Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-01 / 258. szám, péntek

INTERPÓDIUM 74 IFJÚ TEHETSÉGEK A HANGVERSENYTEREMBEN Ötödször rendezték meg a Bratislavai Zenei Ünnepségei: keretében a szocialista orszá­gok fiatul művésziéinek ser ne­szein lé iét. Az kiéi Interpódiu- mon 25 fiatal művész mutatko­zott be, ami a korábbi évfo­lyamokhoz képest jelentős lét­számemelkedést jelent. Idén a sok jelentkező miatt a hang­szeres művészeknek csupán egyszeri zenekari fellépést le­hetett biztosítani, aminek az lett a következménye, hogy tu­dásuk és képességük szintjét csupán egy kis látószögű len csévél lehetett értékelni. A roppant zsúfolttá vált bőség következtében elkerülhetetlen üt k öz é se k, m ű so r t o r 1 ó dá so k születtek, s így fizikailag sem vált lehetővé minden jelöltet személyesen meghallgatni. A hallottak alapján azonban meg­állapítható, hogy kimondottan gyenge produkcióval nem talál­koztunk. viszont az igazán érett nagy teljesítmények száma az elmúlt évekhez képest mintha csökkent volna. A dirigensi pulpituson há­rom fiatal karmester állt a ze­nekar élére. Mindhárman iga­zán jelentős karmester-verse­nyek arany- és ezüstérmesei. Felkészültségük, tehetségük bi zonyítását azonban erősen meg nehezítette a tény, hogy hang­szeres kollégáikat kellett ver senymű vekben kísérniük. Ez pedig általában hálátlan fela­dat, és még az úgynevezett be­futott karmestereknek is gya­kori problémát jelent. Ezen a téren a legelőnytelenebb hely­zetben Medveczky Ádám volt, mert neki jutott osztályrészé­ül Dvorák és Csajkovszkij két terjedelmes és igényes verseny­művének a kísérete. Ez a lát­szólagos hátrány azonban mi­nőségi megítélés szempontjából előnyös, mert lényegesen pun tosabban, sőt könyörtelen reá litással tárja fel a karmester­ben rejlő erényeket és hiányos­ságukat egyaránt. Medveczky pompásan állta meg a helyét. Stílus- és formaérzékéről már a bevezető Schubert-mű, a Ro- samunda-nyitány is tanúsko­dott, de legfőbb erényét, szu­verén karmesteri arculatét a zenekari „szövet“ részletes ki­dolgozásával éppen a két ver­senyműben bizonyította egyér­telműen, s így mint „kísérő karmestert“ őt illeti az abszo­lút elsőbbség pálmája. Tud bán­ni a zenekarral, pompás keze van, élvezet nézni pontos és kifejező mozdulatait, csak az a sajnálatos, hogy minden Igyekezete ellenére a gottwal­dovi zenekar fúvósai nem. áll­tak feladatuk magaslatán. De ezért már nem a karmestert terheli a felelősség. Emil Csakarov Bulgáriából jött és egyben magával hozott valami déli szenvedélyt és ki­robbanó energiát. Erről rögtön a műsor első száma tanúsko­dott. Dvorák hangverseny-nyi­tánya a „Karnevál“, melyben azonban ez az életigenlő fel­szabaduló erő helyénvaló és elfogadható. Ezt követően Men- tlelsohn Hegedűversenyét és Rahmanyinov fisz-moll zongo­raversenyét kísérte, ahol — fő­leg az első műnél — már erő­sen érződött, hogy kedveli a sűrű zenekari hangzást. Befe­jezésként Ravel szépséges szvit­jének, a Daphnis és Cloe-nak második részét szólaltatta meg. A végső benyomás kedvező volt, bár Ravel érzékeny szí neit meglehetősen vastag ecset- vonással rakta fel. A leningrádi Vaszilij Szinaj- szkij hatalmas mozdulatokkal és ugyancsak hatalmas hang erővel szólaltatta meg Glinka „Ruszlan és Ľudmila“ című népszerű operájának nyitányát. Ravel G-dúr zongoraversenyé nek kíséretéhez nagy odaadás­sal igyekezett alkalmazkodni, de a partitúra érzékeny ár­nyalatainak színskáláját még nem tudta kikeverni palettá­ján. Ezek után annál megle­pőbb volt pompás Prokofjev- tolmácsolása. A „Rómeó és Jú­lia“ balett zenéjéből hét kira­gadott részletet tolmácsolt. A partitúrában rejlő gazdag szín- lehetőség, a nagy apparátus megszólaltatása, a keményebb vonalrajz, valamint a ritmika és a friss mozgékonyság Szí­na jszkij igazi területe, bár itt a lírai melódiák színeinek fénytöréseit is tudta pompásan érzékeltetni. A zongoristák köziil négyet volt módomban hallani. Telje­sítményük közös vonása a szín­vonalas manuális felkészültség és muzikalitás volt, de a muzsi­kálásnak az a spontán és ma­gával ragadó ősereje, a zsenia­litásnak láthatatlanul jelenlevő lehel lete, mely egy tolmácso­lást élménnyé avat, teljes pom­pájában csak Scliiff András játékában bontakozott ki. Amit Csajkovszkij b-moll koncertjé­ben produkált — eltekintve a kirobbanó szenvedélyéből faka­dó kis túlkapásoktól — az már most és így is lenyűgöző. Gyö­nyörű zongorahangja, telt és amellett éneklő billentése pe­dig egyenesen mértékadó. Szvetlána Navaszardjanová Sosztakovics Első zongoraver­senyét tolmácsolta rutinosan, jól eltalálva a mű játékos alap tónusát. A bolgár Marta Deja- nnva bravúros Rahmanyinov- tolmácsolása megérdemelt elis­merést aratott. Teljesítménye tételről tételre emelkedett, bár a mű alaptónusa pregnánsabb ritmust és áthatóbb zongora- hangot igényel. A lengyel Ja- nusz Olejniczak a színárnya­latok terén még sokban ma­radt adósa Ravel érzékeny par­titúrájának. A két hegedűs közül a hazai Andrea Šestáková teljesítmé nye sajnos csalódást keltett. Dvorák versenyművének tolmá­csolása még túl nagy erőpróba volt számára. A lengyel Bar bara Grózynska alig valamivel a húszon túl, már ragyogó ujj technikával rendelkezik. Nyil ván ebből a technikai bizton­ságából ered tempót fokozó hajlama, erre koncentrált, sőt ebben éli ki magát és így a Mendelssohn-i lírát és annak mélységeit még egyelőre má­sodrendűnek tartja. Ennek el­lenére is már figyelemre méltó jelenség. A legtökéletesebb hangszert, az emberi hangot megszólalta­tó művészek száma is bőséges volt. A mi Peter Dvorskýnk pil­lanatnyilag a nagy reménység stádiumában van. Életének ed­digi második főszerepét, a Ri- goletto Hercegét énekelte ola­szul. Hangjának gyönyörű szí­ne és kifejező ereje van. Már nem egy melódiaívet formál meg és bont ki hajlékonyán, de pontosságra, ritmikai fegye­lemre, sőt intonációjának sta­bilizálására kell még erősen koncentrálnia. A Carmen cím­szerepében Stefannia Krzywin- ska-Toczyska mutatkozott be. Szép színű, de szűk korlátok között mozgó hanganyaga, ter­mészeténél fogva nem Carmen szólamára van predesztinálva, mert hiányzik belőle a drámai erő és a hanggal való jellem­zés képessége. Ezen az estén a tenor szólamot vendégként Adrej Kuchársky énekelte, Haj dán lfrai tenorja hősi jellegű vé lett és hatalmas erővel töl­tötte be a színpadot, nézőteret egyaránt. Ottelói féltékenység­gel megszállott tizedese egyé­ni felfogásról tanúskodik, óz igazi rangos színvonalat ő kép­viselte ezen az estén. A másik interpődiunios vendégnek, a belgrádi Miomir Nikolicsnak kevés énekelni való jutott a Carmenért eredménytelenül lel­kesedő Zuniga hadnagy szemé­lyében. Ezt a tényt csak sajnál­ni lehet, mert Nikolics orgá­numa nagyon szép, kifejező és az eredeti francia szöveggel énekelt szólamot nívósán tol­mácsolta. A meglehetősen heterogén benyomást keltő Carmen után a Trubadúr annál pompásadban sikerült. A bosszúéhes eszelős cigányasszonyt, Azucenát Jev- genyija Gorobnvszkaja énekel­te. Pompás bársonyos hangja teljes szépségében kitárult és minden fekvésben kiegyenlítet­ten szólt. Ezzel a nagyvonalú nemek produkcióval teljesen egyenértékűt nyújtott Luna gróf megszemélyesítője, Miller Lajos is. Élvezet hallgatni re­mek dikcióját, a belső átélés szenvedélyét és ritmikus fe­gyelmét. Az ünnepi színvonalú előadáshoz a mi művészeink közül Viktor Málek jó kézben tartott vezénylését kell meg­említeni. VARGA JÓZSEF ŠTEFAN KUMO 55 ÉVES A csehszlovákiai kórusok között kiemelkedő helye van a Lúčnica énekkarának, szá­mos hazai és nemzetközi ver­seny győztesének. Fennállásá­nak 25 éve alatt egyre maga­sabb művészi színvonalat ért el és a fejlődés egyik ösztön­zője dr. Štefan KLIMO érde­mes művész, a Lúčnica igaz­gatója és énekkarának diri­gense, aki ma ünnepli 55. születésnapját. Dr. Štefan Klimo (született Zvolenben, 1919. november 1- én) családjában — édesapja érdeméből — hagyománnyá nemesedett a kóruséneklés. Már bratislavai középiskolás korában a Tatran énekkar tagja volt és később mint az együttes karnagyának asszisz­tense tevékenykedett. Jogi ‘ta­nulmányait 1943-ban fejezte be és mint főiskolai hallgató is szorgalmasan tanulta a kó­rusvezénylést és kiváló szlo­vákiai együttesek karnagya volt. Az 1951—52-es évadban ke­rült a Lúčnicához, amikor az akkori énekescsoportból mű­vészi színvonalú együttest kel­lett kialakítani. Vezetésével az együttes évről évre éret­tebbé, saját műfajában egyre népszerűbbé vált. Klimo rend­szeres munkájának, ügyszere­tetének és hivatástudatának az eredménye első ízben az 1955—56-os évadban vált lát­hatóvá, amikor az együttes a prágai országos versenyen el­ső helyet érdemelt ki. Klimo 1962 tői az a capel- la (hangszeres kíséret nélkü­li, tisztán énekes zene több szólamra) koncerttípust érvé­nyesíti és ezzel az együttes a Lúčnica megalakulásának 16. évfordulója alkalmából adott hangversenyen átütő si­kert aratott. Mivel a kórus programjá­ban minden stíluskorszak he­lyet kapott, az együttes részt vehetett különféle nemzetközi versenyeken iá. Nagy sikerrel szerepelt — például — a br- női kórusfesztiválon, a jelen­kori alkotások prágai és jih- lavai szemléjén, és Klimo ve­zetésével aratott nagy sikert a külföldi körutakon is, az európai országokban csakúgy, mint az USA-ban, Kanadában, Peruban, Mexikóban, Kubában és Japánban. Jóllehet az együttes utóbbi műsorait a stílusgazdagság jellemzi, programjukban a 2U. század és főleg a régi és a kortárs szlovák szerzők művei vannak túlsúlyban, elsősorban dr. Klimo jóvoltából. Művészi és szervező tevé­kenységéért számos díjjal és kitüntetéssel jutalmazták. El­nyerte az 1967. évi VlT-nagy- díját, az arezzói nemzetközi kórusverseny zsűrijének kü- löndíját, az 1969. évi F. Kafenda-díjat, 1968-ban a CSSZSZK kormánya az érde­mes művész címmel tüntette ki, 1973-ban pedig megkapta „Az építésben szerzett érde­mekért“ kitüntetést. Dr. Štefan Klimo alkotó­ereje teljében ünnepli ötven­ötödik születésnapját. Számos — elsősorban az ifjúság ze­nei ízlését fejlesztő — hang­versenyre készül és emellett ünnepi programot állít össze szlovák, cseh és szovjet kó­rusművekből hazánk felszaba­dításának 30. évfordulójára. Céltudatos művészi munkájá­nak köszönhető, hogy a Lúč­nica énekkara — itthon és a nagyvilágban is — a legjob­bak közé tartozik. A művész születésnapján kívánjuk, hogy vezesse az együttest az új, még átütőbb sikerekhez veze­tő úton az eddigi lelkesedés­sel, áldozatkészséggel, hiva­tástudattal, erőben és egész­ségben. A. G. V a s z i 1 y Ambrus felvétele KÉT KIÁLLÍTÁS Humanista szellemű plasztikák Precizitás, fegyelem, emberség. Ezek a tulajdonságok jellem­zik Gromának a Majerník Galé­riában kiállított munkáit. Gro- ma a Prágai Főiskola két ki­váló mesterétől, J. Laudától és O. Spánieltől sajátította el a valóságlátást, a megformálás gondosságát. Oklevéllel a zsebében szűkebb hazájába, Liptóba tér vissza. Első alkotó korszakában az ember izgatja, aki megfeszített munkával dolgozik, s így épü­leteket, új értékeket hoz létre, fa Teher, a Timár/. Érdeklődé­sének gyújtópontjába ezután a portré kerül. A fejek alakítá­sában egyéni vonások megraga­dására s a belső én tükrözésé­re törekszik. (A. Bazovský, J. P. Kern). A hatvanas éveken túl a Beethoven arcmásnál már nem a személyt jelző hasonla­tosságot keresi, hanem egysze­rűsödő formaképzéssel, alig részletezve, eszmét és esz­ményt, általánosítást kifejező megoldást talál. Lévén közéleti művész, aki szemléleti biztonsággal rendel­kezik, az emlékmű szobrászat terén is megállja helyét, öt­venegyben leplezik le az Ala- csony-Tátra örökzöld fenyői kö­zött a Hegyi Madonnát, a jel­legzetes szlovák parasztanyát, aki ölébe hajló alvő gyerme­két kendőjével, karjával öleli magához. Értékes a jelképes szabadtéri plasztikája is, a fel­szabadító szovjet és csehszlo­vák harcosok emlékét őrző, monumentális formájú kétala- kos szobor. A kompozíció biz­tos egyensúlyával, a formák összefogásával valósítja meg a világos térszerkezetű zvolení meg žiari felkelési és felsza­badítási harcok emlékét idéző gránit és beton emlékművet. Itt, a magasba törő csonkagú­lán elhelyezett domborművűn merészen, élesen formált hő­sök alakjában jeleníti meg a Harc előtti felszültséget, s_ az elszántságot. A Zvoleni Erdé­szeti Középiskola l**ílső terét ékesítő markáns vert réz relief egyik részlete az űrkorszak fia­tal gondolkodójára utal. A bronz meleg fénye teszi még kifeje­zőbbé a Jánošík szálloda elő­csarnokát díszítő Betyár-csend­életet. 1970-től kezdve inkább jelzésekkel dolgozik. A fém és kő kombinálásával, szabatos formai renddel érzékelteti a fti- beníki SZNF emlékművön a hu­manista mondanivalót. A Cseh—Morva Fennsík művészete Az elmúlt napokban a Zef ár nad Sázavouban levő Járási Honismereti Múzeum és a bra­tislavai Városi Képtár gyűjte­ményéből rendeztek kiállítást, amelynek anyaga a festői vi­déken született, vagy időnként ott-tartőzkodó képzőművészek párbeszéde a tájjal, emberekkel. J. Mánes a múlt század kö­zepén vendégeskedett barátai­nál Havličkuv Brodban. Tava­szi fény ragyogja be finom raj­zát, a hegyek, lombok övezte tájban fekvő kastélyt. Ezen a vidéken látta meg a napvilágot és itt élt a múlt században A. Chitussi, aki a plenér vívmá­nyaival tükrözi a valóságot. Döntő szerepe volt a cseh táj- festészetben. Nagyvonalú, ösz- szefoglaló kompozíciója szinte jelképe ennek a sziklás, pata­kokkal átszelt vidéknek. Kor- társa, A. Kosárek is itt szüle­tett. Egy lendületesen festett kis vászna jól jellemzi hazája tájfestészetének klasszikusát. A. Sláviček a század első fe­lének legnagyobb tájábrázoló­ja. Kameničkán 1903-ban járt először. A vidék fanyar szép­sége, a mindennapi kenyérért keservesen dolgozó népet ösz­tönzi legszebb képei alkotásá­ra. A táj igéző varázsát, s egy proletár temetés sajgó csendes szomorúságát mesterien jelení­tette meg. /. Prúcha hazája a Cseh Érchegység. Huszonnyolc éves korában ragadja el az élők közül az első világháború. Nem sokkal azelőtt vette ecsetjére a színek expresszív izzásával a viharelőtti tájat. B. Dvorákot is az Érchegység egyszerű motí­vumai ragadják meg. Nagy vásznán a kedves, mezei virá­gos rét, a kenyéradó gabona­földek s erdők váltakoznak. Finoman részletező modora sem zavarja meg az egységes be­nyomást. Barátja, F. Kavan is beleolvad s együtt lélegzik ez­zel a tájjal. Elbűvölő kompozí­ciója a halvány, mégis világí­tó kékek, sárgák szimfóniája. A fiatal M. Svabinskýt is meg­bűvöli Kozlov vidéke. Finom rajzú áttetsző akvarellje a Vi­rágzó körtefa tavaszi báját ér­zékelteti. R. Kremliöka az újért hadakozó „Konokok“ csoport­jának tagja, egy új festői kor­szak kezdetén. Egy falusi leány átlelkesített képében tör fel­színre itt szerzett belső élmé­nye. /. Zrzavý látomásos, má­gikus realizmussal kellően je­leníti meg álmai s a valóság körvonalait. K. Suolinskýt Bo­huslav Martinu zenéje sugal­mazta szebbnél szebb illuszt­rációk alkotására. E táj szülötte az az öt szob­rász is, akinek néhai alkotását szintén itt láthatjuk. ]. Stursa szép kútfiguráját, a morva boj­tárt ölében kis báránnyal, lí­rai melegséggel formálta. K. Pokorný a húszas évek igaz­ságáért küzdő szociális művé­szetnek egyik remekét alkotta a Burgonyaszedő görnyedő asszony alakjában s a háborút jelképező Télre utaló aggódó, didergő nő szobrában. K. Li­dický fekete kő Torzója a va­lóság s az önkifejezés szép ötvözése. Amennyiben igaz, hogy „a vi­lágból annyi a miénk, ameny- nyit kifejezni tudunk belőle“, akkor a 19 cseh művész rop­pant sokat mondhat magáénak. BÁRKÄNY JENÖNÉ 1974. XI. 1.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents