Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)
1974-11-15 / 270. szám, péntek
Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1374. november 15. PÉNTEK BRATISLAVA XXVII. ÉVFOLYAM 270. szám # Ára 50 fillér A BÍRÁLAT MÓDSZERÉVEL A szocializmus építésében szerzett történelmi tapasztalatokból sok társadalmi és általános érvényű ismeret és tanulság vonható le. A tanulságok egyike — amelyre a kap^.lista gazdasági és politikai válságot elemző nyugati közgazdászok is egyre nagyobb mértékben támaszkodnak — a bírálat módszere, vagyis minden társadalmi jelenség, minden hiányosság és siker objektív megítélése. Ezt a módszert, amelyet pártunk megalakulása óta alkalmaz, teljes mértékben ki kell használni a népgazdaságban is, a part-, az állami- és a gazdasági, irányítás minden fokozatán; Ennek szükségességét nem azért említjük, mintha a bírálat módszerének megkerülése és lebecsülése általános jelenség lenne. Nem, a bírálatot sem pártunkban, sem gazdasági életünkben nem terelték mellékvágányra. Rendszeresen alkalmazzuk, csak nem mindig kellő időben és olyan mértékben, amint azt az adott feladat, illetve helyzet nagysága megkívánná. így megtörténhet, hogy a helyesen elgondolt és végrehajtott bírálat nem hozza meg a várt eredményt. A marxizmus—leninizmus klasszikusai arra oktatnak, hogy a bírálatnak az objektív elemzésből kell kiindulnia. Idejében és a megfelelő helyen kell alkalmazni, hogy az adott hiányosság megoldásánál maximális eredményt adjon. Erre figyelmeztetett Gustáv Husák a CSKP XIV. kongresszusán, amikor ezeket mondotta: „Tudatosítsuk, hogy hány múltbeli problémát még nem oldottunk meg és hány új feladat megoldása vár még ránk. A kommunisták tulajdonsága mindig az volt, hogy tevékenységüket bírálóan értékelik és a sikerekből, valamint a sikertelenségekből levonják a tanulságokat.“ Igen, ha nem így járnánk el, akkor a XIV. pártkongresszus említett célkitűzését nem teljesíthetnénk teljes mértékben. Ha a gyakorlati életben hiányosan értékelik a társadalom érdekeit, akkor a legobjektívebb bírálat sem teljesítheti küldetését. A közelmúltban például megtörtént, hogy az egyik kelet-szlovákiai járás bizonyos építő szervezete egyetlenegy építkezésén sem teljesítette a tervét. Erről a Pravda hasábjain is szó volt. Sajnos, az SZSZK felsőbb irányítási szervének néhány dolgozója nem fogadta megértéssel a cikket, mert a megbírált vállalat a szomszéd járásban egy a kormány által kiemelt építkezésen rendkívül jó eredményeket ért el. Ezt láttuk és tudjuk mi is. De ezzel nem lehet elpalástolni az érdekelt járásban azokat a hibákat, amelyek javítására a Pravdához fordultak támogatásért. Érdemes megemlíteni azt is, hogy az említett járás 13 építkezésén a bírált vállalat a folyó év nyolc hónapja alatt az évi tervet csupán 42 százalékra teljesítette, s ezek között egy kormány által kiemelt építkezés is szerepel. A vállalatnak ezen az építkezésén is 3,7 millió korona adóssága volt. Az említett példa jól mutatja, hogy néhány felsőbb állami szerv pártmunkájában több figyelmet kell szentelned társadalmi szempontból eredményes bírálat küldetésének és alkalmazásának. Érdemes megemlíteni az SZSZK Iparügyi Minisztériumának helyes eljárását az irányítása alá tartozó termelési-gazdasági egységekkel és vállalatokkal kapcsolatban. Más szerv segítségével közösen megállapították, hogy komoly hiányosságok vannak a behozott nyersanyagokkal való gazdálkodásban. Például a ružomberoki V. I. Lenin Pamutipari Vállalatban hosszabb idő alatt 65 tonna importált poliészter szálat — csaknem 2 millió korona értékben — nem használtak fel. Ismeretes, hogy az ilyen eljárások nem egyeztethetők össze a népgazdaságunkban jelenleg fennálló helyzettel, amely a hiányzó nyersanyagok és anyagok behozatala terén van. Milyen következtetéseket vont le és milyen intézkedéseket hozott ezzel összefüggésben az SZSZK Iparügyi Minisztériuma? A vezérigazgatókkal való tanácskozáson minden felmerülő hiányossággal kapcsolatban komoly és érthető bírálat hangzott el. A felelős vezető gazdasági dolgozóknak a minisztériumban egyértelműen megmondták, hogy: a reszortban előforduló hiányosságok többször ne ismétlődjenek, a vezérigazgatóságok vezető dolgozói vállalataikban kötelesek biztosítani a rendszeres ellenőrzést, és ott ahol szükséges, érvényesítsék a megfelelő szankciókat. Az ilyen eljárás igazolja a CSKP XIV. kongresszusa határozatainak .helyes érvényesítését a feltárt problémák megoldásával kapcsolatban. Az SZSZK Iparügyi Minisztériumában végrehajtott utolsó intézkedések eredményessége kedvezően hat Szlovákia gazdasági fejlődésére. Előnyei viszont csupán akkor érvényesülhetnek, ha továbbra is következetesen szorgalmazzák a bírált hiányosságok felszámolását, és a termelési-gazdasági egységek vezető dolgozóival szembeni követelményeket továbbra sem csökkentik. Ezt a célt az említett minisztériumban bizonyára elérik, mert nem hunynak szemet a hibák felett, és a szervezett bírálat segítségével eltávolítják azokat a problémákat, amelyek akadályozzák a szocialista társadalom fejlődését. Szlovákia gazdaságának progresszív fejlesztése azonban nem csupán egy ágazat feladata, hanem minden egyes reszorté. A hatékonyság és gazdaságosság eredményeiről a gépeknél, a tervezőasztaloknál és az építkezéseken dolgozók egyaránt döntenek. Erre jó példa a prešovi Magasépítő Vállalatnak a šariší fakombinát építésénél alkalmazott módszere. Az említett építkezésen a vállalat vezetősége már a kezdettől fogva minden partnerével és dolgozójával szemben következetesen ©kalmazta a bírálatot. Ez nem öncélú, hanem céltudatos eljárás. Ezzel ezen a kormány által kiemelt építkezésen megteremtették a feltételeket az építkezési munkálatok és a technológiai berendezések felszerelésének egybehangolására. A felsorolt példák a bírálat módszerének szükségességét bizonyítják. Ez a kommunisták és a vezető gazdasági dolgozók állandó feladata. ACSK P KB (CSTK) — A CSKP Központi Bizottsága a csehszlovák kommunisták nevében üdvözlő táviratot küldött a Nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt (SEW| negyedik kongresszusának. A táviratban többek között értékeli azt a szilárd osztályos internacionalista magatartást, amellyel ez a párt megszerezte az egész nemzetközi kommunista mozgalom elismerését. A CSKP KB biztosítja a Nyugat-berlini Német Szocialista Egységpártot teljes szolidaritásáról, ás kifejezi meggyőződését, hogy pártjaink együttműködése továbbra is sikeresen fog fejlődni. (CSTK] —• A bratislavai várban tegnap megnyitották „A szocialista műszaki tervezés 25 éve Csehszlovákiában“ című kiállítást. A megnyitáson részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Miloslav Hruškovití, a CSKP KB Elnökségének póttagja, az SZLKP KB titkára, Juraj Buša, a Szlovák Szocialista Köztársaság fejlesztésügyi és műszaki minisztere, Vladimír Meduna, a Csehszlovák Műépítészek Szövetségének elnöke, Ivan Michalec, a Szlovák Műépítészek Szövetségének elnöke és más vendégek. Több mint 8ÜÜ dokumentációs fényképen mutatják be a cseh- és a szlovák műépítészek figyelemre méltó alkotásait; láthatók itt ipari, energiaipari, mezőgazdasági és közlekedési létesítmények tervei, valamint lakásépítési tervek Csehszlovákia valamennyi kerületéből. A kiállítás bemutatja az 1948 februárja után létrejött állami tervezőintézetek műépítószeti és közműve- sítési munkáit. Az említett időpont óta a csehszlovák műépítészek, építészmérnökök és technikusok csaknem 1 800 000 (Folytatás a 2. oldalon) Befejeződtek a cseliszlovák—szíriai tárgyalások ĽUBOMÍR ŠTROUGAL HAZATÉRT SZÍRIÁBÓL Damaszkusz — Ľubomír Štrougal, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSSZSZK miniszterelnöke tegnap délelőtt Damaszkusziban zárómegbeszélést tartott Mahmúd Al-Afúbi szíriai kormányfővel. A megbeszélésen csehszlovák részről jelen volt Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, Vladimír Jánza miniszter, az Állami Tervbizott- ság alelnöke, valamint a csehszlovák küldöttség további tagjai is. Szíriai részről megjelent Mahmúd Al-Ajúbi miniszterelnök, Muhammad Hajdar gazdasági miniszter-helyettes és további szíriai képviselők. A két miniszterelnök a megbeszélések során pozitívan értékelte a tanácskozások eredményeit, melyek fontos határkövet jelentenek a két ország hagyományosan jó baráti kapcsolatainak és sokoldalú együttműködésének további fejlesztésében. Mindketten kiemelték a gazdasági együttműködés továbbfejlesztésére vonatkozó megállapodásokat, melyek fokozatos megvalósítása lehetővé teszi a két ország gazdasági együttműködésének kiszélesítését. Ľubomír Štrougal és Mahmúd Al-Ajúbi megelégedéssel szóltak tárgyalásaik eredményeiről, melyek során áttekintettek több kölcsönös érdeklődésre számot tárté nemzetközi témát, többek között a közel-keleti helyzetet is. A kormányfők nagyra értékelték, hogy a tanácskozások baráti légkörben zajlottak le. Ľubomír Štrougal csehszlovákiai látogatásra hívta meg a szíriai kormányfőt. Ľubomír Štrougal és kísérete négynapos hivatalos baráti látogatásának befejeztével tegnap a délutáni órákban elutazott Damaszkuszból. A damaszkuszi nemzetközi repülőtéren a csehszlovák kormányküldöttséget Mahmúd AI-Ajúbi szíriai kormányfő, a szíriai kormány további tagjai, a szocialista országok damaszkuszi képviseleteinek diplomatái és a Damaszkusziján dolgozó csehszlovák polgárok búcsúztatták. (Folytatás a 2. oldalonJ Arafat nagy hatású beszéde az ENSZ ben New York — A palesztin kérdés vitájában, amely szerdán délelőtt Jasszer Arafatnuk, a PFSZ VB elnökének nagyhatású beszédével kezdődött az ENSZ közgyűlésében, szerdán délután Dahomey és Izrael képviselőjének felszólalása hangzott el, majd a válaszadás jogán Szíria és Jordánia ENSZ- képviselője reagált az Izraeli küldöttnek az ENSZ viharos történetében is ritkán hallott szélsőséges kirohanásaira. Dahomey képviselője bevezetőben emlékeztetett arra, hogy Izrael állam az ENSZ-közgyűlés 1947-es döntésének köszönheti létét, következésképpen „a világszervezet nem tűrheti tovább, hogy éppen az az állam tiporja sárba határozatait, amelyet az ENSZ hívott életre.“ Tekoah izraeli ENSZ-nagykö- vet „egy húsz évszázad óta szabadságharcot folytató nemzet képviselőjeként“ fellépve, minősíthetetlen hangon becsmérelte az ENSZ-közgyűlés egészét, amiért szerinte „testületileg kapitulált a vérontás és bestialitás erői előtt“ és „megadta magát egy olyan gyilkos szervezetnek, amely az ENSZ (Folytatás a 3. oldalon/ A trebišovi járás földjein, amelyeken még nemrég víz állt, újra megjelentek a mezőgazdasági gépek, hogy mielőbb befeje'zzék az őszi munkálatokat. A Somotori Állami Gazdaságban például már töfc»b mint 1000 hektáron elvetették a búzát. Felvételünkön: Ján Sedlák és Michal Pruščák vetőmagot töltenek a gépbe. (-Felvétel: A. Hašfiák — ČSTK)