Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-24 / 303. szám, kedd
LACO NOVOMESKÝ ÉLŐ PÉLDÁJA Jelentős jubileumok alkalmával jövünk rá, hogy a szavak lehetőségei is végesek. A legékesebb jelzők is szürkévé válnak, ha például a 70. születésnapját ünneplő szlovák költő életútját akarjuk velük jellemezni. Párját ritkítóan mozgalmas életút volt az övé, de elmondhatjuk, hogy egyúttal párját ritkítóan egyértelmű is. Sok szenvedés, harc és csalódás jutott osztályrészéül, de egy pillanatra sem ingott meg: kommunista ember s költő volt mindig és az ma is. Elkötelezettsége, mélyen internacionalista meggyőződése a csehszlovákiai magyarok számára is élő példát jelent. Szívből köszöntjük őt 70. születésnapja alkalmából, s az alábbiakban életművéből közlünk néhány részletet. IDŐSZERŰ GONDOLATOK MŰVÉSZETI PROBLÉMÁKRÓL Nem mondhatok semmi mást, csupán azt, amit már régen érvényesnek fogadtunk el, amit már régóta tudtunk: nem művészet az, amely elszakad az élettől; élet nélkül nincs művészet. Semmilyen művészeti Ahogy nincs élet, amely /üggetlen volna a történelemtől, a történelmi eseményektől, éppígy nz élettől függetlenített művészet sincs. Végső fokon mindig csupán arról van szó, hogy a művészet az élet melyik területén, milyen vonatkozásaiban találja meg létezésének forrását; mindig csak arról van szó, milyen élelet mutat be és az élet milyen megnyilatkozásaira akar hatni, azonban — amint említettem —■ nincs művészet, amely valam lyen módon ne függne az élet tői. Ha a művészet a mindennapi lét küzdelmeitől és az élet nyomorúságai tói szántszándékkal visszahúzódik sa ját birodalmába, ha tudatosan közömbös akar lenni az élettel szemben, végeredményben ez nem más, mint bizonyos viszonyulás az élethez — véle ménvünk szerint rossz és helytelen viszonyulás —, ám mégsem mondható az élettől függetlenített művészetnek, noha saját elhatározásából ilyennek akar látszata A művészetnek kétségtelenül megvan a maga törvényszerűsége. Fejlődésének mind magasabb (fokán, újabb és újabb kifejezésmódját, új arculatát saját törvénye szerint éri el; mindez magának a művészet törvényének a függvénye. Viszont a művészet törvénye önmaga bán — ahogy az elmondottakból következik — nem az egyedüli meghatározója a művészet arculatának, hatásának vagy még inkább igaz voltának. A ]ó művész természetesen tökéletesen ismeri művészetének törvényeit. Rabszolgája és egyben ura művészetének. Ámde a jó szándékú, hibátlan, egyszóval a szép és igaz mű megalkotásához még valamire van szüksége: kapcsV.at- ban kell lennie az élettel. Ismernie kell az élet törvényeit, isníernie kell a társadalom törvényeit! Figyelemmel kell kísérnie az élet szüntelen és mélyreható változásait, s művészi törekvéseit úgy kell összhangba hoznia élet- szemléletével, ahogy a festménynek és a keretnek is illenie kell egymáshoz, vagy ahogy a ház vagy falu, amely lenyűgöz bennünket a táj megpillantásakor, a természet hatalmas színpadának része, mert csak az ilyen művészi alkotás teljes értékű; egyedül így közelítjük meg a tökéletesség eszményét, ami minden alkotó embernek természetadta vágya, s még inkább vonatkozik ez a művészre, akitől hivatása megköveteli, hogy ne csak szépet, hanem igazat is alkosson. Ne higgyük, hogy valamiféle, a művészettől független hatalom elővarázsolja, fölneveli számunkra azt a közönséget, amely egy szép napon eljön majd a tárlatra és megérti azt a müvet, amelynek alkotóját nem fűzik emberi kapcsolatok ahhoz a közönséghez, azokhoz a látogatókhoz, akiknek az érdeklődését pedig a művész nagyon is elvárja. Ne képzeljük, hogy a művészet jó szándékú segítőkészsége, céltudatos nevelőmunkája nélkül a rohamos társadalmi fejlődés jóvoltából fölemelkedett emberek elégedett értékelői és élvezői lesznek annak a művészetnek, amely függetleníti magát tőlük, mindennapi életüktől, szükségleteiktől, vágyaiktól és világnézetüktől. A művészet társadalmi elkötelezettségének hangoztatása nem új keletű. Mindig létezett, s mindig az határozza meg, hogy miképpen viszonyult a művész az általa ábrázolt társadalomhoz. Olvasóink eiutt nem kell közelebbről és részletesebben megvilágítani Petőfi irodalmi és politikai szereplésének jelentőségét. Ha a költő korábban nem talált nálunk olyan méltánylásra, amelyet kivételes személyisége megérdemel — jóllehet főleg a monarchiára emlékező nemzedék jól ismerte Petőfit —. ezt két okkal magyarázhatjuk. Két okkal, melyeknek azonban közös nevezőjük van: a nemzeti sovinizmus. Ami minket illet, riťka kivételektől eltekintve, megelégedtünk annak megállapításával, hogy Petőfi anyai részről szlovák, illetve szláv származású volt, s ez a tény egymagában évtizedeken át mintha mentesített volna bennünket attól a kötelességtől, hogy közelebbről tanulmányozzuk kivételes költői tehetségét és politikai éleslátását, jobban mondva: az említett tény tartózkodó magatartásra késztetett bennünket a múlt századbeli Közép-Európa e kiváló alakjának életével, célkitűzéseivel, művével és önfeláldozásával szemben. A ml tudatunkban Petőfi renegátként élt, s ez a meg bélyegzés okozta, hogy nem láthattuk tisztán sok rétű költői művét, sem pedig figyelemreméltó, rendkívül jelentős politikai ténykedését a múlt század derekának forradalmi harcaiban Ugyanakkor a magyarság tudatában Petőfi úgy élt, mint a magyar nemzett eszmének, az egész történelmi Magyarországra kiterjedő korlátlan magyar uralomnak a megszemélyesítője. Ezt a beállítottságot annál inkább népszerűsítették, minél következetesebben igyekez tek elhallgatni Petőfi költői művében és politikai hagyatékában a világosan kidomborodó szociális indítékokat, a nem titkolt osztályszemléletet. Nyilvánvaló, hogy a szlovák, illetve magyar részről így félremagyarázott Petőfi Sándor nálunk nem válhatott olyan megbecsült költővé, amilyenné teljes, meg nem csonkított költői és politikai műve alapján joggal lehetett volna. Ki volt és mMyen volt a valóságban Petőfi Sándor? Lángfelku koitő és politikai apostola volt a magyarság nemzett öntudatra ébresztésének úgy, ahogy Ľudovít Štúr és társai a szlovák nemzeti öntudat ébresztői és terjesztői voltak. S éppúgy, ahogy Stúr csoportjának legélesebben látó tagjai a néppel való szoros kapcsolatban látták a nemzeti eszme kibontakoztatásának és sziláid megalajjozásának biztosítékát, Petőfi is céltudatosan és programszerűen hirdette: a magyar nemzeti eszme értelme és jövője csupán a nép felszabadításában, a királyok, a fő- és a köznemesség hatalmának megdöntésében gyökerezhet. Petőfi helyzete a magyar környezetben sokkal nehezebb volt. A nemesség és a földesurak a magyar nacionalizmus zászlaját lobogtatva igyekeztek kicsikarni a bécsi udvartól az önállóságot és azt a korlátlan jogot, hogy elnyomhassák saját népüke-t és Magyarország többi nemzetiségét. A nép pedig, amelyért Petőfi oly hévvel lelkesedett, gyakran értetlenül szemlélte a költő gigászi küzdelmét Az 1848 márciusában kirobbant politikai viharok előtt a szabadságszeretetnek ugyanaz a levegője éltette a mi nemzett mozgalmunkat, mint a magyarokét, ugyanaz a szellem hatotta át a reakciós korhadt osztrák birodalomban élő többi nemzet forradalmi mozgalmát is. Az érdekek megosztódása, az ellentétek elmélyülése 1848. március 15-e után következett be, amikor a bécsi PETŐFI SÁNDORRÓL reakció hatalma megingott, s így részben teljesítette a magyar nemesség és az egyre erősödő magyar burzsoázia politikai követeléséit. Párhuzamosan azzal, ahogy a történelmi Magyarország területén egyre szilárdabbá vált a magyar uralom, ellentétek robbantak ki az ország nemzetiségei és a pesti kormány körött, de úspsztntén a maRvar nemzeten L..*. _ .. umiiiaiiy ua a uup ívuZutt. A magyar nép érdekeinek, szükségleteinek tolmácsolója pedig a nép által körülrajongott, a nemesség körében azonban lenézett költő, Petőfi volt. Csodálatra méltó politikai éleslátással sürgette, hogy a forradalom ne rekedjen meg félúton, mert különben a helyzet szükségszerűen visszafejlődik oda, ahonnan a fel- szabadulást követő megmozdulás kiindult: a jobbágyi elnyomatás korába. Napjaink felvilágosult szemléletének tükrében talán már nem tűnik olyan jelentősnek Petőfi sürgetése, hogy szüntessék meg a fő- és a köznemesség összes előjogait, és teljesen szabadítsák fel a jobbágyakat. Akkoriban azonban ez a követelmény nagy horderejű, merész, Magyarországon egyedüálló volt, és sokkal közelebb állt hozzá például Stúrnak a jobbágyság megszüntetését sürgető programja, mint a magyar nagybirtokos nemességnek az a rejtett, később azonban nem is leplezett erőfeszítése, hogy a társadalmi viszonyokat a korábbi rendszer keretében tartósítsa. Magától értetődik, hogy a nem magyar nemzetiségek érdekelnek ellenségei, akik Budapesten az új, független hatalom pozíciójából léptek fel, egyúttal kérlelhetetlen ellenségei voltak Petőfi Sándor politikai törekvéseinek is. A magyarság szabadságáért folytatott harcában Petőfit talán nem veszélyeztette annyi fondorlat és támadás, mint abban a harcban, amelyet a magyar forradalom elmélyítéséért folytatott azok ellen, akiket a forradalom hatalomra juttatott, akik azonban a nekik juttatott hatalmat arra használták ki, hogy a régi elnyomást újjal — saját zsarnokságukkal helyettesítsék. 1848 márciusában a Pozsonyban ülésező magyar országgyűlés a jobbágyság megszüntetéséről szóló törvényt egy vészjósló hír hatására fogadta el, amely szerint Petőfi fegyveres parasztlázadók étén Pest környékén várakozik. Valóban pontosan így történte, ma már nehéz megállapítani. A tétovázó országgyűlési küldöttek azonban, akik sohasem gondoltak a jobbágyság teljes megszüntetésére, soha többé nem felejtették azt a riadalmat, amelyet bennük a Petőfi vezette parasztsereg híre keltett. Az ő szemükben — és általában az előjogokat élvező „hazafiak“ szemében — Petőfi a forradalmi harcok egész ideje alatt sajnálalraméltó, vagy megvetett figura volt, akinek tanácsait és felhívásait nem kellett figyelembe venni, vagy éppenséggel el kellett vetni azokat, ilyen körülmények között zajlott Petőfi Sándor viharos élete korai és rejtélyes haláláig. Mi sem hagyhatjuk figyelmen kívül életművének nagyságát és harcainak jelentőségét, mert törekvései mindig és következetesen azok ellen irányultak, akik mindig és következetesen a mi ellenségeink is voltak Az 1848—49-es forradalmi küzdelmek vezetésének magyar részről történő bírálata is arra a megállapításra jutott, hogv a magyar forradalom tragikus bukásának két fő oka volt: a korábbi magyarországi társadalmi elnyomással szembeni megalkuvás, és az, hogy nem sikerült megnyerni a nemzetiségeket. Valójában nem is két, hanem csupán egy ok játszott itt szerepet: a régi társadalmi rendszerrel szembeni megalkuvó álláspont. Ebből fakad a nem magyar nemzetekkel szembeni ellenséges viszony, illetve az utóbbiak ellenséges magatartása a magyar forradalommal szemben. A forradalmi megmozdulás következtessége, amely nem rekedt meg semmiféle társadalmon belüli határoknál — s ezt sürgette Petőfi —, végső fokon egyesítette volna Magyarország valamennyi nemzetét az osztrák reakció ellen, de éppúgy a magyarországi magyar és nem magyar kizsákmányolók ellen is. Mit sem számít az, hogy Petőfi közvetlenül csak a magyar nemzeti öntudat apostola volt. A szabadságszeretet lelkes dalnokainak családjából származott, amelybe Oroszországban Puskint, Lengyelországban Mickiewiczet, nálunk janko Kralt soroljuk. (1949j Bölcsesség Ez is bölcsesség: a zsinat előtt térdre esni, meggyónni tévelyt, tévtant, tévedést, hadd hallják a bíborosok, inkább térdre, mint a máglyára rogyva, inkább magunkba rejtve az igazságot, mint ékszert a dobozba, aztán beismerni magunkban, hogy még'scsak mozog . .. Igaz-e, Galilei elvtórs, ez is bölcsesség! De bölcsnél bölcsebb a gyermek, a bátor fiúcska, az a mesebeli balga, ki harsányan elkiáltotta a k rályról, hogy nincs is semmi, nincs is semmi rajta . RÓNAY GYÖRGY, fordítása ŰJ SZÉPSÉGET TEREMTÜNK Költészet ö, a furcsa élet sokfélét sző-fon a világba, és nem sújt rá az ember átka. Belőle füzért köt a költő, mindig új szépséget teremtő. WEÖRÖS SÁNDOR fordítása Diinnyögés- Fájt-e?- Istenem, fájt bizony, irgalmatlan. S ma nem is tudom már, mi fájt oly nagyon, a sok, zabolátlan, vaskos rágalom vagy az a magányos le-s-fel o latyakban, sértés, éhezés, vagy megaláztatás, s hogy mindaz hiányzott, mi szép volt és csodás....- Becsaptok álmaid?!- Mit érsz ily beszéddell Csak a rossz, a rossz, az csupa fájdalom. S bár velünk így esett, csak azt mondhatom, ahol kezdtem rég, most is ott kezdeném el. Mint az a tudós, kit megöl a ragály, melynek nyomára jár. GARAI GÁBOR fordítása fii 1974. Xfl. 2t 6
