Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-04 / 260. szám, hétfő
EGY HÉT A BELPOLITIKÁBAN Népgazdaságunk hathatós védelméért 1974. XI. 4. A Szlovák Nemzeti Tanács a múlt héten tartotta idei tizennegyedik ülését. Dr. Martin Kováč, az SZSZK főügyésze által előterjesztett jelentés alapján a képviselők a szocialista törvényesség helyzetéről tárgyalta, különös tekintettel a népgazdaság védelmére. A szónok rámutatott a törvényesség megsértésének fő problémáira és elemezte a társadalomellenes cselekedetek hathatós megelőzésének feltételeit. A bűnözés elfojtásának egyik fő feladata a szocialista gazdaság elleni bűncselekményekkel és vétségekkel szemben kifejtett összpontosított és céltudatos igyekezet. A gazdasági jellegű büntettek száma jelentős. A főügyész felhívta a figyelmet arra, hogy mindmáig előfordulnak a gazdasági fegyelem megsértésének súlyos esetei, és sok esetben elhanyagolják a szocialistpa tulajdon védelmét. Ennek következtében társadalmunk nemcsak nagy anyagi károkat szenved, hanem a dolgozók társadalmi tudatát Is negatív hatás éri. A szocialista gazdaságnak komoly veszteségeket okoz a munka- és a gazdasági jog előírásainak megsértése, a műszaki és a gazdasági normák, valamint a munkabiztonsági, a tűzvédelmi és más szabályok megszegése. A szocialista gazdaság védelme nem merülhet ki csupán a vétkesek megbüntetésében, hanem ezt rendszeres szervezési, nevelési és ellenőrzési folyamatnak kell tartanunk, melyben részt kell venni valamennyi állami és gazdasági szervnek, úgyszintén a társadalmi szervezeteknek. Az SZNT ülésének tárgyalása folyamán hangsúlyozták annak szükségességét, hogy fokozzuk a dolgozók széles körű részvételét a szocialista törvényesség megszilárdításában. Múlhatatlanul szükséges, hogy a közvélemény határozottan szembeszáll jón közös tulajdonunk megkárosítóival, a hanyag, a felelőtlen emberekkel, a munka- és az állampolgári fegyelem megsértőivel. Ezzel összefüggésben dr. Ladislav Abrahám képviselő rámutatott, hogy a szak- szervezeti mozgalom a funkcionárius aktíva figyelmét főképpen a politikai nevelőmunkára összpontosítja. A dolgozók kezdeményezésének fejlesztése a társadalmi tulajdon iránti szocialista viszony kialakítását Is célozza. Július Hanus szlovák miniszterelnökhelyettes a vitában különösen az ellenőrzéssel szemben támasztott Igények növekedését hangsúlyozta. Az SZNT ülése határozatában feladatul adta az illetékes szerveknek, hogy rendszeres figyelemmel kísérjék a szocialista törvényesség megtartását és hathatósan segítsék elő megszilárdítását. Magasabbra emelik a mércét Gustáv Husák, a CSKP Központi Bizottságának főtitkára szerdán fogadta a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának küldöttségét. A fiatalok Jindŕich Poledňáknak, a SZISZ KB elnökének vezetésével tájékoztatták Husák elv társat az ifjúsági szövetség munkájának eredményeiről, a felmerült problémákról, vala- mint az ifjúsági alapszervezetek tevékenysége hatékonyságának növelésére irányuló törekvésről. A főtitkár nagyra értékelte a SZISZ munkájának eddigi kedvező eredményeit. Hangsúlyozta, hogy a szövetség tevékenysége színvonalának emelése — összhangban a párt és a társadalom jelenlegi feladataival — a SZISZ szerveinek és szervezeteinek, valamint az ott dolgozó kommunistáknak összpontosított erőfeszítését követeli meg. Rámutatott, hogy a pártszervek fontos feladata sokoldalúén elősegíteni az ifjúsági szövetség tevékenységét. Gustáv Husák eívtárs a múlt héten fogadta a prágai földalatti. vasút építkezésén dolgozó, a „SZISZ I. kongresszusa“ nevet viselő szocialista munkabrigád képviselőit. A Kladnói Kőszénbányák 2. üzeméből jött fiatal dolgozók új rekordot állítottak fel az alagútvájásban és ezzel egyszersmind teljesítették azt a kötelezettségüket is, melyet E. Honeckernek, az NSZEP Központi Bizottsága első titkárának csehszlovákiai látogatása alkalmából vállaltak. Pártunk főtitkára gratulált a kiváló építők nagyszerű munkasikeréhez. A barátság, a bélke és a haladás szellemében Szlovákia fővárosában péntek este ünnepi gyűlést tartott a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottsága. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 57. évfordulója alkalmából tartott rendezvénnyel Bratislavában megnyitották a csehszlovák- szovjet barátság hagyományos hónapját. Az ünnepi gyűlésen Václav Dávid, a CSSZBSZ Központi Bizottságának elnöke és V. A. Gyemcsenko, a Szovjet—Csehszlovák Baráti Társaság hazánkban tartózkodó küldöttségének a vezetője mondott beszédet. Dávid elvtárs megemlékezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom történelmi napjairól és örök érvényű hagyatékáról. Kiemelte, hogy ez a forradalom alapvető fordulatot jelentett az emberiség további sorsának alakulásában, megnyitotta a világ általános forradalmi átalakításának korszakát, a kapitalizmusból a szocializmusba és a kommunizmusba vezető átmenet korszakát. A szónok hangoztatta, hogy ma a világ valamennyi komoly problémájának megoldásában szerepet játszik a Szovjetunió állásfoglalása. A Szovjetuniónak a nemzetközi küzdőtéren elért tekintélyét az első szocialista állam óriási gazdasági és katonai ereje alapozza meg. A szovjet állam kezdettől fogva a lenini békeprogram megvalósítására törekedett. Dávid elvtárs rámutatott, hogy a békepolitika elért sikerei ellenére a nemzetközi fejlődés rendkívül bonyolult, mert a béke és a társadalmi haladás ellenségei szüntelenül intrikálnak. Erről tanúskodnak a chilei események, a nyugati antikommu- nlsta propaganda és Csehszlovákia nemrégi tapasztalatai is, amikor a szocialistaellenes erők a Nyugat hathatós segítségével kapitalista irányba akarták visszafordítani az ország fejlődésének szekerét. Értékelte a Szovjetunió és a Varsói Szerződés más tagállamai internacionalista segítségét, minek köszönhetően a Gustáv Husák elvtárs irányította új pártvezetőséggel az élen sikerült leküzdenünk az ellenforradalmárok tevékenysége által okozott károkat és megteremtenünk hazánk további szocialista fejlődésének feltételeit. Dávid elvtárs kiemelte, hogy a CSSZSZK és a Szovjetunió között 1970-ben aláírt új barátsági, együttműködési és kölcsönös segítség- nyújtási szerződés szabad életünk kezessége. Mezőgazdasági dolgozóimé újabb sikere Szlovákia mezőgazdasági üzemei péntek délután 101,ö százalékra teljesítették a burgonyafelvásárlás állami tervét. A mezőgazdasági dolgozók 363 003 tonna burgonyát adtak el az államnak és előreláthatóan több ezer tonna burgonyával túl fogják szárnyalni az előirányzott feladatokat. Teljesítette a burgonyafelvásárlási tervet a nyugat- és a közép-csehországi kerület is. A mezőgazdasági dolgozók sikerét még értékesebbé teszi az a tény, hogy rendkívül nehéz időjárási viszonyok között érték el. (gál)-JÉ9L- Jfcdfc JES 3E3 ÉS A SZOCIALIZMUS VÉDELMEZŐI K1VAL0AN TELIESÍTIK FELADATAIKAT SZISZ-tagok munkája az alakulatban Abban a katonai alakulatban, ahol Miroslav Barva tizedes teljesít szolgálatot, az újoncok számára vasárnaponként kirándulásokat szerveznek, liogv megismertessék velük a környék történelmi nevezetességeit. Az akciót a SZISZ alapszervezete irányítja. Többnyire azokra a helyekre látogatnak el, amelyek szorosan kötődnek szocialista jelenünkhöz. Az akció elősegíti a fiatal katonák forradalmi hagyományok szellemében történő nevelését. * * # František Lukeš főtörzsőrmester szolgálati helyén, a SZISZ-tagok az „Expedíció—30“ keretében szép és értékes kötél ezet tség vál la 1 ásoka t tettek. Hazánk felszabadulása 30. évfordulójának a tiszteletére rövidesen hozzákezdenek a harci hagyományok helyiségének berendezéséhez. A helyiséget az évforduló napján ünnepélyes keretek között nyitják meg. Az akciót ifjúsági építkezéssé nyilvánították. Azon katonai alakulat múltja, amelyben Ján Kocáb tizedes katonáskodik, a Szovjetunióban megalakult 4. dandárnak 8. tábori zászlóaljához kapcsolódik. Az alakulat SZISZ-tagjai elhatározták, hogy felkeresik a volt tábori zászlóalj egykori tisztjeit. és beszélgetéseket rendeznek velük. A SZISZ-tagok aA akciótól azt várják, hogy a fia-> tál katonák a jövőben még job-* bán teljesítik majd harci és politikai feladataikat. • • • A Komenský Egyetem katonai tanszékének a tanulói az elmúlt napokban iskolai géppuska- és golyószóró-éleslövé- szeten vettek részt. A lövészetben a legjobb eredményeket a testnevelési és sportkar diákjai érték el, akik a géppus- kalövészetet kiválóra, a golyó- szóró-lövészetet pedig kitűnőre teljesítették. A legszebb eredményeket Tallo, Susol, Bartík ós Jacenko hallgatók érték el. —gf-^ TANUL, HOGY TANÍTHASSON A duklai honvédelmi emlékverseny Idei 27. országos bajnokságát a duklai hadművelet 30. évfordulójának tiszteletére a Duklán rendezték meg. Ezt megelőzően a helyi, járási, kerületi, nemzeti versenyeken több mint 250 000 sportoló vett részt. Egyikük volt Vörös Gizella, a Horné Saliby-i (Felsőszeli) KAI pionírvezetője. Az országos döntőn a 160 résztvevő között rajta kívül nem igen lehetett találni magyar versenyzőt. — Mi lehet ennek az oka — teszem fel a kérdést. Megegyezünk, hogy még nem propagálják kellőképpen ezt az igazán szép honvédelmi versenyt minden járásban. Meg aztán az országos bajnokságra csak a legjobbak jutnak el. Vörös Gizella kicsit elmosolyodik, majd szerényen mondja. — Bár nem tartozom a legjobbak közé, mégis nagyon örülök, hogy eljutottam az oly sokat emlegetett Duklára. S ezt még szebbé teszi az, hogy nem egyszerű kirándulás formájában, hanem a szlovákiai bajnokságon harcoltam ki a továbbjutást. Nagyon vágytam arra, hogy eljussak a Duklára. Látni akartam a képről jól ismert emlékművet. S ez sikerült, össze sem lehet hasonlítani, így a valóságban még sokkal szebb. Különös élmény részt venni azon a helyen megrendezett országos bajnokságon, ahol hazánk felszabadítása kezdődött. Szeretném elhozni ide a gyerekeket is, hogy lássák ezt a történelmi jelentőségű helyet. Vörös Gizella nemcsak a sportot szereti, hanem a gyerekeket is. Ez bizonyára könnyebbé teszi munkáját, melyet úgyszintén szeret. 1973-ban érettségizett a Galántai Gimnáziumban. — Helyszűke miatt nem vettek föl a főiskolára, de nem keseredtem el — mondja Gizella. — Pionírvezető lettem, örültem, hogy gyerekekkel lehetek, hogy megtaníthatom őket valamire. De ha lehetőségem lesz, tovább tanulok — meg szeretném szerezni a tanítói képesítést. Már most is sokat foglalkozom a pionírokkal. Járási versenyen már egy-két szép eredményt mondhatunk magunkénak. Jelenleg arra törekszünk, hogy minél több tanuló bekapcsolódjon a lövészkörbe. Sokat tanulok itt is, hisz láthatom hazánk legjobb honvédelmi sportolóit, az országos válogatott tagjait, a Dukla, a Rudá hviezda versenyzőit, akik az olimpiai játékokira készülnek. Ezt a versenyszámot ők nyári blathlon- nak is nevezik, s ezt a nyári versenyt felkészülésre használják fel. Nekünk is fejlesztenünk kell az iskolában a fizikai alapot, és meg kell ismerkednünk az ügyességi számokkal is. Meg vagyok győződve róla, hogy Vörös Gizella néhány éves tapasztalatát, melyet a honvédelmi versenyeken szerzett, nem felejti el, hanem minden Igyekezetével azon lesz, hogy az iskola tanulóival jó felkészülés után sikeresen szerepeljen a járási és a további versenyeken. NAGY LÁSZLÓ A főiskolások katonai kiképzése Ahhoz, hogy valaki jó tiszt legyen, egész sor katonai tantárgy elsajátítása szükséges. Egyszerűbben úgy is mondhatnánk: taktikai, lövészeti ós parancsnoki ismeretekre van betöltendő beosztásukra, a tanítók fokozott figyelmet és időt szentelnek az említett tantárgyaknak. A Komenský Egyetem Katonai Tanszéke növendékeinek szükség. Ezt a szabályt a Komenský Egyetem Katonai Tanszékének a tanítói is teljes mértékben tudatosították. Hogy a diákokat jól felkészíthessék néphadseregünkben taktikai gyakorlatán készült felvételünkön Polák és Farkaš tanulók láthatók az előretolt őrállásban. Gottlieber Ferenc őrnagy (Talas Zdenök alezredes felv.) ZÁSZLÓSISKOLÁK Oj tanintézetekkel gazdagodott a szovjet hadsereg. A zászlósi rendfokozat rendszeresítését követően olyan iskolákat szerveztek, amelyeknek rendeltetése: leendő zászlósok képzése a szovjet hadsereg különböző fegyvernemeinek csapategységei számára. A zászlósiskolákra kitűnő tanerőket irányítottak, köztük nagy tapasztalattal rendelkező volt csapatparancsnokokat és szaktiszteket. A zászlósiskolák állandó szoros kapcsolatot tartanak a csapatokkal és a csapatok igényeinek, valamint a várható, egyre növekvő feladatoknak megfelelően készítik fel hallgatóikat. A leendő zászlósok e tan' nt őzetekben nem csupán elméleti tudást szereznek, hanem az alegységek gyakorlati irányításának készségét is elsajátítják, s a szakágazatoknak megfelelő különleges kiképzésben részesülnek. Megtanulják a foglalkozásvezetés didaktikáját, a kiképzési bázisok berendezése'nek, eszközeinek, műszereinek minél hatékonyabb felhasználását. Igen nagy figyelmet fordítanak a leendő zászlósok marxista—leninista ismereteinek gyarapítására, politika: meggyőződésük szilárditására. A tapasztalatok szerint az új tanintézetekből kibocsátott zászlósok a csapatoknál igen jól megállják a helyüket, s elöljáróik személyükben jól felkészült, fegyelmezett segítőtársakat kapnak. —bért—