Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-24 / 48. szám, Vasárnapi Új Szó

' ron ErnŐné született Schmidek Belňa. Gyermekorvos.

Jegyetfüzetem kus/a vonalai figyelmeztetnek a nevére. Ö a z, mondom magamban, hangtalanul, mint az a jegyzetfüzet. Emlékezetem megelevenedik. Mintha csendes fővárosi utcán kopogna végig a cipőm sarka. Aztán egy bérház lépcsőházi folyosóján, majd föl a lépcsőn, a második emeletre. Míg becsengetek, rápillantok a névtáblára.

Hron Ernő építészmérnök.

Szikár, magas termetű férfi. Mosolyog, és ősz a haja. ősz a haja.

Kirajzolódnak előttem egy szoba körvonalai. A világosra festett falak, sötét, sima bútorok. És egy társalgó- asztal. Ülünk két emeletnyi magasban az utca felelt. Évtizedek, rettenetéi és csendesen ujjongó örömei felett.

Ismét a jegyzetfüzetre pillantok. A mérnök arca lassan elmosódik szemem előtt. Már csak a mosolyát látom, aztán azt se. És mégis, mintha még mindig ott ülnék annál a kis társalgóasztalnál. Az ablakon át fáradt fény hull a szobába; ellobban, s ezüstös, leheletnyi nyomát otthagyja az asszony hajában.

Balogh Edgár osztálytársa volt, mondják saját betűim. Akkor még nem volt Hron ErnŐné, csak Schiöidl

neve. Mind a kettő német volt, és mind a kettő gyermekorvos.

— És negyvenkettő karácsonyán illegálisan jöttem át Szlovákiába.

Illegálisan. A németektől megszállt Prágából. Ugyan ki érti ezt? Volt egyszer egy kis diáklány, Schmidek Bella Tanult és gyermekorvos lett, és aztán illegalitásba került. Nem politizált. Nem vétett se törvény, se ember ellen, még a németek ellen se. És mégis. Hát ki érti ezt?

Megszületett. Volt édesapja, és volt édesanyja. Annyi évtized után oly nehéz megérteni, hogy születése és puszta léte, miért szolgáltatott okot az (üldöztetésre.

És Szlovákiában, ü igen, itt otthon volt. Otthon. Nem egészen két esztendeig. Orvosi hivatását is folytathatta. Horovce községben. A lelencotthon gyermekorvosa volt. Alig'egy év alatt csökkentette a gyermekhalandóságot, s maga a belügyminiszter köszönte meg orvosi működéséi és gondosságát.

— A jegy/őség Lednické Rovnén volt.. Hivatalos ügyeimet ot intéztem, s a jegyzőt rendkívül jóindulatú embernek ismertem meg. Egyébként ő adta a jelentést is a gyermekhalandóság csökkentéséről.

Ezt is, ezt is a jegyzetfüzet mondja, Schmidek Bella helyett, s engem olyan jóleső érzés fog e). Igen, voltak jóindulatú emberek abban a rettenetes világban is.

— Egy nap a jegyző fölkeresett a lelencotthonban és megsúgta, hogv el akarnak hurcolni.

Ezt is az asszony mondja — vagy Inkább a Jegyzetfüzet.

Elképzelem azt a megrettent fiatal arcot. Az első pillanatban talán el sem akarta hinni. Néhány nap múlva egy ismerős fiatalasszony és a ledni* cei kisbíró jött hozza. Itt vannak a

mar csatlakozásom után sor került

néhány fegyveres összecsapásra. Az első éjszakán öt sebesültünk volt.

Szerencsékre a környékbeli emberek mindig segítségünkre voltak. A sebesülteket elrejtették a falusi házakban, a szükséges gyógyszerekről a gyógyszerészek gondoskodtak, vállalva minden kockázatot.

— A brigád gyakran változtatott helyet. Talán Uhrovecen maradtunk a legtovább. Két három hétig. Ilyenkor improvizált kórházakban, az iskolaépületekben kezeltük a betegeket. Besztercebánya aleste után már csak 24 órán át maradtunk ugyanazon a helyen. Többnyire éjszaka, két három óra körül közelítettük meg a falvakat, hogy észrevétlenek maradjunk, és másnap éjszaka tovább vonultunk. Koše- cától Kšinná, Závada, Uhrovec, Doma- niža, Cičmany községek közt köröztünk, föl egész Túrócig. Mindig éjszaka indultunk, és mindig éjszaka, érkeztünk. Mikor*a többiek lepihentek, akkor kezdődött tulajdonképpen az én munkám.

— Cičmany. Cicmany az asszony homloka elborult. - Abban a faluban többször is megfordultunk. A helyi la kosság rendkívül sokat lett értünk. Végül a németek felégették a falul.

Felégették.- Abban a faluban temettük el brigádunk legfiatalabb .tagját. Cseh fiú volt, egy tábornok fia. Alig tizenhét éves. Egy éjszaka őrséget állt. Övatla nul bánt a fegyverével. Átlőtte a lábát. Sebesülése nem volt súlyos eset. Mégisl Fájdítani ke/.dle a torkát. Nem tudott nyelni. A kötözés után néztem a manduláját. Tetanusz volt. Ott temettük el abban a faluban. Ö volt az egyetlen betegem, aki meghalt.

Hosszú szünet következett. A jegyIzabella, és gyermekorvos sem volt, csak diákJány — mondom a jegyzetfüzetemnek.

Szinte hallom az asszony hangját:

— Együtt érettségiztünk a pozsonyi reálgimnázium magyar tagozatán. Edgár csendes, magába húzódó fiú volt, csak a magyarórákon elevenedett meg Igazán.

— Az érettségi óta volt alkalmuk találkozni?

— öt, vagy hat évvel ezelőtt. Egy temetésen.

Egy temetésen. Nagyon súlyos az a sző, és jó, hogy nem hallom, csak látom, mert a hang elevenebb, mint a betű, és fájdalmasabb az érintése. Kezemmel eltakarom a tetlelrt lapot, mintha látni se akarnám a mások fájdalmát idéző sorokat, s akkor arca elevenedik meg emlékezetemben. Látom őt abban a kihunyó alkonyati fényben, mely szomorú ezüst permet- tel hinti be a haját, s mintha a hangját is hallanám.

— És még egyszer találkoztunk. Ebben az esztendőben: az ötvenéves érettségi találkozón. Igen, összejöttünk aéhányan, és Balogh Edgár is eljött.

Balogh Edgár is, aki olyan magába húzódó, csendes fiú volt, s csak a magyarórákon elevenedett meg igazán, és végül — végül ő alapította meg a Sarlót.

Emlékszem, az asszony szavait csöndesen lobbanó öröm és szomorúság Itatta át. Az ötvenéves érettségi találkozói Oly kevesen érik meg.

— Igen, összejöttünk, és ki-ki elmondta, mi történt vele, és hogyan élt

— Mit mondott el? Mit mondott el?

— Hogy harmincegyben szereztem meg az orvosi diplomát, és aztán Bécsben gyakoroltam a Karolinen Kinderspitalban. Egy teljes éven át. Karolinen Kinderspital de Stadt Wien. Knöptler professzor mellett. És Bécs- ből Prágába kerültem a gyermekklinika fertőző osztályára. Episteln professzor mellé. Harmincnégyben már szakorvos voltam. És ottmaradtam Prágában. Negyvenkettő karácsonyáig maradtam ott.

Knöpfelmacher professzor. És Epfstein professzor. Olyan jóravaló nevek. Tisztességes derék emberek

németek! Magáért jöttek. Kitekintett az ablakon és valóban, egy németeket szállító autó fordult be a közeli úton.

— Rohantam föl Lednické Rovnéra. Már nem a rendes úton, hanem az erdőn át. Föl a jegyzőségre. A jegyző szorongva fogadott. Csak annyit tudott mondani: minél előbb el kell hagynom a fdlut. Csak a kisbíró tu dott adni hasznavehető tanácsot. Azt mondta, van egy rokona. Jóravaló parasztember. Ott él egy tanyai házban, Lednické Rovné és Horovce között. Átengedi egyik szobáját. Senkinek sem jut eszébe, hogy ott keressen. Ki is mentem hozzá, de már az első éjjel bekopogott hozzám, nean maradhatok nála, mert a németek már a félreeső tanyai házakat járják.

— Azt reméltem, itt átélhetem valahogy azt a szörnyű időt. Hiába! Nekimentem az éjszakának és hajnalig jártam az erdőt. Elhatároztam, vissza megyek Horovce községbe. Útközben találkoztam egy ismerőssel. Az istenért, ne menjen oda! Várnak magára. Tovább mentem az erdőben. Hajnal felé kitekintek a fák közül, s a mezőn megpillantok egy szántogató gazdaembert. Odamentem hozzá és megmondtam neki, ki vagyok. Kifogta ökreit és elvitt magéval, haza. Horovce községbe. Reggeli közben elbeszélgetett velem. Kiderült, hogy a lánya velem dolgozott, mint ápolónő. Otthon sok mindent elmondott rólam. A gazda felvilágosított, hogy a folyón naponta egyszer jár át a komp. Délben szólt a révésznek, nekem pedig azt mondta: Košeca közelében, ott van « Ján Žižka brigád. Délben valóban átkeltünk a folyón, s elindultunk a partizánok tábora felé. Kísérőm tudta az utat — elvezetett egészen az első őrségig.

Még most is magam előtt látom az arcát. Megkönnyebbült sóhajtás hagyta el az ajkát.

— Orvosi működésem annyi barátot szerzett.

Ez volt számomra az emberi együ- vótartozás legőszintébb dicsérete.

— Szeptember elsején csatlakoztam a partizánokhoz és mindvégig velük maradtam. Ápoltam a betegeket, kötöztem és át kötöztem a sebesül te két. Gyermekorvos voltam, de most ehhez is értenem kellett. Csakhazeitfüzetemben hűrom pont. jelzi a súlyos szó után bekövetkezett némaságot, s aztán két örvendetes mondat.

— Április elején fejeztük be végtelennek tetsző vonulásainkat. Gader- ká Dolina! Ott abban a völgyben értük el a szovjet és a román katonáktól felszabadított területet.

— És a háború után?

— Folytattam orvosi hivatásomat. Nyitrán és Eperjesen az állami kórház gyerekosztályának főorvosa voltam. Kassán és a fővárosiján az egészség- ügyi népnevelési vállaltam. Tavaly január utolsó hetében vonultam nyugdíjba a Fővárosi Egészségügyi Intézettől. Egyébként — legutóbb betöltött helyemen hat éven át a pártcsoport elnöke voltam.

Ismét három pont.

— Még a partizánbrigádnál, vonulásaink közben léptem be a pártba.

Elmúlt egy élet, csaknem egy teljes élet. Ö igen: elismerésekben is részesült. Kitüntetést kapott a partizánoknál vállalt orvosi ténykedésért. — „Za pobjedu“. így mondta, mert nem Jutott eszébe a kitüntetés magyar elnevezése. És még egy kitüntetést: „Za zásluhy o výstavbu“. Ezt így is mond ta, mert ennek magyar elnevezése se ötlött föl emlékzetében.

És Hron Ernő? Nem, nem feledkeztem meg róla. Építészmérnök volt, és a történelmi nevezetességű épületek restaurálásán dolgozott.

— Legutóbb itt a fővárosban — mondja a Jegyzetfüzetem az Ő saját szavaival. — A vár termeit hoztuk rendbe. Nagyszombatban a Clarissák kolostorát. Néhány épületet Nitrán.

Emlékezetemben felvillan a szikár, magas termetű íérfl alakja. Mosolyog és Ősz a haja. Mintha még mindig ott állnék abban a lépcsőházban, a homályos folyosón, ú kísért ki a lakásból, aztán visszafordult és bezárta maga után az ajtót. Két idős ember megosztott magányának ajtaját.

Még egyszer rápillantok a Jegyzetfüzetemre. Halk öröm és szomorúság duruzsod bennem.

— Érdekes, érdekes találkozás volt — mondom a jegyzetfüzetemnek, s mikor becsukom, valami érthetetlen fájdalom nyilall belém.

BABÍ TIBOR

A KÖZÖSSÉG SZOLGÁLATÁBAN

Este van. Szemetel az októbervégi eső. A košicei (kassai) Kuzmányi la kótelep egyik toronyhúzának negye dik emeletén csöngetek. Kisvártatva nyílik az ajtó, a gazdasszony, Magyai Irén bevezet a szobába.

Magyar Irént három évvel ezelőtt választották a városi nemzeti bizottság képviselőjévé. Most a választási prog ramról beszélgetünk, arról, hogy milyenek voltak a tervek, s hogy ez ideig ml valósult meg belőlük. A választási program, amelyet a CSKP XIV. kongresszusának határozata alap fán dolgoztak ki, magában foglalta és foglalja a városfejlesztés tervét, egy sor ipari, közszolgáltatási és kulturá lis létesítmény felépítését.

Magyar Irén, a vnb képviselőjeként az építkezési szakbizottságban lévé kenykedik. Természetes, hogy a be szélgetés e szakcsoport munkájára terelődik.

— Egy ilyen nagy város fejlesztést gondjait megoldani nem valami egyszerű feladat. A tervek, emberek nélkül nem valósíthatók meg. Szerencsé re a város lakói látják, hogy a válasz tási program célkitűzései mind annyiunk érdekeit szolgálják.

— Ml valósult meg ez ide g a vá lasztási programból?

— Azt hiszem sok Időt venne igény be a felsorolás, ha csak az építkezési szakcsoport eredményeiről számolnék is be. Nem is beszélve a többiről. Óvó dák, bölcsődék építését fejeztük be. Például a ml lakótelepünkön szeptemberben nyitottunk meg egy új bölcsődét. Ezt véletlenül jól ismerem, mivel én patronáltam az építését. Szép, tágas, korszerű létesítmény. Ezen ki vül, természetesen a szakbizottságon belül állandó feladat az életkörnyezet Javítása. Járdákat, parkokat építünk és létesítünk az új lakónegyedekben, hogy a város lakói kultúráltabban, emberibb környezetben dolgozhassanak és élhessenek. Nagyon fontosnak tartom az új lakónegyedekben a gyér mekjátszóterek építését. Lehetőséget kell teremtenünk gyermekeink számára, hogy nyugodtan játszhassanak. S nagyon fontos, hogy ezek a játszóié rek biztonságosak legyenek.

— Mivel foglalkoztak a szukbizott ság legutóbbi ülésén?

— Legutóbb a kilencedik körzet építkezési problémái szerepeltek a napirenden. Sok gondot okoz ebben a választókörzetben a kedvezőtlen te lajszerkezet, amely megnehezíti az építkezést. S úgy látszik a megoldás nem lesz valami egyszerű, s főleg nem lesz olcsó.

— Közeleg a város felszabadulásának 30. évfordulója. Hogyan készülnek erre a nagy ünnepre?

— A vnb legutóbbi plenáris ülésén tárgyaltunk erről. Az egész város kötelezettségvállalásokkal és munkafelajánlásokkal készül megünnepelni a felszabadulás 30. évfordulóját. Természetesen minden szakbizottság a maga területén Igyekszik teljesíteni a vállalt feladatokat. Az építkezési szakbizottságban ml főleg arra ügyelünk, hogy az új építkezések a tervezett ha táridőre elkészüljenek.

... Košice (Kassa) napról- napra gyarapodik, nő, változik. Változik a benne élő és dolgozó emberekkel együtt, akik munkájukkal, kitartásukkal, szorgalmukkal nap, mint nap hozzájárulnak ehhez a változáshoz. Egy közülük Magyar Irén is, aki munkája mellett, amelyet a Szlovák Takarékpénztárban végez, vállalta és vállalja a képviselői munka szép, ne mes, de egyáltalón nem könnyű tér hét is. fff)

1974

XI. 24.

6j