Új Szó, 1974. november (27. évfolyam, 258-283. szám)

1974-11-14 / 269. szám, csütörtök

I TALLÓS PROHÁSZKA ISTVÁN ] JU^.II.11 •'",JMB'MWfMnTHTÍi—iMľ I Ilii’ 1 " IH l*H— M Koszo ú helyett ••• 1896, november 8-án szüle­tett Somarján és 1974. novem­ber 9-ről 10-re virradó éjjel 78 éves korában a rónafői szana­tóriumban meghalt Tallós Pro­hászka István festőművész. Ma temetik az óvári temetőben. Milyen rpvid, száraz, de ke­gyetlen hír adja tudtunkra, hogy a burzsoá Csehszlovák Köztársaság, a két világháború közti magyar kisebbségi élet egyik legkiemelkedőbb alakja, Csallóköz szegény életének reá­lis ábrázolója, probászkn István örökre eltávozott az élők sorá­ból. Nehéz elhinni, hogy ez a tiszta lelkű ember, jóbarát és kiváló művész nincs többé. A fiatal Prohászkát behívó várja Somorján, a szülői ház­bari, hogy vegyen részt az első világháborúban. Bevonul és vé­gigkóborolja a világháborút, nem végigharcolja mint mások, csak végigkóburolja, nem tudja miért, ez világosan kiderült, mikor Hašek tollára kínálkozó színes frontélményeiről mesélt. Hazatérve a román fogságból későn, frontot járt férfiként je­lentkezik a budapesti Iparmű­vészeti Iskolára, felveszik. Itt kapja meg művészi pályájához az első alapismereteket. A Magyar Tanácsköztársaság idején aktívan részt vesz a for­radalmi megmozdulásokban, harci jeleneteket rajzol. Meg­rajzolja a forradalom egyszerű szereplőit, a hétköznapok hő­seit azzal a szimpátiával és sze­retettel, amellyel a világháború után egy jobb, békés jövő szü­letését fogadta, s melynek éle­te végéig elkötelezettje lett. A Tanácsköztársaság megbu­kott — használhatnánk enyhébb kifejezést is, hogy leverték vagy hasonlót —, de Prohászka Ist­vánban tovább élt, mint a sze­gények igaza, igazságuk győzel­mének reménye. így lett mű­nincs Annak idején örömmel vettük tudomásul, hogy a Nitrai Pedagó giai Fakultás magyar tagozatán Is lehetőség nyílik érettségizőink számára egy újabb Idegen nyelv, az angol elsajátítására. Mindjárt az első, az 1969—70-es tanévben a felvételire jelenkezők nagy szá­ma bizonyította, bogy Oktatás­ügyi Minisztériumunk döntése helyes volt. Az érdeklődés a kö­vetkező években sem csökkent, és részben a megszaporodott lét­szám miatt a Fakultás vezetősége rövid időn belől áj, fiatal okta tőkkai erősítette meg a tanszé­ket. A jőszándék és a lelkes igye­kezet azonban — ágy tűnik — nem érte el célját. Most eltekintünk annak elemzé sétől, hogy egy-egy idegen nyelv­nek milyen jelentősége van a mo­dern társadalomban, a modern em­ber, sőt, a nemzetiség életében is. Pusztán egy nehezen érthető jelenségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Az 197Z—73-as tanév végén hét magyar—angol szakos hallgató fe­jezte be sikeresen tanulmányait á Nitrai Pedagógiai Fakultáson, amely — közismert — az alap­iskolák számára képez tanerőket. A hét végzősből, tudomásom sze­rint, mindössze egy tanít angol nyelvet, az is középiskolában. Már az előjelek és előzetes in­formációk sem biztatták sok jó- yal az államvizsgák előtt álló hallgatókat. Az alapiskolákból ér­kező visszautasító válaszok már nem is keltettek meglepetést — legfeljebb növelték a bizonytalan­ságot. Ainlg más szakosok arány­lag könnyen és hamar találtak iskolát, ök még június végén is ott álltak állás nélkül, oklevéllel a kezükben. Az idén végzett öt „angolos“ sem járt nagyobb si­kerrel, sőt, van olyan, akiből pionírvezető lett . . . Tudjuk, nemzetiségi iskoláink­ban sok még a megoldatlan prob léma, de nem hiszem, hogy ezek miatt maradt „idegen“ nyelv az angol. Inkább a rugalmasság, a bátor kísérletező szellem és bizo­nyos mértékben a szervezőkészség hiánya miatt. Fényűzés és fele­lőtlenség így sáfárkodni lehető­ségeinkkel, értékeinkkel és nem utolsósorban azzal az összeggel, amelyet államunk a pedagógusok szakképzésére fordít. Ezek után nem is csodálkozha­tunk azon, hogy a Fakultás ma­gyar tagozatán már második éve nem nyitottak angol szakot. Hogy hasznát ki látja, nem tudom, de ikárát mindnyájan, az biztos. BODNÁR GYULA .vészetében is ennek prófétája, a csallóközi szegénység festője. Élete, embersége és művésze­te elválaszthatatlan egységet je­lentett. Fakó, meszes-fehérbe ágyazott színei messziről árasz­tották a szegénység szagát, de formáinak lázadó ziláltsága, ereje, annak tarthatatlanságát is, és ez volt a lényeg Prohász- ka művészetében. P. István, így, vezeték nélkül írta alá egyik legfelejthetetle­nebb képét, a Földnyúzót. Mi­ért csak P. István? Talán sze­rénységből, talán azért, hogy minden Istvánnak, Jánosnak ezt kell látni, ezt kell megmutatni, a földnyúzó szegény parasztot, ahogy teljes testsúlyával nyom­ja mélyebbre az ekét, hogy töb­bet adjon a föld, nyomja elő­re is, hogy gebe-lovának se­gítsen, hiszen világító oldalbor­dái, izomtalan csontjai erőtle­nek, csak nehéz, nagy föidre- lógó feje húzza előbbre magát ezt a lócsontvázat is. Állat, em­ber, táj egyformán szegény és szenvedő P. István képein. A görcsös csallóközi fűzfák, a körtvélyesi útkanyar, a trágya­hordó szekér, a rőzsehordók, a városmajor, a csölösztői faha­sábok, egyforma meggyőző erő­vel fejezik ki a múlt Csalló­közének realitását és mutatják be Prohászka István művészi profilját, megbecsülendő érté­két. Kár, hogy sok műve elkal­lódott, így többek között a Pe­tőfi által ihletett A bőség asz­talánál című hatalmas méretű vászna is. Eltűnt a „lovasten­gerésznek“ hallatlan kritikai erővel, leleplező realizmussal lefestett portréja, bár ez na­gyobb bírálat volt, mint a leg­jobban megírt életrajz. 1947-ben, amikor búcsúsorait megkaptam, már nem találtam a somorjai műtermében, de a Csallóközben mindig ott érez­tem jelenlétét a görbe fűzfák, nyúzott akácok, útkanyarok, fa­luvégek alján. Prohászka Ist­ván szervesen beletartozott a csallóközi tájik, összeforrott ezzel a tájjal, egy volt Csalló­köz népével. Hiányzott, de irt­ott megtalálható volt — élt. Fájó kimondani: élt. Azt mondják, a művész alkotásaiban tovább él, velünk van. Lehet. A jóbarát, a harcos társ viszont elment, örökre eltávozott. A bú­csú nehéz és fájó, ha megőr­zendő emléke még oly szép is. L. GY. Követésre méltó aktivitás Egy szovjetbarát klub munkájáról Az idei tanévben működésé­nek immár harmadik esztende­jébe lépett a šahyi (ipolysági) magyar .gimnazisták szovjetba­rát klubja. Az ifjú^szovjetbará- tok klubja új vezetőséggel az élen látott munkához. Az új el­nök Lehocky Klári. Az első osz­tályosok részéről az idén is nagy érdeklődés mutatkozott a klub munkája iránt, így a ta­gok száma alig változott, hiszen az iskolából kikerülő negyedi­kesek helyébe az elsősök lép­tek. A tanév elején a klubot átszervezték. Keretében eddig hat kör (irodalmi, zenei, film, sajtó, lóvelező, sport) műkö­dött. Tekintettel arra, hogy a tagok közül sokan több kör munkája iránt is érdeklődtek, a fiatalok elhatározták, hogy a rokon jellegű köröket egyesítik, így az új tanévben csupán há­rom kör kezdte el működését: az irodalmi és a filmkör, a saj­tó- és levelezőkör, valamint a zenei kör. Az ifjú szovjetbarátok klubja a felszabadulás közelgő 30. év­fordulójának jegyében kezdte el munkáját. Aktivitásukat nagy mértékben fokozta és ösztönöz­te az az örvendetes tény, hogy a Csehszlovák—Szovjet Baráti Szövetség járási vezetősége az ipolysági gimnazisták és a levi- cei közgazdasági középiskola klubját a levicei (lévai) járás két legjobb szovjetbarát klub­jának minősítette. A két klub október végén Le vicén bemuta­tót tartott a klubtevékenység különböző formáiból. Az ipoly- sági gimnazisták szovjetbarát klubja a rendezvényre az iro­dalmi és a filmkör tagjainak egy csoportját küldte el. A klub már a tanév eleje óta készül a város felszabadulása 30. évfordulójának méltó meg­ünneplésére. Šahy (Ipolyság) városát 1944. december 13-án szabadították fel a szovjet had­sereg egységei. A jubileum al­kalmából a klub nagyszabású ünnepi estet rendez, amelyen fellépnek a klub keretében mű­ködő Makszim Gorkij Irodalmi Színpad, a Bazsarózsa és a Ka linka táncegyüttes tagjai, hang­szeres szólisták, vers- és pró­zamondók. Az ünnepi műsor keretében mutatkozik majd be a klub újonnan alakult zenei kisegyüttese, a Trojka és a Veszjolije gyevuskt (Vidám lá­nyok] énekegyüttes; szovjet mozgalmi és táncdalokkal, il­letve orosz népdalokkal fogják szórakoztatni a közönséget. HANGULATOS KAMARAEST A Szlovák Kamarazenekar hangversenye A Szlovák Kamarazenekar színes, változatos programmal lépett a közönség elé. A műsor első fele századunk nyelvén a mához szólt, második fele pe­dig érdekes ellentétet alkotva bizonyította, hogy a régi mu­zsika (különösen ha Bach örök­életű zenei fájának gyümölcse) mennyit nyújt a ma emberé­nek, ha zenei őseink gondolat- és érzelemvilágát modoros sti­lizálás nélkül, emocionális fű­töttséggel, vagyis a stílushűség tágabban értelmezett keretein belül korunk érzéseivel tolmá­csolják. Három csembalóművész, a prágai Zuzana Ružičková, a bu­dapesti Sebestyén János, az olasz Luciami Sgrizzi, továbbá Jirí Reinberger professzor, prá­gai orgonaművész voltak az est vendégei. A kamarazenekar összetételé­ben — mint már többször — újból jelentékeny személyi vál­tozások történtek, ami az együt­tes művészi kibontakozásában természetszerűen bizonyos át­meneti stagnálást jelent és a művészi vezetőtől a szokottnál is erőteljesebb irányítást kíván. De Bohdan Warchalná! intenzi­tásban nincs hiány. Prokofjev Andantéjának mo­dern, jellegzetesen prokofjevi hangzásvilájga után a mai cseh zene egyik jelentős képviselő­jének művével meg. Viktor Kalabis 1963-ban komponált vonóskart Kamaraze néje egészében igen jó benyo­mást keltett, színes hangulatvi lágot tárt elénk természetes harmóniai beágyazásban. A műsor második részében két Bach koncert hangzott el. éspedig a kél csembalóra és vonóskara írt c-moll, valamint a három csembalóra és vonós karra írt C-dúr verseny (BWV 1060 és BWV 1064). Zuzana Ružičková kifinomult művészetét már közelről ismer­jük, két muzsikustársa, Sebes­tyén János és Luciano Sgrizzi is a csembaló hivatott művészé­nek bizonyult. De ezúttal nem kimagasló egyéni teljesítmény­ről volt szó. A három művész hangszín- és felfogásbeli össze­hangoltságban találkozott a pódiumon, a kamaramuzsika bensőséges hangulatában művé­szileg értékes értelmezéssel megvalósították a bachi „együtt- muzsikálás“ nemes szellemét. A kellemes estet František Xavér Brixl F-dúr Orgonaverse­nye fejezte be, amelynek szó­lóját Jirí Reinberger adta elő kitűnően, minden „korszerűsí­tő“ merevség nélkül. A pre- klasszicizmus cseh mesterének mozarti hangulatot árasztó al­kotása a hallgatóság őszinte tetszésével találkozott. HAVAS MÄRTA A felszabadulás 30. évfordu­lója tiszteletére a klub irodal­mi pályázatot ír ki „A felsza­badítókra emlékezünk“ mottó­val. Mint a klub ifjú vezetői el­mondották, az irodalmi pályá­zatnak az a célja, hogy a diá­kok felkeressék azokat az em­bereket, akik közvetlenül átél­ték a felszabadulás élményét, emlékeznek a felszabadító hős szovjet katonákra és a pálya­művekben a hősöknek állítanak majd emléket, hogy ezáltal is elmélyítsék és tovább ápolják a hagyományos csehszlovák- szovjet barátságot. A város fel- szabadulása 30. évfordulójának jegyében zajlanak az idei cseh­szlovák—szovjet barátsági hó­nap hagyományos rendezvényei is, mint például a szovjet if­júsági könyvek és sajtótermé­kek kiállítása, a szovjet sajtó előfizetőinek toborzása, a szov­jet sajtó olvasóinak találkozó­ja* beszélgetések a meghívott szovjet vendégekkel és a Mak­szim Gorkij Irodalmi Színpad bemutatója. Nagyszabású rendezvényre kerül sor 1975. januárjában is. Az ipolysági gimnazisták köré­ben nagy népszerűségnek ör­vend a Szovjetbarát című fo­lyóirat, amit az is bizonyít, hogy az iskolában több mint 150 előfizetője van a lapnak. Az Ifjú olvasók januárban be­szélgetésre hívják meg a folyó­irat szerkesztő bizottságát, hogy megtudják, miként készül kedvelt lapjuk és elmondhas­sák véleményüket, javaslatai­kat, kéréseiket a lap tartalmá­val kapcsolatban. A vendégek tiszteletére a klub keretében működő irodalmi színpad, a táncegyüttesek és az énekegyüt­tes tarka műsort mutat majd be. A sajtó- és levelezőkör klub­délutánjain a kör tagjai a szov­jet újságokon és folyóiratokon kívül a Szovjetbarát egy-egy számát is megvitatják és így készülnek a szerkesztőkkel va­ló találkozásra. Nagy az érdeklődés a klub tagjai körében a zenei kör ál­tal kezdeményezett akció iránt is. Ennek keretében a diákok a legszebb szovjet mozgalmi és táncdalokkal, illetve orosz nép­dalokkal ismerkedhetnek meg. E klubdélutánokon nem csupán zenehallgatás, hanem daltanu­lás is folyik. A klubtagok rend­kívül nagy örömmel fogadták a Pánton hanglemezgyártó és zeneműkiadó vállalat Piesne našich priateľov (Barátaink da­lai) című lemezalbumát és a hozzá mellékelt könyvecskét a dalok eredeti (orosz) szövegé­vel, valamint kottájával. Ez a lemezalbum igen nagy segítsé­get nyújt a zenei kör tagjainak a klubdélutánokon folyó zene- hallgatáshoz és dröanuláshoz is. A klub irodalmi és filmköre is hazánk felszabadulása 30. év­fordulójának jegyében dolgozik. Klubdélutánjaik keretében a szovjet irodalom és filmművé­szet olyan alkotásaival foglal­koznak, melyek a Nagy Honvé­dő Háborúval, az Európa népé­nek szabadságot hozó szovjet hősök harcaival, tetteivel kap­csolatosak. így például az iro­dalmi müvek közül megvitatják Solohov A hazáért harcnltak és Emberi sors című művét, Szi- monov Élők és holtak, Fagye- jev Az ifjú gárda című regé­nyét. A filmek közül e művek filmváltozatai, továbbá a Bal­lada a katonáról és a Szállnak a darvak szerepelnek a kör munkaprogramjában. A klub idei munka tervében még további rendezvények is szerepelnek. Ilyenek például a találkozások és beszélgetések a hazánkban ideiglenesen állo­másozó szovjet egységek kato­náival, a Puskin Emlékverseny néven ismert orosz nyelvű sza­valóversenyen és A barátság dallamai elnevezésű orosz dal­versenyen való részvétel, a saj­tó- és levelezőkor kiállítása az orosz újságok olyan példányai­ból, melyek a Nagy Honvédő Háborúról és hazánk felszaba­dításáról szóló írásokat és fény­képeket tartalmaznak, a Hmel- nyickil ukrajnai város komszo- molistáival fenntartott baráti kapcsolatok további elmélyítése, esztrádműsorral egybekötött Télapó-est, melynek keretében megemlékeznek a Szovjetunió megalakulásának évfordulójá­ról is. — Amikor szeptember elején az első osztályosokat megis­mertettük klubunk eddigi tevé­kenységével, a klub keretében működő irodalmi színpad és a többi együttes munkájával, va­lamint az új tanévre szóló mun­katervünkkel, új iskolatársaink tömegesen kérték felvételüket a klubba. Ügy gondolom, hogy ezt-az érdeklődést és lelkese­dést klubunk jó munkájának, a tagság követésre méltó akti­vitásának köszönhetjük — mon­dotta beszélgetésünk során Hu­szár Valika, a klub alelnöke. , Valóban, az ipolysági gimna zisták szovjetbarát klubjának aktív és lelkes tevékenysége di­cséretre és követésre méltó. SÁGI TÖTH TIBOR 1974. XI. 14. DIÁKLÁNY Ifj. Gál László felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents