Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-29 / 52. szám, Vasárnapi Új Szó
Dr. Curida Ján ölt az íróasztalánál. Délelőtt 11 óra volt, ós azon töprengett, vajon most számára mi volna kellemes? Kellemes volna mindenféle. Kellemes volna elmenni egy pohárka sörre. Kellemesebb volna, ha valaki felkínálna neki ezer koronát ügyvédi munkájáért. Mégis számára az volna legkellemesebb, ha most vele szemben a ,bányatpar igazgatójának leánya, Zelmírka Siinická kisasszony ülne, és ó diktálhatna neki. így gondolkodott a doktor úr, amikor kinyílt az ajtó. Az irodába egy meglehetősen hasas, hatvan év körüli, borotvált, piros arcú ember lépett be. Barna tóll- kabátja fekete zsinórral volt átkötve. Vastag, tüskés sétabotját, lapos, zöld színű kalapjával a sarokba tette, és körültekintően az ügyvédhez ment, hogy kezet nyújtson neki. — Andrej Skereň — mutatkozott be — nyugdíjazott tanító. Itteni pol- 8ár. — Dr. Curida. Mivel lehetek n szolgálatára? — Jogi ügyben jöttem. — Kérem. — El akarok a feleségemtől válni. — Miért? — Engedje meg, hogy leüljek. Ax egész tárgyat szét kell boncolni és ez több időt Igényel. Harminc év története. — Elválás — gondolta Curida — érdekes. — De hallgatom — mondta hangosan. — Mindent el akarok mondani ától zéig. Kérem doktor úr, amint már mondtam Is. Skereň vagyok és harminc évvel ezelőtt nősültem. Az esküvőt vacsorán sültkacsa volt krump- lipü révei. Azóta már vettem házat. A legnemesebb fajtájú gyümölcsfákkal ültettem tele a kertet. Tíz méhcsaládom van és igen híres a škereňl méz. Van egy huszonöt éves lányom, Malvinka. Szép lány. De nem fogok dicsekedni... Higgye el doktor úr, mindenre telik és mégis. Az esküvői vacsora óla az asztalon még nem láttam sültkacsát, sem krumplipürét. Vágyódom utánuk. Nem tudok a csa lédommal élni. — Miért? — Azért, mert tanítónő a felesé gém. Semmire sem jut Ideje, csak arra, hogy tejeskávét főzzön. Emiatt már többször kétségbeestem. Olyankor azt szokta mondani: „Veszel túrót, iszol rá vizet, kályha mellé állsz és megvan a vacsorád.“ így mondja. Skereň nagyon komoly volt, de az ügyvéd elnevette magát. — Ez nem nevetséges. Sírni való dolog doktor úr, sírni való dolog. Csak azért, mert tanítónő? Ez nem elég. Mindig rohan, ugrál, mint a mókus. Egyszer a padláson, másszor n pincében, aztán az udvaron, de semmi munkát nem látni utána. Mindenütt nagy a rendetlenség. A duny ha egész nap szét van dobálva, mint reggel, mikor felkelünk az ágyból. A lányát tizenkét órakor fésüli, mintha az maga nem tudna. Míg a gombomat felvarrja, két és fél óra eltelik, mert nincs otthon tfl. Hoznak a vá rosból, mire kiderül, hogy feketecérna sincs odahaza. Rohannak a városba cérnáért. Megvan a tű és a cérna, de gombokért Ismét csak be kell menni a városba. így van a gombbal, így van mindennel. Min dennel doktor úr, mindennel. Elgondolkozott egy kicsit, aztán megvakarta a fejét. — Harminc év után, mindezt csak most vette észre? — kérdezte az ügyvéd. — Hallgasson csak ide, még nem értem a végére. Fátérünk arra is, hogy számomra miért olyan elvisel hetetlen. Engedje meg, hogy rágyújtsak. Dohányos vagyok. — Tessék, parancsoljon. Skereň megszívta a pipát, és újból elkezdte. — Mindenkinek rohan az idő, de az én feleségemnek soha. Eljön az ebéd ideje. Kimegyek a szobámból Meg kell mutatkoznom előtte, hogy tudomást vegyen arról, hogy már itt van az ebéd ideje. Az asztal üres. * 100 évvel ezelőtt született a szlovák kritikai realizmus egyik legjelen tfisebb képviselője. Veszem az újságot, olvasok, aztán zongorázom és várom az ebédet. Meg kérdezem a feleségemtől, hogy mit készít ebédre? „Tejeskávét.“ Gondoltam magamban, ezt már kérdezni se kellett volna, magától is tudhatta volna az ember. És ez így megy már harminc éve. Ez számomra már kereszt. — De hiszen Krisztus is hordozott keresztet. Azért vagyunk kereszté nyék, hogy alázatosak és türelmesek legyünk. — Én is szívesen hordoznám ezt a keresztet, ha ennek súlyát csak én érezném. De ez súlyosan érinti Malvinka lányomat is, aki emiatt nem tud férjhez menni. Ha a feleségem rendes vacsorát tudna főzni, már rég férjnél van az én kislányom. A doktor megcsóválta a fejét. Sze gény nem értette, hogy vacsora nélkül nincs házasság. — Ha nem bírja felfogni, doktor úr — folytatta az apa — majd elmagyarázom. Minden kérő kíváncsi, hogyan néz ki a lány lakása, szülei és egyéb. Ilyenkor a kérőt vacsorával szokás kínálni. Ilyen vacsora nálunk nem lehetséges. Lehetetlen! Egy éve volt a lányomnak komoly kérője. Délután jött, öt órakor. Éppen ebédeltem. Az ebéd ismét tejeskávé volt, ezért könnyen kibeszéltem maganr.-— Én már uzsonnázom — mondtam. — Ilyen korán? — csodálkozott. — Ez már megszokott nálam — feleltem, és közben azon gondolkoztam, hogy meg kellene őt valamivel kínálni, mert meglehet, hogy már éhes. Gondolja, lehet? Nem. A feleségem főztét nem hívják semminek. Meg ebédeltem. Ez a szegény ül és vár. Gondoltam Malvinkát várja, és már ki akartam menni a konyhából, amikor az udvarról hallom a nagy kiabálást. Malvinka még délután ötkor nem volt megfésülve. Huszonöt éves, de még az anyja fésüli. A vendég alázatosan ül és vár. Fél hatkor jön be Malvinka, az anyja meg utána. — Anyuka mindjárt jön A konyhában készíti a vacsorát ... nálnnk kell vacsoráznia. A vendég örül. Este hétkor Malvinka az ebédlőbe hív minket, ahol volt egy kis rend, kivéve, hogy az asztal nem volt leterítve és a kályhába nem volt begyújtva. Szibériában éreztük magunkat. Malvinka gyertyát hoz az asztalra és kimegy azzal, hogy be kell fűteni. Ismét csak ketten ülünk és várjuk, hogy mikor fognak befűteni és, kivilágítani. Senki sem mutatkozik, s a gyertya is már lassan elég. Nagyon szégyellem magaru és fél vagyok bőszülve, mint a kutya. A feleségem most biztosan a lányával vitatkozik, hogy mit adjanak a sonkához, tojást vagy tormái? A feleségem tormát akar, a lányom tojást, mivel az szebben mutat. Malvinka n sonkát vágja, de étolaj nincs, mert azt tettem a lámpába, hiszen sötétben nem ülhetünk. A vendég azonban ül és vár. Biztosan gondolja, hogy a kocsmában most jobb volna. Egy szóra hoznák a kolbászt és a sört. Az óramutató nyolcat ütött, s a vendég már türelmetlen. A vacsorának még a szagát sem éreztük Fél kilenckor Malvinka bejön és megkérdezi parancsolunk-e tojásrántottát? Kilenc órakor megkérdezte, hogy zsíron vagy szalonnán legyen-e megsütve? Fél tízkor bejön, hogy csak zsíron lehet megsülve, mert szalonna nincs idehaza. Tíz óra után hírül adja, hogy zsír sincs itthon, lehet pusz tán tojás? Ismét magunkra maradtunk. Az izgatottságtól már remeg a hangom, de mégis beszélek a fiatal emberhez. A sportot emlegetem, persze csak azért, hogy ne fázzunk annyira. A spnrU&l áttértem az olasz háborúra, és besfcé lek a háború rendszeréről. A vendég biztosan gondolhatta, hogy már ebben a házban is kellene lenni rendszernek, ha sötét van, lámpát gyújtani, ha hideg van befűteni, ha éhes vagyok enni adni. Ez volna a rendszer. Malvinka bejön a szobába és megkérdezi, hogy a tojás keményre vagy lágyra legyen-e megfőzve? Mi csak várunk, aztán újra visszajön és kérdezi, hogy miben hozza a to jást, pohárban vagy tányéron? Aztán ismét csak várunk. Gondolja ügyvéd úr, hogy a vendég megvárta a vacsorát? Nem. Éjfél felé mehetett el Ezen az estén Isimét H. Kovács mesélt. — Ha a Fradi tfl Angyalföldön vagy Újpesten játszik, a 77-es busszal szoktam kimenni a meccsre. Aki Ismeri ezt a járatot, tudja, hogy félúton, a Városligetnél egy sorompó zárja le, a Hosszú Türelem sorompója, mert bizony előfordul, hogy félórákat kell várni, amíg a sorompót felengedik. Ezt ón már be is számítom, azon a sc&ombaton is délre írták ki a meccset, de én már reggeli után fogtam egy jó könyvet és elindultam. Kilenc óra felé értünk a Hosszú Türelem sorompójához, a kútágas persze, most is le volt eresztve, a vezető leállította a motort, és kiszállt, én épp a Háború és béké t hoztam magammal, elkezdtem olvasni. Már a szereplők fele halott volt, mikor felrezzentem. Körülnézek. Úristen, egyedül ülök a kocsiban, kint már besötétedett, egy pillantást vetek valódi Parker aranyórámra: fél nyolc. Azt hittem, hogy az autóbusz motorja ment tönkre, azért nem tudtunk továbbmenni. Kiugrók a kocsiból, hát kiderült, hogy a sorompó csörlőjében eltört a tekerőcsavar, a sorompót nem lehet feltekerni, és már tíz órája megállt Itt a forgalom. Mit tehettem? Hívtam egy taxit, de a meccs már véget ért, a Fradi ifi kikapott az Újpesttől, hiába, a légifölény megszerzéséhez hiányzott az én hangom. Panaszt akartam tenni az Autóbusz Vállalat központjában, de a fogadóórák pont a kölyökcsapat kétkapus tréningjé- nek idejére estek, és inkább hagytam az egészet. Később kiderült, hogy nagyon jól tettem, mert csúnya dolgokba keverhettem volna magam, ha a sorompó ügyét bolygatom. Egy befolyásos barátom, a nevét nem akarom kiadni, mert nemzetközi botrány lehet belőle — bizalmasan elmondta, hogy mi történt a tekerőcsavar eltűrése után. Másnap Kovács 113 Béla vasúti pályafelvigyázó segédtiszt (magyarul bakter) elment a központi raktárba egy új csavarért, de akárhogy is kerestek, nem találtak. Ezt a csavart ugyanis csak Angliában gyártják, de mivel ott áttértek a fénysorompóra, a gyár megszűnt, a' maradók csavarokat nekünk adták el pulykáért. A raktárfelelős úgy emlékezett rá, hogy Lacházán még őriznek egy elfekvő tekerőcsavart, letelefonáltak, de kiderült, hogy ott sincs, sőt ők is tudnának használni még hármat. A pályafőnök kiballagott a sorompóhoz Kovács 113 Bélával. A pályafelvigyázó segédtiszt útközben közölte felettesével, hogy ő két kampósszeggel mr>g tudná javítani a sorompót úgy, hogy még évekig biztonságosan lehetne használni. Kovács 113 Béla felemelte a mutatóujját:1 de ennek az az előfeltétele, hogy harminc forint rendkívüli prémiumot utaljanak ki a számára, mert ötévi kihordásra kapott csizmája elszakadt, és szeretne egy foltot varratni rá. A pályafőnöknek erre nem volt hatásköre, Kovács 113 Béla vállat vont, havi kilenc- száznegyven forint fizetésért neki Joga van hülyének lenni. A sorompóval más senki sem boldogult, az igazgatóság gyorsan érintkezésbe lépett a GANZ MÄVÁG-gal, hogy megrendeljék a tekerőcsavart. A GANZ MÁ- VAG el is vállalta, hogy 1986-ra tud szállítani tizenöt millió darabot, hamarabb azonban egy felet sem. Közben a leeresztett sorompó már kezdett kínossá válni, mert az ország autóparkjának kétharmad része ott vesztegelt a sorompó két oldalán, az ellenállók már szívesen visszafordultak volna, de a kocsisor farka, amely alig hathét órája várakozott, még mindig bízott benne, hogy keresztül jut. Az ügy már túlnőtt a vasúti kereteken, kénytelenek voltak értesíteni az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnökségét, amely a bejelentésre közölte, hogy azonnal operatív intézkedést hoz. Egy helikopterrel leereszkedett a sorompónál kilenc mérnök, negyvenegy technikus és egy segédmunkás. A mér nökök és technikusok kézről kézre adogatlak egy kis kerek táblát, melyet a segédmunkás végül is felszegezett a sorompóra: ,,A sorompó tíz percen túl is zárva tartható“. Aztán kártyát vettek elő és kanasztáztak, fél hétkor, mikor, letelt a tizenkét óra úgy, hogy a nap teljes értékű kiszállási napnak számított, elrakták a• kártyát, beszálltak a helikopterbe és elmentek. Ez az operatív Intézkedés azonban nem oldotta meg a bajokat, bár az autók vezetői és utasai már egészen kényelmesen berendezkedtek. Lottóárusok és alkalmi lacipecsenye-sütők telepedtek meg a sorompónál, sőt a takarékpénztár Is beindított egy öröklakás akciót Sorompó-Kertváros elnevezéssel. Közben az Utak, Kijáratok és Bejáratok Operatív Főnöksége újabb és újabb operatív intézkedéseket hozott, megalakította a Sorompó és Tilalomfa alosztályt. A teljes alosztály kivonult kettő- száztizenbat fővel felmérni a helyzetet. Mivel ennyi helikopter már nem talált helyet, a leszállásra egy külön vonattal álltak be a sorompóhoz, kitüntetéseket osztottak ki, és reggelig tartó bált rendeztek. Végül is egy segédmunkás még egy nullát rajzolt a kerek táblára: „A sorompó ható“. Valósz; szaporod földi de] felé, ma; csoportos ták, hog Ezt a pasztalat menyeké *4szet üv & Ocse szony ke az örege haajtót i mélynutő esik a f A bolti felugrott ugyanis dezett b< leges bé feladott Ez az ekkor Oi varlója, dóan ré konyhán egyik ne jelentetti gedi be jött egy keit. Mivel volt, ali csétlensi felejtette zést, és letlenül tál más <
