Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-15 / 270. szám, péntek
A RAB A NÉPET NEM LEHET LEGYŐZNI A Chile Unidad Popular kiállításról Karéi Čapek színműve a Magyar Területi Színházban Jóleső érzés leírni: végre újra színházban voltam Komáromban. A pontosság kedvéért mindjárt hozzáteszem, hogy igazi színházban jártam, ahol három óra alatt Thália birodalmának legszebb varázsát kaptuk ajándékul: valóban nem mindennapi élményben volt részünk. Félreértés ne essék: nem hibátlan előadást láttunk, de a néhány apróbb „csikorgást“ (amelyre a későbbiek folyamán még visszatérek] teljes mértékben feledtetni tudta a rendező és a színészek tuda tos és őszinte művészi munkája. Karéi Čapek most bemutatott színművének té mája szinte semmiben sem volt új még akkor sem, amikor színdarab formájában napvi lágot látott. A •fiatalok és az öregek kapcsolatáról, vala mint a szerelem szépségeiről és buktatóiról Čapek előtt és utána is nagyon sokan írtak. S mégis, ez a szín mű újszerű és érdekes elsősor bán a sajátosan čapeki látásmódja és hang vétele miatt. A neves cseh író művészi módszereiről már nagyon sokan és sokat írtak, teltet ezeket fölöslegesnek tartjuk megismételni. Ezért csupán annyit tartunk szükségesnek megemlíteni, hogy Čapek sziporkázóan szellemes író, s ezzel együtt bátor is. Mer úgynevezett nagy horderejű problémákról ironizálni, vagy már-már melodrámába illő jeleneteket írni, hogy aztán egy harsány fordulattal fintorogjon, s megmutassa a korábban ábrázolt konfliktusok görbe tükrét. Ezekből a különböző motívumokból áll össze az a színes — de nem felszínes — mozaik, amely A rablót Is jellemzi. Tárgyilagosan meg kell állapítanunk azt is, hogy a többihez hasonlóan ez a Ca- pek-színmű sem hibátlan. Kissé adósunk marad szerintem az öregedő professzor és a feleségének markánsabb jellemzésével. Főleg a professzornak néhány jól ismert általános megállapításán kívül nincs sok megfelelő fedezete és érve, amely tetteit és gondolatait — a dráma keretén belül — teljes mértékben hitelessé tenné. További fogyatékosságnak tartom, hogy kissé hosszadalmasnak tűnik a konfliktusok kibontása, néhány motívum csaknem azonos formában visszatér, s ez olykor megtöri a játék lendületét. Ha most számija vesszük a színmű erényéit és hibáit, akNémeth Ioa és Ropog József a színmű egyik jelenetében. kor elmondhatjuk, hogy Takáts Ernődre valóban, igényes feladat várt. Területi színházunk fiatal, tehetséges rendezője kb tűnőén helytállt, s élményt nyújtó előadást kreált. Bebizonyította, hogy otthonosan mozog a cseh író sajátos világában, van tehetsége és ötlete a már említett mozaik színpadi érzékeltetéséhez. A játék adta lehetőségen belül sikeresen „húzott“ alá néhány jelenetet (az erdész, Mimi és a rabló találkozása, továbbá a második rész „ostromlási“ kísérlete], s így az előadás a színműhöz képest még eredetibb és vonzóbb lett. Néhány kivételtől eltekintve megfelelő volt a játék ritmusa is. Ez pedig a már emA HALLGATÓ NAPLÓJA rádióműsorokról röviden November 2-án a SZOMBAT REGGEL című első — ügyes — riportja beszámolt a Barátsági Hónap nyitányát jelentő orosz—szovjet zenei napokról, majd Viczay Pál nyilatkozott a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Énekkarának 10 esztendős munkájáról és a legközelebbi terveiről. Riportalanyok és riporterek egyaránt jól, gazdaságosan használták ki az adott időkeretet, tájékoztattak ós figyelmet' ébresztettek. A Magyar Tanítók Énekkara megszólaltatása még hatásosabbá tette a műsornak ezt a részét. Dénes György karcola- ta, a pionírokról, akik védnökséget vállaltak egy utcai telefonfülke felett, színes, kedves írás volt. Csupán azt a kitételt kifogásolom, hogy „nem törődnek a telefonj iilkék ellenőrzésével és karbantartásával“. A posta dolgozói ugyanis példásan teljesítik ilyen irányú kötelességeiket, de sajnos a nem ritka vandalizmus ellen tehetetlenek. A „hétvégi műsorajánlat" szerzője azzal a kijelentéssel akarta fokozni az érdeklődést a november 2-án 12.10 órakor sugárzott operaműsor iránt, hogy „nem énekelnek mások, mint..." és ezt olyan nevek követték, mint Osválh Júlia, Delly Rózsi és Radnai György. Ilyen neves operaénekesekkel kapcsolatban a fogalmazás kissé pejoratív irányalatú! Dicséretet érdemel, hogy a szerkesztő zenével köszöntötte azokat, akik az elmúlt szombaton és vasárnap a földeken dolgoztak. Vasárnap a LÁTÓHATÁR érdekes részletet közölt Sziklay László Irodalomtörténész Szomszédaink című művéből. A tudós nagyszerű meglátásait nagyon kellemes, kulturált hang tolmácsolta. Ezután Csatai Varga László két verse következett. Különösen a Pávaég alatt című, valóban szép költemény, de az előadó nem tudta kellő hőfokon, a kellő érzessed közvetíteni, a vers finoman csiszolt egységét. Tudjuk, hogy van a rádió magyar szerkesztőségének több valóban művészi képességű szavalója, tehát nem kellene értékes, szép költeményeket olyanok szájába adni, akik sajnos még nem érik el a kívánt szintet. Nem vitatom el a kísérletezés jogát, szükség van a felfedező és nevelő munkára, az utánpótlás fejlesztésére, de ez nem történhet sem az alkotók, sem a hallgatók kárárai Szovjet szerző PÁRBAJ című rádiójátékát hallottam vasárnap. A műsor elején sem a rendező, sem a szereplők nevét nem jelentették be, de Vass Éva, Gábor Miklós és Bessenyei Ferenc hangját azonnal felismertük. Egy csodálatosan szép rádiójátékot hallottunk, páratlanul nagyszerű színészi teljesítmény fültanúi lehettünk. A szerkesztőségnek ezúttal ahhoz gratulálunk, hogy éppen ezt az emberi lélekbe, tudatba hatoló, az emberi lét nagy problémáit felvető, tökéletes jellemrajzú rádiójátékot vették át Budapestről. PÉTERFI GYULA lített sokféle drámaírói megoldást figyelembe véve ugyancsak a rendező egyik komoly fegyverténye. Hibaként csupán azt róhatjuk föl, hogy szerintem mindkét résznél húznia kellene a szövegből, s akkor az itt-ott előforduló ritmustörés talán elkerülhető lenne. Kevés módosítással talán a zárójelenetet is kissé lendületesebbé, s ezáltal — jó értelembe véve — hatásosabbá lehetne tenni. Sajnos fordítóként Takáts Ernőd nem érte el rendezésének színvonalát, mert néhány rossz szórend, magyartalan kifejezés és az adott helyzethez képest nem egészen odaillő szó első hallásra is megütötte a fülünket. Az előadásban szereplő színészek méltó partnerei voltak a rendezőnek, s ők is a sikeres előadás fő kovácsai. A címszerepet alakító Rupog József eddigi színészi pályafutásának egyik legjobb teljesítményét nyújtotta. Temperamentumos, jól kidolgozott játéka, megfelelő dikciója az est kellemes meglepetése és élményei közé tartozott. Szinte szóról szóra ugyanezeket a dicsérő szavakat mondhatjuk el Németh Ica játékáról. Ő is felszabadultan, találó színészi eszközükkel keltette életre a professzorék leányát, Mimit. Említettem már, hogy az „ellenpólusnak“, a profresszornak és nejének nem akadt ennyi lehetősége a színpadon, mert az író kissé szűkmarkúan bánt velük. Tur- ner Zsigniond és Fcrenczy Anna játékán érezhető is volt ez a drámaírói fogyatékosság, avagy szándék. Ennek ellenére, ugyan meglehetősen szűk határok közt mozogva, aránylag hiteles figurákat keltettek életre. Az előadás során többJtitűnő kara kteraYökít ást láthattunk, melyek közül különösen Pőthe István, Dráfi Mátyás, Fazekas Imre, Bugár Gáspár és Siposs Jenő teljesítményét tartottuk átlagon felülinek. Platzner Tibor ötletes, a játékteret . kitűnően megosztó díszletei is elismerést, dicséretet érdemelnek. Végezetül szükségesnek tartom újra leírni, hogy Magyar Területi Színházunk közönsége is, más társulat nézőihez hasonlóan, kitűnő szeizmográf. „Megérezte“, hogy jó előadást láthat. A nézők végig együtt éltek a darabbal, kacagva, elgondolkodva, s lélegzet visszafojtva követték a cselekményt. Ki tudja hányadszor bizonyították, hogy minden objektív és szubjektív magyarázat és magyarázkodás ellenére érdeklődnek a valóban jó színházi előadások iránt. SZILVÁSSY JÓZSEF Nem sokkal több, mint egy éve annak, hogy megdöbbenve olvastuk a hírt: Chilében a katonai junta megdöntötte Salvador Allende demokratikus kormányát és fasiszta diktatúrát vezetett be. A latin-amerikai ország népének, munkás- osztályának a sorsa azóta a haladó szellemű világ érdeklődésének a középpontjában áll, a béke és a haladás erői teljes támogatásukról biztosítják a forradalom híveit. E szolidaritás egyik megnyilvánulása az a kiállítás is, amelyet a Művelődésügyi Minisztérium és a Népművelési Intézet a napokban a bratislavai várban rendezett. A fotódokumentációs kiállítás osztályszempontból tárgyalja- az ország történetét, részletesen elemezve az utóbbi évek eseményeit, s ezek külpolitikai vonatkozásait. Első részében általános képet nyerünk Chiléről, munkás- mozgalmának történetéről ós Salvador Allende elnökké választása óta történt demokratikus fejlődéséről. Az „orchideák országát“, melynek őslakosai északon az aimar, délen pedig az arau- can-mapucs indiánok voltak. 1520-ban fedezték fel. Hosszú ideig spanyol uralom alatt állt, csak 1880-ban vívta ki függetlenségét. Persze a kizsákmányolás nem szűnt meg, a dolgozók munkájának az pet nyújtanak a főváros pa- remiterületeinek düledezó viskóiról, a szegénység nyomorúságos életéről. Az embertelen kizsákmányolás ellen a munkásság szervezkedett. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására 1918-ban megalakult a Chiliéi Munkások Szövetségének Pártja, mely 1922-től a Chile Kommunista Pártja nevet vette fel. Vezetésével a chilei munkásság évtizedeken keresztül harcolt a kizsákmányolás alóli felszabadulásért. 1989-ben néhány más párt haladó szellemű tagjainak a megnyerésével sikerült létrehozni a Népi Egységet, melynek imperialistaellenes programját 1970. október 24-e után, vagyis Salvador Allende elnökké választásától kezdődően kezdték megvalósítani. Államosították a rézbányákat, a nagyobb gyárakat, emelték a munkások fizetését, és jóformán megszüntették a munkanélküliséget. A szocializmus útjára lépett országban — amint arról a kiállított fényképek és a különböző plakátok tanúskodnak — a munkások életébe a derű és a lelkesedés költözött. A Népi Egység hatalmát a hazai és a külföldi reakció Igyekezett megdönteni. Az elnökválasztás után meggyilkolták René Schneider hadseregtábornokot, az emberekben pedig igyekeztek a bizonytalanA bratislavai várban megrendezett Chile Unidad Popular kiállítást már az első napokban sokan tekintették meg. eredményeit, a földművelésből és az állattenyésztésből, valamint a természeti kincsekből: a rézből, az ezüstből ós más ásványokból származó haszon nagy részét a tőkések, a nagy- birtokosok és az angol vállalkozók élvezték, nem törődve azzal, hogy az országban tombol a munkanélküliség. A kiállított fényképek ijesztő kéA MINDENNAPOK KÖLTÉSZETE Elvira Antalová jubileumi tárlata Bratislavában A Dosztojevszkij sori kiállítási helyiség falain mintegy 200 mű sorjázik, amelyek Elvira Antalová 20 esztendőnyl szervesen bontakozó, alakuló képi világáról adnak hírt. Az 50 éves festőművész ahhoz a háború utáni első nemzedékhez tartozik, amely már Bratislava újonnan induló, ígéretesen fejlődő kulturális és művészi korszakában látogatta a Szlovák Technikai Főiskola rajz- és festészeti, majd a Konienský Egyetem Pedagógiai Fakultását. Tanulmányai végeztével a Komén- ský Egyetem, majd pedig a Képzőművészeti Főiskola tanársegéde lett. Hatvanhéttől docens és három esztendeje önálló vezetője az általános festészeti tanszéknek. A sok energiát és időt igénylő tanítás mellett állandóan foglalkoztatják a piktúra problémái. Érdeklődésének előterében a világ és a sokrétű élet áll. Belső érzésvilágából fakad a természethez való meleg viszonya. Gyümölcsös-, Sárgavirágos csendélete, a Káliák, a Zöld levelek a növények vegetatív boldogságát -éreztetik. A több műfajban otthonos Antalová festői nyelve egyre elmélyültebb, sűrítettebb, jelekbe, jelzésekbe tömörítő. „Az SZLKP harca a szocializmusért és kommunizmusért“ című, 1966-ban meghirdetett képzőművészeti pályázat Anta- lovában is felelevenítette a döntő jelentőségű történelmi események áradó élményeit. A fasizmus éjszakája, a barna barbárság rabsága ellen küzdő hősökről sorozatnyi vásznon emlékezik meg. Leegyszerűsített, szigorú formálású fekete férfi figurák, a küldetés és remény jelképei állnak őrt, támogatják sebesült társukat, harcolnak a szabadságért. Ebben az évben születik a Színész ciklus is. A súlyos mondanivaló később lírává olvad. A festői harmóniával alkotott leányportrék, formai fegyelemmel rendezett palackos és más csendéletek vonják magukra a figyelmet. Nemcsak festékkel, de puha gyapjúfonállal, saját kezűleg csomózott fali kárpitokon is megjelenik a dekorativitáson túllendülő, tömör és logikus kompozícióié Fák világa. Antalová, a korát kifejező művész 1972-ben festette a Győzelmes Február lengő, lobogó zászlajának ragyogó színei között Is ott tündöklő, valamennyiünk számára világító Napot. BÁRKÁNY JENÖNÉ ság érzését kelteni. Amikor a kormány hatalmának a megdöntésére irányuló próbálkozásaik kudarcot vallottak, katonai puccsot készítettek elő, melyre 1973. szeptember 11-én került sor. A kiállítás második része megrázó képet fest a katonai puccs borzalmairól és a Pinochet vezette junta fasiszta terrorjáról. A harckocsik és repülőgépek támadásai, a santiagói elnöki palota füstölgő romjai, melyek között Salvador Allende fegyverrel a kezében esett el, Luis Corvalannak, a Chilei Kommunista Párt főtitkárának és más hazafiaknak a bebörtönzése, a koncentrációs táborrá alakított fővárosi stadion és a Dawson-sziget, a rohamsisakos fasiszták lábai előtt heverő és a Mapocho folyóban úsző halottak Hitler vérengzéseit idézik. A fasiszta junta uralomra jutásával Chile és Latin-Amerika történetében a haladó szellemű emberek üldözésének legkegyetlenebb Időszaka kezdődött. Az országban terror uralkodik, kínozzák a bebörtönzöt- teket, a gyárak és a földek urai újra a tőkések és a nagy- birtokosok, az egyetemekről kizárták a haladó szellemű tallérokat és diákokat, a kultúrát militarizálták, az árak 700—900 százalékkal emelkedtek, és emelkedik a munkanélküliek száma is. A fasiszta terror ellen a munkások — élükön az illegalitásba kényszerült kommunista és . szocialista párttal — harcolnak, s e harcban — amint arról a kiállítás harmadik része is tanúskodik — nem állnak egyedül. A világ haladó szellemű nemzetei támogatják őket. Venceromos! Chile győz ni fog! TŰZSÉR LAJOS 1974. XI., 15.
