Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)

1974-12-02 / 284. szám, hétfő

EGY BEI A BEmillTIKIiBAN Társadalmunk fejlődéséinek alapvető feltétele Pártunk központi bizottsá­gának ülései mindenkor az ország közvéleménye érdek­lődésének középpontjában ál­lanak. Érthető ez, hiszen a központi pártvezetőség tár­gyalásainak napirendjén sze­replő kérdések rendszerint szorosan összefüggenek egész társadalmunk életével és fej­lődésével. Ez a megállapítás érvényes a Központi Bizott­ság plénumának ríbvemberi tanácskozására is. A múlt hé­ten lezajlott háromnapos tár­gyalásokon Gustáv Husák elvtárs terjesztette elő a CSKP Központi Bizottsága Elnökségének jelentését a XIV. kongresszus határozatai­nak megvalósításáról és az 1975. évi feladatokról. To­vábbi napirendi pontként megvitatták az 1975. évi ál­lami népgazdaságfejlesztési tervről szóló jelentést, me­lyet Václav Hüla elvtárs ter­jesztett elő. A tárgyalások hangsúlyoz ták, hogy a CSKP XIV. kong­resszusa programjának meg­valósítása során elmélyült a párt vezető szerepe, megsok szorozódott ereje és növeke­dett a tekintélye. „Szocialis­ta társadalmunk sokoldalú fejlődésének továbbra is alap vető feltétele — hangoztatta az ülésről kiadott közlemény —, hogy a párt szüntelenül emelje az irányító, a politi­kai-szervező és a nevelő­munka színvonalát, javítsa a pártélet minőségét és szilár­dítsa kapcsolatait a néppel.“ Mindez nagy követelményeket támaszt a kommunistákkal szemben; megkívánja eszmei­politikai színvonaluk szünte­len növelését. A Központi Bi­zottság kiemelte a kádermun­ka nagy jelentőségét, hiszen új, nagy feladataink egyre fokozottabb igényeket állíta nak fel a káderek politikai és szakképzettségével, erköl­csi tulajdonságaival és sze­mélyi példamutatásával szem­ben. Csehszlovákia Kommunista Pártjának tevékenysége arra irányul, hogy szüntelenül gondoskodjon a nép életszín­vonalának emeléséről. E cél érdekében mozgósítja a dol­gozókat népgazdaságunk ha­tékonyságának növelésére, az irányítás színvonalának eme­lésére. Mindennapjaink való­sága a legmeggyőzőbben bi­zonyítja törekvéseink sikeres­ségét. A CSKP Központi Bi­zottsága nagyra értékelte an­nak az áldozatkész munkának az eredményeit, amellyel dol­gozó nénünk kommunista pártja vezetésével megvalósít­ja a XIV. kongresszus irány­elveit, az ötödik ötéves terv feladatait. A dolgozók kezde­ményezésének nagyszerű pél­dája a Csehszlovákia népei nemzeti felszabadító harca és hazánk felszabadítása harmin­cadik évfordulója tiszteletére kibontakozott szocialista munkaverseny. Ipari és építő­ipari termelésünk növekedé­sének üteme megelőzte az ötödik ötéves tervben megha­tározott célokat. Mezőgazda sági dolgozóink eredményesen teljesítik a XIV. kongresszu­son kitűzött célt, miszerint saját termelésből fedezzük az élelmiszerek fogyasztásának növekedését. A mezőgazdasági üzemek az idén ötven száza­lékkal több gabonát takarí­tottak be, mint 1970-ben. A Központi Bizottság megállapí­totta, hogy önellátók va­gyunk számos mezőgazdasági termékből — tojásból, tejből, vajból és lényegében húsból is. Népgazdaságunk dinamikus fejlődése lehetővé teszi az életszínvonal emelését, az emberek szociális biztonság- érzetének megszilárdítását. Hazánk állampolgárai aggoda­lom nélkül, optimista hittel tekinthetnek a jövőbe. A la­kosság személyi fogyasztása 1970-hez viszonyítva az idén több mint egyötödével, a tár­sadalmi fogyasztás pedig kö­zel egyharmadával növek­szik. A párt központi bizott­sága továbbra is megvalósít­ja a kiskereskedelmi árszint stabilitását célzó politikáját. Az ötéves terv négy évében több mint 465 000 új lakást adnak át. Eredményeink természete­sen nem ejthetnek bennünket önelégültségbe. A fejlődés egy pillanatra sem szünetel­het, egyre előbbre akarunk jutni. Ennek érdekében to­vább kell javítanunk gazdál­kodásunk színvonalát. A Köz­ponti Bizottság novemberi ülése hangsúlyozta: a legna­gyobb igyekezettel kell töre­kednünk arra, hogy teljesít­sük és a kívánt irányban túl­szárnyaljuk az 1975. évi ter­vet, s ezzel sikeresen fejez­zük be az egész ötéves terv­időszakot. Szükséges, hogy minden szakaszon konkrét intézkedéseket dolgozzanak ki, s e program alapján bon­takoztassák ki a dolgozók széles körű kezdeményezéséi a termelés minőségi színvo nalának és hatékonyságának emelésére, a tartalékok moz gósítására. Örvendetes jeleintés A mezőgazdaság szocializá­lása kezdetének negyedszáza­dos jubileumi esztendejében a földművesszövetkezetek és az állami gazdaságok dolgo-. zői számos kimagasló sikert mutattak fel. Az SZSZK Mező gazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma a múlt hét vé­gén újabb nagyszerű ered- níóny elérését jelentette a legfelsőbb párt- és kormány- szerveknek. Szlovákia mező- gazdasági üzemei pénteken teljesítették a kukorica álla­mi felvásárlási tervét. A me zőgazdasági üzemek az álla­mi raktárakba az idén tizen nyolcezer tonnával több ku­koricát szállítottak, mint ta valy. Ugyancsak pénteken teljesí­tették kukoricafelvásárlási tervüket a nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági dolgo­zói. Az ország legjelentősebb kukoricatermesztő körzetében gazdálkodó mezőgazdasági üzemek 87 782 tonna kukori­cát adtak el a felvásárló vál­lalatnak, ami 13 695 tonnával több, mint a tavaly eladott mennyiség. Értékelték munkájúikat A múlt héten is számos já­rási nemzeti bizottság érté­kelte konferenciáján a CSKP XIV. kongresszusa határoza­tainak teljesítését, a nemzeti bizottságok szerveinek és képviselőinek a Nemzeti Front választási programjai­nak megvalósítására irányuló munkáját. A Rimavská Sobo- ta-i (rimaszombati) járási konferencián megállapították, hogy az idei évre szóló szo­cialista kötelezettségvállalást a nemzeti bizottságok a la­kosság közreműködésével már november elején 103,7 százalékra teljesítették, s ily módon nyolcvannégy millió korona értékű művet alkot­tak. A levicei (lévai) konfe­rencián rámutattak, hogy 1971-től 1974 szeptemberéig a járásban a „Z“-akció keretén belül 371 építkezést valósí­tottak meg 134 millió Korona értékben. A mezőgazdasági bruttó termelés 1970-hez vi­szonyítva 15,8 százalékkal növekedett, a gabonafélék vetésterülete az idén már a szántóterület 66,2 százalékát tette ki, holott az ötéves terv eredeti előirányzata 1975-re csak 61 százalék volt. Búzá­ból az idén átlagosan 54,37 mázsát takarítottak be hek­táronként, az árpa átlagos hektárhozama pedig 51,08 mázsa volt. A Veľký Krtíš-i (nagykürtösi) járási konfe­rencián a többi között arról számoltak be, hogy az idén a járási kötelezettségvállalás teljesítése eddig 72 millió ko­rona értéket eredményezett. Az utóbbi időben a járásban 1343 lakást adtak át és az ötödik ötéves terv végéig még 400 lakás építését feje­zik be. (Sál) ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI ÖRVENDETES EREDMÉNYEK Már a laktanya kapujában érezhető az a légkör, amely olyannyira jellemző a laktanya falain belüli folyó életre. Azt az alakulatot látogattuk meg, ahol Igor Ballay tiszt tevékeny­kedik a CSKP alakulatai szer­vezetének bizottságában. Az alakulat tavaly mint a keleti katonai körzet legjobb katonai alakulata, elnyerte a keleti ka­tonai körzet parancsnokának vörös zászlóját. Az idén a har­cászati és a politikai kiképzés­ben elért eredményeiért a Csa pajev partizánbrigád zászlajá val tüntették ki. Az alakulatban a kiképzés magas színvonalú. A tanterme­ket tv-készülékkel, REX-l-es tí­pusú oktatógépekkel, terepasz­talokkal és más korszerű se­gédeszközökkel szerelték fel. A híradós tanteremben pl. az asz­talokon rádió adó állomás és gégemikrofortos fejvédök van­nak. A 'leendő szakemberek elő­ször tantermekben, majd a va­lódi járműveken — a páncél­kocsikon és a szállítóvonatokon tanulják a híradás technikáját, a parancsok adását és vételét. A ©erepasztalokon harcászati feladatokat oldanak meg, a mű­szaki oktatás tantermeiben pe­dig modelleken, ábrákon és ké­peken tanulják a rájuk bízott járművek kezelését. Saját tv- stúdiójukból egy, vagy egy­szerre több tanterembe is vetít­hetnek oktatófilmeket, vagy akár előadásokat is tarthatnak. A tanítás színvonala magas. Megkérdeztem az egyik isko­A szovjet hadsereg sorkatonái A szovjet hadsereg tiszti és tiszthelyettesi állományának képzettségi szintjével együtt a sorkatonai szolgálatra bevonuló fiatalok felkészültsége is évről- évre magasabb szintű. Egy nemrégiben végzett felmérés adatai szerint az 1973-ban be- hívottak 75 százaléka elvé­gezte a középiskolának megfe­lelő 10 osztályos iskolát, vagy ennél is magasabb képesítést szerzett. A bevonullak 84 szá­zaléka szerzett a polgári élet­ben valamilyen szakképesítést, s átlagosan minden harmadik újonc a DOSAAF valamelyik alapszervezetében katonai elő­képzésben részesült. A bevonu­lok 70. százaléka komszomol tag. A szovjet hadsereg és ha­diflotta egész személyi állomá­nyán belül pedig (beleértve a tiszteket és a tiszthelyettese­ket) 80 százalék a párt- és a komszomoltagok aránya. —bért— laépület ügye’etesét, hogy mi­lyen benyomásokra tett szert it­teni katonaélete folyamán. Pa vei Studený őrvezető a polgári életben az Olomouc melletti lutínt Sigma vállalat esztergá­lyosa volt. Jelenleg az alakulat egyik rajparancsnoka. Egyetér­tett velem, hogy az ilyen szín­vonalas oktatásnak valóban ha­tása van, sőt — amint állítot­ta — bevonulása előtt ilyesmit sehol sem látott. Arra még ál mában sem gondolt, hogy az oktatás ilyen magas színvonalú lesz, s katonai szolgálata folya­mán valóban sok hasznos dol­got tanult meg. Mit mondhatunk még? Hogy a tantermekben valóban példás rend uralkodik, mert a katonák teniszcipőket húznak s a magas szárú fűzős cipők ott állnak szép sorban a tanterem ajtaja előtt? Vagy beszéljünk a szem­léletes oktatás magas fokú ha­tékonyságáról? Mindez a meg­állapítás egyúttal azoknak az embereknek irányító és szerve­ző munkáját is méltányolja, akik mindezt létrehozták, s akik minderről nagymértékben gon­doskodnak. A magasabb egység keretében megrendezett versenyben jelen­tős eredményeket ért el az ala­kulat hadtápegysége Is. Az egyes versenyekben a követke­ző eredményeket érték el: Az üzemanyagmegtakarítás terén első helyet, miután több mint 70 000 korona értékű üzem­anyagot takarítottak meg az alakulat számára. A k*”*1 * egészségügyi közösség cím el­nyeréséért folytatott verseny­ben a második helyre, az újon­cok ellátása és a gazdasági osz­tagok versenye terén pedig az első helyre kerültek. A jármű­kezelésben elsők, a hidraulikus emelőgépek és az emelővillás targoncák kezelésében harma­dikok lettek. Az alakulatban saját hibájuk­ból már több mint három éve semmiféle rendkívüli esemény nem történt. Munkájukat pél­dásan végzik, annak ellenére, hogy sok jó parancsnokot küld­tek szakmai továbbképzésre, s jelenleg az alakulatban fiatal, új parancsnokok tevékenyked­nek. „Alakulatunk valódi gárda­egysége a gépkocsijavító egy­ség“ — mondja * parancsnok. Nagyra becsülöm az egység pa­rancsnokát. Az egységnek már 14 év óta parancsnoka, igénye­sen és nagy gondoskodással ve­zeti egységét. Maga is jó pél­dával jár elől. Kiválóan együtt­működik a pártszervezettel, az ifjúsági szervezettel és az egy­ség aktívájával. Ez az egység alakulatunknak az a része, amelyre a legtöbb jeladat vár. A katonák bonyolult viszonyok közepette végzik munkájukat. A Nemzetvédelmi Minisztérium el­lenőrzése kitűnő eredményekkel zárult! A parancsnok aktív módon vesz részt a párt ala­kulatai szervezete bizottságának munkájában. Kommunistához méltó munkát végez." s. AMBROŽ alezredes Új képzőművészeti DÍSZÖRSÉG A Német Nemzeti Néphad­seregnek mindeddig nem volt saját képzőművészeti stúdiója. A közelmúltban született döntés értelmében az elmúlt hónapok során megkezdték a hadsereg köz­ponti képzőművészeti stúdió­jának létrehozását, s a stú­dióban dolgozó képzőművé­szek kiválogatását. Az el­gondolások szerint a stúdió tagjait részben azok közül választják ki, akik eddig szerződéses megállapodás alapján foglalkoztak a kato­naélet képzőművészeti ábrá­zolásával. A Német Nemzeti Néphadsereg vezetői fontos szerepet szánnak a stúdió al­kotóművészeinek. Legfonto­sabb törekvésük: elérni, hogy a katonatéma minél méltóbb helyet kapjon az NDK mai képzőművészeti alkotásainak sorában. —b. Kiváló szervezet elnöke Nemrégen még rajparancsnok vollt, de néhány héttel ezelőtt már szakaszparancsnokká lép­tették elő. Ján Kocáb tizedes, kiváló katona, a CSKP tagje­löltje, ebben az új tisztségében is nagyszerűen végzi munkáját. Teljes komolysággal és felelős­ségének tudatában dolgozik. Még rajparancsnok korában ra­ja megszerezte a „Kiváló naj“ megtisztelő címet és most sza­kasza hazánk felszabadítása 30.' évfordulójának tiszteletére kö­telezettséget vállaJlt a „Kiváló szakasz“ megtisztelő cím el­nyerésére. Az ilyen felajánlás nemcsak a szakasz katonáitól, hanem mindenekelőtt a szakaszpa­rancsnoktól is megköveteli, hogy ember legyen a talpán. S hogy erre Ján Kocáb tizedes képes, ahhoz nem fér kétség. Felettesei is meg vannak győ­ződve arról, hogy Kocáb szaka­sza eléri célkitűzését. Ha mun­káról van szó, nem sajnálja sem a szabad idejét, sem a fá­radságot. Teljes egészében a szakaszának szenteli magát, de mint a SZISZ alapszervezet el­nökének még a szervezet ügyeinek intézésére is marad ideje. E két fő tisztségén kívül Ján Kocáb tizedes még a legénység politikai oktatása vezetőjének a segítőtársa is. Minden szabad idejét kihasználja a csoport ka­tonáinak azok oktatására. Amint kijelentette: — „azt akarom, hogy csoportom katonái politi­kailag magas szinten legyenek.“ Ezt pedig a politikai oktatás el­lenőrzésének legutóbbi erdemé- nyei is bizonyították. Az ellen­őrzés folyamán Kocáb tizedes szakaszát értékelték ki a legki­válóbbnak, és az értékelés so­rán kitűnő osztályzatot kapott. Ez pedig már jelent valamit! Ján Kocáb tizedes kiváló pél­damutató parancsnok és SZISZ- szervezeti elnök, kommunista, bányászcsaládból származik. A pedagógiai karon végezte el ta­nulmányait, a polgári életben egy kilencéves alapiskola taní­tója. Nős, felesége úgyszintén SZISZ-tag. Hároméves kislányuk van. A polgári életben kisiskolások tanítója, a tényleges katonai szolgálat idején pedig kissé öregebb „diákok“ irányítója, ne­velője és parancsnoka egy sze­mélybem. Ö maga nagyon szere­ti munkáját és végtelenül örül annak, hogy katonai szolgálata alatt számos értékes tapaszta­latra tehet szert. Nevelési hitvallása az, hogy katonáit kiváló katonákká, jó szakemberekké és hazánk fizi­kailag és politikailag fejlett vé­dőivé nevelje. A SZISZ-alapszervezet, amely­nek elnöke, a SZISZ-alakulati szervezete bizottságának ván­dorzászlajával dicsekedhet, amelyet a szocialista verseny­ben a harcászati és a politikai kiképzés feladatainak teljesí­tésében és a szerkezeti élet sok­oldalú fejlesztésiben elért ki­váló eredményeikért kapták. Természetes, hogy a szép eredmények nem utolsó sorban Ján Kocáb tizedes szorgalmá­nak és munkásságának a gyü­mölcsei. —a/—

Next

/
Thumbnails
Contents