Új Szó, 1975. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1975-03-26 / 72. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSAGANAK NAPILAPJA 1975. márdtts 26. SZERDA BRATISLAVA • XXVIII. Évfolyam 72. szám # Ára 50 fillér A csehszlovák kormány teljesíti programnyilatkozatát Megkezdődött a Szövetségi Gyűlés tavaszi ülésszaka (Parlamenti tudósítónktól) — A Szövetségi Gyűlés két kama- rája kedden délelőtt pontosan 10 órakor kezdte meg kétnapos együttes tanácskozását. Ezt megelőzően Alois Indra, a Szövetségi Gyűlés elnöke szívélyesen köszöntötte Gustáv Husák elvtársat, a CSKP KB főtitkárát, Lubomír Strougal elvtársat, a CSSZSZK kormányának mi- niszterelnökét, V. Bitakot, K. Hoffmant, A. Kapeket, f. Kemp- nyt, J. Koröákot és J. Lenártot, a CSKP KB Elnökségének tagjait, V. Hálát, a CSKP KB Elnökségének póttagját, M. Jakest, a CSKP KB Revíziós és Ellenőrző Bizottságának elnökét, J. Barylt és F. OndHchot, a CSKP KB titkárait, a szövetségi kormány tagjait, a CSSZSZK Nemzeti Frontja szervezeteinek és szerveinek képviselőit, valamint a megjelent vendégeket. Ezután bejelentette Stefan BuTkónak, a Nemzetek Kamarája képviselőjének, a Szlovák Megújhodás Pártja kerületi titkárának elhalálozását. A képviselők felállva tisztelegtek az elhunyt emlékének. Miután A. Indra elvtárs a továbbiakban a megjelent képviselők számát ellenőrizve megállapította, hogy mindkét kamara határozatképes, a képviselők egyhangúlag elfogadták az együttes tanácskozás napirendjét és a szövetségi kormány elnökségének az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységéről szóló tájékoztatót. A napirend első pontjában Lubomír Strougal, a szövetségi kormány miniszterelnöke előadta a kormány programnyilatkozatának teljesítéséről szóló jelentést. Lubomír Strougal miniszter- elnök beszédét követően F. Bili képviselő a népgazdaság potenciális tartalékainak további felhasználási lehetőségeiről beszélt. Kijelentette, hogy az, ami kezdetben lehetetlennek tűnt, ma valósággá vált: ipari, mezőgazdasági termelésünk tervét Lubamír Strougal szövetségi miniszterelnök előadja a kormány programnyilatkozata teljesítéséről szóló jelentést. (!.. Hajský — CSTK telefoto) tartósan túlteljesítjük s a nem zeti jövedelem Is fokozatosan növekszik. A pénzjövedelmek az ötéves terv első négy évében 20,B százalékkal emelkedtek, több mint 1 millió 680 ez rén laknak új lakásokban, az 1971—74 közötti időszakban a lakosság 475 ezer személygépkocsit vásárolt, a szociális intézkedések. pedig nagy segítséget jelentenek a fiatal házaspároknak. Josef Doležal, a Népi Kamara képviselője felszólalásában az építkezési beruházásoknak, továbbá a termelési állóalapok jelhasználásának kérdéseivel foglalkozott. A többi között rámutatott arra, hogy nálunk 1970 óta csökken a műszakok aránya. A vállalatok egy részében az állóalapokat továbbra is csak egy műszakban hasz- r.úlják ki. Az ötéves terv első négy évének a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban elért eredményeiről Zoltán Cérnák képviselő tájékoztatott. Kijelentette, a mezőgazdasági bruttótermelés emelkedő irányzatából arra következtethetünk, hogy az ötéves terv teljesíthető, sőt minden remény megvan túlteljesítésére is. Ebben nagy része van az állattenyésztésnek, amelynek feladatait 7 milliárd koronával teljesítettük túl. Ugyanakkor azonban a növénytermesztés terén mintegy 2 milliárd koronával maradtunk adósai a tervnek. Az állattenyésztésben elért kdvező eredmények a felvásárlási terv túlteljesítésének köszönhetők. Ezért nincs szükség többé húsbehozatalra a tőkés(Folytatás a 3. oldalonJ v , . - f Lubomír Strougal eüvtárs beszéd© Képviselő elvtársnők és elv- tárnak, tisztelt vendégek! A Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya abban az időben terjeszti a Szövetségi Gyűlés elé az 1971. évi programnyilatkozatának teljesítéséről szóló jelentést, amikor megemlékezünk hazánk felszabadításának 30. évfordulójáról. Népeink újkori történelmének ez a legjelentősebb eseménye elválaszthatatlan a Szovjetuniónak a fasizmus ellen vívott győzelmes küzdelmétől, mert ennek következtében bomtakozhatott ki a forradalmi mozgalom, alakult meg a szocialista rendszer és változtak meg az erőviszonyok a szocializmus és a kapitalizmus között a szocializmus javára. N'peink számára a Szovjetunió győzelmének és felszabadító küldetésének különleges jelentősége van. A világ új erőviszonyai lehetővé tették, hogy a csehek és a szlovákok sikerre vigyék nemzeti felszabadító küzdelmüket és a szocializmus építésének útjára lépjenek. Azok az eredmények, amelyeket az elmúlt harminc év alatt a társadalmi élet minden területén elértünk, meggyőzően bizonyítják a szocializmus eszméinek életképességét és legyőzhetett ensé g ét, bi zon y í t j á k, hogy a munkásosztály forradalmi pártja, társadalmunk vezető ereje vezetésével, a parasztsággal szoros szövetségben és a haladó értelmiséggel együtt becsületesen teljesíti történelmi küldetését. A kongresszusi határozatok teljesítésével igényesen foglalkozott a CSKP KB múlt évi novemberi ülése, amely értékelte aiz elért eredményeket és egyidejűleg hangsúlyozta, hogy következetesebben kell megoldani néhány problémát, különösen a népgazdaságban, és keresni kell a lehetőséget egész társadalmunk teljesítőképessége fokozatos növeléséhez. TELJESÍTJÜK A TERVIDŐSZAK ALAPVETŐ FELADATAIT Az utóbbi években jelentősen nőtt az ország gazdasági ereje, megszilárdultak a szocialista termelési viszonyok, több nagy tervet realizálnak a termelő és a nem termelő ágazatokban is, s e tervek jelentősége túlnő az ötéves terv keretén. Folyamatosan emelkedik az életszínvonal és szilárdul a szociális biztonság. Mindezt úgy értük el, hogy egyidejűleg mélyültek internacionalista kapcsolataink a szocialista országokkal, egyre jobban érvényesült a KGST-tag- államok gazdasági integrációja és egyre szilárdabb a Szovjetunióhoz fűződő szövetségünk. Megállapíthatjuk, hogy az ötödik ötéves tervidőszak alapvető feladatait teljesítjük. A nemzeti jövedelem a tervezettnél 18 milliárd koronával nagyobb, ami lehetővé tette, hogy az életszínvonal emelése terén jobb eredményeket érjünk el. Mindebben jelentős része van a mezőgazdaságnak is. Négy év alatt az egy hektár mezőgazdasági területre számított termelési intenzitás 16 százalékkal nőtt, a gabonatermés közel 50 százalékkal, a hústermelés pedig kb. egyötödével. Az élelmiszer-szükséglet n öv eke d ésé t saját termésből fedezzük és a * húsellátás terén már lényegében önellátók vagyunk. (Folytatás a 2. oldalon) G. Husák és L Strougal fogadta az NSZK küliigpMiszlerét (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP Kfi főtitkára, a CSSZSZK Nemzeti Frontja Központi Bizottságának elnöke, Prágában, a Hrzan-palotában tegnap délután fogadta Hans Dietrich Genschert, az NSZK külügyminiszterét, a Szabad Demokrata Párt elnökét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban. A baráti és tárgyilagos légkörű beszélgetésen a két ország kölcsönös kapcsolatainak és a jelenlegi nemzetközi helyzetnek néhány időszerű kérdéséről szóltak. A fogadáson jelen volt Bohuslav Chtíoupek, a CSKP KB tagja, a CSSZSZK külügyminisztere. «•t Lubomír Strougal, a CSSZSZK kormányának elnöke tegnap fogadta Prágában Hans Dietrich Genschert, az NSZK külügyminiszterét. A fogadáson részt vett Bohuslav Chňoupek, a CSSZSZK külügyminisztere, Ji- ŕí Götz és Gerhard Ritzel, a két ország nagykövetei. (Folytatás a 3. oldalonJ Kurt Waldheim hazánkba látogat {CSTK) — Bohuslav Chriou- peknek, a CSSZSZK külügyminiszterének meghívására folyó év április 9-ón a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba látogat dr. Kurt Waldheim, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára. A hivatalos látogatás keretében megbeszéléseket tart csehszlovák vezető személyiségekkel az ENSZ munkájáról, a világbéke ós -biztonság megerősítésére irányuló időszerű feladatokról. Osztrák pártmunkásküldöttség Szlovákiában (CSTK) — Az Osztrák Kommunista Párt küldöttsége, amely Franz Muhri elnök vezetésével a CSKP KB meghívására hazánkba látogatott, tegnap délelőtt üzemlátogatást tett a prágai CKD félvezetőket gyártó üzemben. A küldöttség tagjai az üzem megtekintése után részt vettek a párt-, szakszervezeti és ifjúsági funkcionáriusokkal tartott megbeszélésen. Franz Muhri ebből az alkalomból hangsúlyozta, hogy a CSKP Központi Bizottságán és a CSKP Városi Bizottságán ugyancsak Prága egyik legnagyobb gépipari vállalatában tartott beszélgetések igen értékesek a küldöttség számára, A vendégek az üzemből a prágai metróval távoztak. Megtekintették a metró egyes állomásait ós megismerkedtek a földalatti további fejlesztésével. A délutáni órákban a CSKP KB épületében a teljes internacionalista egység szellemében folytatódtak a tanácskozások a CSKP és az OKP küldöttségei között. Az osztrák pártmunkásküldöttség az esti órákban Szlovákia fővárosába érkezett, ahol elvtársi szeretettel fogadták. BEFEJEZŐDÖTT A PANAMAI CSÚCSTALÁLKOZÓ Havanna — Venezuela, Panama, Kolumbia és Costa Rica elnöke kétnapos csúcstalálkozójának befejeztével deklarációt írt alá. Dokumentuma hangoztatja: — A felek határozottan sík- raszállnak a kubai blokád hivatalos feloldása mellett. Követelik, hogy az AÁSZ jövő havi közgyűlése késedelem nélkül döntsön ebben az ügyben. — A felek támogatják a panamai népnek azt a jogos követelését, hogy új, igazságos csatornaszerződést írjanak alá az Egyesült Államokkal Egyetértenek és sürgetik az USA nélküli latin-amerikai gazdasági szervezet mielőbbi hatékony működését, a közös karibi flotta megindítását. A négy elnök annak a véleményének adott kifejezést, hogy a latin-amerikai népeknek, érdekeik és nemzeti kincseik védelmében vissza kell utasítaniuk minden idegen beavatkozást. A csúcstalálkozó résztvevői egyetértettek abban, hogy az idén Caracasban találkozzanak a kontinens országainak állam* fői. Tisztogatás a [portugál hadseregben Lisszabon — A portugáliai Fegyveres Erők Mozgalmának (MFA) forradalmi tanácsa hétfőn este kizárta a hadseregből azt a tizenkilenc tisztet, aki a március 11-i ellenforradalmi államcsíny kísérlet meghiúsítása után külföldre menekült. Valamennyiüktől elkobozták portugáliai vagyonukat is. A hivatalos közlönyben rendelet jelent meg arról, hogy a forradalmi tanács tartalékállományba helyezett minden olyan tisztet, aki nem hű az MFA haladó programjához. A forradalmi tanács egyebek között ugyanennek az elvnek alapján bírálja el, kit léptet elő. Az MFA alakulata, a Copcon az utóbbi napokban letartóztatott további három katonát, köztük egy századost, és két polgári személyt, azzal gyanúsítva őket, hogy részt vettek a március 11-i puccskísérletben. A lisszaboni lapok riportokban számoltak be arról, hogy a portugáliai Quebradas nincstelen parasztjai nemrég elfoglalták és közös művelésbe vették a helyi földesúr ötszáz hektáros birtokát. A földesúr öt évvel ezelőtt, a fasiszta rezsim egyetértésével megfosztotta a parasztokat földjüktől, most pedig közreműködött a március 11-i reakciós puccskísérlet megszervezésében, és ezért letartóztatták.