Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-13 / 10. szám, hétfő
E6V HET II BELPOLITIKÁBAN Ojabb követőkre talált a Slovnaft felhívása Az állami racionalizálási program teljesítésének és ezzel kapcsolatban a tüzelőanyag- és energia alapos kihasználására, valamint a fémek, nyersanyagok és különféle anyagok megtakarítására irányuló országos verseny fejlesztésének elősegítése az egyik legfontosabb feltétele a bratislavai Slovnaft dolgozói nemrégen elhangzott verseny- felhívásának. A kezdeményezés egyre több követőre talál, a múlt héten is több vállalat és üzem kollektívája csatlakozott a mozgalom értékes kötelezettségvállalásokkal. Említsünk meg közülük néhányat. A Nyugat-szlovákiai Bútorgyárak dolgozói az idén a tavalyihoz képest 85 millió koronával növelik az árutermelést, ugyanakkor 6 600 000 koronát akarnak megtakarítani az importált nyersanyagok hazaiakkal való helyettesíté- séve'l, további nyolcvanezer koronát pedig a tüzelőanyagok és az energia racionálisabb felhasználásával. A többi között óz afrikéból behozott fű helyett ezentúl hazai vegyipari termékeket használnak; ezzel a módosítással egyszersmind a gyártmányok minőségi színvonalát is emelik. A detvai gépgyár dolgozóit is számos intézkedés megvalósítására serkentette a Slovnaft felhívása. Racionalizálással, egyes termelési folyamatok módosításával és gondos gazdálkodással az idén nyolcszáz- ötven tonnával csökkentik a tüzelőanyag-szükségletet és 4,2 millió korona értéket képviselő, 540 tonna fémet takarítanak meg. Ez utóbbi cél eléréséhez nagyban hozzájárulnak az újítók is; javaslataik megvalósításának gazdasági haszna két és fél millió korona. A technológiai folyamatok modernizálásának eredményeképpen százhuszonegy fővel csökkentik a munkaerőszükségletet, ami két és fél millió korona bérköltség megtakarítását eredményezi. A komplex szocialista racionalizálás programjának megvalósításával a vállalatban összesen tizennyolc millió koronával csökkentik az önköltséget. A novákyi W. Pieck Vegyigyárak alkalmazottai a termelés hatékonyságának növelésére irányuló igyekezetükben a többi között a behozott anyagoknak hazai termékekkel való helyettesítésére összpontosítják erőfeszítéseiket. Ennek eredményeképpen hőt és fél millió korona megtakarításával számolnak. A koáicei Szlovák Magnezitüzemek dolgozói a Slovnaft felhívására adott válaszukban egyebek között a következőket írják: „Tudjuk, hogy a CSKP Központi Bizottsága novemberi ülése határozatának teljesítését és egyúttal a dolgozók életszínvonalának további emelését csakis a termelésben megvalósított aktív intézkedésekkel, a nyersanyagok, a tüzelőanyagok és az állóalapok jobb kihasználásával segíthetjük elő.“ Szavaikat tettekkel támasztják alá. Negyvenkilenc racionalizálási intézkedés végrehajtásával a többi között 4349 tonna tüzelőanyagot takarítanak meg. Ezenkívül a saját nyersanyagok hathatósabb kihasználása mintegy ötmillió korona gazdasági hasznot eredményez. Az anyagmegtakarításon kívül a vállalatban fokozott gondot fordítanak a munkafolyamatok tökéletesítésére, a munkaidő alaposabb kihasználására és a dolgozók munkaaktivitásának további fejlesztésére. Forradalmi igényességgel A múlt héten ülést tartott a közép-csehországi, a dél- és az észak-morvaországi kerületi pártbizottság. Tárgyalásaik rávilágítottak arra a széles körű, kedvező visszhangra, melyet a kommunisták és a pártonkívüliek között a CSKP Központi Bizottságának novemberi ülése keltett. Életünk minden egyes területén megnyilvánul a kitűzött célok maradéktalan elérésére irányuló törekvés. A közép-csehországi kerületi pártbizottság ülése A. Ind- ra elvtársnak, a CSKP KB elnökségi tagjának részvételével a fő gazdasági feladatok megoldásával összefüggő kérdéseken kívül a pártmunka színvonalának további növelésével is foglalkozott. Az észak-morvaországi kerületi pártbizottság V. Bilak elvtársnak, a CSKP KB elnökségi tagjának, a KB titkárának jelenlétében tárgyalt a központi pártvezetőség novemberi üléséből a kerületre háruló feladatokról. A beszámoló rámutatott, hogy a kerület dolgozói a CSKP XIV. kongresszusa irányvonalának megvalósításában számos sikert értek el, sok termelési feladatot túlszárnyaltak. A helyzet elemzése azonban arra figyelmeztet, hogy a kerületben az eddiginél még jobb eredmények elérésének lehetőségeivel rendelkeznek. A tárgyalás lefolyása megmutatta, hogy a kerületi pártbizottság forradalmi igényességgel fog hozzá a CSKP Központi Bizottsága novemberi üléséből eredő feladatok teljesítéséhez. A dél-morvaországi kerületi pártbizottság ülésén részt vett F. Ondrich elvtárs, a CSKP KB Titkárságának tagja, a KB titkára is. A központi pártbizottság novemberi üléséből eredő feladatokkal kapcsolatban a beszámoló rámutatott, hogy az ötödik ötéves terv irányelveinek megvalósítása folyamán a kerületben kedvező eredményeket értek el, kimagasló sikereket mutatnak fel kiváltképpen a mezőgazdasági dolgozók. Derekasan helytálltak Az építőipari dolgozók küldöttsége F. Srámek cseh és J. Bróska szlovák építésügyi miniszter vezetésével kedden átadta J. Kempn^ elvtársnak, a CSKP KB Elnöksége tagjának, a KB titkárának az 1974. évi feladatok teljesítéséről szóló jelentést. Az építőipari dolgozók képviselői kiváló eredményekről adhattak számot, a tárca az építési munkák tervét 100,3 százalékra teljesítette, ez az eredmény 1973-mal szemben hét százalékos növekedést jelent. A beruházási szervezetek részére összesen 43 milliárd korona értékű építési munkát végeztek. 76124 lakást építettek fel és adtak át használatba; sikeresen teljesítették a prágai lakásépítés évi feladatait is. Az építőipari dolgozók sikereket az építőanyagipari termelés dolgozóival karöltve érték el. Ez a termelési ágazat tavalyi tervét 101,2 százalékra teljesítette, s az előző évhez viszonyítva 8,2 százalékkal több építőanyagot gyártottak. A kiváló eredmények a dolgozók széles körű munkaigyekezetének köszönhetők. Jó gazda módjára Több mint háromszáz gazdasági dolgozó részvételével a szövetségi és a két nemzeti Pénzügyminisztérium országos aktívaértekezletet rendezett népgazdaságunk fontos kérdéseiről, elsősorban a költségvetésről és az előkészületben levő gazdasági elemzésekről. L. Lér szövetségi pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy a CSSZSZK és a két nemzeti köztársaság költségvetése mozgósító, ugyanakkor teljes mértékben reális feladatokat tűz ki. Rámutatott, hogy az 1974. évi gazdálkodás elemzésének a vállalatokban és az ágazatokban a párt gazdasági politikája alapvető céljainak elérésére, elsősorban a hatékonyság lényeges növelésére, a legnagyobb fokú gazdaságosság elérésére és a tartalékok mozgósítására kell irányulnia. (gél) A tartalékok feltárásával A szövetkezőt központi épülete és rendezett környéke. (A szerző felvétele) A naptár a tél közepét mutatja, vagyis azt az időt, amikor mezőgazdasági üzemeink elkészítik az elmúlt év gazdálkodási mérlegét, és párhuzamosan a folyó év termelési tervét Js kidolgozzák. Visszapillantás, számadás és előretekintés — mondhatjuk tehát, amelynek során kiderül, hogy mit csináltak jól, és mit rosszul. A gondos és körültekintő értékelés így egyben a következő utat is megjelöli. A visszapillantás és számadás még a Veiké Ufany-i (Nagyfö- démesi) Egységes Földművesszövetkezetben sem teljes, de már részleteiben is meghatározza a követendő utat, amit megközelítően így jellemezhetünk: az ötödik ötéves terv gazdasági feladatainak maradéktalan teljesítése érdekében az eddigi termelési tapasztalatok kamatoztatásával a még meglevő tartalékokat is szükséges feltárni. E tartalékok valamennyi ágazatban meglelhetők, még azokban is, ahol aránylág a legjobb eredményeket érik el. Ezt Varga Lászlónak, a szövetkezet agronómusának szavai is igazolják. — Az elmúlt évben a legnagyobb eredményt minden kétséget kizáróan a gabonáknál értük el. A búza 353 hektáron 50,63, az árpa pedig 184 hektáron 49,13 mázsás átlagtermést adott. Szövetkezetünk 25 éves fennállása alatt Ilyen magas hozamokat még egyszer sem értünk el. Az eredmények mellett azonban azt is látnunk kell, hogy míg 1973-ban 46 mázsás átlagos búzahozamunkkal járási harmadikok voltunk, 1974-es átlagunk már csak a 12. helyezéshez volt elég. Tehát vannak tartalékok, amiket másokhoz hasonlóan nekünk is fel kell tárni. így például állandóan keresnünk kell a helyi viszonyokat legjobban bíró fajtákat. Nálunk, megfigyeléseink alapján jelenleg ilyen a Mironovszkája. Tavaly 77 hektáron termesztettünk, de az idén már 174 hektáron került e fajta a földbe. Először kísérletképpen Szávát is vetettünk. Az igaz, mindössze 9 hektáron, de ha beválik, a jövőben többet vetünk belőle, ami tovább növelheti a hozamokat. A szót Glemba Mihály, a szövetkezet elnöke vette át. Egy további, nagyon« lényeges tartalékról szólt. — Szántóink kiterjedése 1400 hektár. E hatalmas területet immár teljes egészében öntözni tudjuk. A berendezés ésszerű kihasználásával sokat tehetünk a hozamok javításáért. Példának említeném a lucernát, amelynél az elmúlt évben négy kaszálást értünk el, és hektáronként 106 mázsa takarmányt takarítottunk be. Az eredményben a tavaszi és a nyári öntözésnek óriási szerepe volt. És további példákat is említettek. A kukoricánál nagyon lényeges a korai, középkorai és kései hibridek megfelelő vetési százalékaránya. Tavaly — ha 40 százalékos nedvességgel is — de a korai és középkorai hibrideket be tudták takarítani, míg az 56 hektár késeit csak lesilőzták. Nem szabad a helyi viszonyok közepette előre nem kipróbált fajtákat nagyban vetni. Ezt 1974-ben a kender igazolta. A 100 hektár egy- harmadára — az igaz, szükségből — nálunk ismeretlen fajtát vetettek, s ez is okozta, hogy az átlaghozam csak 76,9 mázsa lett. A kertészetben ilyen tartalék a fóliasátras termelés. Jelenleg egy hektáron vannak fóliasátraik és ha a munkaerő engedi, tovább bővítik. A munkaerőhiány ugyanis a szövetkezet életében időszakonként valóban problémát jelent. Különösen a bratislavai közvetlen autóbuszjárat bevezetése után. A problémát elsősorban fokozottabb gépesítéssel akarják megoldani. 1975-ben többek között istállótrágya-szórókat, önjáró szecskázót, egy nagyobb teljesítményű rakodót és egy cukorrépa-begyűjtő gépsort szeretnének venni. Az utóbbit annál inkább, mivel 1975-ben már 100 hektáron fognak cukorrépát termeszteni. — A feladatok egyre nőnek — mondotta az elnök. — 1974- ben szemesekből 131 vagon volt az eladási tervünk, az idén már 25 vagonnal lesz több. E növekvő feladatokat valóban csak körültekintő és tartalékfeltáró munkával tudjuk maradéktalanul teljesíteni. Szintén lényeges,, hogy idejében felkészüljünk valamennyi feladat teljesítésére, elsősorban az újabbakra. Nálunk az idén ilyen új feladat a fehérjeprogramhoz való hozzájárulás. Lehetőségeink gondos számbavétele után úgy látjuk, hogy a fehérbab, illetve a napraforgó nagybani termesztésével tudnánk a legeredményesebben megbirkózni. A növekvő termelési feladatok persze nemcsak a növény- termesztésre, hanem az állat- tenyésztésre is vonatkoznak. A tartalékok keresése és feltárása tehát itt is elsőrendűen fontos feladat, és erre már 1974- ben is nagy hangsúlyt helyeztek. Ennek köszönhetik, hogy a hízómarháknál a tervezett 90 dkg napi súlygyarapodás helyett a válóság 1,09 kg volt, a sertéseknél pedig 0,50 helyett 0,51 dkg. így a húseladás tervét — marhahúsból 13,5 vagon, sertéshúsból 23 vagon — hiánytalanul teljesítették. Barabás Vojtech mérnök, a szövetkezet zootechnikusa, a tartalékokról is szólt. — A szarvasmarháknál — mondta — az eredményt az állomány felfrissítésével és minőségi javításával érjük el. Ez év végén, vagy a jövő év eleHUZALHENGERMÜ A SZOVJETUNIÓNAK AZ NDK-BÚL Komplett huzalhengermű szállítását vállalta el — 15 millió rubel értékben — az NDK- beli Invest-Export a szovjet Metallurgimport külkereskedelmi vállalat megrendelésére. A hengerművet a Magdeburgi Nehézipari Kombinát (SKET) építi fel Bjeloreckben. Az ottani kohászati kombinátnak lesz egy részegysége, öt-tíz mm átmérőjű huzalokat gyárt majd. A KGST keretében a magdeburgi gyár szakosodott az ilyenfajta berendezések gyártására. (DDR — Wirtschaftdienst) TUNÉZIA EMELI A FOSZFÁT ÁRÁT Tunézia tonnánként 35 dollárról 56,50 dollárra emelte a foszfát árát. Ezzel a nyersanyag 1974-ben összesen 500 százalékkal drágult. Hivatalos bejelentés szerint a tunéziai foszfáttermelés az idén 4,2 millió tonna, 1978-ban pedig már 6 millió tonna lesz. Tavaly összesen 3,2 millió tonna foszfátot termeltek. A műtrágya alapanyagának gyors drágulása nagy bevételhez juttatta Marokkót, amely a világexportnak 37 százalékát adja. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió ugyan többet termelnek, de a belső fogyasztás a termelés nagy részét felhasználja. A foszfát árát így gyakorlatilag Marokkó diktálhatja — írja az AP — DJ hírügynökség. (Világgazdaság) MÉLYPONTON AZ AMERIKAI AUTÓIPAR Sötét évet zárt az amerikai autóipar, 27 százalékkal kevesebb gépkocsi került le a futószalagokról, mint 1973-ban. összesen 7 340 000 gépkocsit gyártottak. Igaz, 1970-ben ennél jén állományunkat már teljes egészében a szlovák tarka és a fekete tarka keresztezett egyedei fogják kitenni. Ez jobban hasznosítja a takarmányt és a tejhozama is jobb,_tehát a tavalyi 2753 literes fejésát- lagunkon is javítani fogunk. A sertéseknél elsősorban a termelési ciklus lényeges lerövidítésével érünk el jobb eredményt. A sertéshúst teljes egészében egy ezer férőhelyes istállóban termeljük ki, évi 2,2 váltással. Az anyaállatokat 3— 4-szeri malacozás után selejtezzük. Ennek is köszönhetjük jó eredményünket a malacelválasztásban. 1974-ben 21,03 darabot választottunk el átlagosan egy anyától. Az elválasztáskor a malacok 17 kg-osak, 40 kilogrammig az előhizlaldában vannak, majd átkerülnek a hizlaldába, ahol a 110 kg-os súlyt gondos etetéssel a lehető legrövidebb idő alatt igyekszünk elérni. 1975. az ötödik ötéves terv utolsó éve, s ebben az évben emlékezünk meg hazánk szov-t jet hadsereg által történt felszabadításának 30. évfordulójáról. Az elmondottak igazolják, hogy a jelentős évet a nagy- födémesi szövetkezetben is az eredmények további javításával, a feladatok maradéktalan teljesítésével és túlteljesítésével akarják köszönteni. EGRI FERENC kevesebb autó készült, ennek fő oka azonban a General Motors 62-napos munkabeszüntetése volt. Ezt az évet leszámítva az amerikai autóipar visszasüllyedt az 1962. év színvonalára. A kilátások is rosszak. Emiatt máris több gyártó bejelentette, csökkenti a termelést. A Chrysler négy üzem bezárása miatt újabb 10 000 munkást kényszerszabadságra küldött. A General Motors két gépkocsigyárat állít le, a Ford 6-ot, ezenkívül három teherautógyárat. (Világgazdaság) A SZÉN MÁSODVIRÁGZÁSA A piacokon továbbra is folytatódik a szén konjunktúrája. A szén iránti kereslet felújulá- sához világviszonylatban hozzájárult a közelmúltban lezajlott olajválság. A szén iránti kereslet növekedését segítette az a tény is, hogy a hagyományos nagy szénexportőrök fokozatosan nagyfogyasztókká válnak. A fő szénszállítók — elsősorban a kokszolható széné — a világpiacon jelenleg az Egyesült Államok, Lengyelország, Ausztrália, Szovjetunió, NSZK és Kanada. A legnagyobb szénvásárló ország pedig Japán, de az utóbbi időben egyes szénféleségekből Kanada, NSZK és Szovjetunió is nagyobb meny- nyiségek importálását kezdte meg. Emellett a világon kitermelt szénmennyiségnek csupán 10 százaléka képezi a nemzetközi kereskedelem tárgyát. 1973-ban világviszonylatban megközelítőleg 2 milliárd tonna feketeszenet termeltek ki és a világpiacon csupán 170 millió tonnát adtak el. Az előzetes számítások szerint 1980-ban a világpiacon kb. 200 millió tonna szenet adnak el. (HNJ A nagyvilág gazdasága