Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-30 / 283. szám, szombat

Közlemény Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) szabadító harca és a Cseh­szlovákia felszabadulása 30. évfordulójának tiszteletére in­dított szocialista verseny fej­lődésének. Azok az eredmények, melye­ket a kongresszusi határozatok teljesítésében elértek, egyér­telműen bizonyítják annak a á programnak a realitását és helyességét, melyet a párt központi bizottsága a kongresz- 8zus után megtartott ülésein kidolgozott. A realizálásra tö­rekedve gazdag tapasztalatokat szereztünk. Kifejezően növekedett orszá­gunk gazdasági ereje. Az .ipari és az építőipari ter­melés gyorsabban növekedett, mint ahogy azt az ötödik öt­éves terv meghatározta. Nőve kedését elősegítik a fejlődést "hordozó programok jelentős szerkezeti változásai és a ter­melés technikai és technoló­giai színvonalának emelkedése. Jelentős kapacitásokat helyez­tek üzembe. A mezőgazdasági termelés­ben is figyelemre méltó ered ményeket értek el. Teljesítik azt a kongresszusi határoza­tot, miszerint saját források­ból kell fedezni a fogyasztás növekedését. Megvalósult a fordulat a döntő fontosságú ágazatban — a gabonatermesz­tésben. Ebben az évben mező- gazdasági dolgozóink közel 50 százalékkal több gabonát ta­karítottak be, mint 1970-ben. Országunk önellátó tojásból, tejből, vajból és lényegében húsból is. A széles körű fej­lesztés és az ipari szállítások következtében jelentősen emel­kedett a mezőgazdaság műsza­ki gazdasági színvonala. Fej­lődik a koncentráció és a ko­operáció. Tovább változik a mezőgazdasági munka jellege és ezzel együtt a falvak egész élete. Megszilárdulnak a falvak szocialista alapjai. Népgazdaságunknak a társa­dalmi termelés és a a munka­termelékenység növekedéséből eredő páratlan erőforrásai, va­lamint a szocialista államok ökonomikájának egyre szoro sabb kapcsolata megteremtik és biztosítják ökonómikánk hosszú távú stabilitását és ha­tékonyságának növelését, min­denekelőtt az energia, a nyers­anyag és az anyag közös ki­használása, valamint a tudo­mányos-műszaki haladás és a szocialista munkamegosztás alapján. A KGST keretében a CSSZSZK több jelentős nyers­anyag-, energetikai és feldol­gozóprogramban vesz részt. A népgazdaság dinamikus növekedése lehetővé teszi a dolgozók életszínvonalának emelkedését, és szociális biz­tonságiérzetük, valamint jövő­jük megszilárdítását. Ebben az évben a lakosság személyi fogyasztása 1970-hez viszonyítva több mint egyötö­dével emelkedik. Javul a bel­földi élelmiszerpiac ellátása, nagyobb ütemben emelkedik az ipari közszükségleti cikkek eladása. A párt központi bi­zottsága továbbra is követke­zetesen megvalósítja a kiske­reskedelmi árszint stabilitását célzó politikát. A társadalmi fogyasztás eb­ben az évben 1970-hez viszo­nyítva közel egyharmadával nőtt. A XIV. kongresszus szo­ciális programját teljesítik. Je­lentősen elmélyült a gyermekes családoknak és a fiatal háza­soknak nyújtott segítség. Ezek az intézkedések az egész ked­vező társadalmi fejlődéssel együtt hozzájárultak a sokévi népszaporulat-csökkenés fel­számolásához. A CSSZSZK-ban ebben az évben közel 60 000 gyermekkel több születik, mint 1970-ben, vagyis a legtöbb 1947 óta. Jelentős sikereket értünk el a lakásprobléma megoldásában Is. Az ötéves tervidőszak négy évében több mint 465 000 új, korszerű lakást adnak át, ami 30 000-rel több, mint az 1966— 1970. évi egész ötéves tervidő­szakban átadott lakások szá­ma. 1970—1974-ben mintegy kétmillió állampolgár költözött ÚJ, korszerű lakásokba. Igaz, hozzá kell tenni, hogy a lakás­építési feladatokat különösen Prágában teljesítették, ahol ezt az elmúlt években jelentősen elhanyagolták. Egyre több esz­közt fordítunk az egészségügyi gondoskodásra, az oktatásra és a művelődésre. A termelés növekedésével és a nép életszínvonalának emel­kedésével egyidejűleg szilárdul szocialista államunk, fejlődik a szocialista demokrácia, elmé­lyül két nemzetünk és vala­mennyi nemzetiség erkölcsi és politikai egysége, szilárdul a szocializmus, a marxizmus —le­ninizmus eszméinek a befolyá­sa. A nemzeti bizottságok, a nép- képviseleti szervek és az egész Nemzeti Front a XIV. kongresz- S7.us irányvonalának teljesítése során nagy politikai iskolán mennek át. A bevált funkcio­náriusok áldozatkész munkájá­nak, valamint az olyan új em­berek munkájának, akik a mun­kások, az ifjúság és a nők so­raiból kerültek e szervezetek vezetőségébe, köszönhetők, hogy megszilárdult az állami szervek és a társadalmi szervezetek osztályhű és politikai bázisa. Kibontakozott a politikai-neve­lő és szervező munka, a nem­zeti bizottsági képviselők száz­ezrei, a társadalmi szerveze­tekbe tömörült emberek milliói részt vesznek a szocialista ál­lam és a Nemzeti Front politi­kájának alkotásában és megva­lósításában. A dolgozók széles rétegeinek ez az alkotó politi­kai és közéleti aktivitása szem­léltetően bizonyítja a szocialis­ta demokrácia fejlődését. A gazdasági eredményekben, a munkaaktivitás és a munka­kezdeményezés fejlesztésében, a dolgozók szocialista viszo­nyainak megszilárdításában, a szocialista ember formálásában jelentős mértékben vesz részt a Forradalmi Szakszervezeti Moz­galom. Jelenünk jellegezetes vonásai közé tartozik az ifjúság nagy részének munka- és társadalmi aktivitása. Az ifjúsághoz közel állnak a szocializmus és a kom­munizmus eszméi, fokozódik a SZISZ tekintélye és befolyása a fiatal nemzedék soraiban. A politikai, a gazdasági és a kulturális fejlődésben elért sikereink a párt helyes politi­kájának az eredményei, népünk döntő többségének, a munká­sok, a szövetkezeti parasztok és az értelmiség becsületes al­kotó- és önfeláldozó munkájá­nak a gyümölcsei. Ezek az eredmények külö­nösen erősen tapasztalhatók, ha összehasonlítjuk a tőkésálla­mok olyan hevesen növekvő válságjeleivel, mint az infláció, a munkanélküliség, a létfentar- tási költségek emelkedése. A népgazdasági terv eddigi sikeres megvalósítása kedvező alapot teremt arra, hogy telje­sítsük a jövő évi nagyobb fel­adatokat. A növekvő Igényes­ség népgazdaságunk eddig el­ért magas színvonalából ered. Összefügg azokkal a követelmé­nyekkel, hogy következetesen gondot kell fordítani a tudomá­nyos-műszaki fejlesztésre, fel kell számolni terveink eddigi teljesítésének egyenetlenségeit és gyorsabban kell üzembe he­lyezni az új kapacitásokat. A gazdasági feladatok na­gyobb igényessége a következő időszakban abból is ered, hogy az energia, a tüzelőanyag, a nyersanyag, a takarmányok, az anyagok, az élelmiszerek és más termékek világpiaci ára emelkedésének következtében ezek behozatala egyre költsége­sebb és nehezebb. Ez olyan űj, nagy horderejű tény, amiből gazdasági és egész irányítási tevékenységünkben le kell von­ni a hosszú távra érvényes kö­vetkeztetéseket. A kapitalista országok e fejlődés következ­ményeit teljes mértékben áthá­rítják a fogyasztókra, hogy to­vább növeljék a monopóliumok kizsákmányoló nyereségeit. A szocialista rendszer nem halad ezen az úton. Ezért a közpon­ti bizottság igényes utat vá­laszt arra, hogy semlegesítse a világpiaci árak növekedésé­nek befolyását a mi gazdasá­gunkra. Ennek érdekében aktív intézkedéseket hoz a termelés­ben, növeli hatékonyságát és egész társadalmunkban javítja az eszközökkel való gazdálko­dást. El kell érnünk a nagyobb energia-, tüzelőanyag-, nyers­anyag- és minden fajta anyag­takarékosságot, s jobban kell őket hasznosítani. Lényegesen nagyobb mértékben kell ki­használni a hazai nyersanyag- bázisokat. Népünk életszínvo­nalát és biztonságérzetét to­vábbra is változatlanul bizto­sítani kell. A központi és a vállalati szférában lényegesen kell emel­ni az irányítás és a tervezés színvonalát. Ez az alapvető fel­tétele annak, hogy mozgósítsuk belső tartalékainkat, ez a gaz­dasági fejlődés hosszú távú té­nyezője, így javítható uz anya­gi és műszaki ellátás folyama­tossága, így irányítható és fej­leszthető helyesen a nép kez­deményezése. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy hatékonyabban kell ki­használni az eszközöket, az anyagi érdekeltséget és a ju­talmakat, különösen a minőségi feladatok teljesítésénél, s így kell ösztönözni a nagyobb gaz­daságosságot, az építkezési be­ruházások hathatósabb kihasz­nálását és a külkereskedelem nagyobb hatékonyságát. A termelés és a kereskedelem közös igyekezetével kell foko­zott gondot fordítani a belföl­di piac ellátásának magas szín­vonalára s a választék gazda­ságára. 1975-ben is folytatni kell az egész kiskereskedelmi árszint stabilitását célzó poli­tikát, az életszínvonal reális emelését, népünk. szociális és létbiztonságának és távlatainak megszilárdítását. Az 1975. évi terv követke­zetes teljesítése hozzájárul a CSKP XIV. kongresszusa gaz­daságpolitikai programjának eredményes megvalósításához, társadalmunk további szociális és gazdasági fejlődéséhez, va­lamint a hatodik ötéves terv­be való átmenet kedvező felté­teleinek a kialakításához. A Szovjetunióval és a KGST többi tagállamával való sokol­dalúan mélyülő és fejlődő együttműködésünk eddigi jó eredményei elősegítik e fontos feltételek kialakítását. Társadalmunk dinamikus fej­lődését, valamint a szocialista demokrácia, a művelődés és a kultúra további kibontakozását biztosítandó jelentős szerepe van a szocialista államnak és a Nemzeti Front tevékenységé­nek. A nemzeti bizottságoktól és létesítményeiktől, a helyi gazdálkodási vállalatoktól és szolgáltatásoktól elvárjuk, hogy érzékenyen oldják meg és job­ban kielégítik a nép életszük­ségleteit, és sokkal offenzívebb módon számolják fel munkájuk eddigi fogyatékosságait. A Nem­zeti Front társadalmi szerveze­teinek is helyesen kellene ösz- szekapcsolniuk érdekköri tevé­kenységüket az egész társada­lom feladataival, hatékonyabb politikai és nevelő tömegmun­kát kellene kifejteniük és ak­tívan kellene befolyásolniuk tagjaikat és a többi állampol­gárt. Maximális igyekezettel kell törekedni arra, hogy az űj bel­ső és külső feltételek között teljesítsük és a kívánt irányban túlteljesítsük az 1975. évi ter­vet, s ezzel sikeresen fejezzük be az egész ötödik ötéves terv­időszakot. A tervezett feladato­kat megvalósítandó nélkülözhe­tetlen, hogy minden szakaszon kidolgozzák az aktív intézkedé­sek konkrét programját, s ezek alapján kibontakoztassák a dol­gozók széles körű kezdemé­nyezését a termelés minőségé­nek növelése, valamint műsza­ki-gazdasági színvonalának emelése érdekében, és a haté­konyságnövekedés valamennyi tartalékának mozgósítása érde­kében. Ez is egy üt, amelyen felszámolhatjuk a népgazda­ság egyes ágazatainak gyenge pontjait. Az 1975. évi tervfeladatok­kal összhangban tovább kell gyorsítani a források kialakí­tását és el kell érni, hogy a kivitel növekedése megelőzze a behozatal növekedését. A ter­melő és a nem termelő terüle­teken Is lényegesen növelni kell a takarékosságot és a gazdasá­gosságot. Az erőket a döntő fontosságú új kapacitások befe­jezésére és üzembe helyezésé­re kell összpontosítani. Fokoz­ni kell az állami fegyelmet az építkezési beruházások egész területén, s nagyobb határozott­sággal kell érvényesíteni az össztársadalmi érdekeket. Gyor­sítani kell a vegyipari terme­lés ütemét. Hatékonyabban kell szervezni és irányítani a vasúti közlekedést. Népgazdaságunkban kulcs- fontosságú szerepe van a gép­iparnak, amelynek kifejezőbben kell befolyásolnia a gazdaság­ban a műszaki fejlődést és a hatékonyságot, s gyorsabban kell reagálnia a belföldi és a külföldi piac szükségleteire. A mezőgazdaságban a hang­súlyt a gabona, a cukorrépa, az olajos magvak, a takarmány és mindenekelőtt a fehérjék ter­melésének növelésére kell he­lyezni, csakúgy, mint az egész földalap Intenzív és hatékony kihasználására, továbbá az ál­lattenyésztés hatékony fejlesz­tésére, a takarékos gabona­gazdálkodásra. Ezen az alapon növelhető az önellátás aránya az élelmiszeriparban. Igényes feladatokat kell tel­jesítenie a külkereskedelem­nek. A külkereskedelem terü­letén feltétlenül ki kell hasz­nálni valamennyi tartalékot, a külkereskedelem monopolhely­zetének előnyeit, s el kell érni a termelővállalatok és a keres- kedelm, szervezetek hatéko­nyabb együttműködését. A központi bizottság elvárja, hogy a nép képviseleti testü­letéiben, a nemzeti bizottsá­gokban és a társadalmi szer­vezetekben, különösen a szak- szervezetekben és a SZISZ-ben dolgozó kommunisták hozzá­járulnak ahhoz, hogy e szer­vezetek valamennyi tevékenysé­gének célja az legyen, hogy egyre öntudatosáéban vegye­nek részt a közügyek intézé­sében és irányításában. A szo­cialista demokrácia csak az egyéni, a helyi, a csoport- és az össztársadalmi érdekek össz­hangjának alapján bontakoz­hat ki. Határozottan fel kell lépni minden szocialistaellenes és társadalomellenes jelenség ellen, a kispolgáriság ellen, valamint a társadalom terhére történő meggazdagolás ellen. Arra kell törekedni, hogy ál­lampolgáraink tudatában és életmód jábain megerősödjenek a szocialista értékek. A CSKP Központi. Bizottsá­gának ülése megmutatta, hogy a XIV. kongresszus program­jának megvalósítása során el­mélyült a párt vezető szere­pe, megszilárdult és megsok­szorozódott ereje, emelkedett a tekintélye, a dolgozók széles rétegei előtt. Szocialista társa­dalmunk sokoldalú fejlődésé­nek továbbra Is alapvető fel­tétele, hogy a párt szüntelenül emelje az irányító, a politikai- szervező és a nevelő tevé­kenység színvonalát, javítsa belső életének minőségét, és szilárdítsa kapcsolatait a nép­pel. A párt központi bizottságá­nak ülése hangsúlyozta a kom­munisták felelősségét, vala­mint azt, hogy feltétlenül to­vább kell emelniük politikai és eszmei színvonalukat. Ab­ból az általános érvényű tör­vényszerűségből indulunk ki — hangzott el a CSKP KB ülésén —, amit a Szovjetunió Kommunista Pártja, a mi pár­tunk és más testvérpártok gazdag tapasztalatai is igazol­nak, hogy a szocializmus és a kommunizmus építésének idő­szakában objektíve nő a párt vezető szerepe. Minél széles körűbbek és bonyolultabbak a szocialista építés feladatai, an­nál nagyobb igényeket támasz­tanak a pártmunka minősége, a párt egysége és nkcióképes- sége iránt. Ezért a CSKP Központi Bi­zottsága' nagyon jelentősnek tartja a párt kádermunkáját, s e munka minőségének továb­bi javítását. Az új feladatok fokozott igényeket támaszta­nak a politikai és a szakmai színvonal, az erkölcsi sajátos­ságok és a személyi példa- mutatás iránt, főleg a vezető dolgozóknál megkövefelfk, hogy a feladatok teljesítését és a problémák megoldását a szükséges kezdeményezéssel, határozottsággal, áldozatkész­séggel és pártos felelősség- tudattal közelítsék meg. Mun­kájukat a valóban elért ered­mények alapján, a párt XIV. kongresszusán jóváhagyott ká­der- és személyzeti munkáról szólő határozat kritériumai alapján kell értékelni. A ve­zető dolgozók iránt támasztott fokozott igényeket össze kell kötnünk azzal, hogy szünte­lenül gondoskodni kell fejlő­désükről és tevékenységük kö­vetkezetes ellenőrzéséről. Minden feladat megoldásánál következetesen meg kell köve­telni a személyi felelősséget. Minden konkrét esetben bírá­ló módon kell elemezni a fo­gyatékosságok okait, nem sza­bad megengedni az anonimi­tást, hanem azokat kell fele­lősségre vonni, akik a fogyaté­kosságokat okozták, és meg kell követelni a hibák kijaví­tását. A központi bizottság rendkí­vüli gondot fordít arra, hogy az összes eszmei eszközök egységesen hassanak, hogy koordináltan és a kommunista világnézettel összhangban be­folyásolják az új szocialista ember nevelését. Az egész párt igényes feladata kibontakoztat­ni az ideológiai munkát, meg­szilárdítani a dolgozók szocia­lista öntudatát, harcolni a bur­zsoá és a kispolgári nézetek, a jobboldali opportunizmus, a revizionizmus és a nacionaliz­mus ellen. A tájékoztatási eszközök az utóbbi években ismét jelentő­sen segítik a pártot a párt- politika megvalósításában, megmagyarázásában és reali­zálásában. Még mélyrehatób­ban és meggyőzőbben kell ma­gyarázniuk a pártpolitika idő­szerű kérdéseit, még terjedel­mesebben kell népszerűsíteni­ük a nép életét és munkáját, a példamutató kollektívákat és dolgozókat, hatékonyan kell harcolniuk az újért, az éle­tünkben előforduló fogyatékos­ságok ellen, a nép szocialista profiljának kialakításáért. A pártmunka további minő­ségi javításának, és a párt vezető szerepének alapvető feltétele a párt alapszabályza­tában rögzített lenini elvek következetes érvényesítése. Az igényes/ feladatok teljesítése főleg azt követelj meg, hogy emeljük a pártban az irányí­tó és az ellenőrző munka szín­vonalát, tökéletesítsük tevé­kenységiének módját és formá­it Ez minden fokon fokozott igényeket támaszt a pártszer­vek iránt, megköveteli a párt- éiet fejlesztését. Valamennyi alapszervezetben határozottan fel kell lépni a formalizmus, a hanyagság és minden rendet­lenség ellen, ami gyengíti eredményeinket és fékezi a dolgozók kezdeményezését. Jelentős eredményeket értek el a CSKP XIV. kongresszusa határozatának és a CSKP KB irányelvének teljesítésében, amely előirányozta a párt tag­sági alapjának állandó minősé­gi javítását. A XIV. kongresz- szus óta több mint 200 000 tag­jelöltet vettek fel a pártba, ezek 60 százaléka munkás, és 95 százaléka 35 évnél fiatalabb ember (70 százaléka még nem érte el a 30. évét). A központi bizottság és szer­vei nagy gondot fordítanak a párt XV. kongresszusának elő­készítésére. A CSKP KB novemberi ülé­sének tanácskozása és hatá­rozatai olyan irányba terelik a párt, az állami és a gazda­sági szervek, a nemzeti bi­zottságok, az FSZM, a SZISZ és a többi társadalmi szer­vezet igyekezetét, hogy min­den munkahelyen következete­sen teljesítsék az összes fel­adatokat, s ezzel méltóképpen járuljanak hozzá a fasizmus felett aratott győzelem és ha­zánk felszabadulása 30. évfor­dulójának megünnepléséhez. A CSKP Központi Bizottsága elvárja, hogy minden vállalat és üzem, minden szövetkezet és minden munkakollektíva becsületesen járul hozzá a dicsőséges évforduló tiszteleté­re a munka-, a politikai és a közéleti kezdeményezés fej­lődéséhez.

Next

/
Thumbnails
Contents