Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-27 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó
23 Véres fejezet az arany ťärt ériét é&í»l Az arany diadal útját évszázadokon át embervér festette pirosra. A sárga fémért a fiú megölte az apát, a testvér a testvért, nenn ze tek véreztek el a csatatereken, ezrek léptek a bűn útjára. Néhány haladó szellemű nyugati lap a közelmúltban emlékezett meg az aranyláz egyik véres eseményének — a búr háborúnak a 75. évfordulójáról. A 16—17. században előbb holland, majd német telepesek, később francia hugenották érkeztek a Fokföldre (ezeiket a telepeseket nevezték később búroknak, a holland boer — pajaszt szóból), elfoglalták a bennszülött kószák és zuluik, valamint « bantu törzsek területeit és létrehozták a rabszolgaságon alapuló búr mezőgazdaságot. Azonban a britek 1818-tól véres területrabló harcokat vívtak és ezért a búrok jelentős része 1836-tól elhagyta a Fokföldet és az Oran ja-fO'lyó vidékén, vagy Natalban telepedett le (ez volt a nagy vándorlás időszaka), és különösen Natalban kegyetlenül elnyomta a bennszülötteket. Végső győzelmet csak brit segítséggel tudtak aratni 1838 ban és ezt követően alapították meg Natal Köztársaságot, akik pedig Transvaalba kerültek, négy búr köztársaságot hoztak létre, amelyek 1849-ben föderációban egyesülte ]>■ A britek dél-afrikai gyarmatosító politikájának kulcsfigurája, Cecil John Rhodes angol nagyvállalkozó, Fokföld miniszterelnöke volt. Jelszava maradéktalanul kifejezte politikai célkitűzéseit: „Afrika legyen angol a Fokföldtől Kairóig“ Amikor 1886-ban Transvaalban gazdag aranyereket fedeztek fel, Rhodes kalandorokat küldött elfoglalására. A zsoldosokat azonban a búrok szétverték, London Rhodes egyéni akciójának nyilvánította a kalandot, a vasvillabajuszú II. Vilmos, a német Imperializmus hírhedt alakja táviratban üdvözölte Paulus Krüger búr politikust, Transvaal köztársasági elnökét. Ez az a bizonyos „Krüger távirat“, ami súlyos német—angol diplomáciai válságot idézett elő. A német császár elemében volt, végre egy kis borsot törhetett a gyűlölt angolok orra alá. Tiltakozó jegyzéket intézett az angol kormányhoz és ráadásul 1 millió puskagolyót ajándékozott a búroknak. Közben azonban már 20 000 brit katona állt a Búr Köztársaság határán. Krüger 1899. október 10-én 24 órás ultimátumot adott a csapatok visszavonására és javasolta, hogy az ellentéteket békés úton oldják meg. Az angolok nem törődted az ultimátummal és a javaslattal sein, hanem október 11-én este megkezdték az előnyomulást. Tény hogy az 50 ezer főnyi búr hadsereg az első időszakban látványos — és hatásosan propagált — sikereket ért el. Az angolok fedezéket nem keresve harcoltak és így igen so'k embert vesztettek, de míg a búrok „folyton győztek“ az angolok megállás nélkül szállították a csapatokat és a fegyverzetet. Végül már 200 000 katona várta lord Kitchener parancsait. Kitchener is hírhedt személyiség volt. Ö „csendesítette“ le előzőleg a lázongó Szudánt, ő teremtett később .„temetői cseiidet“ Indiában is. Cronje búr tábornok hadseregének a zöme 1900. február 27-én Paardeberg mellett megadta magát. A britek megszállták a városokat és még két évig harcoltak a búr partizánok ellen — a későbbi német fasisztákhoz hasonló módszerekkel. A Morning Post akkor 25 éves tudósítója — Winston Churchill — így számolt be az eseményekről: „Ismét lobognak a partizánháború tüzei, jóval csapataink hátában, olyan területeken, amelyeket már teljesen megbékélt negyedeknek tartottunk... ezt leküzdendő a brit hatóságok kénytelenek vol la k egész kerületek lakosságát elkülöníteni — hatalmas koncentrációs táborokban.“ W. Churchill finoman fogalmazott. Ugyanis a valóságban az történt, hogv Kitchener felgyújtotta a búrok farmjait és 100 000 asszonyt, gyermeket és öreget hurcoltatott koncentrációs táborba, ahol 26 370 ember halt meg a járványok és az éhség következtébe«! 1902-ben az utolsó 15 ezer harcos is megadta magát. Az aranyért vívott harc brit győzelemmel ért véget. Vadászat — olasz módra Itália erdőiben ropognak a puskák, ijedt nyulak és még ijedteibb sétálók igyekeznek biztonságos fedezékbe, mert megkezdődött a vadászidény. 1,7 millió olasz vadász hódol a szenvedélyének és válogatás nélkül söréttel sképelik mindazt, ami mozdul, legyen az a bokrok között csókolozó szerel- mespár, vagy az erdő szépségében gyönyörködő kiránduló. Mert vad — az bizony alig kerül puskavégre. Az állami felügyelet hiánya, az orvvadászat következtében a vadállomány a minimumra csökkent, legfeljebb A sztár revü: ptrana Új „filmsztár jelent meg a szovjet filmművészetiben — a gabona. Az Ukrán SZSZK Doku- mentumfilrn-stúdiója szinte lírai finomságú, de mégis reális képekben örökítette meg a legszebb, legbékésebb harcot: a kenyórcsatát. A film alkotói — R. Nahmanovics és A. Fernandez rendezők vezetésével — tulajdonképpen az 1973. évi rekordtermés betakarítását örökítették meg, az 1 milliárd púd fi púd = 16 kg) ukrán gabona történetét, de felvillantották a múltat is, hogy a nézők láithas- sák, honnan indult és meddig ért el a szovjet mezőgazdaság. A. Gitalov, a szocialista munka kétszeres hőse beszél a gabonáról, a földművesek munkájáról, eredményeiről és akkor hirtelen megjelennek egy a húszas években készült híradó képei: kenyeret osztanak az éhező gyermekeknek, megalakult az éhség ellen küzdő bizottság ... A fiatal nézők szinte megdermedve bámulják a képeket, hihetetlennek, elképzelhetetlennek tartják, az öregek bólogatnak, ők tudják, hogy volt, ez is volt, de helytálltak, akkor Is, Kolcsak ellen is, az éhség ellen is a fasiszták ellen is. Oj képsor következik: a jelen képei. Kijevi és ufai korszerűen felszerelt kenyérgyárakban sül a kenyér. „Bevetésre“ indulnak az aratógépek, műtrágyával megrakott teherautók száguldanak és a kolhozparasztok szemében felcsillan a mosoly. Költészet ez a film — mindennapi kenyerünk költészete! A Köztársasácji Érdemrenddel és a Klement Gottwald Érdemrenddel kitüntetett SHwmíiükÉ* lamm WsmsMgmm H R 0 0 M Ý PODNIK B SA Y /ÍL A VA előnyős teltetelek mellett, jó kilátásokkal állást kínál az alábbi szakmákban (beosztásokban ). Felvesz; <9 lakatost — hegesztőt, esztergályost, gépberendezési karbantartót, villany- szerelőt, önmozgó- és síndarukezelőt; A KÜLÖNBÖZŐ ÖSSZETÉTELŰ, GRANULÄLT MŰTRÁGYÁKAT ÉS A POLIPROPILÉN FONALAT GYÄRTÖ OJ RÉSZLEGEKBE 9 műszerellenőrzöket és segédmunkásokat, AZ ÉPÍTŐ ÉS KARBANTARTÖRÉSZLEGBE # építésvezetőt, mázoló- és kőművesmestereket, megkövetelt képesítés: szak- középiskola, 6—9 évi gyakorlat, fizetés: T 10 plusz prémium; A TERVEZÖOSZTÁLYRA 9 gépész-tervezőket, szellőztetőtechnikai tervezőket, önálló tervezőt — szta- tikust, önálló rajzolónőt (gépész- és villamossági szak), önálló jogászt — beruházási megrendelések intézésére; A SZAKVÉLEMÉNYEZÖ ÉS TERVDOKUMENTÁCIÓS OSZTÁLYRA 9 gépész szakértőket, építőipari szakértőket, megkövetelt képzettség: műszaki főiskola, 5 évi gyakorlat, esetleg gépipari és építőipari szakközépiskola, 6 évi gyakorlat, fizetés: T 11 plusz prémium; AZ ÉPlTÖRÉSZLEGRE 0 vezetőmérnököt, képzettség: építészeti főiskola, fizetés: T 11 plusz prémium; A SZOCIÁLIS LÉTESÍTMÉNYEK ÉPÍTKEZÉSEIRE 9 kőműveseket, ácsokat, asztalosokat, segédmunkásokat, (különélési pótlék és útiköltség-térítés), 4} famodellezőket; A KÖZLEKEDÉSI RÉSZLEGRE 9 tolatókat (betanításra is), mozdonyvezetőket, autóbusz- és tehergépkocsivezetőket (C kategória), rakodómunkásokat, pályamestert szakközépiskolai képzettséggel; A MÜFONALGYÄRBA # munkásnőket a viszkózselyem-részlegbe — két műszakra 16 évtől, három műszakra 18 évtől, 0 segédmunkásokat a fonalmosóba, @ viszkózselyem-fonókat — betanításra is; AZ ELLÁTÁSI OSZTÁLYRA $1 önálló építőanyagbeszerzési előadót, # önálló adminisztrátornőket — levelezőket; A MUNKÁSELLÁTÁSI OSZTÁLY KERETÉBEN ® konyhalányokat és takarítónőket nagyobb számban. Elszállásolás nyomban a belépés utón — korszerű intemátusokban. Étkezési lehetőség az üzemi éttermekben és büfékben, valamint az internátusokbon — szombaton és vasárnap is. Az érdeklődőknek a személyzeti osztály ad tájékoztatást naponta 7-től 12 óráig. Telefon: 177, 20 41-es mellék. A vállalat a 3-as, az 5-ös és a 7-es villamossal közelíthető meg (7-es végállomása). 0f 137 az ország északi részén a Gran Paradiso nevű védett rezervátumban láthatók még szarvasok és őzek. Jellemző, hogy az egyik női Nimród, az 52 éves Emilia Romagna, szívszélüdésit kapott az örömtől, amikor sikerült egy .nyuilat leterítenie. De nem ő volt a szenvedély egyetlen áldozata. A Corriere della Sera jelentése szerint már az Idény első napjain hót ember meghalt és igen sokan súlyosan megsebesültek. Forliban egy álmodozva sétáló szerelmespárt lőttek agyon a kocavadászok, Umbriában egy vadásznak a kezében felrobbant a fegyver, egy 66 éves asszonyt a saját házában ért halálos lövés — fia vadászfegyvere véletlenül elsült. „Hagyományos hétvégi vérontás“ — írja a milánói Giornale Nuovo. És nem alaptalanul, hiszen a „vasárnapi vadászok“ más zsákmány hiányában az erdei madarakat pusztítják és az eszitelen mészárlással megbontják a természet biológiai egyensúlyát. A hatóságok tehetői lenek, Ugyanis az állam nem követel a vadászoktól bizonyos nélkülözhetetlen ismereteket, mert — írja a Wochenpost — évente 400 millió márka bevétele van az engedélyek kiadásából, az ipar pedig évente 3,4 milliárd márka értékű fegyvert, töltényt és más felszerelést ad el a va dászoknak. Márpedig a tői Ss Olaszországban a kincstár haszna és a magántőke haszna min den másnál fontosabb! Mül rl>x * ISMERKEDÉS ■ Intelligens leány szolid legényem bér Ismeretségét keresi 35—45 éves korig. Jelige: Melódia. 0-1180 ■ Azonnal eladó csendes helyen, téglából épült nagyobb lakóház kisebb kerttel — két család részére is. Közvetlen a ház mellett nagy gyümölcsös van, melyet külön is eladok. Štefan Melišek, 943 42 Gbelce 693, Nové Zámky-i járás. Ö-1109 B Rózsatövek őszi ültetésre azonnal kaphatók. Osztényi Eugen, 925 92 Kajal 54, galantai járás. 0-1152 ■ Eladó új családi ház (12X11 méteres padlásszobával), gyümölcskerttel és garázzsal „Karn ocsá n“ a Vág partján, Nové Zámky-i járás. Jelige: Vétel után azonnal beköltözhető. 0-1156 ■ Okresný stavebný podnik — Dunajská Streda azonnal elad 2 személygépkocsit: — VÁZ Volga M 21 Limuzin és — VÁZ Volga M 21 Combi. Áraik a hivatalos felértékelés szerint 15 000 — 35 000 koronáig. Állami üzemek előnyben. Érdeklődni lehet a fent említett címen. OF-147 köszönetnyilvánítás ■ Ezúton mondunk hálás köszönetét mftKtwÄOknak, akik 1974. október 11-én elkísérte* utolsó útjára a fellstáll temetőbe a legdrágább feleséget, édesanyát és nagyanyát, C/.ikhardt (Végh) Jusztit. Köszönjük a rokonságnak, szomszédoknak és a jó ismerősöknek, akik koszorúikkal, vl- rágiadományaíkkal részvétüket nyilvánították, enyhítve ezzel mély fájdalmunkat. A gyászoló család 0-1162 ■ Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét a kedves rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak és szomszédoknak, akik 1974. október 19-én elkísérték utolsó útjára a felejthetetlen, drága, jó férjet, szerető édesapát, apóst, nagyapát, testvért és sógort, Ivanies Lajost az érsekújvári temetőbe és részvétükkel, koszorúikkal, virágadományaikkal igyekeztek enyhíteni mély fájdalmunkat. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái és testvére 0-1182 TÖKÉLETES REPRODUKCIÓT és megbízható működést biztosít az MG - B - 60 típusú kazettás magnetofon (1960,— koronáért), vagy pedig a kazettás rádiómagnetofön S - 200 (2470,— koronáért) beépített URH vevővel. A hálózati magnetofonokat — tökéletes átvitellel — 100,— koronás részletfizetésre a DOMÁCE POTREBY ELEKTRO szaküzleteiben lehet megvásárolni. OF-138 A BÖPRASTAV, nemzeti vállalat 6-os üzeme, Pražská 315, (az alagút fölött), BRATISLAVA, azonnali belépésre keres segédmunkásokat is, akiknek érdekük, hogy elsajátítsák az előregyártott hídelemek szerelését. Az öthónapos tanfolyam elvégzése után a dől gozók • szerelői, • teherkötözöi, • autogénhegesztői igazolványt szerezhetnek, és a TKK 6-os bérosztályba kerülnek. Az érdeklődők az üzem személyzeti osztályán jelentkezhetnek. Tel.: 483 31—5. ÜF-145