Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-24 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

A győzelem «miék mii ve Dargón BARÁTSÁGUNKÉRT Szocialista társadalmunk életében rendkívül je lentős küldetése van a Csehszlovák—Szovjet Ba­rátsági Szövetségnek. Elmondhatjuk, hogy a Ko Slce-vidéki járásban a CSSZBSZ valóban felada­tának magaslatán áll, ugyanakkor nemcsak szám­belileg erősödik, hanem felfelé ívelő tendenciát mutat politikai és ideológiai tevékenysége, egyre erősödik szerepe a Szovjetunió és Csehszlovákia népei barátságának további megszilárdításában elmélyítésében. A járás területén pillanatnyilag 221 helyi és üzemi szervezetet tartunk nyilván 12 210 taggal s mindössze 15 olyan kisebb község található, ahol mindeddig nem alakult meg a CSSZBSZ helyi szervezete. A CSSZBSZ széles körű szervezési munkával biztosítja, hogy a járás területére egyre több szovjet együttes jusson el. Így az elmúlt két esz­tendőben hat szovjet együttes látogatott el a já­rásba, amelyek több községben és városban fel­léptek. Kibontakozott az egyes üzemek közötti tapasztalatcsere-látogatások hagyománya. Számos példával támaszthatnánk alá, hogy szovjet kül­döttség érkezik járásunkba és járásunk dolgo zóí hány szovjet várost, községet, üzemet látogat nak meg. Hazánk dolgozói felszabadulásunk 30. évfordu lójának a megünneplésére készülnek, őszinte sze­retettel emlékeznek majd a Nagy Honvédő Háború ismert és ismeretlen hőseire, akik nehéz harcok­ban szabadították fel hazánkat. A Csehszlovák —Szovjet Barátsági Szövetség tagsága a Košice-ví- déki Járásban mindezt tudatosította, s a Jelentős évfordulót mind a szövetségen belül, mind Járási méretben emlékezetes rendezvények és megemlé kezések szervezésével ünnepli meg. Az oldalt írták és szerkesztették: Spak Ján mérnök, c Košice'vidéki JNB elnöke Gazdag József Gál Sóndo* ' r ; «Iván Sándor Kulik Gellftrt A )ZE árás kul- tív válto- a kultu- thatatlan 5, szocia- k és ma­ét, tehát tályt szo- pítésében ők, siak- ►ítmények első fela- ni a leg­végén és bb lendü- !se. A la- tek nagy- íal láttak írni, hogy séből 112- /eknek 55 ;övetelmé- illapíthat- yek váló­ivá a kul- nevelésre, czájárul a emelésé- mélyítésé- ; ma éven- ■ség formát előadások, ik stb. szá­körök kö- ilágnézeti, két említ- >yéb is sze- rán". ioport Kifi- népszerű- lés, szava- émakörben amelyeken ezett bizo- [yütleseink äs a járási ő Dargov rásna nad a tanítók sepsi helyi : gyermek- 5 színját- ŕiszonyítva viszont az 1. egű nép- 'állománya oa eléri a zött könyv it a járási osztályá- s tntézmé- szervezetei Lúra front- Csehszlo- ongresszu­osan összefügg a pezésének, javas ja ével. Erre vonatko- wákiai Vasműben feledő módszereket ek megértésre ta- dolgozók népes tá­lépének legbűsége /jet nép íelbecsül- nyújtott nekünk 30 zmus ellen, a sza­bott harcban, s az- ^nyítja, hogy a kö- pecsételt barátsá- lan, tovább éli Eb- zületett hazánk és yik legmodernebb a Kelet-szlovőklai öbbmillliárdos áru­régen megtérítette az építésére fordí­erettel kimondhat- gazdnságpolitlkánk ágazatának példás vezésl rendszer bevezetését igényli majd. — Természetesen. Az említett gépek és orvosi műszerek al­kalmazása új szervezési rend­szer bevezetését is jelenti a kórházi szolgáltatások rendsze­rében. Ez elsősorban a szakcso­portok kialakításában és mun­kájában Jelentkezik majd. De megmutatkozik ugyanakkor a differenciált egészségügyi gon doskodás területén is, amelyet a magas színvonalú tudományos kutatómunka feltételez és nyújt. — Mikor kezdték az építke­zést? — Az építkezést 1967-ben kezdtük. Az 1967—68-as válsá­gos évek kedvezőtlenül hatot­tak a munkára. Ennek ellenére az idén már a poliklinikát si­került üzembe helyeznünk. Ez azt jelenti, hogy Košice Nové Mesto (Kassa-Űjváros) hatvan­ezer lakójának az egészségügyi ellátottsága megoldódon. — Mikorra fejezik be az épít­kezést, s milyen objektumok tartoznak majd az Egyetemi Kórházhoz? — Az építkezés első szakasza magában foglalja az 1080 ágyas kórházat, ezenkívül ide tartoz­nak még a különböző tudomá­nyos és kísérleti részlegek, a laboratóriumok, az elméleti lé­tesítmények előadótermei, s e gyermekklinika. A tervek sze­rint az építkezésnek ezt az első szakaszát négy év múlva, 1978- ban fejezzük be. jelenleg az építkezésen jó! halad a munka. A város t’ölé magasodva már áll az új kórház impozáns épü­lete. A szakrendelőben a bete­gek százait ápolják nap mint nap az intézet dolgozói. Épül, g azd agod i k K e t e t- S z 1 óvá k ia metropolisa. Dr. Jozef ShonderMeh gek ugyanis az egészségügyi ágazatok egymáshoz való kötő­dése szerint kapcsolódnak. Ki­indulva ebből a koncepcióból, tulajdonképpen átszövik és ki­egészítik egymást az egészség­ügyi, a pedagógiai és a tudomá­nyos munkahelyek és részlegek. A főbb ágazatok ilyen magas fokú integrációja lehetővé te­szi az egészségügyi és megelő­ző (preventív) szolgáltatások minden igényt kielégítő biztosí­tását, beleértve a pedagógiai és tudományos tevékenységet is. f OgflSp jBÉir'w p ggfSj IJ'Iflíflŕi&E j^jfKjraUf H98|| Ipfff * «9 i* N « 1 Ü n íľ; S L ä s! Saks* ľ-BtJM*" Bf MIHI B Újszerű eljárással forrasztják • hatalmas csöveket Košice (Kassa) az ország leg­gyorsabban fejlődő városai kö­zé tartozik. Ezt a tényt igazol­ja az is, hogy az elmúlt húsz huszonöt évben lakosainak szá­ma csaknem a háromszorosára nőtt. Természetesen ezzel ará­nyosan nőttek a városfejlesztés­sel kapcsolatos gondok, és fel­adatok is. A választások idején ezeket a kérdéseket és feladatokat ko­molyan és tárgyilagosan fel­mérték és értékelték. Ezt leg­inkább az. a tény bizonyltja, hogy a választási program cél­kitűzése] mostanáig a tervek­nek megfelelően haladnak elő­re. Košicén jelenleg több, mint 170 ezer ember él. A városi nemzeti bizottság ezért különös gondot fordít a lakásépítési program megvalósítására. Az 5. ötéves tervben kereken 13 ezer lakás épül a város területén. Ezenkívül új iskolák, diákottho­nok, bölcsődék, óvodák, egész­ségügyi, kulturális és sportléte­sítmények gazdagítják Kelet- Szlovákia metropolisának arcú latát. Az évi beruházási keret e téren meghaladja a félmillárd koronát. Egyébként az építő­ipar évi össztermelésének az ér téke eléri a hárommilliárd ko rónát. A város egyik ilyen nagy építkezése az új Egyetemi Kór­ház, amelynek egyik részlege, a szakrendelő, már a betegek rendelkezésére áll. Az építke­zés Jelentőségéről, nagyságáról a kórház igazgatója, dir. Jozef Shonderlich tájékoztat. — Az épülő Egyetemi Kórház — mondja — az elméleti Inté­zetekkel együtt (a P. J. Šafárik Egyetem Orvostudományi Kara tartozik ide) olyan új egészség- ügyi komplexum, amely a gyó­gyászati, tudományos és peda­gógiai vonatkozásban is első az országban. Már a tervezés időszakában nagy gondot for­dítottunk az üzemeltetés teljes integrációjára. Az épülő kór­ház egyes részei eltérnek a kór­házaik hagyományos beosztásit- nak elvétől. Az egyes részle­Ezek az új szempontok eme­lik intézetünket nemcsak ha­zafi, de világviszonylatban is az elsők közé egészségügyi, tudo­mányos és pedagógiai vonatko­zásban egyaránt. Ezért az Egye­temi Kórház építése messze meghaladja jelentőségéiben a város, sőt a kerület kereteit is. A magas fokú igények megköve­telik nemcsak jaz új orvosi mű­szerek alkalmazását, de egy egész sor új műszer bevezeté­sét is, olyanokat, amelyeket ez ideig az orvosi technológiában még nem alkalmaztak. — Mit jelent ez a gyakorlat­ban? — Elsősorban ezek a gépek és géprendszerek növelik az egészségügyi dolgozók munká­jának, és a gyógyításnak a ha­tékonyságát. Továbbá majdnem teljes egészében kiküszöbölik a személyzet fizikai munkáját, nö­velik a munkabiztonságot és kulturált környezetet teremte­nek a dolgozók számára. — Ez nyilvánvalóun új szer­A poliklinika laboratóriuma

Next

/
Thumbnails
Contents