Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-17 / 46. szám, Vasárnapi Új Szó

Az alkoholistákról és gyermekeikről

„Ittasan vezette a kocsiját és elgázolt egy embert." „Berúgott, és

összeverte a családját‘ „Részegen Jött munkába.* Naponta jutnak e) hozzánk ilyen és ehhez hasonló hírek. S a következmény: mérhetetlen anyagi és erkölcsi kár. Ezért a minisztériumoktól kezdve a hely» nem zeti bizottságokig mindenütt foglalkoznak e kérdessel. A felsőbb szervek olyan határozatot hoztak, hogy a délelőtti órákban vendéglőkben, Ita Jmé rések ben nem szabad alkoholt felszolgálni.

— Egy darabig nálunk is betartották ezt a rendeletet — mondja Kovács Ilona, a Nőszövetség strekoví (kürti) helyi szervezetének elnöke. — Miután látták, hogy az iszákosok ezután sem hagyták abba az Svást. újra mérni kezdtek délelőtt is.

Kovács Ilonát Strekovon mindenki úgy ismeri, mint közösségi embert, mert örül a falu minden sikerének, s ugyanakkor az ilyen negatív jelenség is, mint az alkoholizmus, jobban

bosszantja, mint másokat. Amikor megkérdeztem tőle, hogy szerinte mit kellene tenni, hogy megszűnjék az alkoholizmus, csak tehetetlenül széttárta a karját, s ennyit mondott: „Fogalmam sincs.“

Akkor azonban felderült az arca,

amikor arról beszélt, hogy mostanában — hogyha bál van a faluban — a vendéglős bosszankodik, hogy kicsi a beivétel. A bálba többnyire fiatalok lárnak. és ők kofolát isznak. El is nevezték őket „kofolás társaságnak". Azonlxan addig is, amíg ezek a fiatalok szülők lesznek, a falunak épp elég gondja lesz az előző generáció alkoholistáival.

Sokan teljes alkoholtilalomban látják a megoldást. Ilyen radikális eszközhöz azonban nem lehet folyamodni, hiszen ha mégannyi alkoholistát tartunk is számon az országban, elenyészően kevesen vannak azokhoz képest, akik kulturáltan fogyasztanak alkoholt. Legjobb megoldásnak eddig az alkoholellenes harc bizoszüleik. S.-ék emberhez méltóan élhetnének, ha lenne bennük egy kis akarat, hiszen még fiatalok. A férfi 36, felesége 34 éves. Idült alkoholisták. Egy földes szobában laknak, ahol még a legelemibb higiéniai követelményeket sem lehet betartani.

Takács elvtársnő csak ezt a két példát hozta fel annak bizonyítására, hogy mit eredményez egy-egy családban a mértéktelen alkoholfogyasztás. Pedig még sorolhatná tovább is, hiszen az érsekújvári járásból' több mint száz gyermek él az ország különböző gyermekotthonaiban, s legtöbbjük szüleik iszákossága miatt.

Az országban több alkoholelvonó intézet működik. Dr. Novotný, a bratislavai alkoholelvonó intézet főorvosa, egy előadáson elmondotta, hogy ők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a páciensek gyógyultan hagyják el az intézetet. De az orvos tehetetlen, ha a betegből hiányzik az akarat. Soikan, alighogy kikerülnek az intézetből, ott folytatják, ahol abbahagyták. Sajnos, kevés azoknak a száma, akik megemberelik magukat, és nem isznak többé. Pedig tudják, hogy saját vesztükbe rohannak.

Az alkoholellenes harc egyik formája az, hogy a járási székhelyeken alkoholellenes testületeket hoztak létre. Ezek munkájához tartozik az alkoholellenes propaganda, az alkoholártalomról szóló előadások szervezése és a szórakozóhelyeken végzett gyakori ellenőrzés. Az ellenőrzéseknek az a célja, hogy meggyőződjenek róla, vajon a vendéglátó- ipar dolgozói megtartják-e a rendeletet, miszerint 18 éven aluli fiatalok, gépkocsivezetők és ittas egyének számára tilos alkoholt felszolgálni.

Nagyon elszomorító tény, hogy nemcsak a férfiak isznak, hanem a nők között is akad alkoholista. Hamisan értelmezett egyenjogúságra hivatkoznak, ha megkérdezik tőlük, hogy miért teszik.

A közelmúltban az egyik csallókö zi faluban történt, hogy egy fiatalasszonyt halva talált a férje. Valószínűleg alkoholmérgezésben halt meg, írta lapunk a történteik másnapján. A feltételezés igaznak bizo nyúlt. Amikor eltemették, a neve alá ezt írták: élt harminchárom évet. A sírjánál a hozzátartozók között há rom gyermek siratta édesanyját.

Vajon mennyit Ihatott ez a fiatal nő, hogy az alkoholizmus néhány év alatt a végzetévé vált? A nők talán kevésbé bírnák az alkoholt? Lehetséges. do ezt tudományosan még nem állapította meg senki.

A három árvát most a nagymama neveli. Reméljük, rendes emberekké válnak. Mint ahogy minden remény megvan arra, hogy rendes ember lesz a többi alkoholistának a gyermekéből is, ha azok még idejében a józan életet folytató szülő, vagy a társadalom, esetleg a rokonok védőszárnyai alá kerülnék.

KOVÁCS ELVIRA

de ilyet! Az újságtól van?l Hogy hogy vagyok? Ma jól vagyok igen jói Üldögélek a friss levegőn, és hallgatom a rádiót F a legkedvesebb szórakozásom. Legszívesebben a híreket hallgatom, bizony csodálkozom is azon, mi minden történik ma a világban. De nálunk az embereknek jó dolguk van. Én is szép nyugdíjat ^apok. Ilyen öregségről nem is álmodtam. Csak a szemem nem szolgál már egészen jól, az újságokat a lányom olvassa fel.

A lánya?

APUKÁT SEMMIÉRT SEM ADNÁNK

MOTTO:

Az élet állomások sorozata, melyeken elértük, vagy lekésünk vonatunkat.

J. Galsworthy

A *dő hidja átívelt egy évszázadon, az álomból valóság lett. Elérkezett a perc, mely kevés földi halandónak adatik meg. Megjárta az élet forrásától a boldog mába vezető utat. Megmaradtak azonban benne az élettel vívott küzdelmek nyomai, s ma élvezi a megérdemelt pihenést.

JelSaván (Jolsván), « Snvčovská utca 170 es számú családi házát békesség veszi körül. A kapu mögül a rádióbemondó hangja szűrődik ki, éppen befejezte a híreket.

— Michal Cellái? Igen, iti lakik. Tessék beljebb. Éppen rádiót hallgat.

Így ismerkedtünk meg.

Vasutas volt, váltóőr, «ki már 44 éve élvezi a megérdemelt pihenést. Ha már itt tartunk, születési dátumát is eláruljuk. Nemrég, 1974. szeptember 28- án volt pontosan 100 éves. S éppen Mihály-napon. így már könnyű kiszámítani, hogy 1874 ben született. Michal Cellár sok mindent megélt. Száz évet élt erőben, egészségben. De hadd beszéljen ő. Jólesett neki, hogy nem feledkeztek el róla.

LEGSZÍVESEBBEN RÁDIÓT HALLGATOK

— £s mit szeretne hallani? Valamit rólam? Na

— Igen, ón vagyok a legfiatalabb lánya, s már évek óta nálunk lakik — mondja Irena Matejková.

Előkerül a családi album is; a fiatal vasutast parádés egyenruhában, kerek sapkában ábrázoló fénykép. Hogyan is volt az Mihály bácsi?

— Nem volt az olyan egyszerű. A szüleim a molnárhoz adtak inasnak. Az volt ám egv emberi Kevés étel, annál több verés. Ehhez bizony nem fűlt a fogam, hát nyakamba szedtem a lábam. Asztaloskodásra adtam a fejem A katonáskodás azonban engem sem került el, én is szolgáltam a császárt. Még emlékszem, hogyan álltunk 1894 ben, Bécsben díszőrséget az állomáson. Az uralkodó akkori felesége, azt hiszem Erzsébet, Olaszországban ha]t meg, s a tetemét hozták haza. Bizony, fiam, azóta tengernyi idő telt el.

— A katonaság után a vasúthoz kerültem váltóőrnek. Húsz váltót kezeltem. Ez DobSinán volt. Még az akkori állomásfőnőkre Is emlékszem. Hogy is hívták csak? Benkár. Igen Benkár. Már nem él. Mint ahogy a barátaim közül is sokan nem élnek már. Bizony így.

A PIPÁM, AZ HŰSÉGES

A keze mintha örökösen keresne valamit. Megszokott mozdulattal végigtapogatja zsebeit, mig felfedezi kedvenc pipáját.

— Rágyújtok, úgy Jobban megy az emlékezés — mondja huncut mosollyal. — A pipám az még mindig hűséges hozzám. Mennyi dohányt elszívtam én már?! Egész vagonokkal! Legutóbb az unokám egészen Mexikóból hozott nekem dohányt, ö ugyanis ott dolgozik.

Az emlékezés szálai tovább szövődnek.

— 1880 ban kezdtem iskolába járni, s 1930. május elsején mentem nyugdíjba — fejezi be a gondolatot Cellár bácsi. — Látja, milyen egyszeri! ez. S közben mennyi minden történt. Két világháború, sztrájkok, harc a munkásjogokért. Azóta sok minden megváltozott a vasútnál is. Én a vasutat még ma is Ismerem. Nem hiszi? Kérdezze meg a.lányomat.

A nap lassan lebukott, érezni az ősz hfívös leheletét. Michal Cellár, a százéves vasutas a meleget szereti. A haza melegét, mely nem feledkezik meg a százéves emberekről, a lánya meleg szeretetét, aki hűséggel gondozza öreg édesapját, az emberek melegét, akik naponta jó reggelt kívánnak neki.

F. RISZDORFER

1974. XI. 17.

nyúlt. Erre annál inkább is szükség van, mert ha a családfő iszik, azt az egész család megsínyli.

íme néhány példa. Takács Gabriella, a Nové Zámky-i (Érsekújvári) Járási Nemzeti Bizottság gyermekvédelmi ügyosztályának vezetője számolt be az alábbi esetekről.

— Egy alkalommal a Szálkái Hnb vezetősége azzal a kéréssel fordult hozzánk, hogy Albert és Mikuláš C.-t gyermekotthonban helyezzük el, mert — mint írták — a gyermekek szülei iszákosak. Az anyjuk elhanyagolta a háztartást, az apa hetente csak egyszer jár haza, s akkor is egész nap a kocsmában ül. Pénzt nem ad haza, s részegen ütlegeli a gyerekeit. A két fiú nem jár rendesen iskolába, csavarognak, lopnak. A járás- bíróság meghozta a döntést, hogy a két fiút szállítsák gyermekotthonba. Ez meg is történt. A gyerekek azonban ekkor már tizennégy, illetve tizenhárom évesek voltak, s ha az apjuk sokszor agyba-főbe verte is őket, már belekóstoltak az édes semmit tevésbe, megszokták a csavargást. A gyermekotthoii rendje sehogy sem volt az ínyükre Amikor betöltötték a tizenötödik életévüket, úgy mint többi társukat, őket is továbbtanulásra javasolták. Ok azonban úgy döntöttek, hogy hazamennek, és otthon állnak munkába. Haza is mentek, de munkát sehol sem vállaltak. Csak csavarognak, s ha egy kis pénzhez jutnak, elisszák. Mi lesz belőlük? Az apai örökség súlyát nagyon nehezen fogják lerázni magukról.

— Rudolf S.-ék gyermekei megmentésére már nagyobb a remény, ök még kicsi korukban kerültek a gyermekotthonba. Ružena első osztályos korában, Rudolf és Helena pedig azonnal születésük után. Így rájuk már nincsenek hatással felelőtlen