hoz­zá az építéshez. A felszabaduld Dél-Magyarországról élelmiszer­vonatok érkeztek ... Szabadsá­guk tudatában az emberek nem ismertek lehetetlent. Ez a lel­kesedés volt a forrása annak, hogy fáradozásaikat éveken be­lül siker koronázta ... Harminc éve ennek... A Gel­lérthegy szikláin álló Szabad­ságszobor hirdeti, hogy a ma­gyar nép óriási áldozatok árán kivívott szabadságáért örök há­lával tartozik a Szovjetunió­nak, hős hadseregének és né­penek. KARDOS MÁRTA 1975. IV. 3. Budapesti levél B udapest legnagyobb terén, a Felvonulási téren az ország felszabadulásának har­mincadik évfordulója tisztele­tére április 4-én felvonulnak a fegyveres erők kijelölt egy­ségei. A dísztribünön foglal­nak helye* majd a párt és az állam vezetői, s jónéhány tri­bün áll a fellobogózott tér különböző részein: meghívot­tak ezrei nézik innen a ju­bileumi díszszemlét. Elsőnek a dobosok százada, majd a kü­lönböző katonai főiskolák, élü­kön a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hallgatói vonulnak fel, utánuk a gépesített lövé­szek, határőrök és munkásőr diszzászlóaljak haladnak a menet élén. Mögöttük ejtőer­nyősök, a páncélozott jármű­vekkel felszerelt díszegységek, tábori tüzérek, rakétások, harc- kocsizók haladnak és fölöttük szu perszón i k us v a dászg é pék szállnak majd. Szocialista or­szág szocialista hadseregének válogatott egységei köszöntik a történelmi évfordulót Buda­pesten — olyan hadsereg kato­nái, amely testvéri egységben a Varsói Szerződés Szervezete, a szocialista közösség védel­mi ereje többi hadseregeivel földrészünk és a világ béké­jének, biztonságának egyik őrzője. H arminc esztendővel ez­előtt lélegzett először szabadon Magyarország. A visszapillantás a történelemre nemcsak érdekes, hanem egy­re inkább olyan tényeket vil­lant fel, amelyekről már csak az idősebb nemzedékek tud­nak részleteket... Ekkoriban született — No- vák István bíró és Perger jegy­ző aláírásával — egy mura­közi községben, Miksavárott, azaz Macinecen egy rövid iga­zolás arról, hogy Lukács Bar­nabás őrmester, határvadász őrsparancsnok szembefordult a németekkel, amikor azok Mar- burg tájára, bevetésre akarták őket hajtani. Lukács Barna­bás: .. 32 emberemmel... tűz alá vettük őket egy golyó­szóróval ós 32 puskával ... ezek után a partizánokkal mű­ködtem tovább május hó 9- ig... amikor feladatom befe­jezést nyert... hazajöttem Borsod megye Sajókeresztúr községbe.“ A sor a végtelen­ségig folytatható lenne: a megtévesztett, félrevezetett: ma­gyar katonák nem akarták to­vább a nácik érdekéért har­colni vagy meghalni. Négy nappal az ország felszabadulá­sa után dr. Bodó Jenő főhad­nagy Arnfels körzetében em­bereivel a szlovén partizánok­hoz állt át; a hónap utolsó napjaiban a Kroméfíz—Prosté- jov körzetig hajtott 24. magyar gyaloghadosztály parancsnoka, Karátsony vezérőrnagy bízta meg egyik alezredesét: lépjen kapcsolatba a helyi cseh és morva szervekkel, biztosítsa Budapesti panoráma őket, hogy a hadosztály fel­lép az erőszakoskodó nácik ellen s keresse az összekötte­tést a szovjet hadsereggel. Április 1-én a Budapesti Nemzeti Bizottságnál megjelen­tek a VI. kerület lakosai kö­zül néhányan a nemzeti had­seregbe jelentkezett önkénte­sek nevében. Azt kérték, ál­lítsanak fel mielőbb egy buda­pesti hadosztályt és az mielőbb induljon harcba a nácik el­len. Egy héttel azután, hogy Ma­gyarország egész földje felsza­badult, a debreceni Néplap a másik nagy harcról, s kenyé­rért folytatott küzdelemről Gyárak, emlékek, virágok gyasztás pedig valamivel több, mint a háromszorosa. Van egy olyan adata a harmincadik felszabadulási évfordulót ün­neplő Magyarországnak, amely­re különösen büszke a szocia­lista társadalom: a munkából származó jövedelmek mellett esztendőről esztendőre többet ad a közösség az egészség- ügyi és kulturális szükségle­tek kielégítésére, a gyermek­neveléshez való hozzájárulás­ra, társadalombiztosításra, nyugdíjakra. Egyébként: 1974- ben az ország egy lakosára számítva a munkából szármázó jövedelem 19 600, a társadalmi juttatás 7150 forint voU. adott részletes tudósítást. Az egykori Viharsarokban, Békés megyében járt az újságíró. „A csorvásiak büszkén mesé­lik, hogy az árpát már jó két hete elvetették, a búza nagy részét is — orosz vetőmaggal. Nagyszénáson gőzeke dolgozik a volt gróf Berchtold féle föl­dön. A birtokot régen kiadták kishaszonbérletekbe, amit már a földosztás után is olyan szeretettel műveltek, mintha a sajátjuk lenne. A birtokon ma­radt 5—6 lovat közösen hasz­nálják, úgy, hogy végeredmény­ben már az egész határ fel van szántva ... Nagykamarás községben szántógéppel folyik a munka. Ehhez üzemanyag sem kell, mert fával fűthető. Ott, ahol nagybirtokok voltak, többnyire van traktor. Most, hogy a Szovjetuniótól üzem­anyagot kaptunk, ezek is meg­indulhatnak“ — számol be a lap a tavaszi munkáról s meg­jegyzi, hogy a püspökielei püspöki birtokon, Csanád me­gyében, de mindenütt másutt is a földosztás adott igaz len­dületet a munkának. így kezdődött tehát harminc esztendővel ezelőtt a magyar történelem: a magyar milliók birtokukba vették az országot és kemény munkával, harccal indultak el a holnap, azaz a jelen felé. M ost, a harmincadik év­fordulón, már március dereka óta egymást érik az új létesítményeket megnyitó ünnepségek. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt napokban le­zajlott XI. kongresszusa tisz­teletére indított szocialista munkaverseny egyik eredmé­nye az is, hogy határidő előtt, a lehető legjobb minőségben elkészültek az épületek, dol­gozhattak a szerelők Hajdú­nánáson az új óriás silóban, a csornai tejporgyárban, a gö­di biológiai állomáson, a nagy- kállói fonodában, az új szol­noki szállodában, hogy csak néhányat említsünk az új lé­tesítmények szinte végtelen sorából. A tegnap Magyarországának arculatát ma már csak régi könyvekből, statisztikákból, fa­kuló emlékekből lehet megraj­zolni. Elmaradott agrárország volt a múlt Magyarországa és olyan agrárország, amelyben a mezőgazdasági keresők kö­zel háromnegyed része, pon­Budape.vt — a Duna túlsó partján az Országhoz. tosan 72 százaléka föld nél­küli agrárproletár vagy zseb- kendőnyi földecskével rendel­kező fólproletár volt. Egymil­lió katasztrális hold az egy­házak kezén; kereken ezer nagybirtokos volt a művelhető földterület harminc százaléká­nak tulajdonosa. Ha ma va­laki Győr környékén, az egy­kori Viharsarokban Békés megyében, vagy Zala megye dombjai között felkeresi vala­melyik termelőszövetkezeti fa­lut, aligha talál már olyan embert, aki pontosan emlékez­ne vissza ezekre az időkre: a zsellér-múltat, a grófok és nagybirtokosok világát úgy emlegetik, mint „történelem előtti időt". Valaha rég, négy öt évtized­del ezelőtt a csepeli Weis Manfréd gyárra azt mondták a fejlettebb iparral rendelkező országokból származó látoga­tók: „Olyan mint egy rossz vegyeskereskedés, százféle ter­mék kerül ki kapuján, és több­ségük elmaradott technológiájú holmi..." A két világháború közötti magyar ipar egészére jellemző volt az elmaradottság — ma a modern, a szocialista közösség országaival sok-sok szálon összefonódott és jóné­hány nyugati vállalattal is kooperációban dolgozó magyar üzemek óriási többsége az el­múlt másfélkét évtizedben gépparkot cserélt, a világszín­vonalra lépett előre. Szinte alig összehasonlítható tegnap Valahol Dél-Magyarországon: a békásszentand rási duzzasztómű. kalmazottak egy keresőre jutó reálbére 1974-ben 2,3-szorosa volt az 1950 évinek, a fo­Harminc év« szabadult fel Magyarország — egészen ter­mészetes, hogy az ünnepen a fővárosban is és szerte vidé­ki városokban, falvakban virág kerül az évfor­dulón azok sír­jára, emlékje­lére, akik hősi háláit haltak, hogy Magyaror­szág szabad or­szág lehessen' mindenütt meg­koszorúzzák a szovjet katonák hősi emlékmű« vét. GÁRDOS MIKLÓS és ma: az ipari termelés a há­ború előttinek 10,7-szeresére emelkedett. Ezen az emelkedé­sen belül is vannak kiemel­kedő eredmények: a magyar vegyipar például 1974-ben 22,7 szer annyit termelt, mint negyedszázaddal ezelőtt 1950- ben. A felszabadulás időpontja körüliekkel egyszerűen nem hasonlíhatók össze s je­lenlegi jövedelmi ós fogyasz­tási körülmények — a statisz­tikusok csak azzal az időpont­tal tudnak hozzávetőleges ha­sonlítást bemutatni, amikor nagyjában elértük a második világháború előtti színvonalat, azaz 19S0-et. A mások és al­P ersze a számok önmaguk­ban jóval kevesebbet mondanak, mint maga a min­dennapi élet ezer meg ezer ténye: aki ma Magyarországra látogat, milliónyi jelével ta­lálkozhat naponta az elmúlt három évtizedben elért ered­ményeknek, fejlődésnek. A magyarázat: a fejlett szocia­lista társadalom építésének szakaszába léptünk, munkás­hatalom van Magyarországon és ez az egész nép érdekeit fejezi ki. A minap a pártkong­resszus vitazáró beszédében mondotta Kádár János: „A munkásosztály hatalmát szó szerint kell érteni. Ez a hata­lom, ami Magyarországon egész népünk életét irányítja, a munkásosztály hatalma. Nem egyes emberek, nem is egyes munkások, hanem az osztály hatalma. Természetesen a ha­talom érvényesítéséhez, min­dennapi gyakorlásához hatalmi posztok is kellenek. Nálunk e posztok jelentős részét munká­sok töltik be, de a hatalom nem személy szerint az övék, hanem a munkásosztályé. Ők csak megbízást kaptak arra, hogy a munkásosztály hatab mát biztosítsák, védjék, és ér­vényesítsék. Ez nem szemé­lyes hatalmunk, hanem szol­gálat."

Next

/
Thumbnails
Contents