Új Szó, 1974. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1974-10-04 / 235. szám, péntek
A szocializmus védelme internacionalista kötelesség (Folytatás uz 1. oldalról) végtelen áldozatait és sokoldalú segítségéi. Ludvík Svoboda eivtárs, a külföldi ellenállási mozgalom kiváló képviselője, az első csehszlovák hadtest parancsnoka, a bátor katona és kitűnő parancsnok, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, amikor Dukláriál kitűzték az állami lobogót, elmondta azokat a szavakat, amelyeknek tartalma számunkra örökké es minden körülmények közölt példa marad: „Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ki az, aki a harcunkban nem hagyott el bennünket, hogy ki az, aki nekünk a legtöbbet segített. A jövőben mindnyájunknak úgy kell dolgozni, hogy a Szovjteunióhoz fűződő barátságot soha senki meg ne sértse, járuljunk hozzá a szovjet népekhez fűződő testvéri szövetség fenntartásához, mert ez önállóságunk szavatossága.“ A Szovjetunió viszonya a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harcához minden irányban a lenini nemzetiségi politika példája volt. A Szovjetunió önzetlenül, politikai feltételek nélkül, anélkül, hogy tudta volna, mikor és mivel fogjuk törleszteni, sokoldalú segítséget nyújtott a rendes csehszlovák katonai alakulatok kiépít éséh e z, p a r t i z á nm o z g a I - műnk szervezéséhez, jelentős anyagi és katonai segítséget nyújtott a Szlovák Nemzeti Felkeléshez és a cseh nép májusi felkeléséhez. A Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak katonai akció volt, hanem a fasizmus ellen vívott valóban népi háború. Népi, demokratikus és nemzeti felszabadító tartalmából eredt forradalmi jellege. A kárpát-duklai hadművelet megvalósítása nélkül a felkelők 60 napos harca a Szlovák Nemzeti Felkelésben elképzelhetetlen. A szovjet főparancsnokságnak az a döntése, hogy segíteni kell a Szlovák Nemzeti Felkelést, és meg kell valósítani a kárpát-duklai hadműveletet, akkor mutatkozik meg igazi jelentőségében, ha ismerjük az akkori katonai helyzetet. Az 1944-es esztendőt a második világháború történetében a Le- jiingrádnál, a karéliai, a belorusz és az ukrajnai frontokon aratott nagy győzelmek jellemzik, és ezek úgyszólván az egész Szovjetunió népének meghozták a felszabadulást. Az északi és a déli stratégiai irányban kialakulí kedvezd katonai és politikai helyzet, a gyors előrenyomulás Erdélyben — eltérően a Kárpátoknál vívott végtelen nehéz harcoktól —, eredetileg arra késztette a szovjet főparancsnokságot, hogy elhalássza a kárpáti támadás előkészületeit. Éppen ezért kell még jobban értékelni a szovjet fegyveres erők főparancsnokságának internacionalista magatartását, azt, hogy a CSKP Klement Gott- wald elvtárs vezette moszkvai vezetőségének, az SZLKP vezetőségének és a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a kérésére elhatározta a szovjet haderők stratégiai és hadműveleti tervének haladéktalan megváltoztatását, és hihetetlenül rövid idő alatt előkészítette a kárpáti hadműveletet. Csehszlovákia felszabadításával a Szovjetunió abban az időben az 1943-ban Moszkvában megkötött szövetségi szerződés legfontosabb részét teljesítette. Büszkék vagyunk arra, hogy hazánk felszabadításának ebben a kezdeti akciójában tevékenyen vetteik részt olyan kiváló államférfiak és katonák, mint L. Brezsnyev, A. A. Grecsko, K. Sz. Moszkalenko és A. A. jepisev elvtársak. Szívünkben örökre megőrizzük I. Sz. Konyev emlékét. Engedjék meg elvtársitok és elvtársak, hogy ezzel kapcsolatban a hála mély érzésével értékeljem azt a kifejezetten elvtársi kapcsolatot, ami Brezs- nyev elvtársat Csehszlovákia dolgozó népéhez és a nép kommunista pártjához fűzi. őszinte barátságát és elvtársi segítségét minden lépésnél érezzük. A kárpát-duklai hadműveletek 30. évfordulója alkalmából a legőszintébb üdvözletünket küldjük a szovjet népnek, a Szovjetunió lenini kommunista pártjának és személyesen Brezsnyev elvtársnak. Elvtársnők és Elvtársak! A Duklánál vívott győzelmes harc és a felszabadító hadsereg győzelmes előnyomulása és hozzájárulása a népi demokratikus rendszer építéséhez a felszabadított területeken kiváltotta a szlovákiai partizánmozgalom heves ütemű fellendülését a cseh országrészekben pedig a hazai ellenállás további foko- zódását. A cseh nép soha nem nyugodott bele a fasiszta megszállásba. A fasiszták legveszet- te'bb pogromjai sem voltak képesek megtörni a gyűlölt megszállókkal szemben érzett ellenállást, és a kommunisták ezreinek tervszerű legyilkolása és koncentrációs táborokba szállítása sem volt képes felszámolni pártunk illegális munkáját. A cseh országrészekben az ellenállás fokozódó intenzitása a prágai nép felkelésével tetőzött. Csehszlovákia Kommunista Pártja az ellenálásban érvényesítette azokat a tapasztalatokat, amelyeket a München előtti köztársaságban az egységes népfront szervezése során szerzett, és kialakította a cseh és a szlovák nemzet valamennyi hazafias és antifasiszta erőinek átfogó, nemzeti frontját. A nemzeti felszabadító liüicor egvbekapcsylta ä népi és de- , mökrátikns köztársaságért vívott harccal és a londoni burzsoá emigráció ellen folytatott eszmei és politikai küzdelemmel. Érvényesítette az ellenállásban a munkászotály vezető szerepét és lerakta az új állam olyan döntő fontosságú alapjait, mint a nemzeti bizottságok, a gazdasági élet demokratizálása, a Szovjetunióhoz fűződő külpolitikai irányzat, a csehek és szlovákok egyenjogú kapcsolatainak kialakítása, és a német kérdés végleges megoldása. A CSKP volt ezeknek — a košicei kormányprogramban rögzített alapelveknek a legkövetkezetesebb megvalósítója is. , A szovjet hadsereg felszabadító szerepe 1945 májusában tetőzött, amikor a szovjet katonák a nagy nehézségek ellenére idejekorán siettek a harcoló Prága segítségére. A felszabadulás első napjaitól kezdve minden lépésnél éreztük a Szovjetunió szilárd barátságát, önzetlen együttműködését és testvéri segítségét. Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Szovjetunió hatalmas tekintélyére támaszkodva és támaszkodva arra a bizalomra, amit valódi, valóban hazafias politikájával és példás hősiességével érdemelt ki, következetesen folytatta a nemzeti demokratikus forradalom feladatainak teljesítését. 1946 februárjában a hazai reakció ellen vívott harcban a nép abszolút többséginek támogatásával meghiúsítqtta az ellenforradalmi puccskísérletet és dicsőséges kilencedik kongresszusán a szocialista Csehszlovákia. építésére mozgósította a dolgozókat. A szocialista Csehszlovákia építésének 25 éve a bizonyság arra, hogy az áldozat nem volt hiábavaló. Létrehoztuk a szocializmus hatalmas anyagi-termelési bázisát, és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági ereje ma mégegyszer nagyobb, mint 1948-ban volt. Hazánkban nincs olyan kerület, járás, város, falu vagy üzem, ahol az elmúlt 30 év alatt ne következett volna be mélyreható pozitív változás. A dolgozó ember élete alapjaiban megváltozott. Saját hazájának ura és munkájával alapítja jelenét és jövőjét. Tudja, hogy a Szovjetunióhoz fűződő tűrhetetlen barátság és szövetség szavatolja népeink fejlődését, biztosítja nemzeti szabadságunkat, állami függetlenségünket, úgy ahogyan soha a múltban. Eredményeink része, a szocialista típusú hadsereg kiépítése is. Az ehhez vezető utat a győzelmes február nyitotta meg. A döntő fontosságit! alapelv a hadsereg népi jellege volt, és az a feladata, hogy a nép szocialista vívmányait védelmezze, a szocialista állam hatalmi eszközévé váljon, amelyben a munkásosztályé a vezető, szerep. A munkásosztály ezt a vezető szerepet ezen a területen pártja révén valósítja meg, amely meghatározza a katonapolitika irányvonalát és tartalmát, és a hadsereg feladatait. Ezeket az alepelveket az 1968-as évben a revizionisták és a jobboldali opportunisták durván eltorzították. Ez a tény, valamint az, hogy a forradalmi hagyományok és a szovjet hadsereghez, a szocialista államok hadseregeihez fűződő internacionalista kapcsolatok felszámolására törekedtek, magát a szocializmus létét támadta. A szocialista országok és különösen a Szovjetunió testvéri internacionalista segítségével az ellenforradalom kísérletét meghiúsítottuk, és dolgozó népünk pártja veztésével nemcsak felújította gyors ütemben a szó cializmus valamennyi alapelvét, hanem építéséi még maga sabb színvonalra emelte. A szocializmus vívmányainak védelme a szocialista forradalom és a szocializmus építése általános törvényszerűségei közé tartozik az egyes országokban csakúgy, mint az egész szocialista rendszerben. Ezek jj, törvényszerűségek mindaddig érvényesük, árúig létezik imperializmus. Ez ugyanis nem mondott le arról a tervéről, hogy felszámolja a szocializmust és ismét visszanyerje elvesztett pozícióit, jóllehet taktikáját és stratégiáját kénytelen a világ új erőviszonyaihoz módosítani. Korunkban, a két társadalmi világrend harcának korában a szocializmus védelme internacionalista kötelesség. A szocialista államok olyan önkéntes védelmi szövetsége, mint a Varsói Szerződés, a világ forradalmi erőinek jelentős része, a szocialista világrend- szer és az egyes szocialista országok védelmének szavaló lója. A Szovjetunió vezette szocialista országok a világbéke legkövetkezetesebb védelmezői. „A béke rendkívül értékes dolog“ — mondotta Brezsnyev elvlárs a békeszerető erők világkongresszusán. — az a meggyőződésünk, hogy a béke ügye legyőzhetetlen, a dolgozó ember, a munkás, a paraszt és az értelmiségi bé koszé Leletének nagy éltető erejébe veteti szilárd hitre alapul. És ezek képezik a földkerekség lakóinak döntő többségét. Engedjék meg elvtársak, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága, a CSSZSZK kormánya és a Nemzeti Front Központi Bizottsága nevében üdvözöljem mindazokat, akik érdemeket szerez tek és szereznék a csehszlovák néphadsereg kiépítésében. Kifejezem jókívánságaimat minden katonának és parancsnoknak a csehszlovák néphadsereg napja és a duklai győzelem 31). évfordulója alkalmából. Pártunk Központi Bizottsága nagyra értékeli a harci és politikai kiképzésben eléri eredményeket, meggyőződésünk, hogy a katonák és a parancsnokok nem sajnálják erejüket arra, hogy hadseregünk tovább tökéletesítse harci felkészültségét és akcióképességét, hogy tovább nőjön erkölcsi ereje, a szocialista haza és a proletár internacionalizmus iránti hűséGustáv Husák elvtárs, pártunk főtitkára a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójának Idei ünnepségein mondott beszédében hangsúlyozta: „Az internacionalista hagyományok szellemében fogjuk tovább mélyíteni és szilárdítani a Szovjetunióhoz fűződő barátságot és szövetséget, és tevőlegesen járulunk hozzá a szocialista országok egységének megszilárdításához, ahhoz a közös Igyekezethez, amelynek célja a nemzetközi feszültség enyhítése, a nemzetközi problémák békés rendezése', a tartós béke biztosítása Európában és az egész világon“. Dukla népünk és a szovjet nép eíválasztftataüBf! és testvéré (Folytatás az 1. oldalról) ^felismeréssel értékeljük a hadseregben a kommunisták munkáját, akik személyes példamutatással, céltudatosan és aktívan mozgósították a csehszlovák katonák erkölcsi erejét, e hadművelet, a köztársaság felszabadításáért vívott harcok időszakában. Mély hálával és azzal a szilárd elhatározással, hogy soha nem feledkezünk meg azokról az áldozatokról, amelyekből az üj élet született, hajtunk fejet a szabadságunkért elesett hősök fénylő emléke előtt. Életük, harcuk és önfeláldozásuk serkentsen bennünket szüntelenül arra, hogy teljesítsük a haladás és a boldogság ideáljait, azt, amiért harcoltak és életüket áldozták. Tisztelettel és hálával értékeljük a felszabadító küzdelmek részvevőinek hazafiaságát, akik hazánk felszabadulása után a békés szocialista építés frontjain és a forradalmi vívmányok védelmében is bizonyították, hogy hűek maradtak a harci hagyományokhoz, a csehszlovák — szovjet testvériség ffágyömá- nyahoz, iteoTötíí* inlernaciona- ijíliľushoz és a tettekben megmutatkozó hazafisághoz. A felszabadító küzdelemben, a Duklaért vívott harcokban nemcsak az volt a cél, hogy lerázzák a fasiszta igát, hanem egyidejűleg az is, hogy felújítsák a nemzeti szabadság és az állami függetlenség programját, a népi demokratikus és szocialista irányzatú programot, amiért népünk a kommunista párt vezetésével harcolt, hogy mindez a vágy a háború utáni elrendezésében gyakorlatiing is érvé-, nyesüljön. Az a harminc év, amely a kárpát-duklai hadműveltetektől elválaszt bennünket, népeink történetében egy új történelmi korszak. E korszak -jellemzői a mélyreható társadalmi változások. Lényegük igazolta a Szlovák Nemzeti Felkelés és a Dukla által meghatározott történet - . mi irányzat helyességét, annak az útnak a helyességét, amelyen népünket a kommunista párt vezetett. Hazánkban felépítettük a szocialista rendszert, a szocializmus életünk minden területén bevált. A Szovjetunióhoz fűződő barátságunk és szövetségünk, ami a közös ellenség ellen vívott harcban mint fegyverbarátság acélosodott, tovább szilárdult és sokoldalúan gyümölcsöző együttműködéssé szélesedett, hazánkban a szocializmus építésének kulcsfontosságú tényezője volt és ma is az. A szocializmus fejlődése hazánkban, a Szovjetunióhoz, és a többi szocialista szövetségesünkhöz fűződő barátság és szövetség vezetett: azokhoz az eredményekhez és építő sikerekhez, amelyek joggal töltenek el ben- nüket büszkeséggel, és amelyek bizonyítják, hogy katonáink és a szovjet katonák harci törekvése és áldozatkészsége a Duklánál nem volt hiábavaló. A forradalmi változások révén Csehszlovákia a szocialista közösség országaihoz csatlakozott és ennek keretében járja a haladás útját. Az elmúlt 30 év hazánk számára a béke és a békés munka korszaka volt. Köztársaságunk határait minden eddiginél jobban biztosítják és Csehszlovákia biztonságát és függetlenségét a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő szövetségünk szavatolja. Ezért elvtársnők és elvtársak ezt a szövetséget továbbra is szilárdítani fogjuk. A CSKP Központi Bizottsága megelégedéssel állapítja meg, liogy a csehszlovák néphadsereg eredményesen teljesíti a CSKP XIV. kongresszusa katonapolitikai irányvonalát, hogy hű a duklai harcosok hagyatékához, a Szlovák Nemzeti Fel* kelés, az ellenállás és a cseh nép felkelése eszmei örökéhez. Tiszteljük fegyveres erőink tagjait azért is, hogy a Csehszlovákia Kommunista Pártja katonapolitikai irányvonalának következetes megvalósításával új feltételek között valósítják meg azokat a nagy ideálokat, amelyekért a duklai hősök harcoltak és meghaltak. Szocialista hazánk és a kommunista párt, társadalmunk vezető ereje iránt érzett szeretet, a Szovjetunióhoz és a többi szocialista országhoz fűződő hű szövetség, valamint az, hogy mindenkor készen álljunk népünk szocialista vívmányainak megvédésére — a csehszlovák hadtest forradalmi és harci hagyományúnak lényege, — ez az alap, amelyen a csehszlovák néphadsereg tagjainak harci, politikai és erkölcsi kiképzése fejlődik. Éppen ezért értékeljük azok önfeláldozó munkáját, akik hadseregünket a forradalmi alapelveken építik mint a munkásosztály és a dolgozó nép megbízható eszközét, és felkészítik őket e nép érdekeinek, a szocialista köztársaságnak és az egész szocialista közösség országainak a védelmére. Nagyra értékeljük a hadseregnek azt az igyekezet.^ n^ý a fiaital nemzedéke* ;1 szocia. lista. és a Szovjetunió Iránti szeretet, Csehszlovákia Kommunista Pártja iránti tisztelet szellemében neveljék. E nevelésben a duklai hagyományoknak már állandó helyük van és ma különösen ifjúságunk számára jelent eszmei hagyatékot. A haza iránti odaadást, a hősiességet nemcsak a csatatéren lehet és kell kimutatni, hanem az építő munka területén is, és nem utolsósorban a vilagbéké- ért folytatott küzdelemben is. A szocialista államok az utóbbi években számos sikert érnek el békés törekvéseikben. Elmondhatjuk elvtársnők és elvtársak, hogy a békés egymás mellett élés korunkban, egyre inkább törvénnyé vált. Mi azonban tudjuk, hogy a tartós békéhez vezető úton még sokat kell tenni. A közel-keleti és a ciprusi helyzet, a chilei viszonyok, a dél-vietnami összetűzések láttatják,^hogy az agresszív imperialista körök nem mondtak le a háborúról. A háború óta eltelt közel harminc esztendő megmutatta, hogy a világon ez* ideig nem létezik más lehetőség a háborúk megakadályozására, mint a szocialista országok politikai egységének, gazdasági és védelmi erejének további megszilárdítása, és a fáradhatatlan küzdelem a tartós és szilárd békéért az egész világon. Meggyőződésünk, hogy a szocializmus építőinek és védelmezőinek sokoldalúan kiképzett, öntudatos nemzedéke győzelmet arai a tartós békéért vívott harcban. A fejlődés meggyőzően mutatja, hogy a béke nemcsak a szocializmus, hanem a világ minden népének javát szolgálja. A béke híveinek száma szüntelenül nő az egész világon. A perspektíva azt mutatja, hogy a világméretű termonukleáris háború sötét felhője, amely hosszú éveken át tornyosult az emberiség felett, örök időkre eloszlatható. Ezek a távlatok a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusa békeprog- ramjának megvalósításából, a szocialista országok békeküzdelméből erednek. Mi, Csehszlovákiában eltökélten állítjuk minden erőnket annak érdekébe, hogy ez a program megvalósuljon, hogy az elért eredményeket ne lehessen megváltoztatni. Elvtársnők és elvtársak! Engedjék meg, hogy a csehszlovák néphadsereg napja alkalmából az Önök nevében is sok sikert kívánjak hadseregünk tagjainak, népünk harci hagyományai hordozóinak becsületbeli kötelességük teljesítésében. Éljen és virágozzék a csehszlovák és a szovjet nép vérrel pecsételt barátsága! Erősödjön a Varsói Szerződés tagállamai harci szövetsége, a szovjet és a csehszlovák néphadsereg testvériségei Éljen Csehszlovákia Kommunista Pártja, győzelmeink ösztönzője! 1974 X. 4.