Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-24 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó
M ire gondol a közép-európai ember, ha a Mongol Népköztársaságról hall előadást, vagy olvas hírt az újságokban? Dzsingisz kánra, a mongol világbirodalom alapítójára, és unokájára, Batu kánra, az Arany Horda vezérére, Szühebátorra, a forradalmárra, a Mongol Népi Forradalmi Párt egyik alapítójára, a mongol nép nemzeti és szociális felszabadító harcának vezetőjére és vértanújára. Erdővel és sztyeppnövényzettel borított hegyekre, félsivatugok- ra és sivatagokra. De ki gondol a mongol kultúra múltjára és jelenére? Ki teszi fel a kérdést, hogy milyen a mongol irodalom, a zene, vagy a képzőművészet? Most, amikor megemlékezünk a Mongol Népköztűr taság kikiáltásának ötvenedik évfordulójáról, megkíséreljük legalább nagy vonásokban felrajzolni a szocializmust építő testvéri ország szellemi életé nek főbb vonásait. forradalmár író legjelentősebb művel: Ulaanbaatraas Berlin chüríel (Ulánbátortól Berlinig) — versek, Chuutschin chiiii (A régi világ fia), a legjobb mongol prózai alkotások egyike, és az Utschirtaj gurwan tolgoj (A bárom legjelentősebb domb), az első mongol opera szövegkönyve. Misigin Cedendordzs mongol költő és műfordító (szül.: L932) lírájában a hazaszeretet, a szerelem u vezérmotívum, elbeszéléseiben gyermekkori emlékeit, a mongol forradalmat dolgozza tel, lefordította Heine, Gorkij, Jeszenyin és Hemingway néhány müvét és Kara György szerint a „fiatal nemzedék tág horizontú, egyéni hangú művésze“. Főbb művei: Szuod erdnin helhé (Füzér igazgyöngyből), prózai írások, Jöszün hilszel (Kilenc kívánság), versek és a Galin amiszaal (A tűz lehetető), versek. A mai mongol irodalmi élet egyik legérdekesebb és legjelentősebb egyénisége Candin Damdinsziiren rendszer, a penlatóuia ős Kínában ez számított a világrendszer kulcsának. A tudatos zenekultúra fejlődése is a forradalommal kezdődött. A mongóliai Állami Szimfonikus Zenekar Dvorak, Bach, Gluck, Haydn, vagy Muszorgszkij halhatatlan műveit ugyanolyan művészi színvonalon tolmácsolja, mint a mongol szerzők — Murdos, Birva, vagy Luvszansarava — kompozícióit. Páratlanul fejlett a népdalkultusz és bármely európai együttessel azonos értékű teljesítményt nyújt a Mongol Néphadsereg Dal- és Táncegyüttese. Mit ismer a jelen embere Mongólia képzőművészetéből? Közepes minőségű reprodukciók révén Ci/ltum néhány tájképét, üorzspalam „pipás“ arcképét, Tara istennő 17. századbeli bronzszobrát. Az első mongol képzőművészeti alkotásokat — bronz-, csont-, agyag és kőtárgyakat az állattenyésztő és vadászó ősök keze faragta, és régen élt aszMongólia irodalma valamikor a tizenharmadik században kezdődött a Titkos Krónikával, akkor, amikor Temudzsin Dzsingisz kán néven trónra lépett és megkövetelte, hogy az írástudók és népi énekesek is hirdessék dicsőségét. A feudalizmus delelőjén a tibeti és a mandzsu befolyás érvényesült, szerzetesek érkeztek Tibet eget barázdáló hegyei közül, hirdetni a lámaista hitet, ösztönözni a buddhista irodalom fordítását. Felépült Erdeni Dzú, Mongólia legrégibb és legnagyobb lámaista kolostora, gyarapodtak az írott tekercsek, terjedt a buddhista eszme: mondj le a világ javairól, mondj le az életvágyról, mondj le anyagi lényedrőll Mondj le mindenről, szegény állat- tenyésztő arat és hajts fejet a bogdogegéiv a lámaista egyház feje előtt és szolgáld azokat, akiket ő szolgálni parancsol! Ismerős tézisek ezek, hiszen Sziddhárta Gautama Buddha előtt és után is minden vallásalapító ezekkel a tételekkel szolgálta saját kora uralkodó osztályának az érdekeit. A kínain kívül valószínűleg a mongol fordítás őrizte meg az utókor számára Asvaghósa szanszkrit költőnek, a buddhizmus legnagyobb költőjének a műveit, a Buddhacsaritát (Buddha élete) és a Szút- rálankárát (Tanítások ékszere). Az új mongol irodalom születése egybeesett a marxista—len inista forradalmi mozgalom kezdetével és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta termékenyíti és előrelendíti az orosz és a szovjet irodalom is. Az új szocialista mongol irodalom reprezentánsai között kell említeni Bjambin Rincsint, a Schar chu valz nart (A sárga paraziták) című versgyűjtemény és az Üürin tujaa (Hajnalfény) c. kiváló történelmi regény szerzőjét. Dazsdorzsin Dacsagdorzs (1906—1937) nevezhető a modern mongol irodalom megalapítójának. Az aktív mongol költő, egy pásztor fia (szül.: 1908). Első jelentős műve a Gologdszon hűhen (A megvetett lány) című elbeszélés volt, amelyben egy asszony sorsát irta le, egy asszonyét, aki lerázta a szenvedés bilincseit és forradalmár lelt. Egyik leghíresebb verse, a fiúi szeretet, a honvágy, a mongol—szovjet barátság himnusza, a Búral édzs mi ni (Ősz hajú anyám). Irodalmi tevékenysége mellett a párt központi lapjának, az Ünennek a munkatársa, a cirill bet Qs mongol helyesírási tervezet kidolgozója, akadémikus, egyetemi tanár, aktív politikai és közéleti tényező. Mongóliában csak 1922. március.28 án tartották az első színházi előadást és 1926 ban határozta el a kormány az első színház felépítését. A második világháború után alapították az ideiglenes színművészeti Iskolát és ez alakult át 1951-ben Központi Állami Színházzá. Az ország fővárosában működik az Állami Opera, a Balettszínház, a Nasagdorzs Színház és az Állami Ifjúsági Színház. Az együttesek egyce magasabb művészi színvonalon és egyre nagyobb közönség előtt mutatják be a szocialista országok jelenkori és klasszikus drámairodalmát és természetesen a mongol szerzők müveit is. Az utóbbiak közül kiemelést érdemel T. Lodofdamba (Öörijn zamaar — A saját út), D. Sengee (1916—1960), az Ünen (igazság) c. opera librettójának szerzője és T. Ojdou (Törsön ödör — A születésnap). Honnan indult a mongol zene? Valószínűleg Kínából, amikor még sokkal fiatalabb volt az emberiség, amikor a zenét még nem tüntették ki a középkori musica humana jelzővel és nem sejthették, hogy valamikor a késő jövőben a zene már nemcsak musica humana, hanem musica mundana — a minden- ség hangja— lesz. Akkor alakult ki az ötfokú hangszonyok és lányok művészi tehetségét, ügyes kezét dicsérik a Nőin Ula-i sírokban talált szőnyegeik. Dzsingisz kán korszakából úgyszólván semmi sem maradt az utókorra, hiszen a világhatalomért vívott harcokban felbecsülhetetlen értékű kulturális kincsek pusztultak el és nyomtalanul semmisült meg Karakorum is, a birodalom székhelye, amit Ögödej kán — Dzsingisz kán fia — építtetett 1235-ben. A 16. századtól kezdődően a lámaista irányzat rányomta bélyegét a képzőművészeti tevékenységre is, építés és piktúra kolostori, kultikus célokat szolgált. A 17. századtól építettek jurta formájú templomokat (Da- Hur) és bástya formájú szuburgánokat (Dzsaron-Ha- sor a Gadan-kolostorban), a mongol építészet jellegzetes alkotásait. A nemzeti forradalom után ezen a területen is új fejezet következett. Elsőként jelentkezett Marzen- Savar, a kiváló plakátgrafikus, Namhajceren és Gaja, a törléneti és a tájképfestészet mestere, a politikai és portréfestők közül magasan kiemelkednek Csojdok és Jadam-Szuren alkotásai, a fiatalabb nemzedék vezető művészegyéniségei a már említett Cultum és Dorzs- palam, a szobrászok közül Csőimből, a Szühebátor emlékmű alkotója és Manivadar a kiváló népművész. A Mongol Népi Forradalmi Párt jelszava ,,megtartani és hozzáadni“! Megtartani a múlt haladó hagyományait, értékeit és hozzáadni a szocialista jelen egyre szebb, egyre tökéletesebb alkotásait. A munkások kalapáccsal, a tudósok találmányokkal, az írók tollal, a festők ecsettel, a szobrászok vésővel gazdagítják a szocialista Mongólia jelenét és, amikor a sztyeppékre alkonyi színeket permetez a múló idő és valamelyik pásztor kezében mesélni kezd a khil khuur, nem Dzsingisz kánról szól a dal, hanem Szühebátorról, aki életét adta ezért a jelenért. P. Gy. 1974. XI. 24. 9_ egy látványos prágai kiállításról ; A főváros egyik legszebb tárlattermében, a Wallenstein palota Lovardájában ezekben a napokban egy rég elsüllyedt Atlantisz, a boldog, soha vissza nem térő gyermekkor délibábja tűnt fel száz-százhúsz percre. És aki ezt, a letűnt korok romantikáját felidéző kiállítást megtekintette, nem tartja majd fölöslegesnek az itt eltöltött perceket. Harmincnégy amerikai képzőművész, angol, francia és német eredetű festő több mint hetven alkotásával eleveníti fel az Egyesült Államok Vadnyugatának hőskorát. Idézi a XIX. századnak azt az évtizedeit, melyek az első felfedezők és úttörők, majd az első telepesek országalapító bátorságának és elszántságának volt az időszaka. Feleleveníti az őslakó indiánok utolsó boldog óráinak emlékét és végtelen szenvedéseik kezdetét, a cowboyok férfias ügyességét, a későbbi bevándorlók kapzsiságát, aranyásók, kalandorok és banditák kegyetlenségét. S ha szerényen is, meg szégyenlősen, a kiállítás katalógusa rámutat ennek a romantikának a fonákjára is, az amerikai kormánynak a rézbőrű őslakókkal szemben tanúsított képmutató, csalárd és alapjában embertelen magatartására, hogy aztán sunyi módon, meg- bocsájtó gesztussal ideálisnak nyilvánítsa azt az egy emberöltő alatt elkövetett genocídiumot, amelynek borzalmait az amerikai Vadnyugat bűbájos- és varázslatos tájainak, nem egy esetben igen nagy művészi erővel megjelenített szépsége sem feledtethet. A harmincnégy képzőművész közül jó néhányan valóban maradandó történelmi panorámát alkottak meg, mivel munkáikkal arról az időszakról vallanak, amely Thomas Jefferson és Theodor Roosevelt elnöksége között zajlott le és amely kialakította az észak-amerikai Egyesült Államok mai földrajzi, gazdasági, politikai és erkölcsi arculatát. Természetesen a kiváló művészek mellett vannak autodidakta műkedvelők is, akiknek a gyakran igen hálásnak és látványosnak mondható témát nemigen sikerült tökéletes módon és szemléletesen lefordítani a képi ábrázolás nyelvére és formailag is egységet képezni belőle. Talán Thomas Moran tájképeit említeném az első helyen. Ez a kiváló tájfestő Angliában született és hétéves korában vándorolt ki szüleivel az új hazába — Amerikába. Igaz, tanulmányait a brit szigeteken végezte és ezért lelhető fel vásznain W. Turner- nek, a francia impresszionizmus angol előfutárának pozitív hatásai. A Fénycsoda, a Grand Canyon varázsa és a Yellowstonei ködök című vásznain Thomas Moran elképesztő bravúrral manipulál a fényekkel és a színekkel, s kompozíciókészsége is bámulatos. Képei előtt a nézők »'bűvölve állnak, s megértik, hogy miért éppen Thomas Moran alkotásainak hatása alatt határozta el az Államok kormánya a Yellowstonei Nemzeti Park megalapítását. Albert Bierstadt Németországban született. Ű is mint pöttömnyi gyermek került ki Amerikába, képzőművészeti tanulmányait azonban Eurójíában végezte. És bizony A. Bierstadt Rocky Mountains című vászna méltán sorakozik Thomas Moran remekművei mellé, akárcsak Henry C. Pralt elragadó képe az „Arizonai táj“. Más kategóriába tartozik a már Új Világban született George Catlin, aki eredetileg jogásznak készült, s végűi, is a Great Plans őslakóinak lett a portréfestője. C. Catlin tíz évet töl tölt az indiánok között és ez alatt az idő alatt negyvennyolc törzs kiválóságairól hat- száz arcképet készített. A prágai kiállításon látható művei közül elsősorban a Fekete Vércse portréját emelném ki, amelyen a festő a realizmus minden erényét felvonultatta. Zsánerkép-fes>tőnek mondhatnók Charles Wimart-ot, aki az Este a Mississip pin című vásznával a nagy folyó varázsát idézi, akárcsak Frederic Re- mington-t. Az utóbbi a Valami lóg (van) a levegőben című képén a pós- tukocsi megriadt lovaival a fenyegető veszedelem — a várható rablótámadás — atmoszféráját érzékelteti. A Megvadult csorda menekülése című bronzával pedig azt bizonyítja, hogy mint szobrász is elsőrangú. Nem véletlen, hogy Charles M. Rus- sel-t hagytam utoljára azok közül, akiket meg akartam említeni. Nem azért mintha a legjobbnak vagy a legrosz- szabbnak tartanám, de éppen az ő vásznán jelenik meg a híres Buffalo Bill. Az álnoknak feltüntetett Sárga Kezet teríti le csodafegyverével és paripájának a dübörgését még elmenőben is hallani vélem. Hirtelenében úgy tűnik, mintha a halkan hulló ezüstös szürkületben ez a dübörgés még erősödne is. Aztán rádöbbenek: ezt a dübörgést a Lovarda közvetlen közelében épülő Metro gépei idézik elő. Kissé szimbolikusnak érzem ezt: napjaink lüktető életritmusa, páratlan méretű fejlődése feledteti a tegnapok és a tegnapelőttök gyakran hamis romantikáját. Ez pedig az élet, a valóság egyik törvényszerűségp. BARSI IMRE Frederic Remington: Amerikai, mexikói és francia úttörők tipusai (tollrafzJ
