Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-17 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó
és a toSépéfleí- - .... . .... _ _ . ... _ _ . _____ I de stova Öt hónapja Jelent meg lapunk hasábjain az Irodalmi Szemle tartalmával és színvonalával foglalkozó írás, amely élénk visszhangra talált és vitát váltolt ki. A vita a későbbiek folyamán tovább gyűrűzött, és irodalmi életünk számos időszerű problémáját isérin- teitte. Nem tartottuk megfelelőnek. ha mindezek után egyetlen vitazáró írás keretében igyekszünk felmérni hazai magvar szocialista irodalmunk Jelenlegi helyzetét, mert a problémák annyira elevenek és szerteágazóak, hogv az ilyen vállalkozás csaknem bizonyosan eredménytelen lenne. A lapunk hasábjain lezajlott vita legfontosabb célja az volt, hogy íróink, kritikusaink és olvasóink segítségével járuljunk hozzá irodalmi életünk egészséges kibontakozásához. Ez a cél vezérelt bennünket akkor is, amikor vitánk végén kerekasztal-beszélgetésre hívtuk meg szerkesztőségünkbe irodalmi életünk néhány képviselőiét, hogv közösen vonjuk le a vita tanulságait, s ezt követően pedig kíséreljük meg körvonalazni a továbblépés lehetőségeit. A kerekasztal beszél vetésünkön részt vett: Batta György, dr. (.'sanda Sándnr. a Szlovákiai írószövetség magvar szekciójának titkára. Duba Gyula, az Irodalmi Szemle főszerkesztője, Kopócs Tibor, Szabó Béla és Zalabai Zsigmond. Ott volt a beszélgetésen Lőrincz Gyula, lapunk főszerkesztője is. A vitát Szilvássy József vezette. Az alábbiakban a beszélgetés legfontosabb részeit közöljük. A vito tanulságai Szilvássy: Mostani kerekasztal- beszélgetésünkkel már évtizedek óta élő nemes hagyományt szeretnénk folytatni. Közismert tény, hogy lapunk megalakulása óta megkülönböztetett figyelmet szentel a csehszlovákiai magyar irodalomnak, s lehetősé' gébez mérten megfelelő részt vállal eszmei és művészi színvonalának az emelésében. Ezért is kezdeményeztünk vitát, amelynek egyik legfontosabb tanulsága szerintem az. hogv irodalmunkban bizonyos pangás észlelhető. nincs meg az az egészséges kapcsolat az alkotó, a kritikus, a kiadó s az olvasó között, amely a pezsgő ivod-almi élet egyik biztosítéka. Lapjaink elemző és tájékoztató tevékenysége is sok kívánnivalót hagv maga után. Duba: Ehhez a vitához elsősorban azt tudnám mondani, hogv az említett tanulság valóban helytálló, a megrajzolt kép reális. Erezni ezt már két-három éve. s különösen a széppróza területén meglehetősen vigasztalan a helyzet, mert nem tudjuk elérni, hogv prózairodalmunk tudatos célokat kövessen. Mindez a Szemlén 1!» érződött, de erről majd a későbDubo Gyula biok során említek konkrét példákat. Emelkedett viszont az elméleti irodalom mennyisége, habár ezt akár idézőjelbe is lehet tenni, hiszen ez bizony nem mind elméleti és színvonalas irodalom. Költészetünkben sokkal jiobb a helyzet, hiszen például Dénes György, Ozsvald Árpád, Zsélyi Nagy Lajos, Tóth László, Kulcsár Ferenc, Varga Imre és több társuk rendszeresen publikál, köteteik jelemnek meg, a téren tehát nincs okunk különösebb pa naszra. Dr. C b a n d a : Amióta létezik csehszlovákiai magyar irodalom, a vita során, s a most említett legfontosabb problémák mindig felmerültek, luraj Zvara írja a könyvében, hogy a nemzetiségre többek között az jellemző. hogy majdnem nemzet, de kisebb. Valahogy így van ez irodalmunkkal is. Egy fiatal kritikusunk említette találóan, hogy ez kis irodalom. Nyilván érzelmi tényezők tó felelő állásfoglalást kell elfoglalni. Mennyire szükség lett volna erre a helyes magatartásra például az Egyszemű éjszakánál. Ott bizony hemzsegtek az ultramodern megoldások, s a tőlünk idegen gondolatok, de erre akkor senki sem mutatott rá. Az előszóban, s a róluk megjelent kritikában például olyanokat emeltek ki, mint a magányosság, a társadalomkívüliség, sőt néhányan ebből kimondottan kultuszt csináltak. Szilvássy: lapunk hasábjain annak idején reagáltunk a fiatalok költészetével kapcsolatos problémákra. Bábi Tibor igényes, marxista szempontokat szem előtt tartó elemzésekben mutatott rá a 60-as évek végón jelentkező költők hibáira, eszmei és művészi fogyatékosságaikra. Az eltelt esztendők Bábit igazollak, aki néhány meggondolatlan, mindent elsöpörni igyekvő törekvéssel ellentétben nem követelte a fiatalok „fejét", és bízott fejlődésükben. Kulcsár Ferenc, Miknla Anikó és mások újabb versei már kezdik igazolni az előlegezett bizalmat. Duba: Szerintem azt is látni kell, hogv miiven korszakban Jelentkeztek ezek a fiatalok. Valóban, az Egysze- mű éjszaka nálunk nem kapott megfelelő kritikát, de a Szemléljen és az írószövetség magyar szekciójában bíráltuk a kiadványt, s a fiatalok bevonásával rendszeresen foglalkoztunk a marxista esztétika és művészet kérdéseivel. Ez abban az időben különösen jelentős eredménynek számított. E rendszeres nevelőmunka eredménye például a Fekete szél című prózai antológia, amelyben több olyan tokát nem érvényesíti műveiben. Engem például az a fiatal költő lepett meg. aki talán először írta le életében a szocialista szót. Nem arról van szó, hogy visszatérjünk az 50-es évek sematizmusához. Az irodalom nem- csak ideológia, de pozitív vagy nega-' tív értelemben befolyásolja a társadalmi tudatot. Sajnos, főleg a fiatal költők egy része mintha viszolyogna ezektől a lényeges kérdésektől, s ezért szerintem az irodalmi utánpótlás problémáira kell ráirányítani figyelmünket. Hangsúlyozni kell azt is. hogy csaik a művek beszélnek az irodalom területén. Tehát az író helyett senki sem írhat, nekik kell szívósabb munkával előbbre Jutni. Egyetértek Dubával, hogy prózánk területén aránylag rossz a helyzet. Prózánk szerintem túl apologetikusan ragaszkodik a lírai vallomáshoz. Túl kellene jutni az erős líraiságon. Ez a líralság az epikai kifejezésnek nem a legtárgvilagosabb eszköze. A val- lomásos lírai prózában a főhős lényegében az író szerint van mintázva, annak eszméit fejezi ki, s ígv védekezik valami ellen, illetve menteget valamit. A tárgyilagos epikai ábrázolás az volna, ha az író a hősökön keresztül híven mutatna be egy életdarabot, tehát úgy, hogy ez az egész emberiségre érvényes. Persze ezt aprólékosabban ki lehetne felte- ni, de most ezt nem tartom szükségszerűnek, csupán azt akartam illusztrálni, hogy jelenleg nincs tárgyilagos epikánk. Szilvássy: Szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az eszmeiség kérdését az irodalomban és a művészetben szerintem nem lehet a művészi színvonal nélkül emlegetni. Legutóbb például Pezlár elvtárs egyik felszólalásában helyesen állapította meg. hogv nem nevezhetjük elkötelezett alkotásnak azt a művet, amely eszmeileg ugyan helytálló, de a művészi megjelenítése gyenge. Az ilyen alkotásoknak ugyanis nincs hatásuk, s így éppen ellenkező eredményt válthatnak ki, mint aimit eredetileg elvártunk tőlük Az eszmeiség és a művészi színvonal dialektikus egységet képez. Nem tartom helyesnek azt sem. ha irodalmunkat mi magunk — jobb szó híján — lebecsüljük. A környező országokban nagyjából hasonló társadalmi körülmények között szerintem jelenleg tartalmasabb és vonzóbb a Jugoszláviai szerző is akad, akii az Egyszemű éjszakában is szerepelt, és írásaik már egészen más hangvételűek. Sokkal kevesebb az öncélú kísérletezés, és ióval több az igényes, tartalmas írás. S ez nem azért van. mert mondjuk kívülről valaki akarja, hanem mert a szerző tudatában, életszemléletében jelentős és pozitív változások mentek végbe. Zalabai: Azt kell mondanom, hogy egyes helyeken, sajnos, megint divat lett az fiatal írókat elmarasztalni. Nem szerencsés az, ha még‘ az öt évvel ezelőtti helyzet alapján ítélünk. Tény, hogy az Egyszemű éjszaka sok salakot is kitermelt, ami nem fér me« a tiszta érc között, viszont látni kell azt is, hogv a fiatalok Itt elsősorban a nyelvvel «kartak küzdeni, s ebben az igyekezetükben nemcsaik sikerült alkotások születtek. Helves valóság- és világszemléletük a következő időszakban fejlődött ki, s fejlődik ma is. Ha megnézzük például Tóth László, Mikola Anikó, Reszeli Ferenc és mások verseit az Egyszemű éjszakában, s összehasonlítjuk azokkal, amelyek például a Szemlében Jelentek meg, * akkor nagy távolságokat, lényeges különbségeket fedezhetünk fel. S ez telem- tös eredménynek számít. Duba: Ezzel kapcsolatban sz^?<ségeshek tartam megjegyezni, hogy az itt említett problémák a többi szocialista országban is léteznek. Fejlett szocialista társadalmunkban szerintem olyan ponthoz érkeztünk, amikor a marxizmus—leninizmus tanítása alapján tovább kell lépnünk irodalomkritikánkban Is. A légi, pontosabban az 50-es évek irodalmi érté kei a maguk idejében szükségszerű ek voltak, de már számos szempontjai érvényüket veszítették. Marxista kritikánknak ezért korunk színvonalához. igényeihez kell alkalmazkodnia. Szabó: Szerintem irodalmi életünk más területéről is beszélnünk kell. Ügy vélem, egyik komoly problémánk. hogv nincs megfelelő kapcsolat az írók között, valamint az írók és a szerkesztősének, illetve a kiadó viszonylatában. Nézetem szerint a jó kiadó és a jó lap szerkesztőinek tudniok kell, hogv egv író min dolgozik, vagy miért hallgatott el. Szóval nem lehet elzárkózni, és nem szabad csak néhány emberrel irodalmat csinálni. Mostohán kezelik a könyveket is. Megjelenik, elkopik, nincs tovább. Nem tudom hánv hazai író könyve jelent meg újabb kiadásban, pedig lenne irántuk érdeklődés. és a romániai magyar irodalmi élet. Zalabai: Én is egyetértek azzal, hogy nem szabad irodalmunkat, szellemiségünket lebecsülni. Kritikai szemléletünkben, olykor szerkesztőségeinkben és általában azokban az alkotó műhelyekben, ahol az irodalmat szervezik és Irányítják, beleértve az írószövetség magyar szekcióját is. túlságosan gyakran hivatkozunk arra, hogy ún. kis irodalom vagyunk. Véleményem szerint adottságainkat irodalmunkban sem használjuk ki teljes egészében. Kritikai gondolkodásunkban Fábry halála óta bizonyos rövidzárlat keletkezett. Kritikai gondolkodásunk azután kezdett elválni. Az egyik ága a Fábry-féle etikai töltetű. a nemzetiségi és társadalmi kérdések iránt is fogékony kritika. Ezt viszi tovább szerintem Duba Gyula műve a Valóság és életérzés, amelynek a címe is kifejező. A kritikának a másik ága a nyelv és stílus felől közelítette meg az irodalmat. Tény, hogy Tőzsér Arpád esztétikai érdeklődése, vagy egv-egy stílusta- nulmánv nagyon fontos. Kritikai életünkben viszont megfigyelhetjük, hogv zömében hiányzik belőle a Fáb- rv-féle társadalmi érdeklődés, az elkötelezettséget és az írói felelősséget kiemelő állásfoglalás. Ha egészséges irodalmi életet akarunk teremteni. akkor olyan kritikára van szükség. amely valóban a szelektálás igényével nyúl az alkotásokhoz. Az a kritika nemcsak műelemzés lesz, hanem abban az elemzésben irodalompolitikai, tehát irodalmat alakító és irodalmat építő szempontok is érvényesülhetnek, A csehszlovákiai malí opócs Tibor a fiatal Kulcsár Ferenc írta nemrég. Varga Imre Che Guevaráról írt verset, s így sorolhatnánk tovább a valóban figyelemreméltó példákat. Egyetértek Szilvássyval, és én is hangsúlyozom, hogy nem lehet a szemükre vetni, ha nem vulgarizálva közelednek az elkötelezettség felé. és a művészi színvonalat is számon kérik tőlük. Vulgarizáló álláspont az, ha csak az eszmeiséget nézzük a műben. Ugyanis, ha az eszmeiség nem él az esztétikai közegben, tehát magában a műben, akkor ez az elkötelezettség nem tud hatni. Dr. Csanda: Azt hiszem az előbbi hozzászólásomat egy kissé félreértették. Gyakran lektorálom a Madách Kiadónak benyújtott kéziratokat, és sokbun minden benne van, csak éppen az eszmeiséget felejtették kt a szerzők. Azt hangsúlyozom, hogy irodalmi életünkben, kritikánkban marxista szempontokat kell érvénye sítenQnk, % Íróinknak Is ennek megközrejátszanak. ha azt állítlák. hogv pangás jelei mutatkoznak irodalmunkban. Az eltelt 55 év során — mondjuk meg őszintén — sohasem virágzott túlságosan a nemzetiségi irodalom. Ez tehát 55 éve probléma, mert például nekünk nem volt József Attilánk és Móricz Zsigmondunk, s ma sincs Illyés Gyulánk vagy Déry gyár kritikának tehát legfontosabb feladata a szintézis, amely az elkötelezettséget és az esztétikai szempontokat egyaránt érvényesíti. Azért mondom mindezt, mert Csanda elv társ előttem említette a fiatalok egv részének bizonyos viszolygását az eszmeiségtől, az irodalom társadalmi funkciójától. Nem értek egyet ezzel a véleményével, hiszen a fiatalok be tudják fogadni Gorkijt, Illyés Gyulát és másokat. Az egyik legszebb József Attiláról szóló verset Dr. Csaindo Sándot Tiborunk. A másik lényeges kérdés, amire eddig még konkrétan nem mutattak rá, az eszmeiség, az ideológiai offenzíva. Az elmúlt hónapokban 60- kat olvashattunk erről, de íróink egy része valahogy nem tudatosítja ezeket a tényeket, s az eszmei szempon
