Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)

1975-04-18 / 91. szám, péntek

Következetesen haladunk a megkezdett utón

(Folytatás az 1. oldalról.)

áttekintésével be is fejezhetném záróbeszédem, mondta Husák elvtárs. Okom van azonban arra, hogy érintsek néhány kérdést, és visszatérjek egy kicsit a múltba.

Amint bizonyára tudják, a burzsoá államok tájékoztíitási eszközei nagy port vertek fel Dubček úgynevezett levelével kapcsolatban, és ezzel újból fel akarják éleszteni a Csehszlovákia elleni kampányt. Nem is olyan régen, 1968—1969-ben a pártban, a társadalomban és a Nemzeti Frontban mindent újra kezdtünk a mély bomlás, anarchia és az ellenséges tevékenység következményei után. Az utóbbi években nehezen, lépésről lépésre értük el, hogy ma az emberek nyugodt, alkotó légkörben élnek, stabilizáltuk a Nemzeti Front politikai rendszerét, pozitív gazdasági, szociális és más eredményeket értünk el.

Az utóbbi években elért pozitív eredmények társadalmunk további fejlesztésének szilárd alapját képezik. Ezért ma a konstruktív kérdésekre, a legsürgetőbb feladatok megoldására összpontosítjuk erőnket. Hogy a helyzet még jobb tegyen, megoldjuk a problémákat és kiküszöböljük a fogyatékosságokat.

Ellenségeink azonban arra kényszerítenek, hogy újból elgondolkozzunk a válságos évek lölött.

A nemzetközi reakció az elmúlt időszakban rágalmakkal, bírálattal és a legkülönbözőbb akadályokkal próbálta megnehezíteni előrehaladásunkat, éspedig nemcsak a nemzetközi életben, hanem közvetlen hatásokkal is. Segítséget nyújtottak nekik az 1968—1969. évi ellenforradalmi erők, a különböző emigránsok, a munkás- és kommunista mozgalom árulói, Pelikánék, Síkék, Pachmanék, Löb- lék és mások, akik nyíltan an- tikommunista, szovjetellenes platformra helyezkedtek, gazdaságunk marxista—Íeninista útját, szocialista fejlődésünket gyalázó könyveket adtak ki, eladták magukat a nemzetközi reakciónak, az ideológiai di- verzáns központoknak, a különböző külföldi ügynökségeknek, hogy így fékezzék előrehaladásunkat.

Amikor Pelikánék és a többiek már nem voltak elég at- raktívak a burzsoá propaganda számára, ellenségeink újabb erősítéseket kerestek. A Csehszlovákia ellenes anlikommu- nista propagandához hozzájárultak Smrkovský és tanácsadót leveleikkel, amelyekből a burzsoá reakció nagy ügyet csinál. Smrkovský abban az időben már súlyos beteg volt. Humánus, bizonyos türelemmel akartunk visszanyúlni hozzá, habár az, ami a nevében jelent meg, s amivel a burzsoá propaganda malmára hajtotta a vizet, minden volt, csak nem kommunista és becsületes ember, államunk polgárának eljárása. Halála után úgynevezett emlékirataival kapcsolatban az utóbbi napokban újabb kampányt indítottak ellenünk.

Mit tartalmaznak emlékiratai? Meghamisítják történelmünket, a tényeket és sok személyes kérkedést tartalmaznak. Alapjuk a pártunk és államunk marxista politikája iránti gyűlölet és a megrögzött antiszov- Jetizmus. Ez az oka annak, hogy a burzsoá propaganda olyan nagy hévvel kampányt Indított Smrkovský „dokumentumával“ kapcsolatban. Tudjuk, hogy nálunk ez nem keltett visszhangot, de Nyugaton azt hiszik, hogy súlyos csapásokat mértek ránk. Amikor Smrkovský meghalt, új vezetőt kerestek, akit felhasználhatnának a csehszlovák nép és rendszerünk ellen. Ezt a gyalázatos funkciót — bizonyára nem véletlenül — Dubček vállalta.

Az utóbbi napokban nagy szenzációt keltett Dubček levele, amelyet formálisan a Szövetségi Gyűléshez intézett, de a valóságban tartalmával a nemzetközi reakcióhoz és a Csehszlovákia ellenes lÄrzsoá propagandához szólt. Rágalmazza benne a demokratikusan megválasztott szerveket és a kongresszus által jóváhagyott pártpolitikánkat és pártunkat, rágalmazza a rendes demokratikus választásokban megválasztott állami szerveinket. Rágalmakat kohol a rendőrterorról, szerinte Csehszlovákiában a biztonsági szervek uralkodnak minden felett. Rágalmazza á szövetséges kapcsolatainkat, rágalmazza a Szovjetuniót stb.

Duböek levelét, akár sajátmaga írta, akár a körülötte, a Smrkov- skv és néhány más személy körül forgott mindenféle ösz- szeeskiivők csoportjával együtt, ellenforradalmi tartalma miatt a burzsoá államokban csaknem egy napon közölték és óriási felhajtást indítottak körülötte.

S mindezt olyan ember követte el, aki egy ideig pártunk igazolványának tulajdonosa volt, sőt államunk szerencsétlenségére a párt élére került.

Felvetődik a kérdés: Hogyan lehetséges, hogy azok az emberek, akik felelősek a pártunkban, a Nemzeti Front szervezeteiben 1968—1969-ben végbement bomlásért, a súlyos gazdasági károkért, életszínvonalunk és a dolgozóink biztosítékainak veszélyeztetéséért, Csehszlovákia nemzetközi kapcsolatainak megbontásáért, hogyan merészelnek, hogyan lehetnek olyan arcátlanok, hogy tanácsokat mernek adni, milyen politikát kell vagy nem kell folytatni, hogyan meri ő bírálni országunk dolgozóinak óriási törekvését és nagy eredményeit.

Ez csak akkor érthető, ha megértjük azt a logikus utat, amely az opportunistákat a munkásmozgalomban is az opportunizmusról a nyílt, közvetlen áruláshoz vezeti. A tömegek elhagyták őket, mivel látták, milyen szerencsétlenségbe vezették nemzeteinket és államunkat. Tehát már csak egy lehetőségük maradt: a nemzetközi reakció különböző csatornái, szolgálnák, hogy dicsőségük és nevük fennmaradjon, számukra mindegy, akár az ellenség is, de dicsérje őket valaki. Teljesen közömbös számukra, mit gondol róluk a csehszlovák nép, amely már régen leírta őket.

Ezek az emberek, akik felelősek az államunk ellen elkövetett tettekért, nyilván dicsőség- hajhászásból, saját meggyőződésük ingatagsága, vagy pedig képmutatás miatt a nyílt árulás útjára léptek. Ha visszatekintünk arra az időre, az ember néha azt gondolja, hogyan lehetséges, hogy ezek az opportunisták, politikai kalandorok a párt, az állam, politikai és állami életünk vezető funkcióiba kerültek. A magyarázatot — mondta Gustáv Husák elvtárs — a történelmünkben, a pártban és társadalmunkban végbement válságos fejlődés tanulságaiban kell keresnünk, amint ezt a pártunk központi bizottságának meg is tettük, valamint a válságos időszak különböző szereplőinek jellemvonásaiban, amelyek megmutatják, hova juthat el az ember, ha saját bűnei és ^hibái miatt letaszítják a magas lóról és milyen ellenséges vizekre sód ródhat.

Milyen sok becsületes, dolgos embert tévesztettek meg ezek az emberek, milyen sok személyt szerencsétlenségbe sodortak 1968—1969. évi politikájukkal. A történteket most kiforgatják, csaknem áldozataik képviselőjeként lépnek fel. Nem az a bűnös, aki tüzet rakott, hanem az, aki eloltja a tüzet, aki újból felépíti a házat, azt vádolják. Ilyen aljas logikáról és erkölcsről tanúskodnak Smrkovsk^, Dubcek és mások különböző „dokumentumai“, akik az utóbbi években léptek fel.

Társadalmunkban elszigetelődlek, mivel 1968-ban valamennyi koncepciójuk — ameny- nyiben ezek egyáltalán koncepciók voltak — kudarcot vallott. Népünk a jelent és a jövőt építi és sjkereket ér el. Gyalázzák népünk munkáját, pártunk politikáját, szocialista társadalmunkat, külföldi barátainkat, a Szovjetuniót. Ellenségeink a különböző burzsoá erők malmára hajtják a vizet.

Mindazt, ami 1968—1969-ben tragédiát okozott a gazdaságban, milliárdokban fejezhetjük ki; az emberek és a társadalom sorsában keletkezett károkat nem tudjuk koronában kifejezni, de ezek a károk és veszteségek felmérhetetlenek. Hogy ki felelős mindezért, ez a kérdés fennáll és ma is időszerű.

1969 áprilisa után úgy döntöttünk, hogy a problémákat nem adminisztratív, hanem politikai módszerekkel oldjuk meg. Úgy gondolom, hogy helyesen döntöttünk. Ha a gépkocsivezető nem tudja irányítani kocsiját, fel kell hagynia ezzel a munkával. Ez a politikában, a gazdaságban és mindenütt érvényes. A kérdéseket humánusan oldottuk meg, világnézetünknek megfelelően. Azoknak az embereknek az óriási többsége, akiket félrevezettek, vagy pedig maguk is vétkeztek, munkahelyeiken a tömegszervezetekben kifejtett tevékenységükkel keresték a társadalmunkhoz vezető pozitív utat. Ezt természetesen szívesen vesszük és minden pozitív munkát szívesen fogadunk. Egyesek azonban, számbelileg nem nagy csoportok, kimondottan ellenzéki és ellenséges platformra helyezkednek.

A felelősségről beszélve még annyit, hogy 1969 szeptemberében, amikor Dubceket leváltottuk a párt elnökségében betöltött funkciója alól, elbeszélgettünk vele. Azt mondta nekem, hogy kommunistának érezte magát, de ma már tudja mi vár rá, hogy bebörtön- zik, hogy kivégzések lesznek, tömeges akasztások. így válaszoltam neki: Nem vagyok híve az ilyen utaknak és módszereknek. Politikai megoldásra törekszünk, és ha azt mondod, hogy kommunista vagy, lehetőséget kapsz, hogy továbbra is dolgozz, mutasd meg, hogy valóban kommunista vagy.

Csak azért említem ezt, mert abban az időben sokan reszkettek a félelemtől. Most, évek múltán így gondolkoznak: nem voltak letartóztatások, akasztások. Humánus hozzáállásunkat, nagyvonalúságunkat, butaságunk és gyengeségünk jelének tartják. És most ebben az államban mindent meg akarnak maguknak engedni a burzsoá propaganda támogatására. Nyíltan le kell szögeznünk, mindennek van határa. Dubček esete, Smrkovský, Síkék és mindazok esete, akik itt vannak nálunk, vagy külföldön, a munkásmozgalom árulóinak tipikus útja, amely az elméleti és gyakorlati opportunizmustól a nyílt áruláshoz, ellenségeink nyílt támogatásához vezet. Tevékenységük egészen nyilvánvalóan a nemzetközi reakció, a burzsoázia munkásmozgalomellenes céljait szolgálja, a kommunista mozgalom ellen Irányul. Fegyvert jelent az antikommunista harcban, az antiszovjetizmusban és azoknak az erőknek a körében, akik fékezni akarják a nemzetközi feszültség enyhítését és az egész békepolitikát. Ezt csakis így és sehugyan másképp nem jellemezhetjük.

Az a maroknyi ember, aki burzsoá patrónusaival és talán önmagával is azt akarja elhitetni, hogy valakit képvisel, Csehszlovákiába politikai szempontból teljesen jelentéktelen. Senkit sem képvisel, csakis önmaga és néhány olyan ember nevében beszél, akiket ismer, akikkel szövetkezik és akikkel találkozik.

Akadtak egyesek, akiknek rendkívül tetszett a burzsoá államokban levő szabadság, akik bírálták és rágalmazták szocialista rendszerünket. Megkérdeztük tőlük, el akarnak-e menni a szerintük rabságba hajtott országból oda, ahol olyan sok „a szabadság“.

Amennyiben akarták, nem akadályoztuk meg Pachmané- kat, Hochmanékat, Janouchékat és másokat távozásukban. Éljenek ott, ahol azt hiszik, hogy boldogulni tudnak.

Nyíltan meg akarom mondani, hogy Dubček akár holnap is csomagolhat és elmehet bármelyik burzsoá államba, amelynek szabadságát jobban értékeli, mint népünk forradalmi vívmányait és a szocialista társadalmat. Akár holnap is elutazhat patrónusaihoz és

védelmezőihez.

Palme, a svéd szociáldemokrata miniszterelnök néhány nappal ezelőtt nagy hévvekbe- szélt Dubčekról, arról, hogy éjjel nappal biztonsági szerveink hat tisztje őrzi őt, és arról, hogy milyen nagy képviselője Dubček a demokratikus szocializmusnak. Ha jól tudom, Palme úr is a demokratikus szocializmus képviselőjének tartja magát. Felajánljuk számára Dubčeket, akár már holnap is, mint a demokratikus szocializmus szakemberét, vagy instruktort. Persze nem tudom, mit szólna a svéd nép, melyet nagyon tisztelek, ha Dubček néhány hónap alatt tönkretenné a Svéd Királyságot, mint 1968-ban Csehszlovákiát.

Ilyen emberekre nincs szükségünk. Dubček saját maga választotta útját, mehet rajta továbbra is. A burzsoáziához, a nemzetközi reakcióhoz vezető utat választotta, hát mehet. Ha azonban itt marad, és ez a többiekre is vonatkozik, teljes mértékben tiszteletben kell tartania a csehszlovák törvényeket. A törvény megsértésének következményei őrá és a hozzá hasonló személyekre is vonatkoznak.

A burzsoá Nyugat miért csinál olyan nagy felhajtást Smrkovský emlékiratai vagy Dubček levele körül?

Azért, mert azt várja, hogy Csehszlovákiában ez földrengést, forradalmat, vagy nem tudom mit okoz? Bizonyára nem ezért. Nagyon sok problémát okoz nekik ma a gazdasági bomlás, az Infláció, a munkanélküliség, az árak emelkedése. Kudarcot vall az imperializmus politikája Vietnamban, Kambodzsában és sok más helyen. Saját népük bírálatának ellensúlyozására hangsúlyozzák: nézzétek, Csehszlovákiában rendőrterror és bomlás van, az erőszak uralkodik ott. Ezt nem ml, burzsoá újságírók mondjuk, hanem a CSKP volt vezetője.

Ilyen gyalázatos célokat szolgálnak népünk és a nyugati országok dolgozó népe ellen. Ebből látjuk, hogy kit szolgál a különböző hazugságokból, hamisítványokból, vagy néha egyszerű óhajokból összetevődő úgynevezett érvek fegyvertára.

Népünk a háború befejezése óta eltelt évek alatt, a szocializmus építése során már több kampányt megért, és leszögezhetjük, hogy egészségesen túlélte az utóbbi hat évet is. Népünk tovább halad útján, tovább végzi munkáját. Dubčekék és a hozzájuk hasonlók, akik tanácsokat akarnak neki adni és a háta mögött rejtőznek, nagyon jól tudják, hogy mit sem változtathatnak a cr hszlovákiai helyzeten, nem másíthatják meg azt az utat, amelyen Csehszlovákia halad, nem másíthatják meg politikai rendszerét, a nép eltökéltségét és bizalmát. Ezt nyugaton is tudják. Ezért nagyon célszerűen hol Csehszlovákiát, hol a Szovjetuniót, hol Lengyelországot támadják, minden ürügy, minden áruló, minden jellemtelen ember jó a számukra, hogy rámutassanak, hogy a szocializmus rossz. Valóban rossz a szocializmus? A burzsoázia számára bizonyára. A burzsoá rendszerek számára, ahol a kapitalisták uralkodnak, rossz. De mi nem a burzsoázia számára, hanem a dolgozó nép, a munkások, a földművesek, a dolgozó értelmiség számára kezdtük építeni a szocializmust. És ezen nem lehet változtatni.

Valamikor régen, valahol ezt olvastam: A katolikus püspök úr azt mondta, hogy ha az ördög nem árthat, legalább bűzt okoz. Talán ez az egész dolog logikája. Tudják, hogy Csehszlovákiát nem törölhetik ki a térképről, nem változtathatják meg rendszerét, ezért bűzt terjesztenek. Ez a bűz azonban maradjon csak náluk és azoknál, akikre az vonatkozik. Társadalmunk egészséges, erős és öntudatos. Miért

beszélünk ezekről a kérdésekről? Mert erőszakos kampányt indítottak ellenünk. Azt hiszik, félünk nyíltan beszélni ezekről a kérdésekről. Fontos, hogy dolgozóink tudják, kiről van szó, hogy tudják hova jutottak Duböekék és Smrkovsk^ék. Lehet, hogy a múltjuk jobb volt. Én most azonban nem káder- véleményt írok, és az tény, hogy népünk és rendszerünk nyílt árulóinak és ellenségeinek platformjára kerültek. Az embereknek tudniuk kell, hogy megvetéssel elfordulhassanak azoktól, akiknek ma már nincsen1 semmi közük a mi utunkhoz.

Arra törekszünk, hogy minden állampolgárt megnyerjünk a pozitív munkára, amint ezt már mondottuk. Az ember a politikában is tévedhet, hibázhat, vagy butaságot követhet el. Ha azonban becsületesen viszonyul hibáihoz, és segíteni akar a társadalomnak, a társadalom senkit sem zár ki magából. Már néhány évvel ezelőtt elmondottam, hogy mi nem vagyunk hívei az öröklött bűnöknek; az ember fejlődhet. Mindenki, aki pozitívan a szocialista társadalom értelmében fejlődik, a mi polgárunk és dolgozhat a társadalomban. Azt azonban, aki magasba emeli a szocialista társadalom, a rendszerünk és a kfliröldi kapcsolataink elleni nyílt harc zászlaját, annak számolnia kell a következményekkel.

Ha eddig valaki kételkedett, akkor meg kell mondani, hogy Csehszlovákiában az antikom- mun izmus és az antiszovjetíz- raus számára sehol sem terem babér. Bármilyen állarc mögé is rejtőzik. Túlságosan nagy árat fizettünk az 1968—1969-es évi tanulságokért ahhoz, hogy bármilyen demagógnak, hazárd játékosnak vagy kalandornak megengedjük a dolgok megismétlődését!

Népünk az utóbbi években kiharcolta mai jobb életét, és jó alapokat teremtett a további fejlődéshez. Népünk minden vívmányát — az alapvető forradalmi változásoktól egészen addig, amit az utóbbi években elértünk — megvédjük az ösz- szes ellenséggel, hazai vagy külföldi talpnyalóikkal szemben. Ebben senki se kételkedjen!

Szükségesnek tartottam, hogy a programon kívül elmondjam ezt a néhány gondolatot, hogy dolgozóink továbbra Is nyugodtan dolgozhassanak, hogy tudják, nem engedjük megbontani politikai rendszerünket és népünk vívmányait. Továbbra is következetesen a XIV. párt- kongresszus határozatai ós az ötéves terv megvalósításának útján haladunk, amint ezt sokan szépen ki is fejezték, kidolgozzuk az elkövetkező évek további programjait. Nemzeteink szabadságának, államunk függetlenségének, külpolitikái kapcsolataink; elsősorban a Szovjetunióval való szövetségünk megszilárdításának útján haladunk. Büszkén, az elért sikerek fölötti örömmel, felelősséggel haladunk a mai és a jövőbeni feladatok teljesítésének útján, mivel ettől függ egész népünk boldogsága és munkánk sikere. Ebben a szellemben ünnepeljük május elsejét és államunk felszabadulásának 30. évfordulóját.

Befejezésül köszönetét akarok mondani valamennyiüknek, a Nemzeti Front összes szervezetének, a funkcionáriusoknak és a több milliós tagságnak az utóbbi években elvégzett nagy munkáért, a termelésben és a többi szakaszon kifejtett apró, láthatatlan, türelmes politikai és szervezőmunkáért. Marx Károly már régen megállapította, hogy a történelmet az emberek csinálják, de a szocialista államban ez duplán érvényes, mivel már nincs zavaró erő, megszűnt a kizsákmányoló osztályok uralma.

Ezért a CSKP, a Nemzeti Front és saját magam nevében köszönetét mondok a Nemzeti Front dolgozóinak és funkcionáriusainak. Nemzeti Frontunk valamennyi szervezetének sok sikert kívánok további, a hazánk és népünk javára kifejtett felelősségteljes munkájában.