Új Szó, 1974. december (27. évfolyam, 284-307. szám)

1974-12-01 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

1974. XII. 1. 11 TÖRÖK ELEMÉR Hpacsá Állok a sugaras térben szembe újra a Pusztaréttel mintha el se mentem volna innen pacsirták égi derűje lobog fel bennem öreg paraszt bukdácsol pipacsok sortüzében búzaföldek sárgasága habzik a szemében álmában még jószagú füvet kaszál - fénnyel öleli szívére a nyár tenyere emlékek fészke x hallgatása csenddé nőtt benne DÉNES GYÖRGY (Kontár Gyula felvétele) ről. A feltárt falu ezeknek az embe­reknek az otthona volt: a völgytől vezető sziklaösvényen jártak ide ha­vonta háromszor, minden tíz napban huszonnégy órás pihenőre. Ezen az ös­vényen ma is látható néhány durva, kőből épített kunyhó, melyben az éj­szakát töltötték. Még felismerhetők a kirabolt apró szentélyek, amelyekben képek és feliratok voltak. Itt imád­koztak a helyi szellemekhez abban a hitben, hogy azok az egyszerű népet inkább meghallgatják, mint a csodá­latos templomok hatalmas istenei. A sziklák között ülőhelyre alkalmas si­ma felületek is vannak, melyeket az ott megpihenő ember a nevét a kőbe vésve jelölt meg. Ez igazolja, hogy a jól összeválogatott csoport, amelynek feladata az Örökkévalóság Házának építése volt, írni, olvasni tudó embe­rekből állt. Otthonuk a Deir-el-Medina völgyében volt, amolyan sajátos, el­különített terület, az egyiptomi élet mikrokozmosza. Csodálatos, hogy elég jó állapotban maradt meg. Titkait a türelmes kutató elé tárta, aki apró tö­redékekből összeállítva fejtette meg a rejtélyt. A sírépítők falvát Tuthmo- zisz í. e. 1520-ban alapította. A tele­pülést nagy téglafallal vette körül. Az egyes téglák az ő pecsétjével vannak ellátva. A falu távol esett a megmű­velt területektől, s a Nílus évenkénti termékenyítő áradása sem jutott el idáig. Kedvezőtlen fekvése miatt nem volt ivóvíz, termőföld. A forró nap­sütés elől nem nyújtottak menedéket az árnyat adó fák. A fáraó nyilván az elszigeteltség miatt választotta ezt a falut. A lakosságot azonban ellátták a létfenntartáshoz szükséges dolgok­kal. A kellemetlen körülmények ellen- súlyozására külön kiváltságokat is él­veztek. Jogaik és birtokuk felett ébe­ren őrködtek. Az otthon azonban bör­tön volt számukra.. Mert a királyi szolgálatban álló mesterembereket össze akarták tartani, az elgondolás az volt, hogy családjukkal egy faluba telepítve kisebb a valószínűsége szét­széledésüknek. A falu feltárását befe­jezve Bruyére megállapította, hogy a téglafalon belüli terület 135-ször 40 méter széles. A falunak egyetlen be­járata volt északon. Innen vezetett a nem teljesen egyenes főutca, mellék­utca kevés volt. Mintegy 70 ház épült sűrűn egymás mellett. Az egyes épü­letekben egykor festők tervezők, szobrászok, írnokok laktak, akik egész életüket a sírok építésének szentel­ték. A háztartási és személyi tárgyak­ból következtetni lehet a tulajdono­sokra. Írástudók lévén, nevükkel lát­ták el bútoraikat, szerszámaikat, házi­eszközeiket. A házak családi otthonok voltak, egyik nemzedékről a másikra szálltak. Az apát szakmájában a fia követte. Az egymáshoz hasonló házak nem túl nagyok, de az akkori viszo­nyok között színvonalas otthonoknak számítottak. Alapjuk kőből, faluk agyatéglából, tetejük fából épült. Né­hány lépcsőfok vezetett a vendégek számára berendezett fogadószobába. Innen nyílt a lakószoba, a családi élet központja. Itt étkeztek s itt töltötték a hosszú napokat, míg a férfiak távol voltak. Egy kis fülkében a család ősei­nek mellszobra állt. Mellette volt a zékek, anyagleltárak, helyi istenek­hez szóló imák, az ellenségre szórt átkok, jósokhoz intézett kérdések, sőt karikatúrák. A sok ezer osztrákon megfejtője Jaroslav Czerný, cseh szár­mazású egyiptológus, aki évekig Ang­liában élt s a londoni, majd az oxfor­di egyetemen oktatott. Ismeretei olyan alaposak voltak, hogy halvány, vagy részben kopott szövegeket is el tudott olvasni. Az építők és családtagjaik ne­vét is megfejtette. Még bizalmas szö­vegrészietek, sőt botrányos feljegyzé­sek is előkerültek. Arról is értesülünk, hogy az építők nehezen dolgozó, sze­rény emberek voltak, bár sajátos és kiváltságos közösséget alkottak. Egyenlő arányban osztották ki közöt­tük a kenyérhez és ď sörhöz szüksé­ges gabonát, a halat, a zöldséget és az olajat. Az építés helyére, illetve a faluba vizet szállítottak számukra s a fűtésre való fát s az agyagedénye két is kézhez kapták. Helyben ugyanis nem volt megfelelő anyag ezek elő­állítására. Az építők holmiját egy erre a célra fogadott ember tartotta rend­ben. A házi ruhaneműt természetesen az asszonyok mosták otthon. A kész­letek elosztása általában zökkenőmen­tes volt. Ünnepnapokon még pótadagot is kaptak. De voltak ínséges idők Ilyenkor az öntudatosabbak, akik tisz­tában voltak teljesítményük fontossá­gával s pótolhatatlanságukkal, sztráj­kolni is merészkedtek és tiltakozó me­neteket tartottak a hivatalok előtt. Ám kiváltságaik ellenére sem álltak törvényen felül. A falu vitás ügyeit az idősebb emberek tanácsa intézte. Kisebb ügyekben ők ítélkeztek. Komo­lyabb esetekben a vezír döntött. Az írásos dokumentumok arról is szólnak, hogy egy-egy csoport hatvan emberből állt, élükön egy vezetővel. Két részre osztva, a sír jobb és bal oldalán dolgoztak egyszerre, mint az evezősök a gályán. A sírokat a szik Iából kellett kivágni, majd díszíteni. Minden munkát ök végeztek. A fáraó is beleszólt a tervek készítésébe, me­lyeket papiruszra rajzoltak. Ezekből egy példányt a vezető kapott. A kairói múzeumban látható egy ilyen sírterv és egy osztrákon, melyet a sír befe­jezése után az előmunkás készített. Egy írnok dolgozott vele, ő volt a ve­zír „komondora“. Felügyelt a munka tervszerű folyására, jegyezte a telje sítményeket és felírta a hiányzók ne vét. Gyorsan ment a munka, mert szi gorú volt a fegyelem. Az építők ezt természetesnek tartották, s nem is gondoltak rá, hogy rosszul bánnak velük. A legnehezebb feladat a folyo sók és a sírkamra kivágása volt, mely két évig is eltartott. A falak díszítése és a feliratok elkészítése még tovább tartott. Megtörtént, hogy a fáraó ha­láláig be sem fejezték. így sok eset ben félbeszakadtak a díszítőmunkák. Ezek ismeretében megbecsüléssel gondolunk a szorgalmas és tehetséges népre, amelynek nagyszerű munkája nemcsak a királyok, de az ő emlékű két is őrzi. S hogy a múltnak ilyen roppant érdekes, eddig felderítetlen értékeivel ismerkedhetünk meg, az két kutató: V. Buryére és /. Czerný ér­deme. B. J. ■ ókori Egyiptom történetéről és fi 7 művészetéről sokat tud az em­rtL beriség. Ismeri legalább ké­pek alapján a piramisokat, a fáraók arcmását, vagy múmiáját. De ki hallott azokról az emberekről, akik 3000 évvel ezelőtt az ősi Téba köze­lében a királyok völgyének sírjait épí­tették? Mert bármilyen egyedülállóan értékes is volt Tutenkámen sírjának felfedezése, mégsem hozta életközeibe a késői XVIll. dinasztia korabeli épí­tők mindennapi életét. Téba és Deir-el-Medina között, dom­bok közé rejtve fekszik a Királyok völgye, ahová az új királyság idején sok uralkodót temettek. Száz éven ke­resztül ezt a tájat olyan területnek tartották az ott kutató olasz régészek, ahol egy falu kisebb romján kívül csak jelentéktelen régiségek találha­tok. A második világháború alatt és után Bemard. Bruyére francia archeo­lógus évente több expedíciót vezetett ebbe a völgybe, s addig kutatott, míg egy egész falut ásott ki házakkal és sírokkal. Aprólékos kutatása hírt adott a Tutenkámen- és Királyok völ­gyében levő többi sír építőinek életé­hálószoba. Innen rövid folyosó vezetett a konyhába: itt főztek, s vizet, gabonát és egyéb készletet tároltak. Minden háznak volt pincéje, ahová a lépcső a lakószobából vezetett. A ház htátsó ol­daláról lépcső vitt a tetőteraszra. Itt ültek, ha nem volt tikkasztó hőség, s itt aludtak a fülledt éjszakákon. A házak külseje, belseje arról tanúsko­dik, hogy lakói nem versengtek egy­mással. így éltek 400 évig. A közeli domboldalban készítették sírhelyeiket. Lévén roppant jártasak e téren, sír­jaik majdnem olyan szépek voltak, mint az előkelő tiszviselőké. A falu és a temető feltárása s kö­zösségi jellegének megállapítása Bru yére ásatásának egyik legérdekesebb eredménye. Jelentőségét növeli a sok írott dokumentum, melyet a falu menti gödrökben találtak, ahová annak ide­jén limlomokat dobáltak. Az építőket a papok megtanították a kurzív írás­ra. Sima méczkőlapokra vésték a fel­jegyezni valót. Ezeket a lapokat ma osztrakonoknak hívják. Papiruszra rit­kán írtak ilyen egyszerű szövegeket. Az eldobált és megtalált osztrakonok tartalma: elszámolások, élelmiszerjegy­Szavak cserepei: nehéz idétlen halmok Kiálts, mert meg kell halnod. Botladozhatsz közöttük: leránt a fémhideg anyag . . . Mentsd meg egyetlen arcodat. A hold karéia túl a fákon Mintha leprás üveges teste, derengő fényben áll az este. Becsukódnak a kupolák, vérzik az ég, a lomb, az ág. Puha árnyak, fátylak, füstök, porrá hamvadó ezüstök. A hold karéja túl a fákon. Mi kábít? Ébrenlét vagy álom? Fopili vissza, emlékezés Fogadj vissza, emlékezés, tűnt idő, mutasd a fák között a búvó kedves ösvényt, vén dombok szelíd hajlatát, ahogy elindul s lépeget fölfelé a tüllszoknyás tavasz, a kerteket, a cseresznyevirág szirom-havát, a részeg éden drága bugyrait, a vadszilvafák repeső hitét, mikor sörényes égre pillog satnya ág s zöld esők csiklandják az agyogos mezőt . . . Tartsd meg, emlékezés, a tünékeny időt. Őszutói hangulat Szarak Szülőföld Messzire lát ki innen néz s minden úton hazatalál dolgozott rajtam hányféle kéz adtak tanácsot ilyet olyat hogy átformáljanak s én maradtam aminek szültél csontomig égő hűségem adom most is liliom-fehéren

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents