Új Szó, 1975. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-16 / 13. szám, csütörtök
MOZGALMAS ÉLETŰT >rincz Gyula 65 éves Régi igazság, hogy igazi művészek és politikusok életéről, pályafutásáról nem elsősorban a szavak beszélnek a legékesebben. A jelen, s még inkább a jövő embere az eredményeket, tehát a tettet értékeli és kéri számon. Ezért végtelenül könnyű és egyúttal végtelenül nehéz is a ma 65. születésnapját ünneplő Lőrincz Gyuláról írni, szavakban elmondani mozgalmas életútját, művészetének jellemző vonásait és figyelemre méltó eredményeit. Festményei, grafikái, publicisztikai írásai, s több évtizedes politikai ténykedésének eredményei ugyanis minden szónál szebben, kifejezőbben beszélnek. Az eltelt évek, évtizedek során sokfelé járt, nagyon sok neves politikus, művész és más egyéniség volt a barátja — s az ma is —, de legalább ennyi kétkezi munkás is. Többször tapasztaltam magam is, hogy egy-egy gyűlés, vagy más összejövetel szünetében mindig sok szövetkezeti tag és munkás veszi körül őt és őszintén elmondják „Gyula bácsinak“ és „Gyuszinak“ ügyes-bajos dolgaikat, örömüket és bánatukat. Jóbarátnak, családtagnak tekintik őt, ezért olyan őszinték és kötetlenek ezek a beszélgetések. Lőrincz Gyula az igazi emberekhez hasonlóan sohasem feledte el, hogy honnan jött és kikhez tartozik. Mindig büszkén mondhatta és vallhatja ma is, hogy kommunista, internacionalista^ és magyar. Élete a csehszlovákiai magyarság több mint fél évszázados történelmének, megpróbáltatásainak, de ezzel együtt tenni- akarásának és sziszifuszi munkájának, s nem utolsó sorban szocialista jelenének páratlan gazdaságú tükörképe. Diószegen született. Apja, mint uradalmi gépész, gyakran változtatta a munkahelyét, s ezért iskoláit más majori gyerekekhez hasonlóan több helyen végezte. A középiskola elvégzése után a festészet alapjait Gustáv Mally, majd Har- vws Károly komáromi magániskolájában sajátította el. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Vaszary János emberi és művészi egyénisége hatott rá a legmarkánsabban. Ezekben az években találta meg az utat a baloldali mozgalom felé. Eljárt Kassák Munka Körébe, ahol Lengyel Lajossal, Korniss Dezsővel is kapcsolatba került. Látogatta a Bartha Miklós Társulatot, ahol József Attila, Illy- lyés Gyula is megfordult. Kapcsolatban állt Móricz Zsig- monddal, Kodolányi Jánossal és másokkal is. Első kiállításáról Kassák Lajos írt meleg hangú, elismerő kritikát. A főiskola elvégzése után visszatér Bratislavába s egyre aktívabban vesz részt a politikai életben is. Egyik alapító tagja lesz az Ostraván megjelenő Magyar Napnak, s részt vesz a Sarlós mozgalomban is. Balogh Edgárral, majd később Tallós- Prohászka Istvánnal és másokkal Járták be a Tiszahátat, illetve a Garam-völgyét, ahol a falu életével, embereivel ismerkedtek. Politikai és művészi szemléletük, öntudatuk többek között e meghatározó benyomások és élmények hatására kristályosodik ki. Ezekben az években Lőrincz Gyula képzőművészként is rendkívül aktív. Bemutatkozik a szlovák főváros közönségének és Tallós- Prohászka Istvánnal együtt A kosúti sortűz grafikai sorozatból aranyérmet nyer á Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Tái'saság művészeti osztályának kiállításán. 1935 végén ösztöndíjjal Párizsba kerül, ahol haladó gondolkodású festőkkel, s a képzőművészet korszerű irányzataival Ismerkedik meg. Hazatérése után ismét bemutatja alkotásait. Ezen a tárlaton töb bek között a modern szlovák festészet két egyénisége, L. Fulla és M. Galanda is megjelent. Röviddel ezután Lőrincz Gyula Marséi llebe utazik, ahol Csehszlovákia Kommunista Pártjának megbízásából irányítja a spanyol forradalom megsegítésére érkező közép- európai önkéntesek további útját és részt vesa azok átjuttatásában a francia—spanyol határon. Közben Közép-Európában is tornyosulnak a háború sötét fellegei: a barnainges gyilkosok sötét árnya egyre nyomasztóbbá, fojtogatóbbá teszi a légkört. Lőrincz Gyula művészként és baloldali politikusként is egyre többször és egyre erőteljesebben hallatja a szavát. Úgyszólván Csehszlovákia fel- darabolásának előestéjén, 193B- ban egyik szervezője a vágtor- nóci nagy népi manifesztácló- nak, amely a nemzetköziség lobogóját emelte magasra. Ezen a manitesztáción — amely a csehszlovákiai magyarság történelmének egyik legdicsőbb fejezete — Lőrincz Gyula is felszólalt és hangsúlyozta, „magyarok é9 nem *nagyarok“, tehát a duna-medencei kis nemzetek összefogásának szükségességét a fasiszta veszély ellen. Több ezer csehszlovákiai magyar paraszt, munkás és baloldali értelmiségi tett hitet ekkor — és nemcsak ekkor — Csehszlovákia iránti hűségéről és haladó gondolkozásáról. Voltak évek — a háború után, majd nem is olyan régen —, amikor erről a magatartásról bizonyos csoportok és erők tudatosan megfeledkeztek és koholt vádakkal illették nemzetiségünket és személy szerint Lőrincz Gyulát is ... Mint minden rossz szándékú megnyilatkozás ez is lepergett és semmivé lett a kitérőktől mentes, munkában és eredményekben gazdag életút tisztasága mellett. A jégtörő Februárt követően Lőrincz Gyula cselekvő résztvevője a hazai magyar politikai és kulturális életnek. Lapunk első főszerkesztője, a CSEMADOK országos elnöke volt, s ma is az. Ott volt a Magyar Területi Színház és az első magyar tannyelvű iskolák megnyitásánál. Tagja a CSKP Központi Bizottságának és a Szövetségi Gyűlés képviselőjeként is jelentős munkát végez. Jut ideje, energiája a művészi alkotómunkára is. 1971-ben állítja ki Komáromban, majd Budapesten és több szlovákiai és magyarországi városban a Dózsa György katonái, valamint a Kosúti sortűz című grafikai sorozatát. Művészetének egyik legjobb ismerője, Ladislav Sauőin méltatta alkotásait: „Stílusának eredeti bal- ladikus hangvételét a felszaba dulás után átformálta a jövöbe lobbanó felbuzdulások és nekilendülések drámai ereje és pátosza. A formai megoldásban továbbra is Lőrincz Gyula jel lemzője maradt az expresszív-ér- zelmi szűkszavúság, koncentrált ság és monumentalitás, ha nem is olyan szigorú merevséggel, annyira elutasítóan, mint valamikor. Lőrincz kifejezo-láttató módszere mindenkor az ábrázolás lényegére és a vallomásra összpontosul. Művészetének tematikus fókusza az ember, a nép fia. Ez a két grafikai sorozata könyvalakban is megjelent. Az előszóban Lőrincz Gyula drámai tömörséggel és egyszerűséggel szól a kosúti eseményekről és művészi célkitűzéseiről. — Egy dél-szlovákiai faluban, Nemeskosúton, 1931. május 25-én, piros pünkösd napján egy sikeres bérharc eredmé nyeiröl akart nyilvános gyűle sen beszámolni Major István, volt néptanító, kommunista képviselő a bérharcot vívó me zógazdasági munkásoknak. A gyűlést a hatóságok betiltották, ám a nép mégis felsora kozott a kosúti főutcán. Hallani, tudni akarták, mi lett a sztrájk eredménye, mi a továb bi teendő. A válasz: csendőrtűz ... Harcostársak, kortársak hullanak holtan a poros útra, sokan sebesülten, vérezve jaj gatnak. A halottak között volt szülőfalumból a fiatal, 17 éves Gyevát Jani, Kosútról Zsabka Sanyi és Thurzó István. Ismerősök, meg lehetne rajzolni őket úgy, hogy a még ma is élő tanúk felismerjék arcukat, de akkor már csak ők lennének, pedig mártírságukkal túlnőttek önmagukon. Tavaly ugyancsak Komáromban állította ki először a Szlovák Nezmeti Felkelés című grafikai sorozatát, amelyet a szlovák és magyar kritika egyaránt nagy elismeréssel , fogadott. Ma is fiatalosan, páratlan energiával dolgozik, művészként, politikusként egyaránt. Kommunista meggyőződése, tenniakará- sa — miként egész eddigi élete folyamán — most is lankadatlan tevékenységre, tettekre sarkallja őt. Ezért vesz- sziik biztosra, hogy Lőrincz Gyula a művész és a politikus az elkövetkező években is fontos és gyümölcsöző munkát végez majd. A Dózsa György katonái című grafikai sorozatból szilvassy JÓZSEF A vers túloldalán ZALABAI ZSIGMOND ELSŐ KÖNYVÉRŐL Zalabai Zsigmond a hatvanas évek végén fellépő „kilencek* nemzedékéhez tartozik. Ahhoz a háború utáni nemzedékhez, melyet annyi elmarasztaló bírálat ért indulása idején. Ő is versekkel érkezett az irodalomba — nem gyengébbekkel, mint társai. A Dadogó harangok vagy a 2X2 címűek izmos költői alkatot sejtettek, de az utóbbi három-négy évben már csak néhány gyermekvers játékos lángja lobbant költői tolla alól. Viszont egymás után jelentek meg, nemcsak az Irodalmi Szemlében, kritikái, tanulmányai és szinte ezekkel fölérő rövid jegyzetei. Az előbbiekből éppen egy tucatra való, az elmúlt év végén ismét napvilágot látott A vers túloldalán címmel. Tömény, de kissé hiányos kivonata az eddigi munkásságának, ugyanis a gyűjteményből kimaradt néhány jelentős dolgozat. Azonban így is hűen tükrözi azt a kritikai-műelemzési gyakorlatot, amely eddig ilyen köntösben még nem jelentkezett irodalmi életünkben. „A jövő útja — ha egészséges, erős irodalomkritikát akarunk teremteni — egy olyan szintézis felé kell hogy vezessen, amelyben a Fábry-féle valóságérzék és etikai érdeklődés egyensúlyba kerül az esztétikai elemzéssel, az irodalmibb és műköz- pontűbb gondolkodással: egy olyan kritikai eszmény felé, amelyben a »valóságirodalom« és az »irodalom valósága« fogasak nem dilemmát, hanem egy és ugyanazon dolog dialektikus egységét jelentik.“ — írja kötetindító Ars Criticájában. Ez a rövid idézet kitűnően jellemzi korán kijegecesedett irodalomszemléletét, eszményét, és nem kevésbé eddig végzett munkáját. Elvitathatatlan tehetsége mellett éles szemről, rendkívüli felkészültségről, tájékozottságról tanúskodnak írásai. A sorok között pc dig ott lobog az a szenvedély, ott érezhető az a fiatalos izzás, ha úgy tetszik, szerelem, amelynek hiányában a választott mű aligha engedné magát „levetkőztetni“. így lesz vonzó az elemzett versek meztelensége. A gyűjtemény valamennyi darabjának „irodalmon túli“ küldetése is van. Érthetőbben: az olvasóközönséghez is szólnak. Apró lépésekben közelíti meg a verset, nehogy valami elkerülje figyelmét, figyelmünket. Nagyszerű Illyés-tanulmányában jegyzi meg Zalabai, hogy Illyés Gyula költő-pedagógus. Maradjunk stílusosak: Zalabai Zsigmond kritikus-pedagógus — a szó tágabb értelmében. Észrevétlenül, u színvonalat egy pillanatra sem föladva, egy jó adag oktatói-nevelői szándékot valósít meg: „A* áhítattól, a tűnődéstől, el-elakad a hang — figyeljük csak meg a jó néhány enjamhenient és elválasztás lassító szerepét! A költő a* ifjúságból merít erőt, hogy kijelentse: Velem a halál sem/ figuráz hat, nem hiszek / benne.“ (A reménykedés kapujában) Mennyire hiányoztak már az ilyen jellegű írások! Kitölteni a felvevő közegben ásító hézagokat, amelyekből csak érthetetlenség, kétkedés, viszolygás támadt; amelyekből visszarettentő köd szállt az irodalmi alkotások fölé. Mélyebb irodalomértés, amely az élmények forrásához is elvezeti az olvasót, sajátos irodalmi fogékonyság nélkül elképzelhetetlen. Zalabai írásai igényesebb versolvasásra ösztönöznek, nevelnek. Megtanít látni. Ez a kötet egyik nagy hozadéka. (A fentiek alapján itt jegyezzük meg, kár, hogy nagyon szűk marokkal mérték a könyvet, mindössze 700 példány kerül hazai piacunkra.). Zalabai Zsigmond, már említettük, költőnek indult, versben bolyongott. Aztán átkerült a vers túloldalára. Bármenyire is furcsán hangzik azonban, ez a túloldal is a versben van, a vers alkotóelemeinek hatósugarában. Ezek fényénél, melegénél elemzi, ha kell, atomjaira szedi a költeményt — legyen az Csokonaié, Weöresé, Tőzséré vagy Tóth Lászlóé. ítéleteit közérthetően rendezi el, pedig — ahogy azt már az idézettel is jelezni kívántuk — egy sajátos irodalomkritikai szintézisre törekedett idáig is. Ebben a szintézisben — nálunk talán először — ügyesen használja fel a legmodernebb irodalomtudományok (az információelmélet, a szemiotika) eredményeit „»Vennék neked / nyári vihart virággal, / a virágon szelíd villám legelne. / Ha már sóra, ha kenyérre sem telne, / telne egy csipetnyi napsugárra.« Ezek a sorok — s ebben rejlik a Válek-versek dinamikájának a titka — szemantikai oppozicióban állnak az imént idézettekkel. Az »ők — mi« kapcsolat képeinek ellentétes pólusaiban ... két eltérő magatartás, embernek ember iránti kétfélt viszonya: a sápadt szerelem és a fényes szerelem fogalmazódik meg...“ (Az értelem keresője). Egyet kell értenünk Zala- baival, csak egy ilyen komplex vizsgálódási-elemzési-kritikai módszer lehet igazában alapja egy „egészséges, erős“ irodalom- kritikának. Csak így lehet — a teljesség igényével — interpretálni a modern verset. A huszadik századi költők élményvilágában beállott változás megváltoztatta a költőnek (és nemcsak a költőnek) a valós világ tárgyaihoz és magához a vershez való viszonyát. Nem véletlen, hogy egy-két kritikusunkon kívül, egy nemzedékbeli jelentkezik a „változtatni“ programjával. A vers túloldalán című kötet írásainak külön-különi, majd együttes megjelenésével végre megtörtént nálunk is a továbblépés — magabiztos és nem is apró léptekkel. Zalabai erőssége az elemzőkészség. Az elemzésről nem tud lemondani szinte egyetlen dolgozatában sem. A teljességre törekszik, totális kép festésére, szükségesnek érzi tehát legalább egy vers alapos bemutatását. A szövegből indul ki, oda is tér meg, de útközben érinti a vers különböző dimenzióit is, a műalkotás genezisét. Kitünően tájékozódik bármilyen vers „betonerdejében“ — legyen az „érthetetlen, absztrakt“ vagy egyesek szerint nem is vers. Lássunk erre is egy példát: „»Az ég haránt metszett mellében / a nap alig lüktet. / Zöld műtőasztal. Fém szőlőtáblák. / Nyál csüng a beteg hegyek pofáján, / széles vállukba tűt, glükózt ütnek.« ... addig a Tőzsér-versben a betegség már »Az ég haránt metszett mellébe« is befészkelte magát. A betegségélmény a térbe vetül, földtől, égig terjedő kozmikus méretet ölt, még a természet is »Zöld műtőasztalnak tűnik, még a szőlőtáblák karói is injekciós tűnek látszanak, melyek glükózt — tápláló-erősítő szőlőcukrot — fecskendeznek az erőtlen állatként fekvő hegyek vállába.“ (Egy szlovákiai magyar költő két verse). Zalabai Zsigmond nem szelie- meskedik — még nyelvi fordulataiban sem. Megfontoltan következtet; nemcsak felfedez, tisztáz és igazol is: „S hogy a tárgyaknak és jelenségeknek Rúfus valóban azt a szerepet szánja, hogy mintegy önmaguktól beszéljenek, kommentár nélkül is kifejezzenek valami súlyosat, azt hadd bizonyítsa most a Közmondások című verse: A kenyér az ember keresztje. / Oly rég tudta már, hogy a kévéket is / kereszt formára rakta le / szúrós hátú földeken...“ (Szülőföldtől a világig). Minden jó kritikus, esztéta erőssége a nyelv, a stílus. Kell, hogy az legyen, különösen, ha a költészet bonyolult, szép világát választotta. Zalabai ura mindkettőnek. És részben ezért is tudja oly könnyen íöllebenteni a fátylat a versről, a mélyében rejlő titkokról. írásunk végére szokványszöveg kéredzkedik, de eltekintünk tőle. A reményfűzéstől, a biztatástól is. Zalabai Zsigmond ugyanis, már régóta teljes szívvel, tüdővel vesz részt irodalmi életünkben. És szívének, tüdejének ritmusát nem a sóhaj, — a munka diktálja. (Madách 1974.) BODNÁR gyula
