Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)
1974-12-01 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
Zs. Nagy Lajos: Két karcolat Tamtam Talán érdekli az olvasói, hogy e sorok írója, aki szereti a korszerű dolgokat, miként jutott hozzá ilyen primitív, őserdei hangszerhez. Nem gyűjtőszenvedélyének hódolt, ezt előre kell bocsátania, nem afféle divatos sznobizmusból, amelyik a népi, sőt ősi alkotásokban látja a művészet netovábbját. Ellenkezőleg: épp a modernség oltárán áldozott, méghozzá kétszer 1950 ko- korona készpénzzel. Kevésbé fellengzősen folytatva: vásároltam két olajjal töltőit villanyfűtőtestet, úgynevezett villanyradiátort. Hogyan függ össze a primitív zene és a fűtőtest? — kérdezhetné valaki. Rögtön közlöm, csak előbb hadd mondjam el, hogy a villanyfűtőtest előnyei minden más melegítőberendezéssel szemben a következők: 1. könnyen kezelhető 2. nincs szüksége kéményre és kéményseprőre 3. szobatiszta, azaz nem füstöl, nem kormoz 4. biztonságos, nem gyújtja, fel a lakót és a lakberendezést 5. mobil, azaz négy apró keréken vonszolható egyik szobából a másikba, s végül 6 irtó kényelmes. i Az egyik Hradec Králové-i vállalat gyártja, tehát ott kellett megrendelnem. Öt nappal a megrendelés után „leszállították". Megérkeztek a ládák, kicsomagoltuk és gyönyörködtünk a két krémszínű, elegáns műszaki vívmányban. Az egész család mély áhítattal állt fölöttük hosszú per ceken át, szó nélkül, de örömtől sugárzó arccal. Ezután kipróbáltuk, jól működ nek -e. jól működtek. Egy negyedóra múlva kellemes meleg volt a szobákban — igaz, kint sem volt hideg, lévén akkor még csak augusz tus vége. Szeptember vége felé azonban hirtelen hűvösre fordult az idő, hát (izembe helyeztük a radiátorokat. Ingujjra vetkőzve ültünk a lakásban, a két fűtőtest onlotta magából a meleget, épp csak nem duru zsoltak, mint a hajdani vaskályhák, de ezt a csöpp hiányosságukat szívesen megbocsájtottuk. Azt már kevésbé, amikor az egyik hirtelen kattanással beszüntette a hőtermelést. Ezt azzal is jelezte, hogy a kapcsolótáblán világító két apró villanyégő kihunyt. — Nono — szólt rá barátsago san Zoli fiam és rácsapott a sima bádoglapra. Az égők kigyulladtak, de mi már gyanakodva néztük ezt a ra diátort. Gyanúnk beigazolódott, mert a fűtőtest éjfélkor ismét sztrájkba lépett. Három könnyed ökölcsapás azonban segített rajta. Csakhogy egyre gyakrabban hallottam a gyerekek szobájából ezeket a kis ököilcsapásokat, s tán az egy hét sem telt el az első óta, ez a műszaki csoda végérvényesen bedöglött. Nosza hívjuk a javítókat, — hiszen van még rá jótállás. A javítók kijöttek Hradec Králo- véból — igaz nem öl nap, hanem egy hónap múlva. Addig a család a másik radiátor melllett fohászkodott, hogy legalább az ne mondja fel a szolgálatot. A megjavított fűtőtest ezután h szavatolási idő leteltéig jól működött. Igaz, erősebb hidegben csak a duuyha alatt lehetett kibír ni mellette, az is tény, hogy a villanyóra mutatója úgy pór gött, mintha megbolondult volna. Hanem úgy tavasz felé ismét el kezdődött a tamtamozás. A melegi tőtest kisebb-nagyobb szünetekkel sztrájkolt. Szerencsére akkor éppen véget ért a fűtőidény. A napokban megint hidegebb lett, fűteni kezdtünk. Es most ismét hallgathatom azt a pokoli, dzsungelbeli dobolást. Tam tam ... tani... Felváltva tamtamozik a csaiad minden tagja. A villanykályha ma már egyre nehezebben „kapcsol be" Bádog oldaláról pereg a máz, be is horpadt. Fáj a kezünk. S az Imént, ahogy az írás szü neteiben hallgattam ezt az afrikai muzsikát, egyszer csak furcsa szag ütötte meg az orrom, s valami kü lönös sercegést Is hallottam. Igen, kedves olvasóim: a másik, az eddig jól működő radiátor gyulladt ki. Füstölt, sercegett, hör gött, kimúlt. Odaát még szól a tamtam. A fiaim üzennek Hradec Královéba, a gyártócég tervezőinek és kivitelezőinek. Vajon mit üzenhetnek? Belőlem csak egy sóhajra telik: „Öh áldott, régi, duruzsoló kályhák, hol vagytok?“ Tetraton Egy fiatal költő adta neki ezt a nevet, mert két hangon tudott lyávogni, és kettőn dorombolni. Egy hét múlva már értette is a nevét, még álmában is meghallottam, s vidáman mozgatta fülét, farkát. Tetraton, maga volt a megteste sült játékosság. Játszott a papucsommal, a nagylábujjammal, a liiggöny bojtjaival, dióval. Pamut- gombolyaggal nem szeretett játszani, intelligens macska lévén, nyilván tudta, hogy az ilyen jeilenet ízléstelen falvédókre való, azonkívül a körme is folyton beléakadt, ami mérgesítette. De a diót imádta, olyan labdarúgó bemutatót rendezett a szobámban, hogy öröm voflt nézni, nincs az a Pelé, aki úgy, olyan villámgyorsan ki tudná cselezni saját magát, mint Tetraton. S ő volt a testet öltött, duruzsoló, hízelgő szeretet. Ha szólítottam, megértette, puhán, gyönyörű Ívben szökött fel az ölembe, s azonnal rákezdte odaadó, kétlian- gú duruzsolását. Ha megelégeltem s el akartam küldeni, azt nem értette. Vagy nagyon is értette, de nem fogadott szót. Ha tízszer letettem őt, tízszer visszaugrott az ölembe. Ha felkeltem, bánatos szemmel nézett rám, s szomorúan nyávogott fkéthangon természete sen). Bo\ldog volt, ha a lábamhoz dör zsölődhetett, még boldogabb, ha megsimogattam. Ha haza érkeztem, már a kapu ban várt, hanyatt feküdt, s négy apró mancsával üdvözölt egyszerre. Ha elindultam otthonról, elém állt, és nem akart engedni. Kutya ként követett a kapuig. Az utcára nem mert kimenni. Egyszer azonban mégis kiment Talán már türelmetlen volt, meri késtem. Vagy kicsalták őt? Szegény Tetraton! Mit érezhetett, kis, szeretetet sóvárgó szíved, amikor a vásott kölyök a nyakadra hágott? Azt, hogy talán nem is olyan jók az emberek, mint gondol tad? A szomszéd kertben találtam meg, élettelenül elnyúlt testét. Ma gas kerítés mögé dobták, még csak el se temethettem tisztesség gél. Másnapra eltűnt. Narancssárga volt, Tetratonnak hívtuk, mert négy hangon éne kelt. Sít? egyetlen egy hónapot... széli kis csaíládi ház megvásárlására. A környezet itt csaknem falusias, csak éppen az emberek élnek távolabb egymástól, mint az igazi faluban. A két nő meleg otthonná szépítette a lakast... az öregasszony rendbe tette és gondozta a kertet is. Kedvét lelte ebben a foglalátosságban, ami kitöltötte azt az időt, míg a lánya a munkában volt. Tavasszal zöldséget veteményezett, öröme telt benne, hogy kitermeli a konyhára valót. Sok virágot ültetett, ugyanazokat a fajtákat, amilyenek férje idején pompáztak a kertben. Karos lócát vett a terebélyes almafa alá és napsütése« délutánokon a lányával együtt üldögéltek ott, nézték a virágok között repkedő rovarok nyüzsgését, megfigyelték, hogyan kap pírt a lombok között az alma fa gyümölcse. Hogyan is gondoltak volna arra, hogy egyikük nem éri meg az aiimaszü retet... De miért nem ő ment el, az öregebb, miért a fiatalabbat kelleti ki kísérni a temetőbe ...? ... Miért? Soha nem volt beteg a lánya, nem látta belülről az orvosi rendelőt. Bizonyára ezért nem vette komáiyan az oldalában jelentkező s?' ró fájdalmakat. Mikor rosszul lett és a mentőkocsival a kórházba vitték, már nem segíthetett rajta a sebész keze sem ... Eltávozott ő is az apja után . .. Olyan csendesen ment el, mini ahogy élt, még a szomszédok sem tudtak róla. Az öregasszony magára maradt a nagyvárosban, ahol idegennek, odaiévedtnek érezte magát. N emsokára jelentkezett egy rokon, régóta a fővárosban élő, hangos beszédű, energikus ember. Úgy járt-kelt a lakásban, mintha odahaza lenne, nyi- togatta az ajtókat, betekintett minden helyiségbe, a padlásszobába is felment és alaposan szemügy^ vette a kertet. Beszélgetés közben egy másik rokont emlegetett, akit az öregasszony még mint kisgyereket ismert. Elmondta, hogy itt dolgozik egy intézetben . .. nemrégen megnősült, kisbabájuk is született, de lakásuk nincsen. Nagyon kapóra jönne nekik, ha ide költözhetnének, örökre hálásak lennének érte . .. Az öregasszony beleegyezően bólint gatott... Csak jöjjenek, akár holnap is beköltözhetnek .. . van itt hely számukra is. „Nekem elég lesz a földszinti kisebbik szoba, a konyhában meg elférünk mindnyájan.“ A rokon elégedetten távozott. Másnap gépkocsi állt meg a ház előtt. Meg- érkeztek az új lakók. Olyan szeretettel fogadta őket, mintha sa ját édes gyerekei lettek volna. Igyekezett a kedvükben járni, alkalmazkodni próbált a fiatalok életmódjához, a kisbaba gondozását is felajánlotta, ha netalán szórakozásra lenne kedvük. Az öregasszony azonban hamarosan megérezte, hogy a fiatalok távol tartják magukat tőle, nem fogadják el rokonnak, a kedveskedésre tartózkodással) válaszolnak, levegőnek nézik. Aztán mindinkább észrevette, hogy az útjukban áll, egyre gyakrabban találkozott rosszalló tekintettel, majd goromba szóval. A hangos beszédű rokon mindennap ott volt, szinte tele volt vele a ház. Hamar kitapasztalta az öregasszony gálám blelkét, s nemsokára házigazdaként kezdett rendelkezni a házban. Folyton a fiatalokkal susmogott, s ha a háziasszony arra járt, tüntetően abbahagyták a beszélgetést. A néni egy nap fejszecsapások hangjára figyelt fej. Amikor kilépett a kertbe, megdöbbenve látta, hogy a nagy almafa meginog, majd recsegve-ropogva az oldalár« dőlt. Fel ja jd ült, mintha őt bántották volna. A fejszés emberek a karos lócát a kerítés tövébe hajították, a virágokat a föildbe tiporták. „Miért?“ — akarta kérdezni a hangos beszédű rokontól, de a kérdés nem hangzott el. Teherkocsiról kavicsot szórtak a ház elé, cementzsákokat cipeltek hátra az eresz alá. A két rokon férfi még aznap nagy, téglalap alakú részt betonozott le a kertben, az odavezető széles úttal együtt. Egy hét múlva előregyártóit garázst szállítottak oda — a rokon gépkocsiját helyezték el benne. „Az almafát nem lett volna szabad elpusztítani“ — suttogta az öregasszony. — Őrá emlékeztetett, az együtt töltött napok emléke volt.“ Ez a gondolat új elhatározással töltötte el. „Nem! Azért sem hagyom magam félrerúgni a saját házamban! Megkeresem a képviselőnőt, és elmondok neki mindent“ — határozta el véglegesen. Cipője alatt megreccsentek a falépcsők, miközben lefelé haladt. Máskülönben csend volt a házban. „A fiatalok elmentek valahová“ — gondolta. A nagyszoba ajtaját nyitva hagyták. Az öregasszony benézett, és melegedni kezdett a szíve. A fehér ágyacskában aludt a kisbaba. Pufók arrocská ján édes mosoly vibrált. „Biztonsan szépet álmodik“ — ügyelte a csecsemőt. Nem tudott elszakadni az alvó gyerek elbűvölő látványától. Most vette csak észre, mennyire hasonlít ez a kisbaba arra a képre, melyet a lánya csecsemőkorából őrzött. „Csakugyan . .. szakasztott olyan, mint az én Margitkám volt“ — állapította meg. A mikor nagysokára kilépett a házból. nem a képviselőnő keresésére indult, hanem a temető felé irányította a lépteit .. . Snlt WeeMnrihM felvttehi
