Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-27 / 43. szám, Vasárnapi Új Szó
ELBÚCSÚZOTT I gen, eltalálták. Edson Arantes do Nascimento- ról van szó. Hogy nem ismerik ezt a nevet? Lehôt. De akit takar, azt biztosan. Póló. Négy betű, amely meghódította a világot... Az idő könyörtelen, senkivel sem t^sz kivételt. Nap nap után érezzük, hogy megállás nélkül írja életünk forgatókönyvét. Beavatkozott a néhai mezítlábas kisfiú sorsába is, akiből azóta milliomos lett. Mint a mesében: szegényből király, futballkl- rál.y, a sporttörténelem felejthetetlen alakja, élet- nagyságú szobra. Edson Arantes do Nascimento meséje azonban va- . jág, mert Pelé közöttünk él. Illetve csak élt. Pelé nincs többé, csak Edson Arantes do Nascimeníto. A fekete gyöngyszem, Brazília nemzeti kincse október elején játszotta utolsó mérkőzését Ponté Petrában, abban a városban, ahol karrierje kezdődött. Néhány évig még bizonyára sikeresen bűvölhette volna a „bőrt“ (október 23-án volt 34 esztendős) de ő szögre akasztotta a „csukát“: „Rájöttem, hogy a labdarúgást a csúcson kell abbahagyni. A csúcsra ju'.ottam el, ahonnan már csak visszafelé vezethet az út... “ Hát ilyesmit is ritkán mondanak manapság a futballisták. És mit tehetett a „szegény“ Santos? Megvált a Nagy Varázslótól és elhatározta: PeLé visszavonulása után az első csapatban a jövőben senki sem játszik a 10-es számú mezben. A bűvös 10-est fenntartják a trónjáról önként leköszönt király emlékének. 17 ÉVESEN VILÁGBAJNOK Utas post Homerum — Iliászt írni Homérosz után... Peléról írni ezer és ezer cikk után? Sza bad? Lehet? Ojra felfedezni Pelét, főleg a mexikói világbajnokságon nyújtott csodálatos teljesítménye után, nevetséges dolog lenne. írni azonlwn kell róla. Még akkor is, ha iépten-nyomon fennáll az Ismétlés veszélye. Különben is már régen megmondta valaki, * jgy az írás nem más, mint egy még fel nem fedezett plágium. írni kell, mert milliók sohasem látták őt futballozni és mégis ismerik. Számukra nem futballista volt, hanem egyszerűen mítosz. A kis Pelé első nagy álma volt, hogy pilóta lesz. De hát az élet nem mese, itt nem teljesülnek olyan könnyen az álmok. Aztán újra álmodozni kezdett. És ugyan miről ábrándozhat egy brazil fiúgyermek? Hát a fociról! És a vézna kisfiú elindult gyerekkori álma beteljesülése után, s az út végére ért. Tizenhat évesen szinte az utcai csapatból került Brazília egyik legismertebb és leggazdagabb klubjához, a Santoshoz. Egy esztendő múlva tagja lett az 1958. évi svédországi világbajnokságon aranyérmet nyert Brazília válogatottjának. Stockholmban a brazilok számára egy réges-régl, sok zor szertefoszlott, de természetszerűleg mindig újjáéledt álom megvalósulására került sor. Végre világbajnokok lettek! A brazil vezetők, labdarúgók — köztük Pelé is — sírva fakadtak örömükben. Egyik játékostársa átölelte őt és ezt mondta neki: A stockholmi VB-döntö után a brazil győzelem förésze- sei — balról: Vava, Orlando, az örömében sírdogáló Pelé, Gilmar és Didi. „C sak sírj, fiú, csak sírj! Jót tesz az neked...!* És Pelé, a gyerekember, aki talán ekkor kapta először a „királyi“ titulust, hullajtottá örömkönnyeit. • A későbbi esztendők folyamán újra kedve lett volna sírni — szomorúságában. Elkezdődött a hajtóvadászat a csodálatos brazilokra. Minden eszközzel, de főleg megengedhetetlen eszközökkel igyekeztek őt kikapcsolni a játékból. A chilei világbajnokságon például csak egy mérkőzést játszhatott, de mindennek a teteje az angliai VB volt, ahol olyan szisztematikusan rugdosták, hogy a portugálok elleni meccsen több hónapos kezelést igénylő sérülést okozott neki Morais. Szomorú látványt nyújtott a világ legjobb futballistája, amint baj lábára sántítva lebicegett a pályáról. És Pelé ekkor kijelentette: „Pályafutásom legszomorúbb napját éltem át. Soha többé nem akarok részt venni világbajnokságon ...“ Milyen szerencse, hogy még egy VB-n láthattuk! Mennyivel szegényebb lett volna az 1970. évi mexikói futballfesztivál. És egyáltalán a labdarúgás. NYOLC GÓL A BOTAFOGONAíK Füzetek, novellák jelentek meg Pelé legemlékezetesebb mérkőzéseiről, góljairól. Sőt, a „Pelé-király“ életralzfilmben ezek összesítését is láthatták a nézők. A legcsodálatosabb góljához azonban semmi kétség nem férhet, ezt 1961. március 5-én rúgta a Maracana-stadionban a Fluminensének. A pálya közepén kapott labdát, megindult, s aki szembejött vele, hogy szerelni próbálja, azt kicselezte. Egy... két... három... öt..., majd végül már hét játékos hevert a földön, a labda azonban még mindig a Nagy Varázslónál volt. Aztán a kétségbeesett kapus következett. A gólt megörökítő jelenet egyébként bronztáblán ott látható a Maracana- stadion különtermében. Pelé azonban nemcsak emlékezetes gólokat lőtt, hanem egy mérkőzésen belül is sokszor zörgette meg az ellenfél kapusának a hálóját. így 1964. november 21-én Is, amikor olyan ellenállhatatlanul játszott, hogy nyolc szebbnél szebb gólt lőtt az ősi ellenfélnek, a Botafogónak. Ha már a statisztikát említettük... Pelé a brazil feljegyzések szerint pályafutása során több mint 1200 gólt lőtt, többször volt Brazília gólkirálya, egy alkalommal 57 gólos rekordteljesitménnyel. Háromszor mondhatja magát világbajnoknak (1958, 19ö2, 1970), kétszer volt tagja a Világ Kupát nyert San- tosnak (1962, 1963). Ezen kívül számtalan bajnoki aranyéremhez segítette csapatát, az FC Santost. Ilyen eredménylistával egyetlen labdarúgó sem dicsekedhet a világon! MŰVÉSZETE OSZTHATATLAN Ismételjük: újra felfedezni Pelét nevetséges dolog lenne. Hála a televíziónak, mindenki láthatta, hogy mivel Is gazdagította ez a páratlan tehetségű futballista a világ labdarúgását. Mi mindent tudott ez a játékos! Milyen könnyedén, erőlködés nélkül lőtt kapura, milyen elegánsan vette le a labdát lábbal, fejjel (szinte képes volt másodpercekre megállni a levegőben), mellel, térddel, combbal. Mindegy volt neki. Rendkívül ravasz volt és mesés megérzéssel rendelkezett, szinte kitalálta az ellenfél gondolatát is. Pelé egy szemvillanás, a másodperc törtrésze alatt döntött és minden ellenhúzásra a legváratlanabb módon reagált. Gondoljunk csak a mexikói világbajnokságra, a Csehszlovákia—Brazília mérkőzésre, amikor a pályán és a lelátón senki sem vette észre, csak a „király“, hogy Viktor kiindult kapujából. És hatvan méterről küldött labdája csak centiméterekkel kerülte el a csehszlovák kaput. És ekkor az egész futballvilág mélységes hódolatát fejezte ki (ki tudja már hányadszor) a nagy labdarúgó gondolkodódnak. Tudatos és Intenzív ritmusváltása Is élményszám- ba ment. Emlékezzünk csak vissza. Néha úgy lelassította futását, hogy az ellenfél védői azt hitték: most hosszú cselezés következik. Nem következett, mert Pelé villámgyorsan indított és a védők egyszerűen állva maradtak. Sorolhatnánk tovább a „Fekete Gyöngyszem“ kiváló futballtulajdonságait, de száz szónak is egy a végec Pelé csak egy volt és labdarúgó-művészete oszthatatlan. EDSON ARANTES DO NASCIMENTO. DIRECTOR Csak nagyon kevesen tették fel eddig a kérdést: puritán volt e Pelé? Ahogy ismertük, sohasem volt nagyhangú, de inkább okos, óvatos ember. Tulajdonképpen rájött egy érdekes és egyszerű dologra: kiszámította, hogy érintetlen neve, folt nélküli viselkedése jelenti számára a legnagyobb tőkét. A négy betűből álló varázslatos név képes volt a legutolsó darabig eladni sportfelszerelést, benzint, cukorkát, kakaót, és bármit a világon. Mert amit Pelé ajánl ... De Pelé nemcsak ajánlott. Van már neki megfelelő „hátországa“ is. Egy hitelintézmény, továbbá egy parfümöt és női fehérneműt előállító gyár tulajdonosa, három sportfogadási iroda, 60 Sao Paulo-i luxuslakás és az említett város körül elterülő hatalmas földparcella, valamint egy textilgyár gazdája. Ezekután azt gondolhatná valaki: Pelé egy száraz ember. Nem így van. Pelé sokoldalúan tehetséges és elképesztően szorgalmas, milliók ismerik őt, mint színészhőst a tv bői és a mozikból. Utoljára a „La marcha“ című filmben szerepelt, melynek ő a rendezője is. Még tavaly több kiadást ért meg legutolsó könyve, az „Én, a háromszoros bajnok“. Az egyik filmben megszemélyesítette a legendás hírű Hico Bondade brazil néger hőst. Samba-számokat komponál a fekete bőrűek nyomorúságos életéről; mintegy 400 dalt szerzett eddig, s közülük több tízet a legjobb és legismertebb énekesek, zenészek játszottak lemezre. Amikor megtekintette a vietnami háborúról készült dokumentumfilmet, kijelentette: „Most tudatosítottam igazán, hogy milyen szörnyűség a háború.. Nem sokkal később több háborúéi lenes balladát komponált... Az egyik riporter diszkréten megkérdezte tőle, hogy mit érzett, amikor a nagy ünneplés közepette belőtte ezredik gólját? íme a válasz: „Abban a pillanatban a világ szegény gyermekeire gondoltam, mindazokra, akiknek semmilyük sincs, a némákra, a vakokra. Rajtuk szoktam segíteni karácsonykor, a békesség ünnepén .. Hát igen, a néhai mezítlábas Pelé nemcsak a pályán maradt mindig és mindenkor ember... Pelé, vagy ahogy október elejétől hívják, Edson Arantes do Nascimento gazdag brazil polgár. Vagyonát 4 millió dollárra becsülik, s évi jövedelme meghaladj a 600 000 dollárt. Nem, nem akar edző lenni. Ezért kifejezései mindjobban gazdasági és pénzügyi szótárakból valók, és ezek lassan kiszorítják a futballnyelv kifejezéseit. Nem is csoda: Irodai ajtaján ez a tábla látható: Edson Arantes do Nascimento, director. És nem Pelé, a futballista. Kár. Direktorból sok van. Peléből csak egy. Volt... TOMI VINCE Kiadja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő: Lőrincz Gyula. Szerkesztőség: 893 38 Bratislava, Gorkij utca 10. Telefon: 169, 3I2 52, 323-0 I. toszerkes/to; 532 20, titkárság: 550 18. sportrovot: 505-29, gazdasági ügyek: 506 39. Táviró: 032308. Pravda Kiadt váíia.at, Bratislava, Volgogradská 8. ftyomja a Pravda Nyomdaválla at bratislavai üzeme, Bratislava, Štúrova 4. Hirdetőiroda. Vajanského nábrežie 13/A, II. emelet, telefon: 551-83, 544-51. Előfizetési díj havonta 14,70 korona, a Vasárnapi Üj Sző negyedévre 13,— korona. Terjeszti a Posta Hirlapszolgáiat. Előfizetéseket eifoyad minden postai kézbesítő. Külföldi megrendelések PNS — Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwoldovo nämestie 48/VII. A FUTBALLKIRÁLY r, to *^.5: &'t JáiA VjCĹ i -r T: > tú •