Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-17 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó
1974 XI. 17. 7 „A német fasiszták által 1944. november 19 én legyilkolt 32 hős tokajíki partizán emlékére“ Ez áll a harminc év előtt tragikus eseményekre emlékeztető márványtáblán. Csuk ennyi. Mérhetetlen fájdalmat, szomorúságot takar az emberiességükből kivetkőzött fasiszta fenevadak gaztettére emlékeztető néhány szó. Nem lehet ezt feledni, ha már be is hegedtek a sebek. Három évtized múltán is kiújulnak, felelevenítik, mi történt azon a novemberi vasárnapon ... A sötétség úgy köszöntött be Tokajik községbe, mint ilyenkor, novemberben szokott. Itt, a hegyek közli völgyben talán valamivel korábban, mint másutt. Voltak, akik örültek ennek, mások rettegtek a sötétségtől. A tokajíki partizánok számára az est jelentette a reményt, a cselekvés Idejét, amikor a jól ismert hegyi ösvényeken rajtaütésszerűen megközelíthették a német egységeket ... Szombat este volt. Nem készültek különösebb akcióra. A partizán előőrsök sem jeleztek veszélyt a falu Irányából. Csend uralta Tokajik utcáit, házait. — Napközben járt ott ugyan -két náci tiszt, de hamar el- kotródtak — jelentették. Szaluid tehát az út a faluba. Egyébként feltűnés nélkül szállingóztak a hegyek lakói szeretteikhez. Csak legalább néhány szóra, egy meleg ölelésre, tisztával váltani fel a szeny- nyest. Itt is, ritt is szóba került a két „fritz“ délelőtti látogatása. — Valami készül — szállt házról házra a vészjósló hír. Éjféltájt Stŕopkovskýéknál találkozott Csulajev szovjet főhadnagy és Peter partizánkomisszár. Rövid tanácskozás után döntöttek: Fel kell készülni Tokajik védelmére, mert valami történni fog. A két német tiszt gyanúsan viselkedett, bosszút forralnak a fasiszták. Két nappal ezelőtt ugyanis Hrabovec község határában négy náci a „fűbe harapott“. A német katonai parancsnokság e?-t is Tokajik számlájára írta. A partizánok többsége lábon volt. Vége az óhajtott pihenésnek. Kijelölték és megerősítették az őrséget, szétosztották a feladatokat, a lőszert és a fegyvereket. Stropkovský1 bácsi sem aludt, nyugtalanul forgolódott szalmazsákján. Hajnali négy óra felé járt az idő. Szokásához híven kinézett az istállóba. Egymást követő fegyverropogásra lett figyelmes. — Újabb összecsapás Dukla körül — gondolta. De egyre erősödött a fegyverek hangja, úgy tűnt, mintha a szomszéd község határában lövöldöznének. A fiaiért aggódó édesapa berohant a lakásba, gyöngéd idegességgel megérintette Juro, majd Ondrej fiai vállát. — Keljetek fel gyorsan! Valami baj van... — Menekülni!... — adták a szót szájról szájra a mozgósított partizánok. Néhányan a kertek alatt szaladnak, egyesek már csak pár méterre vannak a menedéket nyújtó erdőtől. De nem érik el. Minden oldalról felropognak a fegyverek. Nincs mód menekülésre, visszatérésre. Tokajikat német katonák gyűrűje zárta körül. A nácik, mint a sáskák törnek elő az erdőből. Nehéz volt megállapítani, hányán vannak. Annyi bizonyos, hogy óriási a túlerő. A „sáskaraj“ ellepte, feldúlta a házakat, minden férfit, öreget, fiatalt, apát, fiút és unokát egyaránt elhurcolt. — Gyorsan, gyorsan, disznó partizánoki — nógatták őket a templom felé. — Stropkovba mennek három- napi munkára — ordította a tolmács. — Az asszonyok hozzanak élelmet és meleg kabátot! Kevesen adtak hitelt ennek a figyelmeztetésinek. Talán csak néhány jóhiszemű asszony. De bennük is kialudt a reménykedés apró szikrája, amikor egy hórihorgäs náci százados végighaladt a felsorakoztatott férfiak közt. Mint a vipera az áldozatára, úgy tekintett a gyűlölet tüzében égő partizánsze— Nem falni! — ... üvölt a sebhelyes liszt. — Felállni... hátra arc! — vezényel a tolmács. A harmincnégy férfi engedelmeskedik, megfordul és szemben találja magát két német golyószóróval. A százados élvezettel kémleli áldozatai döbbent arckifejezését. Kaján mosoly ül az arcán, amikor megszólal. — Hol lenni partizánok? — Síri csend a válasz. — Megmondani, mert... — a hangja elhalkul, a két golyószóróra mutat. A csendes völgyön végigfut a visszhang: ... mert? ... mert?,.. — Nem történik semmi, ki megmondani?... Ki?... Hát senki nem megmondani? — Tolmács nélkül, saját maga tette fel a kérdéseket a hórihorgas náci. Még egyszer végigsiklik tekintete a felsorakoztatott tokajíki férfiak arcán... Azok hallgatnak, egy szót sem szólnak. A sebhelyes szörnyeteg már Izzad dühében. Érzi tehetetlenségét, a német „Übermensch“ sikertelenségét harmincnégy tokajíki partizánnal szemben ... Hivatalos gesztussal akar szépíteni helyzetén. Katonás pózzal papírt húz elő köpenye zsebéből. kulturális központ, új utak, járdák, hidak épültek a duklai emlékéremmel, Vörös Zászló érdemrenddel, SZNF emlékéremmel, s legutóbb a Csehszlovák Békedíjjal kitüntetett Tokajik községben ... A modern családi házak egyikében élt családjával — míg beosztása máshová nem szólította — Ondrej Stropkovský, aki a harmincnégy halálra ítélt közül a nála sokkal idősebb Michal Medvedz bácsival együtt csodálatos módon életben maradt. Tizennyolc éves volt, amikor a falu többi férfi Lakosával a golyószórók elé állították ... Csak a lábán érték a gyilkos golyók ... A többit, amit neki szántak, esés közben Juro bátyja zuhanó, élettelen teste fogta fel... Esteledik, élénkülő északi szél kíséretében köszönt be a novemberi est Tokajik községbe, akárcsak harminc esztendővel ezelőtt. De ma béke és nyugalom honol a házakban, a völgyet környező hegyekben, erdőkben. Nem úgy, mint azon a novemberi vasárnapon, amikor szörnyű gaztett színhelye volt Tokajik . .. KULIK GELLÉRT mek közé. Ma,d rossz szlováksággal a remegő, könnytől áztatott arcú asszonyok felé fordult. — Ki van köztük partizán? Ki megmondani... nem menni munkába...! — Válaszra hiába vár. Hallgatnak a kérdezettek, mint a környező hegyek és erdők. Szótlanul, felemelt fővel állnak a tokajíki emberek is. Sem rimánkodás, sem jaj szó nem hagyja el ajkukat. A sebhelyes náci százados dühösen verdesi csizmaszárát fonott korbácsával . .. Tizenegy óra után néhány perccel a tolmács induljt vezényel. A hármas sorba felzárkózott 34 férfi a könnyező asszonyok és gyerekek, valamint' néhány száz fegyveres német katona kíséretében elindul. Hová mennek? Hisz Stropkov felé balra kell térni .. Hová viszik őket? Nemsokára megáll a menet. Miért ez a pihenő? Talán ebédszünet? Akadnak, akik kenyeret, szalonnát húznak elő... —- Olvassa fel! — nyújtja a tolmács felé. Az engedelmeskedik. „A köztársasági elnök parancsa: Mivel Tokajik lakossága segítette a partizánokat, a szovjet hadsereget, német bajtársainkra tüzelt, elrendelem Tokajik felgyújtását és a község férfi lakosainak golyó általi kivégzését... aláírás: Dr. Jozef Tiso elnök ...“ Síri csend fogadta a végzetes döntést. A szomszédos faluban éppen delet harangoznak, most van vége a misének. A templomból hazatérő sógorok, komák talán nem is sejtik, mi történik Tokajikon ... Itt is fennhangon imádkozik néhány öregebb férfi. Apa fiával, nagyapja unokájával áll egy sorban, farkasszemet nézve a gyilkos fegyverekkel. Ez a kínos, gyötrő helyzet sem váltja ki belőlük az áruló szavakat ... ■ — Feuer! — Tűz! — ordít a százados, és karját a magasba emeli. .. Golyószórók kelepelése üli itt ed a déli harangszót. Mint kaszások után a magas fű, egymás hegyén hátán hever a 34 tokajíki partizán ... A községben az első ház tetőzetén lángra lobban a tűz ... már ég a második, majd lassan mind a huszonnyolc. Akik életben maradtak, hányát homlok menekülnek ... A náci százados katonai térképén áthúz egy községnevet s ráírja: „Tokajik kaput!“ A történelem mást bizonyít. Tokajik él. A szörnyű események után néhány évvel a szabad országban állami beruházással újjáépült. A porig égett huszonnyolc ház helyén negyvenhárom új családi ház áll, a község kétszáztizenkét lakosa rendezett körülmények közt él. Modern iskola, társadalmi és A restaurálunik megvizsgálják a rubin csillagok állapotai a Kreml tornyain C—áznyolcvan napot kellett várniuk a moszkvaiaknak ós a turisták tízezreinek a Vörös téri Lenin Mauzóleum előtti őrségváltásra. A 180 nap eltelt, s eltűntek az állványok, az 1100 iparos, hogy a szovjetek városának főtere ismét teljes pompájában díszeleghessen. A 695 méter hosszú, L30 méter széles teret ismét bazaltburkolat borítja, alapját betonnal és homokkal rögzítették. Induljunk el a Mauzóleum felé. A mai látogató már észre sem veszi, hogy az építők 1500 burkolatdeszkát szedtek le, és küldtek a laboratóriumba. Ezek legtöbbjét újjal pótolták, ugyanabból a sötétvörös, Ukrajnából szállított gránitból. Az egyes gránitkövek közötti réseket ólommal és a víz átszivárgását megakadályozó speciális anyag gal töltötték ki. Hasonlítsuk össze a régi képet az újjal. A vasbeton tribünök helyéne világosszürke kőemelvények kerültek. Ma már látható a Kreml egész fala. A parkba ültetett ezüstfenyők nagyon nagyra nőttek, ezért kiásták őket, és Moszkva más parkjaiba ültették át. Helyettük a Kabardín-Balkau ASZSZK fővárosából, Nalcsikból hoztak fiatal fácskákat. A híres Kieml falait teljesen újjávarázsolták. Az építészek minden egyes téglát meg vizsgáltak, kicserélték a megrepedezetteket, szétporladlakat. Másfél millió új téglára volt szükség mindehhez. A zagorszki téglagyárba a gyártáshoz szükséges agyagot — amely a legmegfelelőbbnek tűnt — egészen Litvániából hozták. Amikor minden elkészült, a konzervá- torokra várt a következő feladat. Az egész falat különleges anyaggal vonták be, amely a nedvességtől védi majd. A Vörös tér és a Kreml egy részének rekonstruálására adott 180 nap alatt a Kreml hat tornyát is állványok vették körül. A restaurátorok természetesen a híres Szpasszkij-tor- nyot és Orlojt somi hagyták ki. Az Orlojon, amely már 123 éve pontosan jár, újra kellett aranyozni a háromméteres mutatókat, mind a négy számlapot, ellenőrizni az összetett óraszerkezetet és a harangjáték 11 harangját. A műszerészek tökéletes munkát végeztek, így a helyreállítás után már október 3-án felcsendült a negyedórákat elütő tiz harang hangja. Megszólalt az egész órát jelző 2160 kilós nagyharang is. Az 1100 tervezőt, régészt, történészt és iparost nemcsak az érdekelte, amit ma teljes fényében újra láthatunk, hanem az is, amit a látogató nem láthat — a földalatti rétegek. Földcsuszamlás következtében ugyanis a vt lág ferde tornyainak száma eggyel gyarapodott — a Navatnaja toronyéval. A torony további dőlését különleges keverékkel, az alapok injektázásával igyekeztek megakadályozni. „SziUkát-injekcióval“ szilárdított alapokat kaptak a Kreml falai is. Október elejétől a Vörös tér újra tele van emberekkel. Moszkvaiakkal és idegenekkel. November 7 én ismét katonai díszlépések, autók és tankok dübörgésétől lesz hangos a tér — s emberektől, akik a hagyományos katonai díszszemlét köszöntik. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az építészek eltűntek volna Moszkva főteréről. A Vörös tér újjáépítése csak egy szakasza a Kreml areáljai rekonstrukciójának, amely körülbelül 5—6 évig tart. E munka terjedelméről ós igényességéről tanúskodik a rekonstrukció több tízezer oldalas rajz- és szövegterve, amelyet mintegy 800 kötet foglal magába. |. bí.aZej Az új Tokajik. As életben maradt Michal MEDVEDZ az étesett társak kápei előtt.
