Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)

1974-12-02 / 284. szám, hétfő

A felszabadulás évfordulóiát ünnepelték Emléktábla a hősök tiszteletére (ČSTK) — A trebišovi járás és Trebišov lakossága Michal Sabolčík miniszternek a Szö­vetségi Árhivatal elnökének és Milan Sukubának, az SZLKP Kelet-szlovákiai Kerület Bi­zottsága titkárának részvételé- ve'l ©rombatón megünnepelte felszabadulása 30. évfordulóját. A vidék felszabadításáért foly­tatott harcokban annak idején Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB mostani főtitkára és And rej Grecsko marsall, a Szovjet­unió mostani honvédelmi mi­nisztere is részt vett. Az ünnepségeken a szovjet középső hadseregcsoport kép viselőt, valamint a magyaror­szági Sátoraljaújhely és a csehországi Kutná Hora test­vérváros küldöttsége is részt vett. A járás és a város dolgozói a trebišovi temetőben elteme­tett szovjet hősök hősi emlék művének megkoszorúzásával fejezték ki hálájukat a felsza­badítók iránt. Ezután a trebi­šovi művelődési otthon falán leleplezték a Zemplén népének háláját jelképező emléktáblát. A felszabadulás 30. évforduló­jának tiszteletére a dolgozók a művelődési otthonban ünne­pi nagygyűlést tartottak. Ün­nepi beszédet Jozef Gazdik, az SZLKP Trebišovi járási Bizott­ságának vezető titkára és Mi­chal Sabolčík miniszter mon dott. Mindkét ünnepi szónok beszédében a felszabadítók hő slességét és a járás nagymé retü jelenlegi fejlődését mél­tatta. A jelenlevők táviratban üdvözölték a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságát, valamint a Szovjetunió cseh szlovákiai nagykövetségét. Korszerű kenyérgyár éoü! Gömörbén Magyar szakemberek segítsége beruházás 86 millió koronás (ČSTK) — Több mint 9100 tonna kenyeret és péksüte­ményt fog évente termelni a rožňavai (rozsnyói) új kenyér gyár, amelynek építését rövi­desen megkezdik a magyar szakemberek. A korszerű ke­nyérgyár építéséről nemrég a csehszlovák Technoexport kül kereskedelmi vállalat és a ma gyarországi Komplex gyári be rendezéseket szállító külkeres kedelmi vállalat szerződést írt alá. A magyar vállalat dolgozói már december közepén teljes iramban megkezdik a inunkála tokát. Rožňavában — attól függően, mennyire lesz szükség — 80— 120 magyarországi építőipari dolgozó és szerelő fog az épít­kezésen dolgozni. A magyar vállalat vállalta a főépület megépítését és berendezését, ezenkívül ők a pneumatikus szállítóberendezéssel felszerelt acélsilók és a porta építésének a kivitelezői is. A kenyérgyár­ral kapcsolatos kisebb építési munkálatokat a Košicei Hyd rostav végzi. A 86 millió korona beruhá­zást igénylő építkezés nagy elő­nye az, hogy a kenyérgyártó gépsor teljesen önműködő lesz. A korszerű gépi berendezések lehetővé teszik majd, hogy a kenyérgyár dolgozói csak két műszakban dolgozzanak, az éj­szakai munkára nem lesz szűk ség. Az új kenyérgyár csaknem az egész rožňavai járást ellátja majd. A tervek szerint az épít­kezést 31 hónap múlva fejezik be. KÖZÉLET Lubomir Strougal elvtárs Indiába utazott © INDIRA GANDHINAK, az In riiai Köztársaság miniszterei nö kének meghívására I.nhninír Strnugal, a CSSZSZK korniunyá nak elnöke tegnap hivatalos íia réti látogatásra az Indiai Köz társaságba utazott. Strougal elv társai Andrej Karfiák kiilkereske delini miniszter, l’avol Bahyl szövetségi általános gépipari mi niszter és több más csehszlovák közéleti személyiség kíséri el út­jára. A Ruzynei repülőtéren ján Gregor, František Hamnuz, Vác lav Hála, Karul l.aca és jindrich Zahradník. a szövetségi kormány alelnökei. Bohuslav Chnnupek külügyminiszter. valamint töhh más politikai és közéleti szemé­lyiség búcsúztatta st távozó kül döttséget. © A CSSZSZK NEMZETI I R()NT| A N A K Központi Bizottsága tnvirathan üdvözölte a Külfölddel Baráti és Kulturális Kapcsolata kát Apolo Szovjet Társaságuk Szövetségének harmadik értekez­letét, amely hétfőn kezdődik el Moszkvában A táviratban nagyra értékelik a szövetség, valamint tagjait képező társaságok tnvé Fenségét, amelyek az SZKP XXIV. kongresszusa határozatainak szel lemében jelentős mértékben hoz­zájárulnak a nemzetek közti hé kés együttműködés elmélyítésé­hez. © GEJZA ŠĽAPKA, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP Bratislavai Városi Bizott­ságának vezető titkára Ladislav Martinaknak, Bratislava főpolgár­mesterének jeleníétében szóm haton az Ovárosháza díszterme ben fogadta Ljubljana jugoszláv testvérváros küldöttségét. A kül­döttséget Tone Kovics mérnök, a ljubljanai városi szkupstina elnö­ke vezeti. A BRATISLAVAI TATRA SZÁLLÓ ÉPÍTÉSE Szlovák étterem, kávéház, nappali bár, varieté (ČSTK) — javában folynak a 216 személy befogadására al­kalmas Tatra-szálló átépítést munkálatai. Az összesen 7 mil­lió korona beruházást igénylő átalakítást a Bratislavai Építő­ipari Vállalat végzi. A Tatra-szálló átalakítását 1971 januárjában kezdték el. Eddig több mint 5 millió koro­nát ruháztak be. Sor kerül az egész szállodai részleg, az ösz- szes társalgó, az alagsor és a volt Tatra-revue helyiségeinek nz átalakítására. A Bratislavai Építőipari Vállalat dolgozói je­lenleg a festési munkálatokat végzik. Ezután szerelik a vil­lanyt és javítják a padlózatot. A szállodai részleget az idei öv végéig kívánják átadni, és a homlokzati javításokat is sze­retnék még ebben az évben be­fejezni. Az alagsorral, a társal­gókkal és a szálló további ré szeivel a jövő év júniusára ké­szülnek el. Az újjáalakított Tatra-szálló- ban egy 92 személy befogadá­sára alkalmas szlovák étterem, egy 150 férőhelyes kávéház, egy 41 férőhelyes nappali bár és egy 320 férőhelyes varieté is helyet kap. A nagy évfordulók jegyében Tanácskoztak a Csehszlovákiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének küldöttei A Csehszlovákiai Ukrán Dol­gozók .Kulturális Szövetsége pénteken és szombaton Prešo- von, mintegy 300 küldött rész­vételével, megtartotta VIII. konferenciáját. A közgyűlésen párt- és kormányküldöttség vett részt Michal Hruškoviccal, az SZLKP KB osztályvezetőjével az élen. A küldöttség további tagjai voltak: Jozef Mravík, az SZSZK művelődésügyi miniszterének helyettese és Rudolf Blaho, a kelet-szlovákiai kerületi párt- bizottság titkára. A konferen­cián részt vett Pavol Suták, az SZSZK oktatásügyi minisz­terének helyettese, Jurij Lvo- vics Aszaturov, a Szovjetunió bratislavai főkonzuiátusának konzulja, továbbá a Nemzeti Front Szlovákiai Központi Bi­zottságának küldöttsége Fedor Gullának, a KB titkárának ve­zetésével, a CSEMADOK Köz­ponti Bizottságának a küldött­sége Varga Béla vezető titkár­ral az élen, a Csehszlovákiai Lengyel Dolgozók Kulturális és Népművelési Szövetségének a küldöttsége Henryk Szmeja vezetésével, valamint a Cseh­szlovák—Szovjet Barátság Szö­vetsége Központi Bizottságának a küldöttsége Gejza Pokorný vezetésével. Ott voltak az ün­nepségen a kelet-szlovákiai ke­rületi és a prešovi járási párt- és állami szervek küldöttei, valamint számos más vendég. A Szövetség Központi Bizott­ságának beszámolóját dr. Mi­chal Danko, a KB vezető tit­kára terjesztette elő. Beszédé­nek első részében nagy jelen­tőséget tulajdonított annak, hogy a Szövetség VIII. konfe­renciájára a Szlovák Nemzeti Felkelés és hazánk felszabadu­lása 30. évfordulója ünnepsé­geinek idejében került sor. Ezt követően vázolta a kelet-szlo­vákiai kerület gazdasági fejlő­dését, majd az utóbbi évek kül- és belpolitikai eseményei­ből kiindulva, részletesen ele­mezte a Szövetség azon tevé­kenységét, amelyet a VII. kon­ferencia óta fejtett ki. Többek között elmondta, hogy a Cseh­szlovákiai Ukrán Dolgozók Kul­turális Szövetségének a mun­káját az utóbbi években min­denekelőtt a XIV. pártkong­resszus, a pártplénumok és a Szövetség VII. kongresszusá­nak a határozatai szabják meg. A kulturális dolgozók a válságos évek okozta megtorpa­náson túljutva nagymértékben hozzájárultak a jelentős poli­tikai események méltó meg­ünnepléséhez. A szervezeti élet és a Szövetség vezető dol­gozóinak továbbképzésével fellendült a munka, ebből ere­dően emelkedett a kulturális akciók színvonala is. A vezető titkár példákkal illusztrálva beszélt az egyes munkaágaza­tokban elért eredményekről. Kiemelte például a fesztivál jellegű ünnepségeket, valamint a könyvvel való munka terén, a műkedvelő művészi tevé­kenység terén és más téren megrendezett különböző ak­ciókat. Elismeréssel nyilatko­zott azokról az üzemekről, is­kolákról, társadalmi és kultu­rális intézményekről, amelyek­kel együttműködnek. Beszámo­lóiénak utolsó részében érté­kelte a Nove Zsittja című, ha­zánkban megjelenő ukrán he­tilap szerkesztőségének a mun­káját, és ismertette a célki­tűzéseket. A központi bizottság beszá­molójának elhangzása után Fe- dor Ivancsov, a KB Ellenőrző és Revíziós Bizottságának el­nöke olvasta fel a bizottság je­lentését. A két beszámolót a legjobb kulturális dolgozók kitüntetése, majd vita követte. A vitába a két nap folya­mán mintegy harminc küldött kapcsolódott be. Közülük a Csehszlovák Rádió ukrán szer­kesztőségének, a vegyes lako­sú járásoknak, a csehszlovákiai ukrán kulturális intézmények­nek és az alapszervezeteknek a képviselői elsősorban az el­múlt években végzett munka eredményeit részletezték. Fel­szólalt Hruškovic elvtárs is, aki egyebek között a szocializ­mus építésében elért eredmé­nyek hangsúlyozásának a szük­ségességéről, az ideológiai ne­velés hatékonyságának a foko­zásáról, a szocialista hazafi­ságra és a proletár nemzetkö­ziségre való nevelésről, vala­mint a kulturális munka terv­szerű fejlesztéséről beszélt. A vita után a konferencia résztvevői jóváhagyták a kö­vetkező választási időszakra szóló célkitűzéseket, táviratot küldtek a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságának, majd megválasztották a Csehszlová­kiai Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége Központi Bizottsü gának és Elnökségének új tag­jait. A köznonti bizottság elnö­ke ismét Ivan Prokincsák, ve­zető titkára pedig Michal Dan­ko lett. — ér — VÉGET ÉRT A MUNKÁSPÁRTI ÉRTEKEZLET London — Szombaton Lon­donban befejeződött a brit Munkáspárt 73. évvégi értekez­lete. A konferencia végén fel­szólalt Helmut Schmidt nyu­gatnémet kancellár és annak az óhajának adott kifejezést, liogy Nagy Britannia maradjon közös piaci tag. Az értekezlet Schmidt fel­szólalása előtt egyhangúlag el­fogadta a Chilére vonatkozó határozatot, amelyben felszó­lítja a kormányt, hogy addig ne tárgyaljon a jelenlegi chilei rendszerrel a további segítség­ről, amíg .Ciliiében nem állít­ják helyre a demokráciát és a teljes politikai jogokat. A katonai költségvetésre vo­natkozó határozatról nem tár­gyaltak, mert az értekezlet el­nöksége javasolta, hogy bíz­zák meg a párt végrehajtó bizottságát a javaslat tüzete­sebb áttanulmányozásával. A javaslat ugyanis kellemetlen volt a kormányra nézve, mert a katonai költségvetés egymil- liárd fontú csökkentését köve­telte. Az elnökségnek sikerült még levetetnie a napirendről az Észak-írországra vonatkozó határozatai javaslatot is, amely követeli az internált személyek szabadon bocsátását és polgár­jogi törvény elfogadását, ami ellentétben van a brit kor­mány irányvonalával. A magánlátogatáson London­ban tartózkodó Schmidt nyu* gatnémet kancellár tegnap megbeszéléseket kezdett Wil­son brit miniszterelnökkel, an­nak Chequer9i hivatali vidéki rezidenciájában. A két állam­férfi a kelet-nyugati kapcsola tokról, a közös piaci problé mákról, a közel keleti helyzet­ről, valuta- és pénzügyi kérdé­sekről tárgyalt. Schmidt kan­cellár tegnap délután hazauta­zott. Kissinger újra otthon Tokió —- Henry Kissinger amerikai külügyminiszter kínai látogatásának befejeztével — felesége és két gyermeke kí­séretében — visszaérkezett To­kióba, és szombaton tájékoz­tatta pekingi eszmecseréjéről japán kollegáját Kimura To- siót, majd folytatta útját Wa­shingtonba. Kissinger és családja a négynapos kínai látogatás vé­gén felkereste az ősi kínai várost Szucsout, majd Sang­hajt. Pekingben Kissinger tár­gyalt Teng Hsziao-ping minisz­terelnök-helyettessel és Csiao Kuan-liua külügyminiszterrel. Fogadta őt betegágyánál Csou En-laj kormányfő is. Rekordrövidségű közleményt adtak ki Pekingben Henry Kis­singer amerikai külügyminisz­ter négynapos kínai látogatá­sáról. A demokratizálódás útján (Folytatás az 1. oldalról) gctlen szakszervezeti szövetsé­gekbe. Csak az ilyen szerve­zetekben léphetnek fel egysé­ges frontban a szabadság és demokrácia, érdekeik védelmé­ben, a reakció tízeiméi és csel­szövései ellen. Vitorino Magalhaes Godinho portugál oktatásügyi miniszter személyi okokra hivatkozva le­mondott. Lemondását azonban a Reuter ügynökség összefüg­gésbe hozza a lisszaboni egyete­men kitört diákzavargásokkal. Itt ugyanis csütörtökön kato­nai egységeknek kellett közbe­lépniük. A diákok az egyetemi helyek számának növelését kö­vetelték. A mindössze kilencsoros do­kumentum lényegi mondaniva­lója, hogy Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke „a két kormány megállapodása szerint 1975-ben látogatást tesz a Kínai Népköztársaságban“. Ezenfelül a közleménynek két érdemi mondata van: az egyik „őszintének, széles kö­rűnek és kölcsönösen jóté­konynak“ minősíti a kínai- amerikai tárgyalásokat, a má­sik megerősíti „mindkét féj Változatlan elkötelezettségét a (Nixon és Csou En-laj által, 1972-ben kiadott] sanghaji kommüniké elvei iránt“. A közleményből kiderült, hogy Mao Ce-tung — szemben az előző Kissinger látogatással (1973 november) — most nem fogadta az amerikai külügymi­nisztert. Pekingi politikai megfigyelők szerint a kínai—amerikai közle­mény szűkszavúságában is so­katmondó: Elárulja, hogy a két fél az államközi kapcsolatok lényegi kérdéseiben előrehala­dást nem ért el, vagy ha bizo­nyos mértékig igen, a döntés mindenképpen a jövő évben esedékes Ford látogatás idejé­re marad. Makariosz Athénban Athén — Makariosz érsek, ciprusi elnök szombaton Athén­ban találkozott Karamanlisz görög miniszterelnökkel. A ta­lálkozó után szélesebb körű ciprusi—görög tárgyalás kez­dődött a külügyminisztérium­ban a görög és a ciprusi kor mánynak a ciprusi kérdés megoldásával kapcsolatban ki alakítandó egységes álláspont­járól. A tárgyalások tegnap is folytatódtak. W1SLÁBAN (a lengyelországi katowicel vajdaság) befejező­dött a KGST állandó színes­fémkohászati bizottságának ülése, amelyen a tagországok gazdasági és tudományos mű­szaki együttműködéséről tár­gyaltak, megvitatták a tagor­szágok réz-, alumínium-, zink- ólom-, cin- és nikkelellátásá­nak helyzetét és intézkedése­ket foganatosítottak a követ­kező időszakra. NYIKOLAJ FAGGYEJEV, a KGST titkára szombaton talál­kozott Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkárral és a KGST megfigye­lői státusának megoldásával kapcsolatos kérdésekről tár­gyalt vele. AZ OLASZ KP novemberben 39 895 új taggal gyarapodott. ROMÁBAN szombaton 20 ezer diák tüntetett Olaszország min­den részéből oktatási reformo­kat és a választójognak 18 éves kortól való elismerését követelve. TAKEO MIKI volt japán mi­niszterelnök-helyettest javasol­ták a Liberális Demokrata Párt vezetőinek tegnapi ülésén a kormányfői tisztségre, Tana­ka utódjául’. A LONDONI RENDŐRSÉG a város különböző részein szom­baton 13 személyt tartóztatott le azzal a gyanúval, hogy tag­jai a betiltott ír Köztársasági Hadseregnek. Szombaton egy zsúfolt londoni vendéglőben bomba robbant és megsebesí­tett öt személyt. Ugyanott egy másik bomba nem robbant fel, de a tűzszerészek véleménye szerint tragikus következmé­nyeket okozhatott volna. AZ NSZK kormánya úgy dön­tött, hogy izlandi halászhajók nem rakhatják ki szállítmányai­kat nyugatnémet kikötőkben. Ezzel az intézkedéssel válaszol egy nyugatnémet halászhajó kapitányának elítélésére. Az iz­landi felségvizeken nemrégen feltartóztatott halászhajó kapi­tányát ugyanis másfél millió izlandi korona pénzbírsággal sújtották. A CIA amerikai hírszerző szolgálat több száz ügynöke érkezett az utóbbi időben Spa­nyolországba. Portugáliai és spanyolországi kémtevékeny­ségre specializálódnak, mert a Pentagon fontos harcászati felvonuló terepnek tartja e két országot A KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁR­SASÁG népe tegnap ünnepelte az egykori franc'a gyarmat, Ubangi Sári függetlensége ki­kiáltásának 16. évfordulóját. 1974. XII. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents