Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-19 / 299. szám, csütörtök
A szovjet kőolajbányászat eredményei és távlatai 15 ÉVE ÍRTÄK ALA AZ EGYEZMÉNYT A BARÁTSÁG KŐOLAJVEZETÉK MEGÉPÍTÉSÉRŐL 1974. XII. 19. Tizenöt évvel ezelőtt, 1959 december 19-én olyan eseményre kerüllt sor, amelynek óriási jelentősége volt Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország és az NDK népgazdaságának további fejlődése szempontjából. Az említett országok és a Szovjetunió képviselői ezen a napon írták alá a Barátság kőolajvezeték megépítésére vonatkozó egyezményt. Az elhatározást és az egyezmény aláírását azonnal szorgalmas munka követte, s az érdekelt országok összefogásával rövid időn belül elkészült a nagy mű: 1962 január 13-án a Szovjetunióból útnak indíthatták az első vezetékes olajszállítmányt, amely a hegyeket- völgyeket, folyókat, utakat és vasutakat átszelő acélcsőben haladva 1962. február 22-én Bra- tislavába, a Slovnaft nemzeti vállalatba is megérkezett. A Barátság kőolajvezeték működésének első évtizede alatt több mint 200 millió kőolajat szállított az említeti országokba. A vezeték teljesítménye az importáló országok tervezett igényeinek megfelelően állandóan növekszik, s 1975-ben eléri az évi 50 millió tonnát. Ebből a mennyiségből mi jövőre 16,3 millió tonnát vásárolunk. A csaknem 13 éve növekvő teljesítménnyel és megbízhatóan működő Barátság kőolaj- vezeték jelentőségét nagyon sok szempontból értékelhetjük. A legfőbb szempont bizonyára az, hogy a jelenleg szállított meny- nyiséget képtelenség lenne vasúti ciszternákban szállítani, hiszen 1958-ban ilyen úton alig másfél millió tonna kőolajat tudtunk csak behozni, s ma ennek a mennyiségnek több mint tízszerese érkezik hazánkba. A Szovjetunió szempontjából külön is ki kell emelni azt a körülményt, hogy a kőolajvezeték megépítése jelentős mértékben tehermentesítette az amúgy is nehéz feladatokat teljesítő vasúti szállítást. A Barátság kőolajvezeték megépítésének elhatározásánál nem kis mértékben hatott az a tény, hogy a Szovjetunió az európai szocialista államokba nemcsak kőolajat, hanem vasércet, szenet, kokszot, faanyagokat és egyéb nyersanyagokat is növekvő mennyiségben szállít, s ezek a szállítások a szerelvények megterhelése szempontjából nagyon egyoldalúak. 1972-ben például a Szovjetunió 67 millió tonna árut szállított az európai KGST-tagállamokba, ahonnan viszont csupán 14 mii. t. súlyú áru — főleg gépipari, vegyipari és közszükségleti ipari termékek — érkezett. Ez azt jelenti, hogy a Szovjetunió nyugati határaitól a vagonok nagy része kihasználatlanul, üresen tér vissza kiindulási helyére, s ráadásul nem kis távolságokra. A kőolaj vasúti szállítása esetében még rosszabbul alakulna a helyzet, hiszen a visszatérő ciszter- nás kocsik eleve nem használhatók ki más áruk szállításához. A Szovjetunióban hasonló megfontolások alapján állandóan növelik a kőolajvezetékek belső hálózatát. A kőolajvezetékek hossza 1970-ben elérte a 37,4 ezer kilométert, s ebben az évben összesen 340 millió tonna kőolajat szállítottak vezetékben. 1975-re, a 9. ötéves terv végére a kőolajvezetékek hossza eléri a 70 ezer kilométert, a vezetékes szállítás teljesítménye tehát az ötéves tervidőszakban csaknem kétszeresére növekszik. A kőolajvezetékek gyors ütemű építését az alacsony szállításii költségek is indokolják, az 1220 mm-es átmérőjű csövekben ugyanis 1 tonna kőolaj szállítása 1000 km távolságra mindössze 23—25 kopekba kerül. A kőolaj népgazdasági jelentőségéről évrffl-évre meggyőződhetünk a bratisiavai Incheba nemzetközi vegyipari vásáron. A kőolajipari termékek, a különböző hajtó- és kenőanyagok, a színpompás műszálak, a műanyagokból készített használati cikkek építezési és bútoripari anyagok, gumiabroncsok, s megannyi más termék tarka társaságában mindenki csodálattal és elismeréssel szemlélte az üvegedényekben kiállított zöldesbarna folyadékot, a Szovjetunióból szállított kőolajat, amely e termékek gyártásához alapanyagul szolgál. A motorizmus további fejlődése, s petrolkémiai iparunk teljesítményének várható növekedése, s ngm utolsósorban a világpiaci árak alakulása szempontjából megfontolandó, hogy milyen arányban használjuk fűtésre ezt a sokoldalúan hasznosítható vegyipari alapanyagot. A Szovjetunióban például a széntelepek közelében olyan technológiákat alkalmaznak a kőolaj feldolgozásánál, hogy azt máximális mértékben kihasználhassák a hajtó- és kenőanyagok, s más vegyipari termékek, alapanyagok gyártásé hoz. Ott viszont, ahol széntelepek hiányában a fűtőolajok felhasználása mutatkozik a leg- gazdaságosabbnak — például a Volga mentén és az Uraiban — a lepárlás után visszamaradt mazutot főleg fűtési célokra használják. Ezek a szempontok nálunk is érvényesek, ezért energiagazdálkodásunkban a legközelebbi években — s mindaddig, amíg más energiaforrások ezt nem pótolják — a hazai kitermelésű szilárd fűtőanyagok maximális kihasználására kell törekednünk. Végül pedig tekintsük át azt is, hogy hol tart ma a Szovjetunió a kőolajtermelésben, s milyenek a kilátások a termelés további növelésére. Ami az utóbbi évtizedekben elért fejlődést illeti, 1960-ban 147 millió tonna, 1970-ben 353 millió tonna, 1973-ban 429 millió tonna kőolajat termeltek ki a Szovjetunióban, s a 9. ötéves terv előirányzata az 1975-ös évre 496 millió tonna. Ez azt jelenti, hogy a kőolajtermelés a Szovjetunióban a legutóbbi 20 év alatt nyolcszorosára — a földgázé harmincszorosára — növekedett. A szovjet kőolajtermelésnek a mennyiségi növekedés mellett további két alapvető jellegzetessége is van. Az egyik az, hogy az újabb lelőhelyek feltárása következtében jelentősen változik a fő termelési körzetek teljesítményének részaránya. A Szovjetunióban ma több feltárt lelőhelyekből szállítja a kőolajat. Az arányok a hatvanas évek folyamán is változtak, elsősorban a nyugat-szibériai (tyume- nyij kőolajmezők javára. 1970 ben a Volga—Ural-i körzet részesedése már csak 57,14 százalékos volt, a kaukázusi termelésé 18,6 százalékra csökkent, s ugyanakkor a nyugat szibériai termelés részesedése elérte a 9 százallékot. A többit a közép-ázsiai, a kazahsztáni és további új lelőhelyek szolgáltatták. A hetvenes évek folyamán a kőolajtermelés súlypontja fokozatosan a nyugat-szibériai lelőhelyekre kerül át. Ebben a körzetben 1973-ban már 86 millió tonna kőolajat nyertek, s az idei termelés eléri a 115 millió tonnát. A tervek szerint 1975-ben 125 millió, 1980-ban pedig 230—260 millió tonna kő olajat fognak termelni ebben a körzetben. Ezek az arányeltolódások tér mészetesen a kőolaj áramlási irányaira is kihatással vannak a megépített vezetékekben. A szibériai ipar szükségleteit például teljes mértékben fedezik a nyugat-szibériai lelőhelyek, s még a Szovjetunió európai részébe is jut az itt kitermelt kő- oila jból. Ám azt is figyelembe kell venni, hogy a régebbi lelőhelyek fokozatosan kimerülnek, s az olajhozó rétegekben rejlő maradék hagyományos technológiával nem hozható a felszínre. Ezért az új lelőhelyek ho zárnának jelentős hányada a fokozatosan kiapadó források pótlását szolgálja. Az 1961— 1970-es években például az új lelőhelyekből összesen 371 millió tonna kőolajat termeltek ki, s a régebbi lelőhelyek hozama ugyanabban az időszakban 170 millió tonnával csökkent. A növekedés 45,8 százalékával tehát ezt a kiesést kellett pótolni, a tulajdonképpeni növekedésre tehát csuk 201 millió tonna kőolaj jutott. Ha figyelembe vesszük az új lelőhelyek feltárásával, kiépíté sével járó költségeket, nyilvánvaló, hogy ez jelentős mér tékben rontja a jövesztés gazdaságosságát. Ezért a kőolajbá nyászati vállalatok és kutatóin lézetek intenzíven keresik a jövesztés technológiájában rejAz Incheba ’74 nemzetközi vegyipari kiállításon sikerrel szerepel tek a Slovnaft n. v. termékei. Az előtérben látható üvegedények a vállalat nyersanyagát, a Szovjetunióból importált kőolajat tartalmazzák. mint 500 lelőhelyen nyerik a kőolajat, ezek többsége a kaukázusi (Baku és Észak-Kauká- zus), a közép-ázsiai és kazahsztáni, a Volga—-Ural-i és a nyugat-szibériai körzetben összpontosul. 1940-ben még a kaukázusi lelőhelyek adták a szovjet kőolaj 86,5 százalékát, ez az arány 1950-ben 55,3 százalékra csökkent, s ugyanebben az évben a Volga—Ural-i körzet részesedése 29,3 százalékra nőtt. Az ötvenes években gyorsan növekedett a kitermelés a Volga—Ural-i körzetben, amely 1960-ban már a kőolaj 70,7 százalékát adta, s a kaukázusi részesedés 20,1 százalékra esett vissza. Ezeket az adatokat: elsősorban azért említjük, mert alapjában véve ez adta meg a lehetőséget a Barátság kőolajvezeték megtervezéséhez és megépítéséhez, amely a Volga—Ural-i, illetve a Tatár ASZSZK-ban lő új lehetőségeket, ami a szovjet kőolajbányászat további jellegzetes alapvonása. A Tatár ASZSZK területén és a nyu gat-szibériai olajmezőkön elter- jedten alkalmazzák már a korszerű víznyomásos kitermelést, s ma már az összes kőolaj 77 százalékát ezzel a gazdaságos eljárással hozzák felszínre. Ugyancsak eredményesnek ígérkeznek a különböző hőkezeié ses eljárások, különösen akna- mélyítéssel kombinálva. Ezek az új technológiai módszerek lehetővé teszik a régi, elhagyott lelőhelyek rétegeiben visszamaradt kőolaj-tartalékok utólagos kitermelését. Ez azt jelenti, hogy a műszaki fejlődés eredményeként újból megélénkülhet a munka a hagyományos 'kőolajmezőkön, például Bakuban. Észak-Kaukázusban, Azerbajdzsánban és más területeken. MAKRAI MIKLÓS A NAGY FORRADALMÁR 90 ÉVE SZÜLETETT ANTONÍN ZÁPOTOCKÝ Kilencven évvel ezelőtt, 1884. december 19-én született Antonín Zápotoc- ký a csehszlovák munkásmozgalom neves személyisége. Méltó követője volt apjának, Jjadislav Zápo tockýnak, aki a csehországi szocialista mozgalom egyik úttörője, a .szociáldemokrata párt megalapítója, munkáslap szerkesztője, Marx és Engels műveinek fordítója volt. Antonín Zápo- toeký a munkások alapvető jogaiért folytatott küzdelem éveiben nőtt fel. Már fiatalon bekapcsolódott a szociá ld emokra ta mozg a 1 om ba, funkciókat (öltött be a párt ifjúsági szervezetében. Kőfaragónak tanult ki, és életét ebben az időszakban a kenyérke- resés mellett a politikai munka töllötte ki. 1907-ben néhány éves prágai tartózkodás után visszatért szűkebb hazájába, Kladnóba, mint a szociáldemokrata párt kerületi titkára. Egyúttal a szakszervezeti titkár igényes funkcióját is betöltötte. Az első világháború éveiben megjárta Szerbiét, Olaszországot és Oroszországot. 1918 novemberében visszatért Kladnóba, ahol folytatta forradalmi tevékenységét. Zápotocký a szociáldemokrata párt azon vezetői közé tartozott, akik felismerték az opportunizmus ártalmasságát és fel is léptek ellene. A háború alatt és után a pártban kiéleződtek az ellentétek, ami végül ahhoz vezetett, hogy a párt két szárnyra szakadt. Antonín Zápotocký a forradalmi szárny, a marxista baloldal egyik vezetője volt. Kladno és környékén munkástanácsokat szervezett. További politikai fejlődésére nagy hatással volt a Kommunista internacionálé II. kongresszusán való részvétele, ahol személyesén is találkozott V. 1. Leninnel. .1920 decemberében ő állt a kladnői munkások általános sztrájkjának élén és ezért börtönbe került. A kommunista párt megalapításától, tehát 1921 májusától tagja volt központi bizottságának. Bohumír Smerallal, Karéi Kreibtchhel nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a CSKP politikájában érvényesült a Kommunista Internacionálé III. kongresszusának irányvonala, az egységfront taktikája. 1925 tői 1938-ig képviselő volt és közben folyamatosan dolgozott a szakszervezeti mozgalomban. 1928-ban a Vörös Szak- szervezetek Internacionálé- jának IV. kongresszusán a Végrehajtó Bizottság tagjává választották. A kommunista pártban a jobboldali opportunizmus elleni harcban kialakult a gottwaldi baloldal. Zápotocký támogatta Klement Gottwáld harcát a párt bolsevizálásúért. A CSKP történelmi jelentőségű V. kongresz- szusán Gottwáld támogatásával Zápotockýt újból a központi bizottság, a politikai bizottság és a titkárság tagjává választották. A kongresszus utáni időszakban jelentős szerepet játszott a forradalmi Vörös Szak- szervezetek megvédéséért folytatott harcban. 1929-ben a Vörös Szakszervezetek főtitkárává választották, és ezt a funkciót 1939 ig töltötte he. Zápotocký elvtárs nagy érdemeket szerzett abban, hogy a CSKP a munkanélküliek és a proletariátus harcának élére állt, a gazdasági válság súlyos éveiben. Több nagy sztrájkot szervezett, ezek közül a legjelentősebb az 1932. évi mosti sztrájk, amely a 30-as években az európai munkásság legnagyobb szabású harca volt. Korán felismerte a fasizmus veszélyét. Minden erejével azért küzdött, hogy a demokratikus fasisztaertlenes erők egyesüljenek. Részi vett a Kommunista Internacionálé n^v elen- tőségű VII. kongresszusán, amely kidolgozta a népfront- taktikát a fasizmus és az imperialista háború elleni küzdelemben. A 30-as évek második felében elsősorban a szakszervezeti mozgalom egyesítésén fáradozott, ami egyik feltétele volt az egységes népfront kialakításának. Szervezett, tárgyalt, beszédeket mondott, újságcikkeket írt. München és a CSKP feloszlatása után bekapcsolódott az illegális munkába, majd utasítást kapott, hogy menjen emigrációba. Nem sikerült azonban külföldre jutnia, a Gestapo letartóztatta. Hat nehéz, megpróbáltatásokkal teli ével töltött a náci börtönökben és koncentrációs táborokban. A nehéz körülmények között is folytatta illegális tevékenységét, nem tört meg, buzdította társait, terjesztette a kommunista eszméket. A felszabadulás után azonnal bekapcsolódott a politikai életbe. Tagja volt a CSKP Központi Bizottságának és a szakszervezeték élén állt. Fáradhatatlanul a szakszervezetek egységéért, az államosításért, a Košicei Kormányprogram maradéktalan megvalósításáért küzdött. Politikai pályafutásának egyik legjelentősebb szakaszát jelentik az 1948. évi februári események. Egyik kezdeményezője és főszervezője a munkástanácsok konferenciájának, ő javasolta az egyórás figyelmeztető általános sztrájk kihirdetését. Részt vett a kormányválság megoldásáról folytatott tárgyalásokon. A reakcióra mért végső csapás után Zápotocký a szocializmus építésének jelentős szervezői közé tartozott. Miután Klement Gottwaldol köztársasági elnökké választották, ő került a kormány élére. Részt veti a szocialista építés fő irányvc- nalánuk kidolgozásában, ax államapparátus szervezésében, a mezőgazdaság kollektivizálásában és számos fontos nemzetközi tanácskozáson. .1953 márciusában, Klement Gotlwuld halála után köztársasági elnökké választották. Nagy figyelmet szentelt a párt és a tömegek kapcsolata elmélyítésének, a munkás-paraszt szövetség megszilárdításának. 1957. november 13-án bekövetkezett haláláig a néppárt, a kommunista eszmék győzelméért fáradozott. Zápotocký jelentős publicisztikai tevékenységet fejtett ki. Tanulmányai, cikkei több kötetben jelentek meg. Életének — a politikus, a forradalmár és az államférfi életének —■ szerves részét képezik irodalmi alkotásai. Regényeiben — Vörös fény Kladnó fölött, Viharos esztendő 1905, Űj harcosok sorakozója, — művészi eszközökkel örökítette meg a munkásság nehéz életét a kapitalizmusban, a jobb jövőért folytatott harcot. Antonín Zápotocký apjának hagyatékát valósította meg. Életútja azonos a munkás- mozgalom fejlődésének jelentős időszakával, a munkásmozgalom sikereivel, ideiglenes kudarcaival és végleges győzelmével. Minden erejét és képességét, szeretetét és tudását a munkásmozgalom ügyének szentelte. CSIZMÁR ESZTER
