Új Szó, 1975. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-15 / 39. szám, szombat
Szövetkezeti dolgozók körében Jozef Lenárt elvtárs a Veľký Krtíš-i (inagykürtösi) járásbain Folytatódnak a szovjet—angol tárgyalások (ČSTK) — Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Vladimír Pirošíknak, az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerületi Bizottsága vezető titkárának kíséretében tegnap a Veľký Krtíš-i (nagykürtöst) járásba látogatott. Ott-tartózkodása folyamán látogatást tett a Nenincei (Lu- kanényei) és a Veľká Čalomi- ja-i (Nagycsalomjai) Egységes (ČSTK) — Bratislavában tegnap az SZNT tervezési és költségvetési bizottsága megvitatta az SZSZK kormányának a CSKP KB novemberi ülése határozatainak az állami szervekben és az SZSZK gazdasági szervezeteiben való biztosítására tett Javaslatait. František Határ, a Szlovák Tervbizottság elnökhelyettese a jelentésben elmondotta, hogy a Szíovák Tervbizottság a népgazdaság további fejlesztésével kapcsolatos 12 alapvető jelentőségű kérdés kidolgozásával foglalkozik. Főleg a gépipar, a vegyipar, a fogyasztási ipar hatékony fejlődéséről, valamint a munkaerő-gazdálkodásról, s ezzel kapcsolatban a munkaidő kihasználásának kérdéseiről van (CSTK) — Bratislavában tegnap plenáris ülést tartott az SZSZK fővárosának, Bratislavá- nak nemzeti bizottsága, amelyen megvitatták a CSKP KB és az SZLKP KB legutóbbi ülései határozatainak biztosítása érdekében tett intézkedéseket, valamint az állami tervfeladatokat és a városi nemzeti bizottság költségvetését. Az ülésen részt vett Jindrích Záhradr&k, a CSSZSZK kormányának alelnöke és Václav VaFöldművesszövetkezetben, ahol tájékozódott a szövetkezetek munkájának eredményeiről, és szívélyes hangulatú találkozón vett részt a járási pártbizottság funkcionáriusaival és a szövetkezeti tagokkal. Nagycsalomján Lenárt elvtárs megtekintette a nagy befogadóképességű sertésistállót, ahol különösen a szennyvíztisztító állomás iránt érdeklődött. szó. A CSKP KB novemberi ülése határozatainak a helyi feltételekben való alkalmazásánál fontos a beruházásfejlesztés. Az SZNT tervezési és költség- vetési bizottságának képviselői rámutattak arra, hogy az akcióintézkedések főleg a népgazdaság azon szakaszaira összpontosulnak, amelyeket a CSKP KB novemberi ülése hangsúlyozott, mint például az önköltségek csökkentése, a hatékonyság fokozása és az életszínvonal emelése. A tanácskozás további részében a többi között megvitatták még Szlovákia 1975. évi januári népgazdaságfejlesztési állami tervteljesítésének az eredményeit. őok, az SZSZK kormányának alelnöke. Ladislav Martinák, az SZSZK fővárosának főpolgármestere, felszólalásában elemezte a sikereket, és reálisan foglalkozott a város fejlesztésében még fennálló fogyatékosságokkal. Kiemelte az igényes feladatokat, amelyeket a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak, az 5. ötéves terv feladatainak és az SZSZK NF választási programjának következetes teljesítése érdekében meg kell valósítani. kiai kerület mezőgazdasági üzemei a mezőgazdasági össztermelést az idén 18 százalékkal növelik a tavalyihoz képest. Janovic elvtárs ellátogatott a trebišovi (tőketerebesi) járásban levő választókerületébe is, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanácsban képvisel. Elbeszélgetett választóival a Parchovanyi Efsz- ben és a trebišovi Járási Állategészségügyi Intézetben. Ugyancsak megtekintette a Streda nad Bodrogom-1 (bod- rogszerdahelyi) Állami Gazdaság új, korszerű tehénistállójának építését. 13,5 malacot választottak el. A tejtermelésben a tervezett 470 ezer liter tejjel szemben csupán 399 000 litert adtak el. Az egy tagra eső munkatermelékenység 72 000 korona körül mozog. A több mint 150 tagot számláló szövetkezetben az egy személyre jutó átlagos havi kereset 1750 korona volt. A taggyűlésen Abaházi Pál, az ellenőrző bizottság elnöke, nyíltan, feltárta azokat a hiányosságokat, amelyeket az elmúlt évben az ellenőrzések alkalmával találtak és amelyeket a vezetőséggel karöltve igyekeztek az óv folyamán eltávolítani. A hozzászólásokban szó volt a nyugdíjas szövetkezeti tagok problémáiról Is. A járási termelési igazgatóság részéről Fedor Miklós mérnök köszönte meg a szövetkezet dolgozóinak a munkáját. A Szövetkezeti Földművesek Szövetsége járási bizottságának részéről Parajos László mérnök elmondotta, hogy szorosabb együttműködésre van szükség a szövetkezet és a szövetség dolgozói között elsősorban a nevelés, a szocialista munkaversenyek kibontakoztatása, valamint a szövetkezeti dolgozókról való gondoskodás terén. I P. L. Részvétnyilvánítás (CSTK) — Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, a központi bizottság nevében mély részvétét fejezte ki a Csehszlovák Tudományos Akadémia Elnökségének Jan Mukafovsk^ akadémikus elhunyta alkalmából. Készen a közös örfu'sérfetre New York — KonsztaJltyin Busujev és Glynn Lunney, a Szojuz—Apollo program szovjet, Illetve amerikai műszaki igazgatója Houstonban sajtóértekezleten bejelentette, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok teljesen készen állanak a júliusra tervezett közös űrrepülés végrehajtására. Busujev a többi között elmondotta, hogy a Szojuz típusú űrhajót olyan új műszerekkel és berendezésekkel látták el, amelyeket a földön és a világűrben egyaránt kipróbáltak. Az előkészületek során két ember nélküli repülést hajtottak végre és felbocsátották a Szojuz 16-ot személyzettel a kabinjában. Ezek a repülések a közös munkához szükséges berendezések ellenőrzéséit szolgálták. Az elvégzett munka biztosítja az júliusi repülés sikerét — hangsúlyozta Busujev. Jelenleg Houstonban több amerikai és szovjet űrhajós és szakember munkálkodik a közös kísérlet előkészületeinek befejezésén. A felkészülés utolsó stádiumaként áprilisban amerikai űrhajósok érkeznek a Szovjetunióba, hogy folytassák ismerkedésüket a Szojuz típusú űrhajó berendezéseivel. A közös űrkísérlet két műszaki igazgatója azt is elmondotta, hogy a Szojuz—Apollo kísérlet csupán kezdetnek számít a kozmikus térség békés célú. hasznosítása érdekében kifejtett szovjet—amerikai együttműködésben. Lunney rámutatott, hogy a repülés befejezése után a NASA hivatalos személyiségei találkozót terveznek a szovjet Tudományos Akadémia képviselőivel, s ennek során megvitatják a további közös terveket.. RÖVIDEN A februári győzelem 27. évfordulója tiszteletére az állami és középületeket csehszlovák és vörös zászlókkal föllobogózzák. A zászlódísz február 12-én 18 órától február 26-án 8 óráig tart. A lakosságnak javasolják, hogy díszítsék fel házaikat.-Ar Bedrich KaSfrek, a Szakszervezetek Központi Tanácsának titkára tegnap fogadta Zimbabwe Aaron Ndla asszonyt, az afrikai szakszervezeti kongresszus főtitkárát, aki gyógykezelésen tartózkodott az elmúlt napokban hazánkban.-4r Václav Daviduak, a CSSZBSZ KB elnökének, a Szövetségi Gyűlés Népi Kamarája elnökének vezetésével tegnap Prágában ülést tartott a Ceshszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottságának Elnöksége. Figyelemre méltó eredménnyel zárult a Közös Piac tagállamai külügyminisztereinek egynapos tanácskozása; az esztendő első konzultációját Dublinban tartották. Már önmagában az is feltűnő, hogy a „kilencek“ figyelmüket elsősorban világpolitikai témáknak szentelték. Nem kevésbé az. hogy a nyugat-európai államok képviseletében „csalódásukat fejezték ki“ az európai biztonsági értekezlet második szakaszának szerintük lassú menete miatt. Ez csakugyan újdonságszámba megy, mert eddig a szocialista országok államférfi- ai vélekedhettek ehhez hasonlóan. Örvendetes tehát, hogy végre az EGK külügyminiszterei léptek fel sürgető szándékkal a genfi értekezlet menetének meggyorsítására. Hasonlóképpen csak üdvözölni lehet azt a (Folytatás az 1. oldalról) történünk szerepünket az enyhülés fenntartásában, kiszélesítésében és megszilárdításában“ — mondotta. Harold Wilson megjegyezte, hogy a genfi értekezleten a résztvevők erőfeszítéseit igazolni fogja az európai biztonsági és együttműködési értekezlet zárószakaszának megrendezése a legmagasabb szinten.“ A közel-keleti helyzetről szólva, a brit miniszterelnök kijelentette: Nagy-Britannia kormánya és a Szovjetunió kormánya „különböző szempontok szerint" közelítik meg a közel- keleti problémát, de ugyanazt a célt követik, nevezetesen, amelyet a Biztonsági Tanács „A szovjet vezető képviselők, — személy szerint Leonyid Brezsnyev is — nagy jelentőséget tulajdonítanak a jelenlegi magasszintű szovjet—angol tanácskozásoknak“ — hangsúlyozta tegnap esti sajtókonferenciáján Leonyid Zamjastyin, a TASZSZ hírügynökség vezér- igazgatója, a szovjet küldöttség szóvivője. A tárgyalásokkal kapcsolatban megállapította, hogy az eddigiek során megvitattak több nemzetközi kérdést, egyebek között a nemzetközi enyhülési folyamattal, a béke és biztonság megszilárdításával, valamint a szovjet—brit kapcsolatok további elmélyítésével összefüggő kérdéseket. A szovjet párt és állami képviselők véleménye szerint reális feltételek kínálkoznak arra, hogy a most folyó tanácskozások új, termékenyebb korszakot nyissanak meg a szovjet— brit kapcsolatokban. „Baráti és konstruktív légkörben áttekintettük az európai biztonsági és együttműködési értekezlettel összefüggő kérdéseket. Harold Wilson brit miniszterelnök azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy Jeruzsálem — Kétórás megbeszélést tartott tegnap délelőtt Jeruzsálemben az izraeli vezetőkkel Henry Kissinger amerikai külügyminiszter. Izraeli források úgy tudják, hogy az amerikai—izraeli tárgyalásokon elsősorban „kétoldalú kérdésekről“ az Izraelnek nyújtandó katonai és gazdasági segélyről volt szó. Az amerikai diplomácia vezetője az izraeli politikusokkal folytatott újabb megbeszéléseit „jóknak és konstruktívaknak“ minősítette, és jelezte, hogy ezeken alkalma volt beszámolni kairói és damaszkuszi tárgyalásairól. „Nem hoztam magammal új javaslatokat, vagy konkrét irányelveket — fűzte hozzá. — Csak a puhatolózások folytatásáról van szó.“ Jtgal Allon izraeli külügyminiszter megerősítette, hogy újabb izraeli látogatásra hívta meg az amerikai diplomácia vezetőjét. „Az amerikai külügymikinyilvánított óhajukat, hogy valamennyi részvevő tegyen erőfeszítéseket az Európa-ta- nácskozás mielőbbi sikeres befejezésére. Meglehetősen eltér viszont az •eddigi gyakorlattól a közel-keleti térséggel és a ciprusi válsággal összefüggésben nyilvánosságra hozott közös piaci álláspont. Ügy tűnik, hogy az EGK szeretné mielőbb megkezdeni a párbeszédet az Arab Liga tagországaival és szívesen közreműködnének — akár mint közvetítők — a ciprusi válság rendezésében. Ez már valóban dicséretes ügybuzgalom! Annál is inkább, mert jól emlékszünk azokra az időkre, amikor az olajtermelő arab államokkal kapcsolatban Nyugat-Európa egészen más húrokat pengetett. Lám-lám, ebben az energiaszegény világban miként változ1967-ben és később elfogadott határozatai tűztek ki. A szovjet—angol kapcsolatok kérdéseivel kapcsolatban Wilson kijelentette, hogy érdekelt az angol kereskedelem kiszélesítésében, „s örömmel tapasztalta a szovjet kormány részéről az angol—szovjet kereskedelem fejlesztésére irányuló óhaj megerősítését.“ Délután a tárgyaló küldöttségek újabb megbeszélésre gyűltek össze. Este Wilson miniszterelnök és Callaghan külügyminiszter, valamint a két brit államférfi felesége, akik számára egyébként külön programot dolgoztak ki a szovjet vendéglátók, a moszkvai Nagyszínházban megtekintették a Diótörő című balettet a konferenciát még az idén nyáron legmagasabb szinten össze kell hívni. A két tárgyaló küldöttség tagjai eszmecserét folytattak a közeli-keleti, valamint a ciprusi kérdésről is — mondotta. Zamjatyin a továbbiakban ismertette a szovjet kormány álláspontját azzal kapcsolatban, hogy Cipruson a török kisebbség önálló államot hozott létre. „A szovjet kormány Ciprus egyedüli törvényes kormányaként Makariosz elnök kormányát ismeri el“ — mondotta Leonyid Zamjatyin. Zamjatyin azt is elmondotta, hogy a szovjet és brit küldöttség tagjai áttekintették a legújabb ciprusi fejleményeket. „A Szovjetunió álláspontja egyértelmű és jól ismert a szovjet kormány eddigi nyilatkozataiból. A Szovjetunió állást foglal a Ciprusi Köztársaság ön- rendelkezésre, függetlenségre és területi egységére Irányuló törekvései mellett. A ciprusi kérdés igazságos rendezésénél az ENSZ ciprusi határozataiból kell kiindulni“ — fűzte hozzá Leonyid Zamjatyin. niszter számára szükséges lehet egy újabb közel-keleti utazás, hogy jelenlegi puhatolózó látogatása nyomán politikai haladást érjünk el“ — mondotta. A State Department vezetője tegnap délután Jordániába utazott, hogy Husszein királlyal tárgyaljon. Mintegy 20 órás Jordániái látogatását követően ma Szaúd-Arábiába látogat, ott Fejszál királlyal fog találkozni. Kairó — lszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter a kairól napilapban megjelent nyilatkozatában kijelentette: az amerikai külügyminiszter kairói látogatása során folytatott megbeszélések általános légköre kitűnő volt. Az eszmecserén az akció módjáról volt szó, amely további munkát és erőfeszítéseket igényel. Kissinger jelenlegi közel-keleti útja puhatolózó jellegű, a következő lépésekkel kapcsolatos megállapodás lehetőségeinek kipuhatolását célozza — fűzte hozzá Fahmi. nak a politikai álláspontok! Még akkor is, ha egyes arab vezetők szerint nem érkezett el az ideje annak, hogy Nyugat- Európa számottevő lépéseket tehessen a közel-keleti válság békés rendezésére — Dublinban kinyilvánított készség mindenképpen megnyugtató. Nem különben a helyzet valós értékeléséből fakad, a másik, a Ciprussal kapcsolatos közvetítési ajánlat. Kérdés azonban, hogy a Közös Piac NATO- tagállamainak külügyminiszterei miként lépnek fel az észak-atlanti szervezet 9zíne előtt, ha majd ott terítékre kerül a török lépés miatt ismét kiéleződött ciprusi helyzet. Az ugyanis kétségtelen, hogy az Ankara által ösztönzött nicosiai lépés a NATO számára most már halaszthatatlan döntéseket sürget. (KS) A mezőgazdaság nagy feladatai (CSTK) — Kelet-szlovákiai látogatásra tegnap Ko§icél>e érkezett Ján Janovic, a Szlovák Szocialista Köztársaság mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztere. Az SZLKP kerületi bizottságán tárgyalt Ján Pírő vezető titkárral, Milán Sukuba mezőgazdasági titkárral és Juraj Mikitával, a kerületi mező- gazdasági igazgatóság igazgatójával azokról az igényes feladatokról, amelyek 1975-ben a kelet-szlovákiai mezőgazdászokra várnak, valamint a mezőgazdasági beruházások néhány problémájáról. A kelet-szlováSZOROSABB ÖSSZEFOGÁS, JOBB EREDMÉNY A PleSanyi (Szentes) Efsz- ben a napokban tartották a zár- számadási közgyűlést. Szücs András, a szövetkezet elnöke, beszámolójában részletesen elemezte a hiányosságokat, amelyek kiküszöbölésével az eredmények még jobbak is lehettek volna. A növénytermesztésben igen jó eredményeket értek el az elmúlt évben a szőlő kivételével, amelynek nem kedvezett a rossz időjárás. Búzából 220 hektáron átlagosan 46,3 mázsát értek el, ami több mint 4 mázsával nagyobb a járási átlagnál. Jó volt a kukorica hozama is, amiből 80 hektáron 60 mázsás hozamot értek el, de volt olyan rész is, ahol hektáronként 100 mázsa kukorica termett. 30 hektárról 450 mázsa cukorrépát takarítottak be átlagosan. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a kukorica és a cukorrépa gyomirtásánál nehézségek voltak, mert nem volt elegendő vegyszerük. A termelési tervüket, ami 5 604 000 korona volt, 98 százalékra teljesítették. A növénytermesztési eredményekhez viszonyítva az állattenyésztésben elért eredményekkel nem lehetnek elégedettek. Nagyon alacsony a malacelválasztás, egy anyasertéstől átlagosan csaic A fö láncszem módszerével Ülést tartott az SZNT tervezési és költségvetési bizottsága Sikerek és fogyatékosságok A bratislavai városi memzeti bizottság ülése ESEMÉNYEK MAIRGÔJÄIRA Dublini döntések Leonyid Zamjatyin nyilatkozata Kissinger puhatolózó ingázásai