Új Szó, 1975. április (28. évfolyam, 76-101. szám)
1975-04-18 / 91. szám, péntek
AFCKEPŒ MUhHAHELYENFO. 1939-ben lépett be először a losoncapátfalvai textilgyár kapuján. A fiatal asszonyt — egy évvel azelőtt ment férjhez — a befüzőbe vezette a mester. Azóta — megszakítás nélkül — Ugyanabban a műhelyben, Ugyanazt a munkát végzi, amire akkor idősebb munkatársnői megtanították. Illetve, ha pontosak akarunk lenni, a munka hely éppen ezekben a napok bán változott meg. A befűző- műhely munkásnői ottjártunk- kor költözködéshez készültek... ezután a szövöde új műhelycsarnokában, az eddiginél sokkal jobb, higiénikusabb, egészségesebb környezetben fognak dolgozni. Medve Irén, a Pol'ana nemzeti vállalat befűzőnője jelentős életjubileuma alkalmából nemrégen vette át a ,,Kiváló munkáért“ kitüntetést. Több évtizedes áldozatkész munkáját és közéleti tevékenységét jutalmazták a magas állami élismeréssel. Méltán mondhatjuk róla, hogy egyike „A szocialista módon élni és dolgozni“ mozgalom úttörőinek. A befűzőmű- hely hattagú kollektívája Medve Irén vezetésével még 1962- ben versenyezni kezdett a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Aztán még hat dolgozó csatlakozott hozzájuk. 1964-ben kollektívájuk megkapta a megtisztelő elismerést. — A hatvannyolcas válságos Időben olyan hangok kerekedtek felül, hogy abba kell hagyni a versenyzést, mivel erre semmi szükség nincs. Brigádunk tagjai azonban másképpen vélekedtek. Egybegyültünk és megbeszéltük, hogy ugyanúgy dolgozunk tovább is, mint ahogy elkezdtük, nem hagyjuk abba a versenyt akkor sem, ha eredményeinket nem értékelik és nem tartják nyilván — beszélt brigádjának múltjáról Medve elvtársnő. Két évvel ezelőtt megkapták é szocialista munkabrigádok bronzérmét. Számos kitüntetést Is kapott a kollektíva — többek között a CSKP 50. Évfordulója Emlékérmet. Most az ezüst brigádjelvényért versenyeznek. Két újabb taggal bővítették a kollektívát, így a műhely mindegyik dolgozója a brigádba tartozik. Célul tűzték ki, hogy megszerzik a szocialista műhely címet. — Kollektívánk jó megértésben dolgozik, segítünk egymásnak, a fiatalokat betanítjuk a munkára, hogy átvegyék módszereinket. A befűzésben mi a hengereket készítjük elő a szövődének. Felelősségteljes a munkánk, nagy figyelmet, össz- munkát igényel mind az ado- gatónőtől, mind a befűzőnőtől, pontosan kell számolniuk a szálakat, hiszen a szövőgépeken ennek alapján alakul ki az anyag mintája. Az esetleges hibát saját magunknak kell kijavítanunk, ami azonban nemcsak számunkra jelent időveszteséget, hanem a szövőnők számára is. A jó minőségre való törekvés nálunk elsőrendű követelmény — hangsúlyozza Medve elvtársnő. Az életéről kérdezősködöm, de minduntalan visszakanyarodik a kollektívához. — Ketten vagyunk a kollektívában párttagok — folytatja szavait. — Iparkodunk jó példát mutatni, ha különmunkára van szükség, meggyőzzük munkatársainkat. Mostanában — az újonnan felépült szövödébe való átköltöz- ködéssel összefüggésben — elég sok túlmunkára volt szükség, szinte minden szombaton bejöttünk a gyárba. A múlt hónapban brigádmunkában háJelentős vállalás A prievidzai Carpathia konzerv gyár dolgozói felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére a közelmúltban 1 140 000 korona érté kű kötelezettségvállalással válaszoltak a bratislavai Slovnaft felhívására. Az újabb munkakezde- ményezés többek között 50 000 korona értékű elektromos energia megtakarítását és a termelési költségek ltiü 000 koronával való csökkentését eredményezi az idei évben. Ezenkívül a kötelezettségvállalás teljesítése révén az üzem nyerstermelése terven felül félmillió koronával, az össztermelés pedig 250 000 koronával növekedik) az év végéig. —ly— Medve Irén Gyakorta mondogatta is, hogy rajtunk kívül nincs senkije. Osztoznak egymás örömében, bánatában és gondjaiban, együtt vesznek részt a társadalmi akciókban is. Medve elvtársnő a A oeiűzonuihely szocialista munkabrigádja. Az elsd sorban középen Medve Irén. romszáztizennyolc órát dolgoztunk, a hengereket készítettük elő az új szövődében, hogy mielőbb meginduljon a munka. — Egyébként — mint már mondottam — szeretünk együtt lenni a munkaidőn túl is. Eljárunk moziba vagy színielőadásra, meglátogatjuk egymást, együtt ünnepeljük a névnapokat, születésnapokat, közös kirándulásokon, tanulmányutakon veszünk részt, ha megbetegszik valaki közülünk, segítünk neki. Egy régi munkatársnőnkről — nyjugdíjban volt már — megtudtuk, hogy magatehetetlen beteg, nagyon rossz körülmények között él. Elmentünk hozzá, a férje azonban nem akart beengedni a lakásba. A nemzeti bizottság segítségével jutottunk be hozzá. Az asszonyt valóban siralmas körülmények között találtuk. Kitakarítottuk a lakást és segítettük, amiben lehetett. Nagyon hálás volt szegény — egy hónappal ezelőtt meghalt —, hogy igyekeztünk jobbá tenni napjait. — Tengerparti üdülésre utazás közben tragikus baleset érte egyik fiatal munkatársnőnk családját. Férje életét vesztette, kislányát sokáig egy romániai kórházban ápolták, kolléganőnket Is megoperálták. A tragédia — érthetően — nagyon megviselte a fiatalasz- szonyt. A brigád sokszor meglátogatta, hogy bánatában ne érezze olyan egyedül magát. szűkebb kollektíván kívül egy tágabb közösség ügyes-bajos dolgainak intézésében is részt vesz. A városi és a járási nemzeti bizottság képviselője, a jnb szociális és egészségügyi bizottságának tagja, egy másik bizottságnak pedig az alelnöke. — Tisztségemből adódik a követelmény, hogy sok időt töltsék az emberek között, meghallgassam a véleményüket, ismertessem velük, milyen kérdések szerepelnek, illetve szere peltek a nemzeti bizottság ülésének napirendjén. Minden évben kétszer nyilvános gyűlést készítünk elő a választókörzetben, melyen a választóknak elmondom, mit végeztünk az utóbbi időben és milyen feladatok állnak előttünk. Az emberek gondjai, kívánságai is szóba kerülnek a nyilvános gyűlé seken. Amit teljesíteni lehet, azt igyekszünk megvalósítani, természetesen elsősorban a választási programban kitűzött feladatokat teljesítjük — tájékoztat képviselői tevékenységé ről Medve elvtársnő. A befűzőműhely szocialista munkabrlgádja a felszabadulás harmincadik évfordulójának tiszteletére kötelezettséget vállalt, hogy tervfeladatait százöt százalékra teljesíti. A brigád tagjai a valóságban a száztíz százalékot is elérik. S termés zetes dolognak tartják, hogy munkájuk minősége kifogástalan legyen. gáL LÁSZLÓ Jó munkát végeztek az építek Közép-Szlovákiában az ötödik ötéves tervidőszak kezdete óta 47 000 család költözött új lakásba. Az építők jó munkája nyomán a tervezettnél 5800-al több lakás átadására kerülhetett sor az utóbbi négy év folyamán. Az idén 12 620 lakásegység építését fejezik be a ke-- rületben. A lakásépítés idei tervének teljesítésére reálisak a feltételek. Az enyhe tél sok tekintetben kedvezett az építőknek. Tanuárban 345 lakást adtak át. száztizenöttel többet a tavalyinál. A legtöbben a luöe- necl, a Povazská Bystrical és a zvoleni járásban költöztek új otthonba. Jelenleg az újabb állami. szövetkezeti és üzemi La-» kások mellett mintegy 16 ezer családi ház van épülőfélben.-lyOrvosi tanácsadó A napfürdő és a bőrbetegségek Nem kell hozzá külön tudás, ö s 7. t d 11 s z erű e 11 m egére zz ü k, h o g y a Nap az az örök forrás, amelyből újra meg újira erőt meríthetünk. A mindenütt megoldás és magyarázat után kutató emberi elme azonban nem elégszik meg azzal, hogy szabadon engedje hatni a természeti erők játékát, hanem kikutatja hatásuk mikéntjét és kutatásainak alapján ésszerű berendezésekkel meghatványozza, sőt segédeszközeivel pótolná is tudja őket. A modern orvostudomány a napfényt és a szabad levegőt gyógyszerként alkalmazza, s ahol a természetes napfény nem áll rendelkezésére, különböző besugárzó lámpákkal helyettesíti. A napfény egyenletes fehér fénye színképre, egymás mellett sorakozó szivárványszínek sorozatára bontható. A színkép vörös részén találjuk meg a hősugarakat és az ibolyántúli részén a vegyi és élettani hatású, szem által már nem érzékelhető sugarakat. Az élő szervezetre nézve annyira fontos ibolyántúli sugarak mennyiségét nagyon befolyásolja a felhőzet és a levegő szennyezettsége, így például a köd, a korom, a füst és a por, amelyek az ibolyántúli sugarak 50—60 százalékát képesek elnyelni. Vaunak esetek, amikor a napfény nem elősegíti az életfolyamatokat, hanem hátráltatja őket, amikor nem éltet, hanem rombol. A napfény a baktériumok és vírusok kérlelhetetlen ellensége, megakadályozza fejlődésüket, csökkenti mérges voltukat, sőt teljesen kiirtja őket. Ezekből a rövid megállapításokból egész sereg gyakorlati következmény fakad a tudomány számára. A színkép ibolyántúli része baktériumölő hatású és Ilyen sugarakat nem csak a Nap bo- csájt ki magából, hanem maOptimális alkalmazkodás az időjáráshoz Ülésezett a tavaszi munkát irányító szlovákiai bizottság A mezőgazdasági dolgozóknak mindig alkalmazkodniuk kell az időjáráshoz, s az idei tavaszon ez hatványozottan érvényes — állapította meg tegnap az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma mellett működő, tavaszi munkákat irányító bizottság, Németh Jenő miniszterhelyettes elnökletével. Április első felében az idén esedékes csapadékból kissé túl sok zúdult Szlovákia egyes vidékeire. Az említett időszakban a középszlovákiai kerület déli járásaiban például 50—51 mm, Roíűa- ván f Rozsnyón] 49, Kosicén 42,8, Stropkovon 59, Somotor- ban pedig 42 mm csapadékot mértek. Ezzel szemben a nyugat-szlovákiai kerületben hullott csapadék általában nem haladta meg a sokévi átlagot, Topofőanyban például 16 mm, GabCíkovón f Bősön) 21 mm csapadékot mérték. Itt viszont az erős szél okozott jelentős károkat különösen a kerület déli járásaiban, ahol alaposan megtépázta a primőrzöldségek termesztésére elkészített fóliasátrakat. Az esőzések természetesen a talajelőkészítési és a vetési munkákat is hátráltatták, a tavaszi gabonafélék vetési tervét eddig csak a nyugat-szlovákiai kerületben teljesítették, a má-» sik két kerületben a feladat 30—35 százaléka van még hátra. A cukorrépának szlovákiai viszonylatban mintegy 55 százaléka kerüli a földbe, tavaly ilyenkor már 98 százaléknál tartottunk. E fontos termény vetési feladatait a nyugat-szlovákiai kerületben eddig 64,1, a közép-szlovákiai kerületben 21,5, a kelet-szlovákiai kerületben pedig 15,2 százalékra teljesítették. Jelentősebb lemaradás tapasztalható a burgonyaül tetés- ben, s az agrotechnikai határidő már itt is fenyegetően közeledik. E problémák mellett megnyugtató az a hír, hogy az őszi gabonafélék, az őszi repce és az évelő takarmánynövények kiszántása csekély mértékű, nem közelíti meg az elmúlt évi mennyiséget. Figyelembe véve az Időjárás eddigi alakulását, a talaj állapotát, továbbá az említett növények, valamint az étkezési és a takarmán viliivel y esek vetésében fennálló helyzetet, a tavaszi munkákat Irányító szlovákiai bizottság olyan határozatokat fogadott el, amelyek lehetővé teszik az időjárás állal előidézett problémák célszerű megoldását. Abból kell kiindulni, hogy a mezőgazdasági üzemek gépparkjának optimális kihasználásával az időjárás várható javulása esetén egy hét alatt pótolni lehet a lemaradást, ehhez azonban meg kell teremteni a szükséges műszaki és szervezési feltételeket. Amíg tehát nem lehet a mezőkre lépni, a gépek javítására, előkészítésére kell összpontosítani az erőt, s gondoskodni kell azuk két műszakban való kihasználásáról. Ezzel összefüggésben meg kell szervezni a mezőgazdasági technika kölcsönös átcsoportosítását is az egyes járások és mezőgazdasági üzemek között. További jelentős feladat az árkok és a vízelvezető csatornák kitisztítása, amihez a nemzeti bizottságok is segítséget nyújthatnak. A járásokban és a mezőgazdasági üzemekben az adott helyzetnek megfelelően kell átdolgozni a tavaszi munkák ütemtervét, s ahol az elkerülhetetlenül szükséges, gondoskodni kell megfelelő pőtvete- ményekről. A Mezőgazdasági Felvásárló és Ellátó Vállalat feladatul kapta, hogy elegendő vetőmagot tartalékoljon kukoricából. takarmány napraforgóból. lakarmányhüvelyesekből és egyéb későbbi vetésre alkalmas növényekből. Az első negyedévben a műtrágyaellátás is javult, a vállalat valamennyi tápanyagból terven felüli mennyiséget továbbított a me- zőeazdasági üzemekbe. A felvásárló és ellátó vállalatnak a legközelebbi napokban arró'l is gondoskodnia kell, hogy a növényvédő vegyszerek összetétele és mennyisége megfeleljen az időjárás eddigi alakulásának, s ezzel összefüggésben a várható növényi betegségeknek. í-ai) gunk is elő tudjuk állítani őket, ha pl. higanygőzöket villamos áram segítségével izzásba hozunk. A mesterséges napfényt kisugárzó ívlámpák burkolata kvarcüvegből készül, amely átboesátja az ibolyántúli sugarakat. A napfény hatást gyakorol az ember idegrendszerére, az idegáram növekedésével a reflexműködések fokozottak, gyorsabban és élénk ebben folynak le. Megnövekszik és meggyorsul az anyagcsere Is, tehát azoknak a vegyi folyamatoknak összessége, amelyek a táplálék és a levegő felvételével állanak összefüggésben. Az anyagcsere fokozódása ilyenkor nem a szokott módon történik, hanem főleg a bőr révén megy végbe, aminek az a magyarázata, hogy a fény a bőrben levő idegvégződésekre ingerlő les hat. Azok az idegek jönnek Izgalomba, amelyek a központból a bőr mirigyeihez s az izmokhoz vezetnek. Az idegizgalom a szerveket fokozott vegyi munkára, illetve fokozott anyagcserére serkenti. A fény gyógy hatásának tanulmányozásában Finsen dán orvos járt elől a bőrtuberkulózis kezelésében. A napsugár kedvezően hat az emberi szervezetre, növeli ellenállóképességét, csökkenti a vérnyomást és győgyítóan hat pl. az angolkórnál, egyes bőrbetegségeknél, mint a psoriasis, egyes ekcémák, bőrtuberkulózis, a gombás és penészes bőrgyulladások, seborrhoea — a faggyúmirigyek rendellenes működése, viszketegség stb. A legfeltűnőbb változás az ibolyántúli sugarak hatásánál a bőr lebarnulása, ami a szervezet védekezését jelenti a túlságos sugárzással szembe. A barna festékanyag visszaveri a hősugarakat s ily módon megóvja a testet a túlhevüléstől. Itt ugyanis vegyi és élettani hatása erősen érvényesül, hőhatása azonban a környező levegő hűvössége következtében elmarad, ezért mindig üdítően hat. Az elmondottak megmagyarázzák, miért népszerű a nap- fürdő, főleg a városi emberek körében. Ha azt akarjuk azonban, hogy a napozás egészségünket szolgálja, be kell tartanunk néhány szabályt. Kerülnünk kell a napfény izzasztó hatását, hacsak az orvos nem izzasztókúrát rendelt el. Célszerű, ha a napfürdőt fürdéssel kapcsoljuk össze. Előnyben részesítjük a természetben végzett napfílrdőt, mivel ez egyúttal légfürdő is. A napozás egészséges embe- reknél is kiválthat bizonyos károsodást, leggyakrabban olykor, ha egyszerre és hosszan, nagy fény verésben végezzük, így nemcsak bőrgyulladást és napszúrást okozhat, hanem hó- vakságot is, amelyhez hasomló a heggesztök átmeneti jellegű megvakulása, amikor védőszemüveg használata nélkül végzik »unkájukat. Mezőgazdasági dolgozók, tengerészek, halászok stb. bőrén rendkívül erős bámulás (hyper- pigmentáció), szarurétegének megvastagodása (keralózis) jön létre, a bőr elveszti rugalmasságát és ez rákos elváltozásokat vonhat maga után. Hajlamos egyéneknél az ibolyántúli sugarak bőrgyulladást idéznek elő. A gyulladás a fénynek kitett testfelületeken keletkezik és pl. kátrány, nkridin festékek, bizonyos gyógyszerek és növényi kivonatok meghatványozzák. Dr. JOZEF JANCO