Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-11 / 9. szám, szombat
Kemény-e a tusinói föld? — Ez a szólás-mondás a tu- sinói földről szállóigévé vált a vállalatunknál. Ez úgy volt, hogy amikor harmincban, mint tizenhatéves kislány, Moszkvába kerültem, beiratkoztam az Oszszoaviachim (így hívták ak kor a hadsereggel együtt műkő dő szövetséget) ejtőernyős szakosztályába. Állítólag én voltam az első nő a világon, aki felváltva hol a föld alatt, hol a levegőben mozgott. Tust- nó volt akkor a moszkvai ejtőernyősök fellegvára. Mivel kevéske volt a gyakorlatunk, no meg az akkori ejtőernyők sem voltak olyan tökéletesek, mint a maiak, minden ugrás után bizony nagyon kemény „viszontlátás“ következett a tusinói „anyafölddel“. Egy-egy zúzó- dást, vagy kék foltot a testűn kön már észre sem vettük. Ké sőbb, amikor előadásokat tartói tam a fiaimnak — már csak így hívom a komszomollsta if júmunkásaimat — a vállalat „hőskoráról“, ezt is mindig megemlítettem. Nos, mit nem akart az ördög. Amikor néhány évvel ezelőtt éppen Tusinó alatt vájtuk az alagutat, egy hatalmas földalatti iszap-gócra bukkantunk. Agyagot, követ, sziklát már tudtunk vájni, de a nyúlékony, ragadós iszap bizony sok gondot okozott. Ahányszor lementem az alagút ba, a munkások ezzel fogadtak: „No, Tatjana Viktorovna, hát ilyen kemény ez a tusinói föld.?4* Tatjana Viktorovna Fjodorova az első alkalmazottak közé tar tozott a Metrosztrojnál, annál az üzemnél, amelyet 1930-ban hoztak létre azzal a céllal, hogy felépítse a moszkvai Metrót. Tizenhatéves korában csilléket tologatott, földet lapátolt, betont kevert mélyen a föld glatt. A föld mélye, Moszkva büszkesége, a Metró, egy életre a hatalmába kerítette. Ma, negyvennégy év után a Metrosztroj Igazgatójának a helyettese, a Moszkvai Városi Szovjet és a Legfelsőbb Tanács képviselője, egész sor magas kitüntetés vi selője. • * • — Ma sem könnyű a föld alatt dolgozni, de a kezdet nagyon nehéz volt. Nem volt gépesítés. Látott már maga betont lábbal keverni? Hát mi így kevertük. A lelkesedés azonban mindent legyőzött. A párt felhívására az első vonal építésére több mint <tizenötezer kom- szomolista jelentkezett. Harminckettőben adtuk át az első állomást. Micsoda öröm volt! Éppen a napokban emlékeztünk vissza erre a napra. Nem véletlenül. Éjjel fél háromkor utaztunk egy szerelvénnyel, hogy átvegyük a századik állomást. /vani Jaekovval beszélgettünk. Vele voltam akkor is, SZEBBÉ, TARTALMASABBÁ TESZIK ÉLETÜNKET Nők a polgári ügyek testületéiben A moszkvai Metró szaladt. Nem volt idő unatkozni. Munka, politikai tevékenység és család. Dolgoztunk és a munkával párhuzamosan nőttünk mi is. Politikailag és emberileg is. Milyen elfogult voltam, amikor első ízben beválasztottak a Moszszovjetbe. Dimitrov elvtárs, aki gyakran járt a metró építői közé, akkor azt Tatjana Viktorovna Fjodorova (A szerző felv.) mondta: „No, Tánya te a szovjetben nem csak az építőket fogod képviselni, hanem kinevezünk a Komintern képviselőjének is. „Aztán jö'tt a háború. Nem állítottuk le a munkát. Persze dolgozóink zöme kénytelen volt katonai zubbonyt ölteni. Akik maradtak, azokkal folytattuk. Akkor sem álltunk le, amikor a német tankok itt dübörögtek a város előtt. Nemcsak tervteljesítés volt ez, jelA Kolhoznaja állomás amikor az elsőt adtuk át. Ö még akkor csak gyerek volt, én „már“ tizennyolc éves. Még ma is dolgozik nálunk. Arról beszélgettünk, hogy a moszkvaiak alszanak és nem is sejtik, negyven méterrel a lábuk alatt most milyen két boldog ember utazik a „hivatalos“ metró szerelvényen. Száz állomás, száz küzdelemmel, munkával teli szakasz, száz öröm. És közte negyvenkét év. De gyorsan el(CSTK felv.) kép is. Annak a hitnek a jelképe, hogy Moszkva sosem kerül a fasiszták kezére. Hallotta már ezt a nevet, hogy Frolov? Nem? Nos, menjen el és nézze meg a Novokuznyeckaja állomást, ezt a háború alatt építettük. Ha visszajön, elmondom, ki volt Frolov. Elmentem. A moszkvaiak nyilván cso(CSTK felv. dálkozva nézték a nagyvárosi tömegközlekedéssel járó emberforgatag közepén a mennyezetre szegett fejjel álló kíváncsiskodót. A mennyezeten hatalmas, apró kövecskékből kirakott mozatkképek. Gyerekeket, diákokat, munkásokat ábrázolnak. Élénk színek, csupa vidámságot, az életet lehelik magukból. — Negyvenegy tele rettenetes volt. Elveszítettük Kijevet, Harkovot, Szmolenszket. Hitler Moszkva kapuja előtt állt. Legnagyobb veszély azonban Le- ningrádot fenyegette. Szeptemberben sikerült a németeknek bekeríteni a várost és elvágni a „nagy földtől“. A fegyverek, lőszer és élelmiszer utánpótlása a városba szinte lehetetlenné vált. A fasiszták éhhalálra ítélték a városba zárt hárommillió embert. A forradalom városára a pusztulás árnyéka vetődött. A Ladoga-tó befagyása után a jégen szervezték meg az „élet útját". Minden gramm utánpótlást vérrel kellett megfizetni. Emberek tízezreit vitte el a kegyetlen fagy ós az éhség. Ebben az időben készíti Le- ningrádban Frolov képzőművész azokat a mozaikokat, amelyeket a Novokuznyeckaján látott. Jéghideg műtermében — fűteni csak addig lehetett, amíg a bútorból tartott — kiéhezve alkotta meg életet és boldogságot sugárzó művét. A rajzokat és a mozaikköveket szó szerint marékként hozták ki Le- ningrádból az utánpótlást biztosító autósok. Hiszen az autókon minden centiméter helyre szükség volt a betegek és a sebesültek elszállítására. Mi itt azután összeraktuk a mozaikképeket. Hogy Frolovnak hogyan tetszettek a kész mozaikképek? Sosem látta őket. Mire elkészült művével — éhenhalt. Prákletaja vajna! De az élet nem állt meg. Volt egy munkásunk — Nyikolaj Fenomenov — a fronton» mindkét kezefejét elvitte az akna. Élni, dolgozni akart. A háború után az üzem főiskolára küldte. Mérnöki dip lomát szerzett, ma is itt dolgozik nálunk. Hogy mikor fejezi be munkáját a Metrosztroj, mikor épül meg a Metró? Eddig 160 kilométert építettünk. A terv 320 kilométer — egyelőre. Moszkva rohamosan terjeszkedik, még a dédunokámnak is lesz mit csinálnia. Csak bírják szusszal. Persze, minél tovább, annál korszerűbb módszerekkel dolgozunk. Néhány közülük világviszonylatban is újdonságnak számít. Egyébként nyilván tudja, hogy a prágai és budapesti Metrók építésénél is „besegítünk“. Tatjana Viklorovna egészen az épület elé kísér. A Kirov utca aszfaltját friss eső perme tezi. — Megenged még egy búcsú- felvételt? — Nem bánom, de gyorsan, mert az eső tönkreteszi a frizurámat. Miért nevet? Igaz, hogy életem nagy részét a közösségnek áldoztam, de azért mégis csak nő maradtam. HORVÁTH REZSŐ A Szlovákiai Nőszövetség tagjai aktívan bekapcsolódnak a polgári ügyek testületeinek munkájába s ez jelentős mértékben hozzájárul a nők világnézeti nevelésének elmélyítéséhez. A testületekben több mint 2100 nő dolgozik, vagyis a testületek tagjainak mintegy 86 százaléka nő. A rožňavai járásban a nőszövetség alapszerve- zeteinek 17 elnöknője egyúttal elnöke a polgári ügyek testületének is. Különösen aktívan vesznek részt ebben a munkában a poprádi, trebišovi, Spišská Nová Ves-i, Rimavská So- bota-i, Liptovský Mikuláš-i, zvo leni, čadcai és vranovi járásban élő nők. A nitrai járásban az SZNSZ 314 funkcionáriusa és tagja vesz részt a polgári ügyek testületeinek tevékenységében. Különösen jelentős a nők részvétele az olyan akciókban, amelyek közvetlenül befolyásolják az ateista nevelést. Ilyenek a névadó ünnepségek, a polgári esküvők és temetések. A nőszövetség szervezetei kez- deményezően járulnak hozzá az ilyen ünnepségek méltó megrendezéséhez. Túlnyomórészt nők készítik elő a műsorokat, nők szerepelnek az énekkarokban, népművészeti csoportokban. Ezen a téren példamutató tevékenységet fejtenek ki a poprádi, prievidzai, rožňavai, Banská Bystrica-i, Stará Iiubov- ňa-i, Dolný Kubín-i és čadcai járásokban élő nők. Prievidzán született a felhívás a polgári ügyek testületeinek az SZNF 30. évfordulója tiszteletére rendezett versenyére. A polgári ügyek testületei rendkívüli figyelmet szentelnek a gyermekeknek és fiataloknak. Az SZNSZ járási bizottságai védnökséget vállaltak a gyermekotthonok felett, rendszeresen különböző rendezvényeket szerveznek a gyermekeknek, bekapcsolódnak a nyári táborok szervezésébe. A nők több községben csatlakoztak az „Egy marék tollat“ akcióhoz. Svidníkben, Dolný Kubínban és más városokban és községekben azt a feladatot tűzték ki célul, hogy minden árva kapjon kelengyét, mire családot alapít, illetve felsőfokú iskolában folytatja tanulmányait. Ez az akció nagyon megkönnyíti a gyermekotthonokból az életbe kikerülő fiatalok helyzetét. Az SZNSZ tagjainak kezdeményezésére a polgári ügyek testületei fokozott figyelmet szentelnek az idősebb embereknek. Rendszeresen meglátogatják őket, ajándékokkal kedveskednek nekik jubileumaik, a nemzetközi nőnap stb. alkalmából. Nem feledkeznek meg azokról a nőkről, akik részt vettek a párt megalapításában és hosszú évek óta dolgoznak a munkásmozgalomban vagy a nőmozgalomban. Különböző alkalmakkor bronz, ezüst és arany plaketteket vagy okieleket adnak át nekik. Fontos feladat a gyermekek és fiatalok számára rendezett különböző ünnepségek színvonalának emelése. Ilyen például a pionírfogadalom, a személyazonossági igazolványok átadása, az újoncok búcsúztatása, az érettségizettek búcsúztatása. El kell érni, hogy ezek az ün- nr égek a családok, az iskolák és az üzemek közös ügyévé váljanak. A polgári ügyek testületeinek munkaköréhei tartozik a fiatalok felkészítése a házasságra és a gyermek- nevelésre. Ezt az SZNSZ által szervezett családi iskola keretében valósítják meg. Az SZNSZ kongresszusának határozatai alapján a szövetség központi bizottsága foglalkozik a polgári ügyek testülete tagjainak elméleti és gyakorlati felkészítésével. A közelmúltban Senicán és Rožňaván szemináriumokat rendeztek a nők részvételéről a polgári ügyek testületeinek munkájában. Hasonló szemináriumot rendeznek a közeljövőben Prievidzán és más járásokban is. HÉTVÉGE A RÄDIÓBAN _____ SZ OMBATON 7 órakor jelentkezik a Csehszlovák Rádió magyar nyelvű adásának egy órás zenés magazinja. 10 óra 15 perckor két barokkzenei mű hangzik el: Telemann: B-dúr szvitjét a le- ningrádi filharmonikusok adják elő, majd Bach: 3. D dúr csembalóversenyét a Capella Bydgostiens tolmácsolja, vezényel Stanislav Gatonski. A hazai és a külföldi képzőművészeti élet eseményeiről tudósít 11 órakor a Művészet- ről-alkotókról c. összeállítás. Hogyan segítik elő a termelési értekezletek a hatékonyság növelését? — riportműsor a Kelet-szlovákiai Vasmű hengerművéből. Az adás 11 óra 40 perckor kezdődik. 12 óra 10 perckor az operabarátok műsorában részletek hangzanak el Beethoven: Fide- lio című operájából. A szociális politika terén elért eredményekkel, a nők nemzetközi évének céljaival foglalkozik és a hét külpolitikai eseményeit kommentálja 13 órakor a Tükör c. politikai rádiómagazin. 14 órakor, a Kontaktus idei harmadik műsorában többek között arról hallhatnak, hogyan segítik az ostravai Oj Kohómű 3-as üzemének fiataljai az üzem vezetőségét, a CSKP KB novemberi ülése határozatainak teljesítésében. A Kontaktus folytatja a testvérszervezetek életét bemutató sorozatot és a zenei részben sok kedvelt zeneszám hangzik el a hallgatók kívánságai alapján. 15 óra 10 perckor kezdődik az Aki tudja írja meg! — című zenei vetélkedő, egyidejűleg értékes művészlemezek kisorsolársára kerül sor a múlt hónapi vetélkedő helyes megfejtői között. VASÁRNAP 8 órakor: Albert Schweitzer az orgonaművész — zenés összeállítás. 9 órakor: Rádióegyetem. 9 óra 15 perctől részletek hangzanak el Lehár Ferenc és Huszka Jenő operettjeiből. 10 órakor: Látóhatár — irodalmi összeállítás. A műsor Kristályhajó címmel szlovén költőket mutat be: Lili Novy, Jankó Glazer, Matej Bor és mások alkotásait. Beethoven: 5. Esz-dúr zongoraversenyét Claude Arrau és a* amszterdami filharmonikusok adják elő Bemard Haitik vezényletével 10 óra 20 perckor. A generációs problémával foglalkozik a 11 órakor sugárzott publicisztikai tízperc. 13 órakor: Szívesen hallottuk — vidám összeállítás. A termelésben élenjárókat jutalmazza egy-egy dallal, zeneszámmal 14 órakor a Zenés köszöntő. —elmá— Kedvez© eredmények A Cseh Statisztikai Hivatal előzetes közlése szerint a CSSZK elmúlt évi ipari termelésének eredményei kedvezőek. 100,7 százalékra teljesítették a bruttó termelés előirányzott terjedelmét a CSSZK központilag irányított ipari vállalatai. A termelés az 1973. évhez viszonyítva 5,1 százalékkal emelkedett. A vállalatok terven felül 2 milliárd 478 millió korona értékben termeltek. Az 1973. évi helyzethez viszonyítva a termelés növekedése 16,6 milliárd korona. Az ipari termelésben az állami tervfeladatokat valameny- nyi ipari ágazatban teljesítették — kivéve a hő- és az áramfejlesztést. Az egészség- ügyi termelés 3,8 százalékkal túlteljesítette a tervfeladatokat, terven felül több mint 2 százalékkal teljesítette a tervet a széntermelési, a kohászati, a vaskohászati és a nyomdaipari ágazat. Az építőanyagipar és az üvegipar 101,6 százalékra teljesítette a tervet, az élelmiszeripar 1 százalékkal lépte túl a tervfeladatokat. 1975. I. 11.