Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-11 / 9. szám, szombat

A SLOVAN BRAZÍLIÁBA ÉS FRANCIAORSZÁGBA TART A Slovan Bratislava labdarúgócsapata január 24-től február 10 vagy 12-ig Brazíliában négy vagy öt portyamérkőzésen szerepel, s hazatérőben Franciaországban egy vagy két alkalommal láp pá­lyára. A párizsi menedzsertől a részletes programot csak hétfőn kapja meg a csehszlovák bajnokcsapat vezetősége. jozef Venglos edző rendelke­zésére a 22 tagú különítmény­ből 17 játékos áll. Csaknem há­romhetes portya során alkalom kínálkozik különböző megoldá­sok kipróbálására. A Slovan csa­pata hazatérte után néhány elő­készületi mérkőzésen szerepel, s a tavaszi bajnoki idényt feb­ruár 21-én a Dukla Praha elle­ni találkozóval kezdi, amely helyet kap a televízió képérnyő- jén is. A Slovan csapata jelenleg a Magas-Tátrában készülődik. Vasárnapig játékosaival marad Jozef VengloS, aki azután Vác- lav Je2ek társaságában Olaszor­szágba utazik, hogy részt ve­gyen a nemzetközi edzői szemi­náriumon. A további tátrai ké­szülődést a helyettes edző, Jo­zef Obert vezeti. Az edzőtáboro­zás befejezésekor, január 17-én a Slovan előkészületi mérkőzé­sen Svitben vagy Popradon sze­repel. A tengerentúli portya előtt még idehaza két vagy há­rom alkalommal mérkőzik. Az edzőtáborozáson a következő já­tékosok vannak: Vencel, Sedí- lek, Matula, Pivarník, Jozef CapkoviC, OndruS, Gogh, Miitko- viö, Elefánt, Medvícf, Pekárik, JokI, Haraslin, Bobek, Vesely, Masny, Svehlík , Ján Capkovifi, Novotny és Bizon. Tanulmányi okokból Pochaba nem tarthatott a csapattal. TRÓJÁK EMLÉKÉRE Január 14—19. között hazánk felszabadításának 110. év­fordulója alkalmából már hatodszor rendezik meg Kosicén a Ladislav Tróják jégkorong emléktornát. Az elmúlt napok során az eredetileg nevezett csapatok közül a Krilja szovjetov, a Nowy Targ és a Dynamo Weiss- wasser lemondta részvételét, egyedül az FTC érkezik külföl­di vendégként erre az ifjúsági tornára. A rendezők a nyolc csapatot két csoportba osztották, ame­lyeken belül mindenki minden­kivel megmérkőzik. A csopor­tok második helyezettjei a 3. helyért mérkőznek, a csoport­elsők január 19-én 14.45 óra­kor játsszák a döntőt. Az A-csoportban az LVS Pop­rad, ŠK Lipt. Mikuláš, Baník Karviná, és a négy szlovák klubból összeállított csehszlo­vák „B“-válogatott, a tavalyi elsőség védője szerepel, a ,,B“* csoportban a VŽKG Ostrava, a VSŽ Kosice, az FTC és a ke­let-szlovákiai kerület váloga­tottja nyert beosztást. A torna csapatai fölött véd­nökséget vállaltak a helyi üze­mek. SÍMBE R A SIKERE Stockholmban nemzet­közi tornát rendeznek, s an­nak első fordulójában Jan Sim- bera a csehszlovák színek kép­viselője 7:0, 6:4- arányban győ­zött a második helyen kiemelt svéd Kjell Johansson ellen. Pa- vel Hut'ka, a második csehszlo­vák versenyző Bengtssontól (svéd) 6:1, 3:0, 4:6 arányban szenvedett vereséget. # # • A San Franciscóban sorra kerülő női nemzetközi torna elődöntőjében az angol Wade és az amerikai King ju­tott. Az angol teniszező 6:3, 6:l-re győzött az amerikai Tan- ney ellen, King pedig honfi­társnőjét, Kuykendallt győzte le 6:2, 7:6 arányban. * * • Az ausztráliai A d e 1 a i d e városában megkezdődött az Ausztrália—Japán Davis Kupa ázsiai zóna elődöntő. Az első nap után Ausztrália 1:0 arány­ban vezet. Newcombe 6:1, 6:2, 6:3 arányban győzött Kuki el­len. A második találkozó eső miatt 1:6, 6:4, 0:2, 4:0 állásnál • Férfi kosárlabda BEK-ta- lálkozón az Ignis Varese Bécs- ben 98:82- arányban győzött az tJBSC Sefra ellen. Dent és Sakai között abbama­radt. * * # Kolín városában a cseh­szlovák országos fedeftpályás bajnokság selejtező mérkőzéseit játszották. Eredmények: Pospí- šil (Inter)—Zol’ka (Praha) 4:0, 2:0, Zedníčck (VŠ Plzeň)—Ma­lý (Kolín) 0:3, 7:0, Vrba (Spar­ta)—PavlíCek (NHKG) 0:3, 7:0, Kurhajec (Žilina)—Kotek (Ko­lín) 0:2, 0:0, čoupek (Brno) — Medonos (K. Vary) 2:0, 4:0. Fittipaldi is indul Idén, 1950 óta huszonhatod­szor kerül sor a Forma—1 au­tós világbajnoki címért kiírt küzdelemsorozatra. A 15 ver­senyből álló viadal vasárnap Buenos Airesben kezdődik. Az argentin Grand Prix-t az Almi- rante-pályán bonyolítják le, s a rajthoz álló 23 versenyző kö­zel Ó kilométeres, sok kanyar­ral nehezített pályán küzd a győzelemért, illetve a helyezé­sekért, a világbajnoki ponto­kért. A nevezések szerint ott lesz az indulók között az 1974. évi világbajnok brazil Emerson Fittipaldi, aki McLaren típusú gépkocsin versenyez. A CSAD-nak Komáméban modern Üzeme van. Ehhez tartozik a gépjavító üzemrészlegen kívül az egészségügyi központ is. Itt négymillió korona ráfordítással uszodát, szaunát, tornatermet lé­tesítettek. Mindez arra szolgál, hogy a CSAD alkalmazottainak egészségét védjék. Csupa hatos Rodnyináéknak Kijevben befejeződött a Szovjetunió műkorcsolyázó bajnok­ságának párosversenye. A győzelmet a kétszeres világbajnok Irina Rodnyina—Alekszander Zajcev kettős nyerte, s olyan ra­gyogó kűrprograinot mutattak be, hugy valahány bírótól a maximális hatos pontot kapták. Irina Rodnyina a verseny után kijelentette, hogy az új edző, Tatjána Taraszova irá­nyításával a kűrt tovább javít­ják azzal a céllal, hogy Inns­bruckban 1970-ban tökéletes le­gyen. Taraszova edzőnő elképzelé­sei teljesen megfelelnek e ket­tős képességeinek, hiszen ná luk adva van a nagy gyorsa­ság, és a mozgás nagy igényes­sége. A kür lírai részében Rod­nyina teljes mértékben érvé­nyesülhet. A szakemberek megállapítot­ták, hogy Rodnyináék teljesít­ménye nagyon jó, s ebben az idényben egyenlő értékű ellen­felekre nem találnak. Moser-Pröll ismét sikeres volt Annemarie Moser-Pröll, az osztrákok 20 esztendős síkiválósága ismét nagyszerű formában versenyez. A Világ Kupa verseny küz­delmei során csütörtökön az óriásniülesiklásban aratott győzel­met, pénteken pedig első helyen végzett a műlesiklásban is. Pröll a 2750 méter hosszú és 600 méter szintkülönbségű távot 1:53,80 perc alatt tette meg és nagy vetélytársnőjét, a nyugat német Mittermaiert 0,5 másod­perccel előz/te meg, a svájci Ná­dig 1 perccel volt lassúbb. A versenyre nagyon szép idő­ben került sor, sütőt a nap, a hőmérő 20 fok meleget muta­tott. Ezzel a sikerrel PTöll meg­erősítette vezető helyét a Világ Kupában, 119 pontja van, míg a második Mittermaiernek Hl, harmadik az amerikai Nelson 67 ponttal. DRÁGA PETÁRDÁK A Csehszlovák Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága foglalkozott az őszi idény Slo­van Bratislava—Inter Bratisla- vu mérkőzésével, amelyen a pályára petárdákat dobtak a nézők. Mivel a Slovan Bratislava stadionjában ez nem volt az első eset, hiszen petárdák rob­bantak a Nitra elleni bajnoki találkozón, majd az Anderlecht elleni BEK-mérkőzésen, ame­lyért a csapatot meg is dorgál­ta az UEFA, a fegyelmi bizott­ság arra a megállapításra ju­tott, hogy az eddigi figyelmez­tetések nem jártak eredmény— nyel. Ezért a Slovan Bratisla­va pályáját 1975. június 30-ig terjedő időre egy mérkőzésre feltételesen felfüggesztette, az együttesnek 5000 korona bírsá­got kell fizetnie. A fegyelmi bizottság felhívta a Slovan labdarúgó-csapata ve­zetőségének figyelmét, hogy hatékonyabban lépjen föl a né­zők soraiban található rend­bontókkal szemben. • A Bukarestben sorra ke­rülő férfi kézilabda főiskolás világbajnokságon Csehszlová­kia csapata 10:11 arányú veresé­get szenvedett Spanyolország együttesétől. Ugyancsak cso­portmérkőzésen a Szovjetunió 25:13-ra győzte le az NSZK-t. A „B“-csoport találkozóiból: Románia—Bulgária 29:10, Ju­goszlávia—Lengyelország 18:18. VS Praha—KK Zadar 86:85 A VŐ Praha férfi kosárlabda- csapata lejátszotta a BEK visz- szavágó mérkőzését a jugosz­láv bajnok KK Zadar ellen. A találkozót 1000 néző előtt Roudnice nad Labemben bonyo­lították le. A mérkőzés az első percektől kezdve izgalmas, drámai játékot hozott. A cseh­szlovák bajnok a második perc végén 8:4-re vezetett, de két perccel később 8:12-re alakult a találkozó állása. A 30. perc­ben 68:77 volt a mérkőzés ál­lása és úgy tűnt, hogy a ju- goszlávok nyerik az összecsa­pást. Hét perccel később 82:81- re módosult az eredmény, de Csoszics jóvoltából ismét egy­pontos vezetéshez jutottak a vendégek. Végeredményben azonban a közönség fergeteges bíztatása közepette, ha egy pont­tal is de győzött bajnokcsapa­tunk. Angol siker Brightonban Brighton városában rendezik meg Anglia nemzetközi asztali­tenisz-bajnokságát. A férfiak csapatversenyének döntőjében Anglia második együttese Jar- vis, Taylor felállításban 3:2 arányban győzött a Kínai NK ellen. A női csapatdöntőben a Kínai NK második csapata 3:0 arányban győzött az első kínai csapat ellen. A kalkuttában február 0—15. között sorra kerülő asitalite­nisz-világbajnokságra eddig több mint 500 játékost nevez­tek. A VB-re 12 000 néző befo­gadására alkalmas új sport- csarnokban kerül sor, amelyet január közepén adnak át ren­deltetésének. Ekkorra várják az első külföldi érkezőket. SPORTHlRADÓ • Aucklandban Gj-Zéland nemzetközi teniszbajnokságán az elődöntők a következő ered­ményeket hozták: Parun—Simp- son 0:3, 0:3, 6:3, Falrlie (mind új-zélandi versenyző)—Crealy (ausztrál) 6:4, 0:6, 7:6, 6:4, A nőknél: Mottram—Martinez (amerikai) 4:0, 7:0, 8:8. % Viktor Borzenko, a szovjet szakszervezeti gyorskorcsolyázó versenyen a 10 000 méteres tá­von 15:04,47 perces idejével új országos csúcsot állított föl. • A varsói felszabadulási nemzetközi férfi kosárlabdator­na második fordulójában a kö­vetkező eredmények voltak: Moszkva—Budapest 114:58, (Budapest válogatottjákénit a Ganz Mávag szerepelt), Szófia —Varsó A 87:72, Prága—Varsó „B“ 110:92. • Bulgáriában nemzetközi junior női röplabda-tornát rendeznek. Eredmények: Bulgá­ria „B“—Románia 2:3, Csehszlo­vákia—Spanyolország 3:2, NDK —Csehszlovákia 3:0, Bulgária —Lengyelország 3:0. Borúlátás Svédországban A Szovjetunió elleni vereségek után Finn­országban is hidegzuhany érte Svédország jég­korong-válogatottját: kétszer egymás után ka­pott ki Finnország együttesétől, ami még soha­sem fordult elő. Petterson, a Tre Kronor edzője a vereségek után nagyon józanul nyilatkozott: „A legutóbbi teljesítmények alapján csak azt mondhatom, hogy a jelenlegi csapatban mind­össze a kapus, Löfqvist, a modern félfogásban játszó hátvéd Östling, és a harmadik támadó- sor „centere'4, Brasar, éri el a nemzetközi szín­vonalat. fís ez kevés. Ha nem „ébrednek fel álmukból44 a régi erősségek, Söderström, Ahl- berg, Lábraaten, Johansson, Lundström, Karls- són, akkor könnyen előfordulhat, hogy kiesünk a világbajnoki mezőny A-csoportjából.44 Hát ennyire pesszimista a svéd jégkorong­válogatott edzője. De nemcsak ő, hanem a szakemberek, az újságírók és a szövetség ve­zetői is borúlátóan ítélik meg a helyzetet. Az lzvesztuija-torn<a után élesen bírálták O. Rai- nert, a szövetség elnökét, mert állítólag nem tudta, vagy nem nagyon akarta keresztülvinni, hogy jövőre 18 mérkőzés helyett 24-et játsza­nak a tornán részt vevő csapatok. Mások vi­szont a bírálókat bírálják, mert 24 mérkőzés esetén további 15 napra kellene távolmarad­niuk munkahely üktől a játékosoknak. A svédek már végérvényesen tudatosították, hogy a tengerentúlra távozott jóképességü ko- rcngozÓK után olyan ür maradt, amit nem lehet eai/könnyen betölteni. A jelenlegi helyzettel már megbékéltek és most a föoőre gondolnak. Egyesek a profizmus bevezetésében látják a kiutat. A válogatott csapat tagjai közül pilla­natnyilag csak Söderström, Labraaten és Ahl- berg félprofi, akik formálisan a Volvo-Jofa cég alkalmazottjai. A jégkorong-szövetségnek éven­te körülbelül egymillió svéd koronájába kerül a válogatott csapat. A prémiumok, a kalória­pénz 40 00 koronát tesz ki játékosonként. A csa­pat minden egyes korongozójáért 18 000 koro­nát kap a munkaadó. A szövetség költségveté­sének további bővítése szinte lehetetlen, és ar­ra sincs nagy remény, hogy a vállalatok, Volvo- Jofa cég mintájára támogassák a válogatottat. Így hát Fettersson edző javaslattal állt elő: „A kiút csak az lehet, ha a szövetség munka- lehetőséget biztosít mind a 25 (!) válogatott játékosnak, akik emellett saját klubjukban ko- rongoznának. Más megoldást mem látok44 A Tre Kronor tapasztalt vezetői papírt és ce­ruzát vettek és kiszámították: ha elfogadnák Pettersson javaslatát, a szövetségnek további ötmillió koronára lenne szüksége. Ez pedig le­hetetlen. Pettersson javaslata utópia. A veze­tők azt is elárulták, hogy jelenleg olyan gon­dolattal foglalkoznak, miszerint a svédek támo­gatják a „nyílt44 világbajnokságot, ahol a kana­daiak és az amerikaiak a legjobb játékosaikkal vehetnének részt. így a svédek is hazahívhat­nák a tengerentúlon profiskodó játékosaikat. Sokak véleménye szerint a közeljövőben olyan mértékben rendeződne a viszony a7 NHL és a WHA között, hogy a focisták mintájára a jég­korong-„emigránsok44 ts játS7hatnának majd Svédország színeiben fontosabb nemzetek kö­zötti mérkőzéseken. (tv.) ÚJBÓL JÉGKORONG Második tippszelvényUnk mérkőzéseit is az I. jégkorong-liga mű­sorából vettük. SKODA PLZEŇ—VS2 KOŠICE. Azonos képességű csapatok talál­kozója, s ilyen esetben általában jelentős szerep jut a házigazda­szerepnek. C. BUDEJOVICE—PARDUBICE. A vendégek egységesebb, Jobb csapattal rendelkeznek, de teljes sikerüket nem lehet biztosra vennünk. ★ Beküldési határidő: január 17. ! © 2. efs{ I 1. PLZEŇ—KOSICE ( * * • ) | ....................................... I 2. C . BUlDÉJOVICE—PARDUBICE : [ I { A BEKÜLDŐ NEVEK j PONTOS CÍME: ___ __ __

Next

/
Thumbnails
Contents