Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-17 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó
A tizedik évfordulón Felső-Csallóköz egyik legfontosabb üzeme, a Zlaté Klasy-i (nagymagyari) AGROPROGRES tíz évvel ezelőtt alakult. A dolgozók létszáma, a termelés értéke a megalakulás óta sokszorosára emelkedett. A dolgozók létszáma 230. A termelés évi értéke 38,5 millió korona, de jövőre már 50 millió korona lesz. Az üzem életében jelentős szerepet tölt be az az együttműködési szerződés, melyet a magyarországi Agárdi Agrokomplex Vállalattal kötöttek korszerű sertéstelepek közös felállítására vonatkozólag. A megalakulás tizedik évfordulóján tartott ünnepi gyűlésre eljött Fctrsky Imre mérnök, az üzem alapító igazgatója is, aki felszólalásában részletesen elemezte az üzem megalakulása óta eltelt tíz esztendő gazdasági eredményeit, és az ezzel járó politikai, társadalmi étalakulást, mely ebben az időszakban a lakosok köré1 ben tapasztalható volt. Többen kitüntetést is kaptak az évforduló alkalmával. Egy személy megkapta a SZNF 30. évfordulója tiszteletére kiadott emlékérmet, öten dicsérő oklevelet kaptak a járási szakszervezeti bizottságtól, negyvenkelten pedig az üzem vezetőségétől. Méri István E redmények és tervek A Gyümölcsészek és Kis- kertészek Szövetségének csatai szervezete Tóth Sándor kezdeményezésére 16 taggal 1961-ben alakult meg. A kezdeményező tíz éven át páratlan lelkesedéssel irányította a szervezet tevékenységét. Ennek köszönhető, hogy Fehér Endre elnök és Német Ferenc titkár ma már 120 tagot tartanak nyilván. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tagság időben megkapja az évenként szükséges, több mint 100 q műtrágyát, a különféle kertészeti eszközöket, a magvakat, a nemes gyümölcsfákat. Megszervezték a tagok szakmai továbbképzését. Több tanulmányi kirándulást, borversenyt, sikeres gyümölcs-, zöldség- és virágkiállítást szerveztek. A siker olyan lelkes és tevékeny tagoknak köszönhető, mint amilyen özv. Czompál Lajosné, Lukács Andrásné, Németh Ferenc, Ralla Gyuláné, Szur- di Józsefné, Antal Péter és a többiek. Mit terveznek? Erre a kérdésre Tóth Sándor elvtárs fef.elt, aki a helyi szervezet ellenőrző bizottságának elnöke, a járási vezetőség tagja. Válasz alapján rajzolódott ki a nagyszerű tevékenységet ígérő terv: Gyümölcsészeti akadémiát, borversenyt, még több kiállítást rendeznek majd, folytatják a fel- világosító, tájékoztató tevékenységet, bekapcsolódnak a faluszépítési akcióba, oltó-szemző tanfolyamot szerveznek, és továbbra is biztosítják a tagok számára a szükséges műtrágyát, vetőmagokat. Bende József A jó munkáért Calovec (Megyeres) községben közismerten tevékeny a Rokkantak Szövetségének helyi szervezete. Tagjai szívesen és lelkesen kapcsolódnak be a választási feladatok teljesítésébe, sőt, erejükhöz, képességeikhez mérten még más, közérdekű munkákba is. Ennek alapján kapott a szervezet évzáró taggyűlésén dicsérő oklevelet Polgár István elvtárs és Nagy- né elvtársnő. Mitecz Márta Jubiláló együttes Nemrég ünnepelte fennállásának és gazdag tevékenységének huszonötödik évfordulóját a Stará Turá-i CHI- RANA nemzeti vállalat fúvószenekara. Az együttes 1949- ben alakult, amikor Ragulský František, az üzem egyik dolgozója az ipari tanulók közül kiválasztott huszonkét fiút és néhány felnőtt dolgozót. A zenekar vezetője és első karmestere Schindler Rudolf tanár volt, aki 22 évig tevékenykedett ebben a tisztségében, s közben több mint négyszáz zenészt nevelt. Az együttes eleinte szerdánként az üzem udvarán adott hangversenyt az üzem dolgozóinak. Ma viszont sem az üzemben, sem a városban nem tudnak elképzelni egy-egy ünnepélyt a fúvószenekar fellépése nélkül. Az együttes tehát az elmúlt negyedszázad alaitt több mint hétszázszor lépett fel. Külföldön is ismerik az együttest. Például 1953-ban, Bukarestben, a IV. Világifjúsági Találkozón is fellépett, és „laureátus“ címet nyert. Bemutatkozott a Balaton melletti nyaralóknak is, több alkalommal. Három évvel ezelőtt részt vett az osztrák Weiz város fúvószenakara megalapításának századik évfordulója megünneplésén. Itthon, kétszer is győzött az Ifjúsági Alkotóverseny országos fordulóin, 1960-ban szerepelt a tv és a rádió műsorában is. Több zenefesztiválon, bemutatón Is fellépett. Megalakulásának huszonötödik évfordulója alkalmából hangversenyt és ünnepi összejövetelt rendezett az együttes. Schindler Rudolf tanár, aki mint nyugdíjas, ma is vezetője az ipari tanulók zenekarának, valamint Bálint Anton, a zenekar mostani vezetője, s az együttes régi tagjai díszoklevelet és jutalmat kaptak. Tizenhét hónap alatt építettük fel Vefká nad Ipľom (Vilke) községben a felvételen látható, 330 000 korona értékű épületet a lakosok segítségével. Az épület emeletes, tehát az emeleten otthont kapott a hnb irodája is. Nem kell már az alig 21 négyzetméteres régi helyiségben intézni a lakosok ügyes-bajos dolgait. Egyébként az épület tűzoltószertár, a járási versenyzászlóval kitüntetett szervezetének szolgál. Az önkéntes tűzoltók még eredményesebb munkát végezhetnek, mint eddig. Vilke egyébként központi község. A legutóbbi választások óta hozzátartoznak Trenč (Tőrincs) és Jelšovec (Jel- sőc) községek is. így a három község választási programjából eredő feladatok a közös helyi nemzeti bizottságra hárulnak. A nagyobb építkezések főleg Vilke községben valósulnak meg, hiszen a másik két község fiataljainak zöme már városlakó. Tőrincs községben pedig a tervezett víztároló építése miatt szinte kívánatos is, hogy kiköltözzenek a fiatalok a faluból. A központi község fejlesztése tehát emiatt különösen fontos. A választások óta eltelt három év alatti fejlődés jelei: új üzlet, azaz önkiszolgáló bolit, 30 férőhelyes óvoda, valamint a felvételen látható épület. Három év alatt 18 új családi házat építettek a lakosok, s újabb 18 családi ház építését már megkezdték. Folytatjuk a középületek építését. Már elkészültek az új iskola építésének a tér vei is. Nem hiányoznak majd a jövőben sem a középü letek, sem a magánépítkezés céljait szolgáló telkek. Csak össze kell fogni, s akkor még gazdagabbak leszünk. * Koncz Béla Mató Pál Határidő előtt teljesitik A Nyugat-szlovákiai Bútorgyár galántai üzeme már évek óta gyártja a diófából készített, magas fényezésű, heverős hálószobabútorokat. Szerződés alapján főleg a Szovjetunióba küldik. Eddig még egyetlen reklamációi sem kaptak. A szerződés értelmében az idén, a naptári óv végéig 2500 ilyen heverős hálószobabútort kell elkészíteniük. A szocialista munkabrigádok vállalásai alapján ezt határidő előtt teljesítik, a barátsági hónap végére. Tuskó Mária Négy versenyzővel képviseltették magukat a SVÄZARM (PHSZ) firakovói (füleki) szervezete mellett működő rádióamatőr klub tagjai a kelet-szlovákiai bajnokság Jasovban megrendezett rádió iránymérő verse nyén. Az ifjúsági kategóriában hárman indultak, és a 17 éves Gubányi István 67 perces idővel első, Benyus Ervin 74 perces idővel pedig negyedik helyezést ért el. Ez az eredmény is bizonyítja, hogy Füleken nagyon komolyan foglalkoznak az ifjú rádióamatőrök tevékenységének irányításával. Mózes Imre VÁROSHÁZA Kontár Gyula felvétele Tevékeny fotósak A Komáromi Szakszervezetük Háza mellett működő fotóamatőrök klubja sZép sikerrel rendezte meg legutóbbi, sorrendben már a tizenharmadik kiállítását. Tizennégy fotós 87 alkotását mutatta be. Mindannyian a Szlovák Nemzeti Felkelés és hazánk felszabadulásának 30. évfordulója jegyében igyekeztek szépet, művészit alkotni. Ez főleg Szűcs Jenő „Memento“, Vlcsko Károly „Az SZNP nyomában“, Lutring János „Falu a Sztrecsnó alatt“ ciaiű alkotásait szemlélve volt tapasztalható. De a többiek is elkötelezetten ábrázolták a szocialista építés folyamatát. A kiállítást méltató bíráló bizottság Gyén János, érsekújvári, Hupka Gábriel mérnök, nyitrai, Plekner István, komáromi fotós felvételeit, valamint Vlcsko Károly tematikus felvétel- sorozatát jutalmazta első díjjal. Külön díjat kapott Éliás László. A második díjat nem osztották ki. Harmadik díjat kaptak Éliás Vera és Zemaník Alojz. Dicsérő oklevelet kaptak Dosi Dosev mérnök és Szücs Jenő. Említésre méltó az a tény, hogy a kiállítás anyaga is jelezte: az idősebbek szorgalmas munkával új, ifjú fotósokat neveltek. Bende István Bionzérmes A Vöröskereszt kajali szervezete az idén már harmadszor rendezett önkéntes, térítésmentes véradást, melyen 35 személy vett részt. A véradók közül többen már másod, illetve harmad ízben adtak vért. Közülük kilencen hamarosan megkapják a Jánsky- emlékérem bronz fokozatát. Községünkben tehát már 27 véradó viseli majd ezt az emlékérmet. Felvételünkön Kiss Gyula, bronzérmes véradó látható, aki már 11 alkalommal adott vért. Varga Zsigmond Gazdagabbak lettünk